Menetrend
Szavazás

Egy nagyon korai 53-as keret előrejelzés

2015. 05. 07. 08:00
Szerző: Spigo
Kategória: Cikkek, Egyéb

Lement a draft és bár még egy-két változás biztosan várható a következő napokban a keret hátsó részében, vettem a bátorságot, hogy egy nagyon korai 53-as keret becslést csináljak a jelenlegi játékosokból. A május 12-e után igazolt játékosok nem számítanak a Compensatory Pick formulába, tehát akkor még várható igazolás, de nézzük a jelenlegi keret alapján, hogy is nézhet ki a szűkített keret.

QB
Tom Brady
Jimmy Garoppolo
Azt hiszem ez elég egyértelmű. Tavaly is két irányítóval ment neki a csapat a szezonnak és Gilbert is inkább elkapónak érkezet UDFA-ról.

RB
LeGarrette Blount
Brandon Bolden
Tyler Gaffney
Jonas Gray
James White
(Travaris Cadet)
Blount ugyebár el van tiltva az első meccsről, így ő azon a héten nem számít bele az 53-as keretbe. Így került be Cadet a keretbe, de róla (vagy más futóról) majd dönteni kell a második héten már, mert nem hiszem, hogy 6 futóval menne neki a Pats a szezonnak.  Blount helye megkérdőjelezhetetlen jelenleg. Bolden alap speciális csapatrész játékos.  A többi négynek kell eldöntenie egymás közt, hogy ki marad. Ebbe persze beleszólhat még egy május 12 utáni igazolás, mint például Moreno vagy Pierre Thomas.

FB
James Develin
Nem látom jelenleg, hogy a keretben bárki is átvenné a szerepét. Talán Shaq Mason és akkor lehet egyel több hely marad a fenti futóknak? Ezzel a falembert FB posztra azért már besült párszor a csapat.

WR
Danny Amendola
Aaron Dobson
Julian Edelman
Brandon LaFell
Brian Tyms
Itt Gibson a „nagy” kimaradó. Azzal, hogy nem draftolt a Patriots elkapót szerintem leginkább Dobson esélyei nőttek. Esetleg Boyce szólhat még bele az utolsó helyre a keretbe, ha nagyot villant az edzőtáborban, de talán erre van a legkevesebb esély. Azért egy veterán igazolása itt is elképzelhető, bár igen szegényes a választék a piacon.

TE
Scott Chandler
Rob Gronkowski
Tim Wright
Gronk és Chandler adott. Wright szerintem mutatott annyit tavaly, hogy maradjon tisztán elkapó tight endnek. Hooman lenne tahát az, akitől búcsút vesz a csapat, hiszen az elkapások nem az erőssége, míg a blokkoló feladatait átveheti Chandler is. Az ígéretesnek tűnő AJ Derby a gyakorló csapatban fejlesztheti tovább magát.

OL
Tré Jackson
Marcus Cannon
Cameron Fleming
Josh Kline
Bryan Stork
Ryan Wendell
Nate Solder
Sebastian Vollmer
Shaq Mason
Létszámra megvan ez az egység és jelenleg nincs is olyan más játékos a keretbe, aki akár csak veszélyeztetné is ezeknek a játékosoknak a kerettagságát. Esetleg Jordan Devey lehet még képben, ha maradt még kompromittáló képe Belichickről. Más esetet ugyanis nem tudok elképzelni, hogy miért lenne helye. Ha Connolly-t sikerülne még visszahozni, akkor Kline kerülne ki és igazán jó kis támadófala lenne a Patriotsnak.

DT
Alan Branch
Dominique Easley
Sealver Siliga
Malcolm Brown
Chris Jones
Wilfork helyét a keretben Brown foglalja el. Azt meg majd meglátjuk, hogy a pályán is be tudja tölteni Baby Vince hagyta űrt. Egyébként marad minden úgy, ahogy az előző szezonban. Vellano azt gondolom, hogy marad a gyakorló csapatban.

DE
Trey Flowers
Rob Ninkovich
Chandler Jones
Jabaal Sheard
Ebben a felállásban Ninkovichnak és Jones-nak is lenne cseréje, ami rájuk is fér az előző két szezon után. Flowers az egyik legjobb futás elleni DE volt az egyetemen, így ő lenne Ninko elsődleges cseréje a fal bal oldalán. Sheard pedig Jones-t tehermentesítheti, illetve akár együtt is pályán lehetnek egyértelmű passz szituációkban.

LB
Jamie Collins
Geneo Grissom
Dont’a Hightower
Jerod Mayo
Matthew Wells
Chris White
Ha mindenki egészséges a kezdő hármas a liga egyik, ha nem legjobb linebacker sorát alkotja. Ugyanakkor mögöttük kicsit karcsúnak tűnik a keret mélysége. Grissom lehet Ayers utódja, míg Wells amolyan safety-linebacker hibrid szerepkört csíphet meg, amire Belichick mester olyan régóta vágyik. White csakis a speciális csapatrész miatt maradhat a keretben, de könnyen ki is kerülhet onnan, ha a mester úgy gondolja, hogy valamelyik safety hasznosabb lenne ott.

CB
Kyle Arrington
Malcolm Butler
Bradley Fletcher
Derryl Roberts
Logan Ryan
Dennard kicsit megkavartatta a kártyákat itt, de ezzel még nagyobb lehetőséget adott Robertsnek, hogy bekerüljön az 53-as keretbe. Mégiscsak a hetedik legmagasabb passz elleni védelmi pontszámot kapta a PFF-től és csak a 11-20 yard közötti passzok 29,4%-a volt sikeres ellene. Igaz 10 büntetése is volt. Hátha újra sikerült egy csiszolatlan gyémántot találni a hetedik körben.

S
Duron Harmon
Devin McCourty
Jordan Richards
Pat Chung
Szerintem itt sincs meglepetés. Az újdonsült második körös safety-nek helye van a keretben, így viszont mind Wilson, mind Ebner kikerül. Ennek csak egy valami tehet keresztbe és az Belichick speciális csapatrész fétizmusa, hiszen mindkét safety alaptagja annak a csapatrésznek. Ha emiatt mégis maradna valamelyikkőjük, úgy más posztról kerül majd ki valaki.

Specialisták
Matthew Slater
Stephen Gostkowski
Ryan Allen
Joe Cardona
Nem hiába drafatolt Belichick long snappert az ötödik körben, Tyler Ott már nincs is a csapatban. A többieknek pedig nincs is ellenfelük a keretben. 

Hozzászólások

2015. 05. 07. 09:16
vhs-box
bajnokcsapat :-) jelenlegi es a kovetkezo is ;-)
2015. 05. 07. 12:24
Kollega
Annyira nem lehet csiszolatlan az a 7. körös gyémánt, hogy egy szezont a gyakorló csapatban nem bírjon ki.
2015. 05. 07. 12:59
magooc
Akkor most jól draftoltunk, vagy nem? :)
2015. 05. 07. 13:01
Andydaro
Jó lenne megszerezni La'el Collinsot is.
2015. 05. 07. 13:10
fejszee
Fletcher és Spikes work out-on nálunk! Imádnám ha mind2 visszajönne (Fletcher személyes kedvencem). Spikes is egy szörnyeteg, bár nem a jövőbelátó képességéről híres (mintha jósolt volna 2 Buffalo győzelmet a tavaly szezonban a Pats ellen). Kevés esély van hogy mind2 érkezik, de ha mégis, akkor olyan minőségi LB állomány lenne depth-estől mindenestől amit én még egy csapatnál se láttam soha. KINEK KELL EGYÁLTALÁN SECONDARY?!
2015. 05. 08. 11:49
Foherty
Patriots release Buchanan and Dorsey.

Akkor most már hely is van valamelyiküknek a rosteren.
2015. 05. 07. 13:55
takirob69
Az az érzésem, hogy Fletcher és Spikes látogatása azt jelenti, hogy Hightower a PUP listán kezdi a szezont vagy Mayo trade.
2015. 05. 07. 14:02
fejszee
Ha leigazoljuk őket, akkor bármelyik opció (akár mindkettő) valósul meg, nem fogok kétségbe esni.
2015. 05. 07. 19:57
nyunyi66
hightower sérüléséről mit tudni?mert annó szeptemberre írták a minimum a visszatérést.
Mayo fizucsökkentésbe ment bele nem?akkor szerintem nem küldik már el
Amúgy Fletchernek örülök,tetszett a játéka mindig,csak keveset engedték.
Spikes HT helyett jó lesz futás ellen
2015. 05. 07. 14:00
danmajerle
Ha esetleg Bradyt eltiltják, azokra a meccsekre kell még egy qb, viszont, ha minden igaz, Blount se számít a keretbe az 1. játéknapon.
2015. 05. 07. 14:02
fejszee
Nem gondolom hogy eltilthatnák...
2015. 05. 07. 14:13
nszgergo
ott van Edelman, problem? :P
2015. 05. 07. 14:30
mammut
2015. 05. 07. 15:29
mgabor74
Szegény Malcom Brown már megint Malcolm lett:) Remélem nem azért mert mégis a Malcolm keresztnevűt húztuk, amivel még poénkodtak is a szakértők a draft előtt hogy valaki esetleg benézi és az első körben kihúzza a hátsó körös játékost:) Amúgy köszönet a cikkekért, mert ha nem írnátok nem lenne mit olvasni és kommentelni. Csak az tud hibázni aki dolgozik:)
2015. 05. 07. 15:47
végülis csak 3szor néztem át :) köszi az észrevételt!
2015. 05. 07. 20:10
vodka03
La'el Collins Dallasba szerződött. Azért Collins, Jones és Gregory együtt elég jó draftnak tekinthető. Idén is jó lesz ez a Dallas.
2015. 05. 07. 22:36
Andydaro
1,7 millát mi is adhatunk volna, bár szerintem biztos mást is ígért a Dallas tulaja.
Nagyon sajnálom, hogy nem hozzánk jött.
2015. 05. 07. 20:53
Montesclan-pats
Eddig engem is ez foglalkoztatott, de most nem tudok másra gondolni, mint erre a szégyenletes botrányra. Nem véletlen, hogy Irsay éppen a héten mondta, hogy Luck alatt 2 SB címet szeretne. Mintha figyelmeztetésnek szánta, hogy most mi következünk, kedves NFL vezetőség figyeljetek.
Néhány már többek által előző cikkben részben elmondott gondolat:
1.Figyelmeztettek mindenkit előre erre: ennek ellenére nem vettek fel jegyzőkönyvet az elején, a bírók nem őrízték a labdát?
2. Az IC-t elkapó játékos úgy nyilatkozott, hogy ő nem adta le a labdát, és nem szólt,de az Indy tudta, hogy ha hozzá kerül egy labda szólni fognak, honnan tudni, hogy amit leadtak labda, az éppen az IC-ben megszerzett, illetve, ha 100 mp. elég leereszteni 12 labdát elég egyszerű azt megtenni egy letakart törülköző alatt, egy tűheggyel.
3. Az SMS csak arra utal, hogy legközelebb nem fújhatják keményre a lasztit, a 2 muksó, mert azt nem szereti Tom főnök, de semmi nem utal arra, hogy a megengedettnél puhábban szereti, és arra kérte.
Nyílván edzésen is meccskörülményeket szimuláló szabályos labdákkal játszanak, így valószínűbb, mint nem, hogy nem játszanak 10-esre leeresztett labdákkal, mert annak semmi értelme.
4. A 2 csóka ha valamit manipulált is, azzal, hogy előbb vitte el a labdákat, és ez a játékvezetővel még sohasem fordult elő, kutya kötelessége lett volna ismét méretni. Főleg, hogy előre tudott a manipuláció lehetőségéről.
5. A félidei mérések körüli bizonytalanságok, nem mindnek a lemérése és egyéb dolgok elkomolytalanítják a vizsgálatot.
6. Brady még jó, hogy megtagadta az együttműködést, élete egyik nagy napjára, meccsére SB döntőre készült, nyílván függetleníteni akarta magát a történtektől.
A SB után pedig várta a családja.
7. A 2 csóka önkéntes, esetleges pici eresztése elszigetelt esemény volt, nem érintheti a franchise-t, sem Bradyt. De mivel a mi alkalmazottunk, ezért a csapatnak fizetnie kell. Max ennyi.ű
Bottom line-a lényeg: A következtetések túlzóak, a közvetett bizonyítékokat nem szabályos módon szerzték be, ez pedig abban az országban nagyon fontos. Persze csak a bíróságnak. Az NFl az más tészta, de azért megnézném Irsay és Goodell kapcsolatát.

2015. 05. 07. 23:46
Newman
Annyi kiegészítés, hogy Brady nem tagadta meg az együttműködést, személyesen válaszolt a vizsgálatot végzők minden kérdésére. Csak a mobilját nem adta át, és nem engedte megvizsgálni.
A leeresztés sem bizonyított (épp a mérési pontatlanságok miatt), pedig majdnem négy hónapig vizsgálódtak az ügyben.
Brady ettől függetlenül kaphat büntetést, mert a jelentés alapján inkább valószínű, mint nem, hogy történt valami, és ha igen, akkor a QB érdekében történt. Nem fogja érdekelni az NFL-t a bizonyítékok hiánya, ezt biztosra veszem, ők már a riport előtt eldöntötték, hogy a Patriots bűnös, valakit pedig meg kell büntetni.
2015. 05. 08. 11:56
Foherty
Szerintem Cadet simán megelőzi Gaffney-t a depth chart-on. Sőt, elsőszámú elkapó futónak várom Vereen szerepkörébe.
2015. 05. 08. 13:13
BrédiTamás12
Nem tudjátok Brady miről beszél ma a salemi egyetemen?
2015. 05. 08. 15:07
Tegnap éjjel volt, holnapra tudok belőle csinálni egy összegzést. A Wells jelentésre nem reagált (még) érdemben, gyaníthatóan az ügyvédei tanácsára akik javában dolgoznak az ügyön. Azt mondta, h később megfogja tenni.
2015. 05. 08. 17:23
Andydaro
Boszorkányokról :-)
2015. 05. 09. 12:13
Wyatt
Az év gifje szavazás következő része mikor várható? :)
2015. 05. 11. 09:53
Amint kiderül a DelflateGate bünti és mindenki kipuffogta magát rajta :)
(még ezen a héten)
2015. 05. 10. 15:44
BaP
Szerintem a CB corp változni fog, és az OL is
Conolly-t vissza fogjuk hozni, augusztusban fogunk trade-elni egy jó veterán CB-t.
2015. 05. 11. 16:16
BaP
:D

Arrington released. Biztos hogy nem lesz az 53-ban.
Fred Davis meg jön egy kis versenyt csinálni a TE poszton.
2015. 05. 11. 17:12
BaP
Illetve bocs, "Reunion does not rulled out", azaz a visszaigazolás nincs kizárva.
Hozzászólás a(z) Egy nagyon korai 53-as keret előrejelzés bejegyzéshez