Menetrend
Szavazás

Ellenőrző - Rájátszás 2. kör

2013. 01. 24. 13:54
Szerző: DoM
Kategória: Ellenőrző

Az NFL 2012-es bajnoksága során utoljára kerül sor bizonyítványosztásra a Patriots háza táján. Lássuk Mike Rodak miként értékelte az AFC döntőn mutatott produkciót.

Edzői stáb:    2

A nyilvánvaló baklövésre közvetlenül a szünet előtt került sor, amikor a Patriots több mint tizennégy másodpercet hagyott lepörögni, mielőtt időt kértek mindösszesen hét yardra a Ravens gólvonalától. Ezáltal már csak egy mezőnygól kísérletre maradt idejük. Ez később az utolsó pontjaiknak is bizonyult az egész találkozón. [érdemes megemlíteni, hogy két játékkal korábban Aaron Hernandez is mutathatott volna nagyobb lélekjelenlétet új első downt jelentő elkapásánál; egy-két plusz yard kiharcolása helyett egyszerűen kiléphetett volna az oldalvonalon túlra; az óra megállt volna és nem kellett volna egy időkérést elhasználniuk emiatt; a cikkben említett utolsó időkérés megőrzése a mezőnygól kísérletre szolgálhatott annak kivédésére, hogy mindenképpen legyen lehetőségük legalább a három pont megszerzésére és ne fordulhasson elő az, amire a Seahawks ellen került sor a szünet előtt – a szerk.] Feltűnő volt a második félidő tanácstalansága is. A Patriots védelme képtelen volt megoldást találni a Ravens támadójátéka ellen. Az elmúlt években rendre hallani lehetett, hogy Bill Belichick csapata egy idényen belül nem veszít el meccset kétszer ugyanazon csapat ellen… A tavalyi és idei bajnoki gyűrűről szőtt álmoknak is ilyen vereség formájában lett vége.

 
Passzjáték:    2/3
 

Tom Brady statisztikáit érdemes fenntartásokkal kezelni. A két interception a meccs hajrájában történt, már-már kilátástalan helyzetben, de a 320 passzolt yardot sem sikerült elegendő pontra átváltani. Képtelenek voltak egymás után több sikeres játékot felmutatni. Hiányzott a ritmus és a lendület. Wes Welker később döntőnek bizonyuló labdaejtését csak pár játékkal előzte meg egy szép elkapása huszonnégy yardért. Az elmúlt évek rájátszás kudarcaitól eltérően nem a pass rush okozta a fejtörést. Az irányítót egyszer sem sackelték és csak ritkán kellett a védők nyomásával szembenéznie. Egyszerűen nem működtek a passzok.

 
Futójáték:    3
 

A Patriots tartotta magát jó szokásához és ismét száz yard felett futottak, azonban idén először mégis vereséget szenvedtek. Ezúttal túl sok futás eredményezett negatív yardot, miközben az igen nagy kitörés elmaradt. Leghosszabb futójátékuk csak kilenc yard volt, nem sokkal Stevan Ridley elvesztett labdáját megelőzve, amikor szó szerint kiütötte őt Bernard Pollard. Nehéz Ridley-t hibáztatni az adott helyzetben, mégis az a eladott labda volt az első találkozón, ami végérvényesen megfordította a meccs sorsát.

 
Passz elleni védelem:    3,
 

Sok pozitívumot lehet kiemelni, különösen Alfonzo Dennard játékát, amivel sikerült megakadályozni, hogy Joe Flaccónak még nagyobb napja legyen. A mélységi, hosszúpasszok helyett a Ravens a rövidebb passzokra helyezte a figyelmet kihasználva a Patriots linebackerekkel és safetykkel szembeni előnyös párharcaikat. A védelemnek nem volt válasza, miközben a pass rush képtelen volt kisegíteni a back 7 tagjait.

 
Futás elleni védelem:    3/4
 

Ray Rice kordába tartását még sikerült véghezvinni (48 yard 19 futásból), azonban Bernard Pierce gyorsaságára már nem volt orvosság (52 yard 9 futásból). A kulcsjáték Pierce tizenegy yardot érő futása volt a harmadik negyed hajrájában harmadik és 2-nél. Ezek azok a helyzetek, amit egy védelemnek meg kell állítania, ha a Super Bowlba akar jutni. A Patriotsnak most nem sikerült. [Kyle Love korai sérülését nem lehet megkerülni, miután Vince Wilfork mellett egyedül Brandon Deaderick maradt, mint nagy ember a DT posztra a fal közepén és megint rávilágított, hogy mennyire kiszolgáltatott a védőfal egy-egy sérülésnek a használható tartalékok, cserék hiányában – szerk.]

 
Speciális csapatrész:    4/5
 

A találkozó legelső punt returnje során két szabálytalanságot is elkövettek. Ezután viszont rendeződtek a sorok, és nem befolyásolták negatív irányba a mérkőzés alakulását. Az NFL legjobb kick returnerét 10.7 átlagon tartották. Welkernek volt 28 yardért punt returnje. Devin McCourty pedig 22.3 yardot átlagolt a kezdőrúgásokat követően. Ezúttal a special teams megtette a magáét.

 
Forrás: ESPN Boston

Hozzászólások

2013. 01. 24. 16:06
Burkus
Köszi DoM az ellenőrzőt. Bár igazából inkább egy év végi bizonyítványnak kellene itt lennie azzal, hogy "megbukott."
2013. 01. 24. 16:08
dexxy 2.0
+1
Jogos, nekem is pont ez jutott eszembe.
2013. 01. 24. 16:40
acws
Miért is bukott meg? TOP4-ben voltunk. Másik 28 csapat cserélt volna velünk...
2013. 01. 24. 16:57
fazsiraf
2013. 01. 24. 17:32
dexxy 2.0
meglehet,viszont a végső célt (SB) nem sikerült elérni.(és igen, minden csapat ezért küzd tehát ha így nézzük akkor minden évben megbukik a csapat amikor nem nyer SB-t mert,végülis ez a fő/vég cél)
2013. 01. 24. 19:20
Ugyan már... ha megbuktak volna, övék lenne az 1/1 a drafton!
2013. 01. 24. 16:29
Pupu
Nem hinném hogy aki 32 'diákból' bent van a legjobb 4-be azt meg kellene buktatni :)
2013. 01. 24. 16:40
acws
2013. 01. 24. 20:47
Lacus
2013. 01. 24. 16:32
mhatrix
egyszerűen nem értem,hogy a félidő előtt mért kell lepörgetni az órát,megvárni egy utolsó td szituációt?
most ha 1 perccel a félidő előtt szerzünk egy td-t akkor az ellenfélnek van ideje támadni az igaz,de mégis csak jobb mint ha csak 3 pontot teszünk fel,és a védelem megdolgozza azt az 1 percet!!!mit kell sajnálni én nem értem? én minden percébe pörögnék!!! levegőt sem adnék nekik! mégis csak a legjobb támadóalakulat vagyunk! de nem ugy néz ki!
2013. 01. 24. 22:19
balint
nem lepörgetni szerettük volna az órát,hanem gyorsan elindítani a játékot, hogy ne kelljen kikérni az utolsó TO-t.mindössze annyi volt ezzel a probléma, hogy nem sikerült elég hamar felállni, BB-ék viszont próbáltak kivárni az utolsó pillanatig,hátha nem kell ellőni azt az 1 időkérést. Sajnos 2 szék közül a földre csüccsentünk,ugyanis se az időkérést nem sikerült megmentenünk, se elég időt, hogy legyen a FG előtt még 2-3 lövésünk...
2013. 01. 25. 14:16
mhatrix
értem én a no huddle-t,de most mit sajnálnak egy időkérést,köv félidőibe visszakapjuk mind3-at,egyszerűen nem értem,mire várnak a félidő vége előtt,nem tudom megérteni,hülye vagyok basszus,mert ez értelmetlen,a stáb is ennyi idő után azért már megszokhatná hogy utolsó pilanatokba gyorsan fel kell álni azt passz vagy futás,vmi lesz belőle,de inkább lejár az idő,ez jobb,sokkal jobb,fasza...
2013. 01. 25. 14:18
mhatrix
jaaaa és nem először csinálják ezt,nem tudnám megszámolni a két kezemen...ennyit a meccs utáni nyilatkozatokról,h nem csináltuk meg a játékot majd a videóba visszanézzük,és javítjuk....mit javítanak?????????????????????
2013. 01. 24. 16:41
crucified
A megbukott jelzőt egy picit erősnek érzem. 12 éve szinte folyamatosan rájátszásban vagyunk, 5 SB részvétel, most egy rossz meccs után nem kellene "belerúgni" a földön fekvőbe...
2013. 01. 24. 16:55
fazsiraf
Tisztelt Sorstársak !

Nekem is rossz szájízzel kell végignéznem a SB-t ,mert nem leszünk ott.Ettől függetlenül viszont nagyon gyengén csak a II.félidőben muzsikáltunk,melynek okait az előző napokban már kifejtettük.Ezek után ha valaki egész évben jól ( nem kíválóan)teljesít és az utolsó jegye elégtelen nem szabad lerontani a bizonyítványt,ráadásul ha a megfelelő tudás meg van.Ne ítéljetek indulatból.A csapat final four-ba jutott és jövőre is eséllyel pályázunk a rájátszásra.GO PATS !
2013. 01. 24. 17:39
DeMartino
Én azért nm fogalmaznék ilyen sarkosan igen elrontottuk,hogy egy újabb álmunk valósuljon meg,de képzeljétek el,hogy mi mindig ott vagyunk a közelébe.Képzeljétek azt mi erőfeszítésébe kerül a csapatnak ezt a színvonalat tartania,hogy esélyünk legyen a végső győzelemre.Itt sok minden arról szól persze Super Bowl győzelem de nézzétek meg hány csapat az akik még a Playoff ízét sem érezték már jó pár éve nekik milyen lehet a szájuk íze??Tudom nekem is rosszul esik leírni,de ez is igencsak nagyon szép teljesítmény amit évek folyamán nyújtunk de közbejönnek olyan dolgok amelyek ellen nem tudunk tenni.Mi lesz akkor majd ha be se jutunk a Playoff.-ba mindenki ki lesz rúgva???.Köszönjük ezt a szép eredményt,majd legközelebb sikerülni fog csak hinni kell benne valamint kerüljenek el a sérülések.
Valamint az is vicc,hogy TB.-t 10.000 dollárra büntették,mert állítólag megrúgta Ed Reed.-et,ami még nagyobb röhej Frank Gore.-t a ZOKNIJA végett büntették 10.500 dollárra,kérdem én akkor azok az alattomos játékosok büntetése hol marad akiket csakis füvetnyírni engednék a pályára,gondolok itt Pollard.-ra mondjuk :)))

GO PATRIOTS!!!!!!
2013. 01. 24. 18:19
Tzimisce
NEm volt szép amit TB művelt, de az külön vicc, hogy Pollardot, akinek van múltja, semmire nem büntették.
2013. 01. 25. 01:26
TMR
Most komolyan, Pollard mit csinált ami szabályellenes?
2013. 01. 25. 08:41
crucified
A vicc az, hogy semmit. Sem TB-vel, sem WW-vel, sem Gronkkal, sem Ridley-vel szemben nem volt szabálytalan.
2013. 01. 25. 11:39
DeMartino
Nos van keménység ami megengedett persze de amikor alattomos módon keménykedik valaki azt kell megtorolni,csak nézz meg pár videót erről a "játékosról"és máris tisztábban látsz a másik pedig a NO Saints is milyen büntetést kapott a bounty ügy végén ég lassan megdícsérik a játékosaikat hogy ez az csak így tovább tedd tönkre annak a "rohadéknak" a karrierjét,erre fel van pofájuk kiállni a pályára és annyival le van rendezve,hogy elvettek tőlük draft jogot meg azt a szerencsétlen embert eltiltották végleg mintha ő okozott volna sérülést mindenkinek azok akkor miért nem bűnhődnek rendesen akik sérülésekért kaptak pénzjutalmat??
2013. 01. 24. 19:04
1976gabi
aki azt monja,hogy a csapat megbukott idén,az drukkoljon a siófok csapatának az nm1-ben.mint már korábban leírtam 28 csapat tavaly,és idén is cserélne a csapattal.a barca is csak ritkán nyer bl-t.
2013. 01. 24. 20:13
Burkus
Én a Fradinak drukkolok, de az sem okoz sokkal több örömet az elmúlt évtizedben,mint a Siófoknak drukkolni... :))))
2013. 01. 25. 13:53
mi a gond a Siófokkal?
17 meccsből 2-t megnyert... van 9 pontja!
mert Somogyban csapat csak egy van... Siófok,Siófok!
2013. 01. 24. 19:27
Welker drop: valahol olvastam, hogy talán ebben is benne lehet Pollard. Talán 3 playyel a drop előtt Welker szép elkapása után akkora helmet-to-helmet ütést kapott Pollardtól, hogy az utóbbi kapott is egy szép sárga zászlót érte és 15 yardot. Szerintem ha én kapnék egy ekkorát, a legkevesebb, hogy a meccs végéig bárgyú vigyorral számoltam volna a fejem körül keringő csillagokat.
2013. 01. 24. 19:28
A "playyel" az szép lett :D
2013. 01. 24. 19:28
szeder
Nézőpont kérdése, a rossz tanulónak a kettes is öröm, az eminensnek az 5, rossz. Szerintem a Patriotsnak nem a sima pozitív mérleg elérése a cél (lásd Kansas stb), hanem a SB. Legalábbis, amíg TB+BB itt van.
2013. 01. 24. 19:39
Ezt nagyon jól összefoglaltad! +1
2013. 01. 24. 21:21
Lucius
Majd eljön az idő, amikor a kettesnek is örülnétek. TB, BB, Wince és a többiek nélkül évekig örülünk majd, ha bejutunk a rájátszásba.
2013. 01. 24. 21:42
Most nem arról van szó, hogy minek kell örülni akkor, ha Meskó lesz a Pats irányítója. Casseltől se várta el senki a Super Bowlt, legfeljebb reménykedett benne. Bradytől viszont én biztosan elvárom és az edzőktől, hogy ennek érdekében tegyenek meg mindent, hogy évről-évre ott legyen a komoly, alapos esély.

Nortwestern szurkolóként idén már a bowl győzelem miatt is nagyon tudtam örülni és elégedetten vontam mérleget az év után, még akkor is, ha komoly lehetőséget szalasztottak edzői döntések miatt a B1G '12-es mezőnye miatt és emiatt lehetett bosszús az ember, de ott nem lehet elvárás évről-évre a bajnoki cím, sőt. Valószínűleg ilyen nem is lesz az elkövetkező évtizedben.

Ellenben a Patriotsnál, amíg olyan klasszis irányít, mint Brady a PO az alap, az SB győzelem az egyértelmű cél.

Amint Brady visszavonul, ez vélhetően meg fog változni, de addig még 2 év biztosan hátravan. Remélhetőleg még ezen felül is pár plusz.
2013. 01. 24. 23:03
Lucius
Jó, persze, én is SB-t vártam és csalódott vagyok. De azért nem vagyok teljesen elégedetlen az évvel...
2013. 01. 24. 20:09
Burkus
Én mondtam azt, hogy "megbukott." És azért mondtam, mert ezzel a játékkal befejezni az idényt - bukás. Elesni egy végletekig kiélezett meccsben, nem az. De ez már a második negyed közepétől - Talib sérülésétől - bukott meccs volt. Addig a defense meccsben tartotta a csapatot. Utána csak a volt a kérdés, hogy a Ravens felismeri-e a lehetőséget és él-e vele.

Igazatok van, hogy konferenciadöntőt játszani szép siker. Ebben a szezonban az AFC East váratlanul gyenge volt, úgyhogy a csoportgyőzelem relative könnyű volt. A Broncos-al akkor játszottunk, amikor még nem álltak össze, a Texans-szel meg, amikor már leszálló ágban voltak. Az AFC South sem képviselt erőt idén. Azoktól a csapatoktól, akik meg számítanak - Ravens, 49ers, Seahawks - kikaptunk. Utólag nézve a londoni nagy siker volt váratlan, figyelembe véve, hogy Rams hogy összekapta magát, különösen a 49ers ellen.

Ettől még a szezont egy 4 alára értékelném, ha nem lett volna ez a bűnrossz befejezés. Ezért mondtam "mene, tekel, ufarszin", ez így bizony elégtelen.
2013. 01. 24. 21:32
Lucius
Ezen a "Polard" témán sokat gondolkodtam. Kicsit az-az érzésem, hogy álszent dolog ennyit pörögni rajta. Akinek nem inge ne vegye magára, de szerintem a legtöbben magasztalnák ezt a játékost, ha a mi csapatunkban játszana, mondván, "milyen keményen ütközik, így kell ezt csinálni". Mondjuk ha Wince kiütötte volna Flacco-t és nyer a Pats , mindenki mélyen hallgatna a dologról, netán még meg is jegyezné, hogy milyen nagyszerű játékos ez a Wilfork, hogy Ő oda tudott érni és tette amit kell.
2013. 01. 24. 21:36
lupus
Igy van. Ahogy Spikes egyszer le is gyalulta. Pont eldobta a labdat es bizony lattunk mar ilyenert sargat,mint late hit a qb-n.
2013. 01. 25. 01:35
TMR
Teljesen egyetértek.
Nehéz feldolgozni a vereséget, és sokan úgy kõnnyitenek a helyzetükön, hogy keresnek egy-két bűnbakot, legyen ez Pollard, Welker vagy Brady.

Nem baj ez, csak ne vigyük túlzásba.
2013. 01. 24. 21:34
lupus
Az edzoi stab szerintem 1-est erdemel a merkozesert.
Es itt,mi,most mindig az aktualis vizsgat ertekeljuk,ugye? Nem a teljes "tanevet". Arra majd biztos lesz egy masik oldal az ellenorzoben.
A Pollard temat meg feleslegesen boncolgatjatok. Ezt a jatekot igy kell jatszani! Ha nem tetszik el lehet menni jegtancolni. Ridleyt ugy allitotta meg,ahogy tanitjak. A Welker fele zaszlo meg az ujkori NFL egyik szegyenszabalya...
2013. 01. 24. 21:41
Lucius
Welker féle zászló?
2013. 01. 24. 23:27
lupus
Polard kapta,amiert Welkert leutkozte a levegoben,aki meg nem allt keszen az utesre. Termeszetesen nem Welker kapta a sargat.
2013. 01. 25. 10:32
Lucius
Ja igen. Arra emlékszem. Egyébként ennyit arról, hogy ellenünk fújtak a bírók...
2013. 01. 25. 11:39
lupus
Szerintem ennek semmi koze nincs a ki ellen es ki ellen nem fujnak a birok.
Amit Polard ott tett az a szabalyokba utkozott. Jogos zaszlo volt. Az ma a loteri doglott papir kutyat se erdekli,hogy a szabaly egy vicc...
Egyebkent nagy baromsag lenne barmikor is a birokat okolni 1-1 veresegert,vagy akar gyozelemert. Ja,azert nem szokas. Nekunk tevedhetnek,csak ellenunk nem.
2013. 01. 25. 00:26
dartib83
az ellenőrzőről és a bukásról.
A Pats győzelemre született - szerintem, és valószínűleg ezzel minden Pats szurkoló így van.
és ezért is fáj minden vereség, főleg a playoffban, vagy a SB-ben.
ezért érthető - számomra - a bukás "metafora".
2013. 01. 25. 00:26
BaP
Sziasztok,
Eddig csak olvastalak Benneteket áhítattal (grat a színvonalas írások,és hsz-ekhez) de úgy döntöttem, most én is hozzászólnék.

Egyrészt bennem is hatalmas hiányérzet maradt, hisz a Texans decemberi összeesése, majd a Broncos hibája nagy lehetőséghez juttatta a csapatot. Mivel hétfő hajnalig nem vesztett a Pats Afc döntőt a Gilette-ben, volt mire optimistának lenni. A szezon során sorra dőltek ki a legjobbjaink, de mindig elővarázsolt valakit a stáb, mint annak idején Ötvös bohóc a trombitát. Ezen a meccsen azonban sok szokatlan hiba volt, mint a 2. Negyed végén is ( Wes dropja már-már nem is meglepő) emiatt is lehet hiányérzet.

Aztán jött a sokk, gyakorlatilag snap-enként fogyott a csapat, Talib kiesése, aztán Chung és tovább. És elfogyott a varázslat. Valaki itt írta, Vereen korán lett kijátszva Gronk sérülése miatt, a Ravens már készült rá, a többiek megjátszása meg már nem ment kottából, egyszerűen nem volt kit elővenni az újítashoz.
A D#-ben még ennél is rosszabb lett a helyzet, és Flaccoék nagyon okosan kihasználták ezt az "emberhiányt"
Szóval egy ilyen sérüléshullám miatt, ami pont a legfontosabb meccsre csúcsosodott ki, nem lehetünk elégedetlenek, jó eredmény az afc döntő.

Kell a frissítés, ugyes FA politika, meg draft a kellő helyekre, jövőre kevesebb sérüléssel egy kiegyensúlyozottabb szezonnal megcélozhatjuk az sb-t ( míg Brady itt van) Valaki írta, szerintem jó ötlet volna, hogy Hernandezt átneveljék slot receivernek, Ballard és Gronk meg vinné a TE pozíciót, és akkor elvileg egy magasabb WR akár elég is lehetne. Edelman Woody Talib remélem maradnak, én Welkert már nem marasztalnám, akkor inkább már fizetnék nagy pénzt egy elit CB vagy Safety részére. A defense szinte minden részére kéne megfelelő hiánypótlás, a PR gyakorlatilag hiányzott a játékból.

Pollardnak korábban voltak baromságai, ahogy Gronk lábára rácsavart, de szerintem itt Ridley is belerakta a fejét, pedig szerintem elkerülhette volna ezt a csattanást

Azt hiszem ennyi lett volna elsőre, ne szedjetek szét nagyon.:)
2013. 01. 25. 01:38
TMR
Az edzői stáb time-managementje egész évben kritikán aluli volt, meg sem lepődtem a félidő előtt történteken.
Hozzászólás a(z) Ellenőrző - Rájátszás 2. kör bejegyzéshez