Menetrend
Szavazás

Egy vezér távozott: Rodney Harrison (I. rész)

2009. 08. 31. 12:37
Szerző: Kole
Kategória: Cikkek
Rodney Harrison, a Patriots safetyje, mint tudjuk, június harmadikán, szerdán bejelentette visszavonulását. Döntését már ezt megelőzően is sejteni lehetett, miután tavaly ősszel, számára a szezon végét jelentő sérülést szenvedett. Egy kemény, rettegett játékostól búcsúzunk, aki vezér volt a pályán és az öltözőben egyaránt. Egy két részes cikk-sorozattal szeretnék adózni személyének és emlékezetes, megannyi örömet okozó játékának, amivel az alatt a nagyszerű hat év alatt ajándékozott meg minket, amíg a Patriots csapatában játszott. Köszönjük Rodney! Az első részben magát az interjút olvashatjátok, ahol nyilvánosságra hozta döntését.


Rodney: A mai nap nagyon izgalmasan telik számomra. Ellentétben azzal, amit eddig hallhattatok, épp csak befejeztem Bill Belichickkel való telefonbeszélgetésemet és úgy döntöttem, hogy visszatérek a Patriotshoz. Nagyon izgatott vagyok, hogy visszakerülhetek a csapattársaim közé és visszakerülhetek a pályára. A térdem nagyszerűen van, és [BB] azt mondta, hogy egyáltalán nem kell megjelennem egészen szeptember elsejéig, úgyhogy valóban nagyon nagyon izgatott vagyok... Najó ez csak vicc volt. Azt akartam, hogy mosolyogjatok. Alapjában véve, amikor 15 évvel ezelőtt draftolt engem a San Diego Chargers, megadatott nekem az a nagyszerű lehetőség és kiváltság, hogy ilyen hoszú ideig játszhassak ebben a ligában. De a mai napon azért vagyok izgatott, mert büszkén jelenthetem be, hogy visszavonulok az NFL-ből. Hosszú időszak volt ez a számomra. Számos különböző érzéssel kellett megküzdenem, de mindent összevetve megtettem, amit megtehettem a pályán. Úgy érzem, hogy már nincs mit bizonyítanom. Mindig az volt a célom, hogy jól játszam ezt a játékot. És amikor azt mondom, hogy jól, azt értem alatta, hogy úgy játszak minden egyes playt, mintha az lenne az én utolsó playem. Nincs okom elégedetlenkedni. Számtalanszor voltam fent -többször, mint lent-, de igazából az utóbbi -lenti- időszakok tettem engem olyan karakterré, azzá a személlyé, amilyen ma is vagyok. Azonban a fő célom mindig az volt -eltekintve az utóbbi néhány sérülésemtől-, hogy a szó szoros értelmében képes legyek egészségesen lesétálni a pályáról, és nagyon örülök, hogy ez sikerült is. Jelenleg egy sokkal nyugodtabb időszakát élem az életemnek, és azon vagyok, hogy minél több időt fordítsak a családomra és jövőbeli üzleti törekvéseimre. Ez az elmúlt 15 év egy nagyszerű lehetőség volt a számomra. Mindenek előtt köszönöm Istennek, hogy megadta nekem ezt a lehetőséget. Köszönöm a családomnak, a feleségemnek, az édesanyámnak, különösen azért, mert türelmesek voltak és támogattak engem. Szeretném megköszönni a Chargers csapatának, hogy annak idején, 15 évvel ezelőtt draftoltak engem, és ezzel megadták a lehetőséget a játékra, arra, hogy megéljem az álmaimat. E mellett személyesen Robert Kraftnak és Bill Belichicknek is szeretném megköszönni, hogy adtak egy újabb esélyt a football karrieremnek, és amiért úgy támogattak. Valamint a csapattársaimnak is hálás vagyok a támogatásukért, hogy együtt mehettünk keresztül a jó és kevésbé jó dolgokon. Azoknak is akikkel ütköztem, akiket hátulról fellöktem, akikkel bunyóba keveredtem az évek folyamán, mindenkinek köszönöm. És végül de nem utolsó sorban, köszönöm a szurkolóknak. Nagyszerű szurkolók vannak nem csak San Diegoban, de az egész ligában, így New Englandben is. És személyesen szeretném megköszönni Junior Seaunak is, annak a személynek, aki a legnagyobb hatást gyakorolta a football karrieremre, aki megtanított rá, hogyan legyek profi játékos. Aki megtanította, hogyan dolgozzak keményen, hogyan tiszteljem magát a játékot, hogyan legyek következetes, és hogyan értsem meg, hogy maga a football valóban egy kiváltság, egy nagyszerű dolog, ami megadatik az embernek, és amit nem lehet biztosra venni. Vannak üzenetek, amiket én is szeretnék kihangsúlyozni azoknak a fiataloknak, akiknek szintén megadatik, hogy itt játszhassanak az NFL-ben. Tiszteljétek a játékot! Emlékezzetek minden játékosra, akik annyi mindent feláldoztak értetek! Azokra akik letették az alapokat, hogy megadják a lehetőséget a fiatal srácoknak, olyanoknak, mint amilyen én is voltam, hogy ide kerüljenek és jó életük lehessen, és ezt a játékot játszhassák, amit mindannyian annyira szeretünk! Értsétek meg, hogy ti fiatalok itt az NFL-ben nem csak a csapatotokat képviselitek, akiknek a színeiben játszotok, hanem a családotokat is, a saját neveteket! Olyan tisztelettel és klasszissal mutassátok be magatokat, ami nem lehet gúnyolódás tárgya az NFL-en kívül! Lelkiismeretesen kell meghozzátok a döntéseiteket! És végül egyszerűen értsétek meg, hogy játékosnak lenni az NFL-ben nem egyszerűen rólatok szól! Ez persze egy olyan játék, ahol szükség van az önvizsgálatra, saját magad reklámozására, de aztán úgyis rájössz, hogy ez az egész nem rólad szól, hanem arról, hogy visszaadd mindazt, amit kaptál, hogy te is segíts másnak végigjárni az utat, hogy hatással legyél mások életére. Ez az ami igazán számít. Nem az a lényeg, hány touchdownt szereztél, hány tacklet, vagy interceptiont. Hanem az, hogy segíts másoknak, és én nagyon szerencsés vagyok, hogy a részese lehettem ennek. Hatással lenni a játékosokra, befolyásolni az életüket, ez a legnagyobb áldozat, amit kaphattam az NFL-től. És most szeretném megadni nektek a lehetőséget a kérdésekre. Szeretném nektek is megköszönni, [a médiának] hogy ott voltatok velem, és ha kellett kritikusak voltatok. Nagy motivációt jelentett ez a számomra és sokat lendített előre. Mindig is tiszteltelek titeket és próbáltam nyitott lenné felétek. Úgyhogy most nyugodtan kérdezzetek bármit, amit csak akartok.

Kérdés: Mennyire kerültél közel hozzá, hogy úrja játssz, és mely csapatok érdeklődtek irántad?

Rodney: Nos, néhány hónapja, amikor igazán kezdtem jól érezni magam, és a rehabilitáció is jól ment, négy vagy öt csapat keresett meg hogy leigazoljanak. De egy idő után haza kerültem és elkezdtem a gyerekeimmel tölteni az időmet. Ekkor jöttem rá, hogy van egy pontja az életnek, amikor ott kell hagyni a footballt, amikor már nem az a legfontosabb. A golf volt a fontos és a családom volt a fontos. Úgyhogy, ahogy mondtam, eddig úgy keltem fel minden reggel, hogy edzeni akartam, hogy éhes voltam, és hogy be akartam bizonyítani, vissza tudok térni, de már nem ég bennem ez a tűz. Eljött az idő számomra, hogy tovább lépjek és más elfoglaltságok után nézzek. Mint ahogy azt az előbb említettem, azt akartam, hogy képes legyek még sétálgatni a gyermekeimmel. Még egy nagy ütés a térdemre, vagy a lábamra - nem akartam, hogy miközben a barátaim golfoznak én csak nézzem őket egy tolószékből, vagy akár csak egy botra támaszkodva. És ez volt számomra a fontos, hogy 15 évnyi játék után képes legyek egészségesen lesétálni a pályáról. Tehát, ahogy mondtam ennek vége.

Kérdés: Csak, hogy tisztázzuk, 100 százalékig biztos vagy a döntésedben? Ugye beszélgettünk már korábban Brett Favreról... el tudod képzelni, hogy esetleg hozzá hasonlóan mégis visszatérj?

Rodney: Soha. Ez számomra egy elég érzékeny, tiszteletbeli kérdés. Nam akarom, hogy a csapattársaimnak, vagy másoknak akikkel együtt játszottam olyan kérdésekre kelljen válaszolgatniuk, melyek az én visszatérésemet firtatják. Amikor elhatároztam, hogy vissza akarok vonulni, azt azért tettem, mert vissza is akarok vonulni. Odébb akarok állni. Van egy pontja az életnek, amikor mindannyian odébbállnuk a játéktól és én úgy gondolom, hogy nagy tiszteletlenség lenne a számomra, hogyha egy ilyen huza-vonába kezdenék, és mégsem hoznám meg a döntésemet. Ezért mondtam azt néhány hónapja, hogy június elseje lesz az én napom. És most, [június 3.] fairnek lévén a csapattársaimhoz, a csapatokhoz, és az edzőkhöz, akiknek játszottam, szeretném meghozni ezt a végleges döntésemet, így a csapattársaimnak nem kell majd ezzel tovább foglalkozniuk. Csak kiállnak majd, elmondják a véleményüket és kész. Nem akarok félrebeszélni, egyenes maradok mindenkihez, a ligához, a csapattársaimhoz, nem szeretném, hogy bármelyikük is azt érezné, hogy Rodeny Harrison félrevezette őket. Döntöttem és ez így is marad. A football egy nagyszerű dolog volt a számomra. Keményen dolgoztam és keményen is játszottam. Tettem olyanokat, amikről nem is álmodtam, hogy valaha is meg fogok tudni tenni, de most itt az idő, hogy tovább lépjek az életem következő fejezetébe. Jobban tisztelem annál az embereket az NFL-ben, hogy belekezdjek ebbe az egészbe, hogy most visszatérek-e, vagy mégsem térek vissza. Számomra a játéknak vége, de mindig is nagy rajongója maradok a focinak.

Kérdés: Vissza tudsz rá emlékezni, hogy kerültél végül New Englandbe?

Rodney: Nos, ez egy nagyon különleges helyzet volt. Éppen készültem leülni Al Davisszel, miközben Mike Shanahannel beszéltem telefonon. Rögtön utána Bill Belichick hívott és azt mondta, hogy "hé, le akarunk szerződtetni". Mondtam, hogy "rendben, maradjak Oaklandben, vagy repüljek oda New Englandbe?" Valami azt súgta, hogy jobban teszem, ha úgy ahogy vagyok, rövid nadrágban, ugyanis 85 fok (kb 30 celsius) volt akkor Oaklandben, felszállok már az első gépre. Kilógtam Al Davis irodájából, mondván, hogy elmegyek ebédelni, és onnan rögtön a repülőtérre mentem. Gépre szálltam és reggel hatra érkeztem meg New Englandbe. Fél kilenc-kilenc tájban léptem be Bill Belichick irodájába és egy-két óra múlva már a szerződésemen dolgoztunk. Már amikor leültem Billel és Scott Piolival, tudtam hogy minden sínen van. Ezaz a hely ahová Isten szánt engem, és nagyon boldog voltam. Mindig is Mike Shanahannek akartam játszani, de nagyszerű érzés volt tudni, hogy Bill Belichick engem akar. Ő érti a footballt és ez az amit szeretek enne. Olyan dolgokat mondott nekem, amikre soha nem gondoltam volna hogy figyel, ez rendkívül lenyűgözött engem, és meggyőzött róla, hogy Hazafi legyek.

Kérdés: Mikor érezted magad a lebüszkébbnek New Englandben? Egy alkalomra különösen emlékszem, amit kamera is megörökített, amikor az egyik Super Bowl győzelem alkalmával megölelted Belichicket és mintha valami olyasmit mondtál volna neki, hogy 'köszönöm, hogy hitt bennem'. Ez olyan volt?Rodney SB XXXVIII

Rodney: Igen, ez valóban az egyik legnagyszerűbb érzés volt. Valakinek, akit mindenki leírt, hogy nem tud már játszani, hogy miért is választották őt? De ott tudni magad mellett egy olyan embert, mint Belichick, aki bízik benned, aki jön és ad neked egy hat éves szerződést, amikor mindenki más azt gondolja, hogy ez a legostobább dolog, amit tehet, majd megnyerni azt a mérkőzést a Colts ellen, és később a Super Bowlt... kétség kívül arra az alkalomra nagyon büszke vagyok. De a legbüszkébb mégis akkor voltam, amikor Adam Vinatieri berúgta azt a mezőny gólt, amivel megnyertük az első Super Bowlomat és feltört az a sok konfetti. Abban a percben lehettem a legbüszkébb, mert az nem egy egyénileg elért győzelem volt -2 interception, 10 takcle-, hanem csapat munka eredménye és ez engem nagyon jó érzéssel tölt el. Ötvenhárom srác, az edzők, az egész szervezet a világ ellen elér egy célt és ez az ami számomra fontos. Nem az egyéni elismerés, amit eddig valaha kaphattam, hanem ugyanazt elérni egy egész csapat szintjén. Ez a legnagyszerűbb érzés, ami megelégedéssel tölthet el - összejönni 52 másik egyéniséggel, és teljesíteni egy olyan célt, amire azért készítettek fel, hogy teljesítsd.

Kérdés: Az elején említetted karriered mélypontjait, melyek segítettek formálni a személyiséged. Milyen dolgok voltak ezek?

Rodney: A sérülések, még akkor is amikor az eltiltásomat töltöttem, tudván, hogy...... büszke vagy arra, hogy próbálod jól csinálni a dolgokat, de közben egy hatalmas hibát követsz el. Amikor elkövetsz egy ilyen hibát az rámutat arra, mit tudnál ebből a javadra fordítani , és egyúttal arra is, hogy lehetett volna sokkal roszabb. Engem, amikor elkövettem egy ilyet, ráébresztett arra, hogy mennyi ember csalódott bennem, és ami még fontosabb, én is csalódtam saját magamban. Ekkor ébredsz rá arra is, hogy ember vagy. Csak egy nagyon kicsivel maradunk le attól, hogy jó emberek legyünk, de akkor is próbálod azt tenni, ami jó, és rájössz, mennyi ember és mennyi fiatal gyerek is néz fel rád. Kiállok és kimondom, hogy 'igen, hibáztam', így más játékosok tanulhatnak az én hibámból és nem kell keresztülmenjenek azon, hogy a sajátjukból tanulnak majd. Én mindig is egy ilyen ember voltam, aki mások hibáiból tanult. Jelen esetben, amikor elkövettem azt a hibát, azt akartam, hogy más srácok és gyerekek tanuljanak belőle, hogy ne kelljen nekik is beleesni ugyan abba, amibe én.

Kérdés: Egy ideje már olvasgatom az okoskodó vitákat arról, hogy bekerülsz-e öt év elteltével a Hírességek Csarnokába [Hall of Fame], avagy sem. Mit gondolsz erről, és mennyire jelentene sokat neked, ha bekerülnél?

Rodney: Őszintén szólva, a Hírességek Csarnoka sokszor az egyéni teljesítményen, a tehetségen és a különböző véleményeken alapul. De valamit senki nem tud tőlem elvenni, és ezek a Super Bowl gyűrűim. Én mondom, ez sokkal többet jelent nekem, mint akármilyen Hírességek Csarnokába való beválasztás jelentene, mert ez én vagyok. Ez a csapat első embere, Tom Brady, ez az 53. játékos a keretben, ez az a special team játékos, aki a 20 yardon belül csinálta meg a tacklet. Ez az, ami igazán fontos nekem. Az az 53 srác, akik hat, hét, nyolc hónapon keresztül együtt edzenek, hogy elérjék a céljukat, ami nem más, mint a Super Bowl győzelem. De az, hogy beválasszanak, nem rajtam múlik. Én nem hozhatok meg egy olyan öntést, ami arról szól, hogy érdemes vagyok-e a Hírességek Csarnokára, vagy sem. Annyit tudok, hogy testem minden egyes kilóját beletettem a játékba, a szívemet, lelkemet ott hagytam mindig a football pályán. Akárki is fogja meghozni azt a bizonyos döntést, én elfogadom majd, bármi is legyen az. Az emberek aljas játékosnak tartottak, és igen, nagyon szenvedélyesen játszottam. De egyálalán nem tartom magam aljasnak, mert én törődöm a játékosokkal, tisztelem őket. Szeretem ennek a ligának a játékosait, az edzőit, mert nagyon keményen dolgoznak, és megérdemlik mindazt, amit kapnak a szurkolóktól. De tudom, hogy ez nem röplabda. Ez egy nagyon erőszakos és fizikális sportág, ahol hogyha valakit szájba ütsz, akkor nem fognak a barátjuknak tekinteni. Nehéz úgy barátokat szerezni, ha közben megpróbálod megbűntetni az ellenfeleidet, persze ügyelve arra, hogy ne okozz sérülést. Erről szól a football. Arról, hogy kimenj a pályára és elvégezd a feladatod, miközben megfélemlítesz. Ha az emberek úgy gondolják, hogy ott a helyem a Hírességek Csarnokában, akkor annak örülni fogok, de sosem cserélném el érte a két Super Bowl gyűrűmet és a négy Super Bowl szereplésemet.

Kérdés: Bánod, hogy a legutolsó alkalommal nem voltál képes saját akaratodból lesétálni a pályáról?

Rodney: Egyáltalán nem, mert ha odateszel mindent magadból a pályán, sokszor nem úgy végződik a játék, mint ahogy a tündérmesékben szokás. De elmondhatom, hogy nem is kívánhattam volna többet. Azt hiszem elég önző lennék, ha még ennél is többet akartam volna. Alapjában véve, ahogy idejöttem, úgy is akartam elmenni. Emlékszem a legeslegelső playemre még 1994-ben, amikor az edzőtáborban teljes erőből ütköztem Natrone Meansszel, majd a legelső playre, amikor ő rohant keresztül rajtam és ettől vagy két órán keresztül feküdtem kiütve a gyúró asztalon. Egyedül így szerettem volna abbahagyni a focit, hogy levisznek a pályáról. Istennek terve volt velem. Az, hogy úgy menjek el és hagyjam abba a játékot, hogy tudjam, még képes lennék visszatérni és játszani, hogy a csapatok még mindig érdeklődnének irántam, hogy még mindig fizetnének azért, hogy kilépjek a pályára és focizzak. Ebben a helyzetben, amiben most vagyok még mindig tudnék játszani, de úgy döntöttem, hogy elég. Szeretnék még kosárlabdázni, teniszezni a lányommal, úszni, golfozni, és még számos olyan dolgot, amihez kedvem van. Még mindig eléggé fiatal vagyok ellentétben azzal, amit ti gondolhattok. A való életben egy fiatalember vagyok és sok olyan dolgom van, amit véghez akarok vinni. Nagyon elégedett vagyok mindazzal, amit eddig véghez vittem. Nagyon köszönöm a szurkolóknak mindazt, amint ez alatt a hat év alatt kaptam tőlük, amíg New Englandben játszhattam.

Kérdés: Mi a követkeő lépés?

Rodney:A következő számomra először is az az idő, amit a családommal tölthetek, egy kicsit több golf, és azok a lehetőségek, amik felé nyithatok a jövőben. Jelenleg csak arra készülök, hogy tartsak egy kis szünetet, a családommal legyek és kikapcsolódjak.

Kérdés:Amikor megtörtént a sérülés, és integetve leszállítottak a pályáról, tudtad, hogy talán ezt volt az a pillanat?

Rodney: Abban a pillanatban annyira feszült foltam, és akkora volt a fájdalmam, hogy úgy éreztem valószínűleg most hagyom el utoljára a Gilette pályáját. Csak szerettem volna megköszönni a szurkolóknak mindazt a támogatást, amit kaptam tőlük, szerettem volna látni még egyszer azt a 70,000 embert a stadionban, és hallani a nekem szóló tapsot. Tudtam, hogy valamit jólcsináltam. Hogy jól bántam az emberekkel. Tudtam, hogy a megfelelő módon játszottam ezt a játékot. Ha lesérülsz és a nézők csak továbbra is ülnek a helyükön, na akkor elkezdhetsz gondolkodni, de akkor és ott a nézök talpon voltak. Megköszönték azt, ahogy játszottam, mert amikor játszottam, azt sosem a dicsőségért tettem. Nem saját magam magasztalásáért, a reklámszerződésekért, vagy más egyéb juttatásokért. Azért az emberért játszottam, aki 12 órát gürizik naponta, hogy évi 40-50 ezer dollárt keressen a családjának. Érte játszottam. Azokért a munkás emberekért, akiknek soha semmi sem garantált. Értük dolgoztam.

Kérdés: A korábban visszavonult játékosok állapota, vagy az, hogy mi történt velük későb életük során, befolyásolta döntésed?

Rodney: Nos, igen. Amikor ránézel egy visszavonult játékosra, akivel mondjuk összetalálkozol egy golf rendezvényen, és látod, hogy alig tud járni, nemhogy még kondizni, akkor azt mondod magadban: 'a rehabilitációm jól halad, heti négyszer kondizom, nagyszerű formában vagyok, még mindig szeretem a játékot, szeretem nézni a játékot, de már nem akarok visszamenni a pályára.' Nagyon elégedett vagyok a állapotommal és boldog vagyok, hogy egészséges lehetek. Hogy 100%-os vagyok-e? Nem, nem vagyok az. Még mindig kell egy pár hónap, hogy végleg felépüljek a sérülésemből, de mindent képes vagyok megtenni, amit akkor akartam, ha abbahagytam a footballt.

Kérdés: Az NBC szerepel a terveid között?

Rodney: Erről kérdezzétek Stacey Jamest. Ő megfelelő választ fog tudni adni ezzel kapcsolatban.

Forrás: patriots.com Kép forrása: patriots.com media center

Hozzászólások

2009. 08. 31. 12:46
Kole
Elnézést szeretnék kérni az olvasóktól, hiszen ezt a cikket, már jóval korábban, a nyár folyamán elérhetővel szerettem volna tenni a számotokra.
De sajnos, csak most állt módomban, az meg csak egy szomorú véletlen, hogy ez pont Tedy viszavonulásával egyidőben történt. :(
Azonban így valamilyen formában ismét aktualitást nyer a dolog.
2009. 08. 31. 19:04
Gabesz
Kole köszi a fordítást. már nagyon várom a következő részt
Hozzászólás a(z) Egy vezér távozott: Rodney Harrison (I. rész) bejegyzéshez