Menetrend
Szavazás

Ellenőrző és statisztika: BAL vs. NE

2015. 01. 15. 07:38
Szerző: DoM
Kategória: Cikkek

A rájátszás történetének egyik legnagyobb fordításán vagyunk túl, miután a Patriots kétszer is képes volt 14 pontos hátrányból felállni és végül megszerezni a győzelmet a Ravens ellen. Ez azt jelenti, hogy AFC döntőt játszik hazai pályán a csapat hétfő hajnalban 00:40 órától a Colts ellen. Szoros meccs volt, de kinek nincs szüksége egy kis izgalomra?

A Patriots többet is adott nekünk szurkolóknak, mint kellett volna, de végül Tom Brady azt tette, amit megannyiszor 15 éves pályafutása során. A csapat minden hibáját elfeledtette egy tökéletes labdával, amit LaFell váltott 6 pontra, és ezzel először a meccs folyamán megszerezték a vezetést, mikor alig több mint 5 perc volt hátra az összecsapásból.

A védelem gyenge teljesítménye talán emlékeztető, hogy ez soha sem volt olyan erős, mint azt sokan bizonygatják. Vajon ismét ez lesz a csapat Achilles sarka, mint 2004 óta oly sokszor? Csak az idő adhat választ erre a kérdésre…

Nézzük is akkor, az egyes csapatrészek milyen jegyet érdemeltek ki maguknak teljesítményükkel…

QB
osztályzat:          A-

Tom Brady túlélte a csapongó első félidőt. Többször szépen mozgott el a nyomás elől elkerülve a sacket, ezzel megmentve a támadófala hátsóját, továbbá gyorsan szabadult meg a labdától. A második félidőben a 2001es Bradyt láthattuk, még gyorsabban engedte el a labdákat, rövid passzokra alapozva haladtak a pályán. A 33 sikeres passzából 28 kevesebb mint 10 yardot töltött a levegőben. Okosan használta ki az ellenfél leggyengébb pontját, CB Rashaan Melvint, és ha lehetett, felé passzolt. A sérülések miatt kezdhetett a Ravens hátsó alakzatában. Brady 19 alkalommal passzolt az irányába, ebből 15 elkapás született 224 yardért és 2 TDért (367 yardot és 3 TDt passzolt összesen). Kezdetben több pontatlan dobása volt, de sosem veszítette el harci kedvét, még akkor sem, mikor folyamatosan ütötték. Megvolt a lélekjelenléte, hogy megfussa azt a 4 yardot ami szükséges volt a TDhez, amikor látta, hogy 5 védő is a jobb oldalon állt fel. Illetve egy szenzációs labdát is eleresztett, miközben DT Jimmy Jernigen a földbe gyalulta, 15 yardos elkapás lett a vége 3&8nál. Az eladott labdája egy borzasztó dobás eredménye, amikor is Rob Gronkowski mélységben támadta az ellenfél védelmét, ám ő nagyon rövidet passzolt. A meccs végéig tartogatta legnagyobb játékát. Miután a rövid passzokkal kikapcsolta a Ravens védőfalának belső nyomását, LaFell egy az egyben találta magát Melvin ellen, ő ezt kihasználta egy tökéletes dobással, ami az elkapója válla fölött a kezébe hullott. 23 yardos TDt ért, amivel végül megnyerték a meccset.

RB
osztályzat:          nincs

A Patriots feladta a futást a Ravens kiváló fala ellen, a második félidőben egyszer sem futottak, a meccsen is mindössze 14 yardot értek el 7 kísérletből. Shane Vereen ezúttal a passzjátékból sem vette ki különösebben a részét, 4 elkapása volt és közel állt egy labdavesztéshez is, de nehéz lenne hibáztatni. Futásmentes övezet volt a pálya számunkra. Blount elhibázott egy blitz felvételt is SS Matt Elammal szemben.

WR
osztályzat:          A

Brandon LaFelll remek útvonalat futott Rashaan Melvin szoros emberfogásában és egy gyönyörű váll feletti elkapást mutatott be, ami végül a győzelmet ért. Julian Edelmannek volt egy elejtett labdája az endzoneban és CJ Mosley kiverte a kezéből a labdát egyszer, de szerencsére össze tudta szedni a földön. Mindent megbocsátottunk neki abban a pillanatban, amikor eleresztette azt a bizonyos labdát, egy tökéletes passzt Danny Amendolának, aki 51 yardos TD szerzett, ami sokkolta a Ravenst. Melvin ráharapott a hátra passzra, Edelmant támadta, ezzel szabadon hagyva Amendolát, miközben Rob Gronkowski tökéletesen játszotta el, hogy blokkolni fog a screen passzhoz. Amendola legjobb meccse volt, mióta a Patriots játékosa, szerzett 2 TD, átverekedte magát 2 védőn megszerezve ezzel egy kritikus 1. kísérletet 3&6nál. Ugyanaz az útvonal volt, amiből az 1. TDjét is szerezte, amikor is lerázta magáról Matt Elamot, majd bevetődött a bója fölött az endzoneba Melvin mellett, ki kell emelni LaFell blokkját a játék során.

TE
osztályzat:          A+

Rob Gronkowskinak nagyszerű napja volt, megszerezte az 1. kísérletet 3&8nál amikor LB Pernell McPhee elhibázta a jammelést. A következő játékban megverte Malvint az oldalvonal mellett, amiből egy 46 yardos elkapás lett. Nem dobták be a zászlót, amikor szabálytalanul védekeztek ellene kulcsszituációban. Megverte S Will Hillt egy slant útvonal során, 5 yardos TDt szerezve, levédekezhetetlen volt méretéből adódóan. Továbbá ki kell emelni Michael Hoomanawanuit aki 4 passzt is elkapott 43 yardért, ebből kettő Bill Belichick 4 falemberes felállása során történt, ami összezavarta a Ravenst. Tim Wright mindössze 3 snap erejéig volt a pályán.

OL
osztályzat:          B-

Súlyos problémáik voltak a Ravens masszív belső falembereivel szemben. Brian Stork nem tudta kordában tartani Timmy Jernigant és Haloti Ngatat mielőtt megsérült volna a térde. Kiesésével Ryan Wendell vette át a center feladatait, Josh Kline szállt be a padról RGnek. Jernigan sacket szerzett Wendellel szemben, és meggyűlt a baja Ngataval is. Klinenak is kijutottak a nehéz pillanatokból. Jernigan csúnyán rátolta Tom Bradyre egy alkalommal, DE Lawrence Guy keresztülgázolt rajta, hogy szerelje Blountot. Annyira rosszul mentek a dolgok, hogy a második félidőben egyszer sem futott a csapat. A pozitívumot a két OT szolgáltatta, akik kordában tartották Terrell Suggst és Elvis Dumervilt. Sebastian Vollmer szinte eltüntette Dumervilt (0 szerelés, 0 assziszt, 0 sack)

DL
osztályzat:          C-

Nem tudták siettetni az ellenfél irányítóját, aki 45 alkalommal passzolt, és nem tudták megállítani a futást a meccs nagy részében. Vince Wilforknak rendszeresen ütötték ki a lábait (cut block) vagy duplázták, mindkettővel megszenvedett, de volt egy zseniális játéka egy end-around futás során 3&1nél. Chandler Jones a földön végezte szinte az összes futásuk során, és nem azért mert szerelt. Nyomást sem tudott generálni az újonc LT James Hursttel szemben, ez az egyik oka annak, hogy Joe Flacco 4 TDt tudott passzolni. Alan Branch és Sealver Siliga is szenvedett azzal a fallal szemben, amiben két újonc cserejátékos kezdett. A futás ellen a széleket sem tudták lezárni a DEk, különösen az első félidőben, amikor is Forsett 78 yardot futott.

LB
osztályzat:          C

Jamie Collins nem a megszokott domináns játékával rukkolt elő, de így is majdnem szerzett 2 INTet. Ő és Dont’a Hightower a második félidőben többet blitzeltek vegyes eredménnyel. Egyiküknek sem sikerült elérnie Flaccot. Collins blitzelt a Ravens egyik 4. kísérleténél, ezzel FB Kyle Juszczyk teljesen üresen maradt és 11 yardos elkapásával megszerezték az első kísérlet jogát. Collins ok nélkül mozdult rá Kamar Aikenre egy kereszt útvonal során ennek eredménye volt, hogy nem tudta levédekezni Justin Forsettet 16 yardos TD elkapása során, amivel 28-14re elhúzott a Ravens. Owen Daniels követésével is meggyűlt a baja. Volt egy zseniális sackje ami során kiütötte a labdát Joe Flacco kezéből, majd összeszedte azt a Ravens 2 yardos vonalán, ám ezt annulálta a Revisre dobott sárgazászló. Hightowert csúnyán megverte Owen Daniels a TD elkapása során.

DB
osztályzat:          C+

Flacco dobott 2 INTet, ám mindkettő rossz dobás, rossz döntés eredménye volt, nem pedig jó védekezésé. 4 TDt engedett a hátsó alakzat és 3 kritikus sárgazászlót is dobtak rájuk, ebből kettőt Revisre egyet pedig Brownerre. Revis szinte tökéletesen játszott egész évben, de Steve Smith 3 elkapást és 1 TD szerzett vele szemben. Volt egy 20 yardos DPI büntetése, a holding büntetése pedig a labdaszerzésében került a csapatnak. Eleinte inkább zónavédekezést választott a csapat, eredménytelenül. Később az emberezés segítségével rendeződött valamelyest a helyzet. Brownert megverte Torrey Smith 22 yardos elkapása során és zászlót dobtak rá DPI miatt Smithel szemben az 1 yardos vonalon, bár itt nem volt más választása. Mellette szóljon, sikerült annyira felhergelnie, hogy Smith megpörgette a lába előtt a labdát, ami miatt 15 yardos büntetést kapott. Térdsérülés miatt idejekorán hagyta el a pályát, helyét Logan Ryan vette át. Patrick Chung szerelési kísérletét lerázta magáról Kamar Aiken a 7 yardos vonalnál, 19 yardos TD elkapása során. De sok kulcsfontosságú szerelést csinált meg a meccsen. Kyle Arringtonnak jó napja volt, megcsinált 6 szerelést és kiválóan védekezett a futás ellen több alkalommal. Devin McCourty gyorsan reagált amikor Flacco túldobta az amúgy két védő által fogott elkapóját, és halászta le a labdát, de 4&3nál megverte őt Owen Daniels aminek 17 yardos elkapás lett a vége. Javította minden hibáját, amikor leütötte Joe Flacco Hail Maryjét a meccs utolsó játéka során, bár a kulcs itt az volt, hogy Logan Ryan jól védekezett Torrey Smithel szemben, aki így meg sem tudta kísérelni elkapni a labdát. Okos szituációs játék volt.

ST
osztályzat:          C

Felemás teljesítményt nyújtottak. Danny Amendola majdnem elvesztette a labdát, amikor visszahordta az első kezdőrúgást. Szerencsére, Chris Jones gyorsan reagált és összeszedte. Amendolanak egyébként 25 yardos átlaga volt a meccsen, de semmi különlegeset nem csinált. Ugyanakkor, Julian Edelman bámulatosan teljesített, 15 yardos átlaga a punt visszahordások során kimagasló. Stephen Gostkowskinak nem volt mezőnygól kísérlete, a hideg időjárás pedig hatással volt a kezdőrúgásaira, rövidebbek lettek. Mind a hatot Jacoby Jones hordta vissza, 25 yardos átlaggal. Ryan Allen rúgásait is befolyásolta a hőmérséklet, 5ször puntolt a meccsen, 32.8 yardos átlaggal. Chris White elvesztette hidegvérét, ez 15 yardos büntetést eredményezett.

Edzők
osztályzat:          B+

A 4 falemberes felállás, amivel összezavarták az ellenfelet, zseniális döntés volt, és segítette az előrehaladást a második félidő 2. támadósorozata során. Josh McDaniels briliánsan időzítette a meccs játékát, a dupla passzt. Átváltani a rövidpasszos játékra a félidőben remek döntésnek bizonyult, mint ahogy a futás feláldozása is. A védelem meccs eleji zónázását szétszedte a Ravens. A futás elleni védelem borzalmas volt az első félidőben, a másodikban is csak kicsit javult fel. Három térdelést hívni és ezzel 14 másodpercet hagyni a Ravensnek a meccs végén, mérlegelés eredménye volt. Belichick nem akart kockáztatni futásokkal, amelyek több időt pörgettek volna le. Érthető döntés. De ha a Ravens a punt visszahordás vagy a Hail Mary során TD szerzett volna, a meccs után a magyarázatok követelése brutális lett volna.

A meccs legjobbjai:

Danny Amendola – Nagyot alkotott a kisember 2 TD elkapásával. De a legnagyobb játéka a vetődése volt, amivel megszerezte a csapatának az első kísérletet

Tom Brady – A kezdeti kudarc ellenére végül túljárt Dean Pees védőkoordinátor  eszén

Patrick Chung – Megcsinált 2 fontos játékot, amivel megakadályozott egy Ravens TDt

A meccs leggyengébbjei:

Darrelle Revis – Engedett egy TDt és összeszedett 2 büntetést kulcsszituációban

Védőfal – Legközelebb az sem baj, ha megjelennek a meccsen

Shane Vereen – Ne játssz Ridleyset. Csak szerencsével kerülte el, hogy elveszítse a labdát

Nézzük, ki mennyi időt töltött a pályán…

Kezdjük a támadókkal:

TE:

Rob Gronkowski – 65/65
Michael Hoomanawanui – 24/65
Tim Wright – 3/65
Nate Solder – 1/65

Wright 3 snapje a legkevesebb volt a szezonban. A meccs előtt arra számítottunk, hogy a csapat vele próbálja majd támadni a Ravens sub védelmét, de inkább Danny Amendola volt pályán 3. elkapóként, és jól teljesített. Az utolsó 5 meccsen amelyen játszott, Gronk mindössze 5 játék erejéig nem volt a pályán. A Patriots Gronkowskit és Hoomanawanuit használta a 2 TEs felállások során, és többet passzoltak ezzel a duóval annak ellenére, hogy ez inkább futást sejtetne.

WR:

Julian Edelman – 63/65
Brandon LaFell – 61/65
Danny Amendola – 37/65
Brian Tyms – 3/65

Amendola 37 snapje magasabb mint az átlaga a szezon során (29), és ez volt a legjobb meccse a Patriots színeiben. 36 játék során volt 3 vagy több elkapó a pályán, amiben Amendola volt a 3. számú.

QB:

Tom Brady – 65/65

Brady utolsó passza volt minden bizonnyal a legjobb, a 23 yardos TD Brandon LaFellnek a bal oldalvonal mellett, amit szűk helyre kellett bevarázsolnia.

RB:

Shane Vereen – 40/65
Brandon Bolden – 12/65
LeGarrette Blount – 11/65

A Patriotsnak nem volt egyetlen futása sem a 2. félidőben RB által. Összesen is csak egy volt, Tom Brady előre vetődése. Az többi futásnak elkönyvelt játék a meccsvégi 3 letérdelés volt. Egy meccsen, amelyiken ennyire passzközéppontú a támadás, a legtöbb snapet az elkapásokban legjobb futó tölti a pályán.

FB:

James Develin – 5/65

Miután 19 snapet átlagolt az alapszakasz első 10 meccsén, Develin játékideje lecsökkent az utóbbi 7 meccsen, ennek oka, hogy a Patriots kevesebbet használja a 2 futós felállásokat. Develin ez idő alatt 7.4 snapet átlagol.

És a védők:

S:

Devin McCourty – 77/77
Patrick Chung – 64/77
Duran Harmon – 19/77
Tavon Wilson – 21/77
Rob Gronkowski – 1/77

Rob Gronkowski első snapje a védelemben a szezon során, a meccs utolsó játéka, a Hail Mary során volt, amikor a csapat kihasználta 198cmes magasságát és atletikusságát, hogy a csapat kivédekezze az endzoneba feldobott labdát. Chung lejött a pályáról a dime (6DBs) felállásoknál, ekkor általában Harmon érkezett a pályára, aki ugyebár lehalászta Flacco labdáját a meccs vége felé. Most ne figyeljetek, de Wilson, a sokat szidott 2012es 2. körös választott, az utóbbi hetekben játékidőt kiharcolt magának… és jól teljesít. Devin McCourty jelenléte mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

CB:

Darrelle Revis – 77/77
Brandon Browner – 47/77
Kyle Arrington – 44/77
Logan Ryan – 30/77

Brownernek a 3. negyedben ért véget a meccs térdsérülés miatt. A meccs után azt nyilatkozta, hogy nem fog egy percet sem kihagyni emiatt. Ryan vette át a helyét és csendben tette a dolgát, senki nem vette észre egészen addig, amíg egy kemény ütközéssel meg nem akadályozott egy elkapást. Josh Boyer, a CBk edzője, büszke lehet… Arrington, a csapat elsőszámú slot CBje remekül játszott, ami rámutatott hogyan fejlődnek a játékosok a védelemben.

DE:

Chandler Jones – 77/77
Rob Ninkovich – 76/77
Akeem Ayers – 1/77

Ez egy olyan meccs volt, ahol a csapat minél több „nagy” embert akart a védőfalban egy időben látni, és amikor a csapat erre szánja el magát, akkor Akkem Ayerst inkább LBként képzelik el. Azonban nem fogják Hightower vagy Collins kárára a pályára küldeni. Az 1 snap amit a pályán töltött, nyilvánvalóan a legkevesebb a szezonban, mióta hozzánk került.

DT:

Vince Wilfork – 63/77
Sealver Siliga – 56/77
Alan Branch – 26/77
Chris Jones – 14/77

A csapat 3 nagytestű (145+ kg) DT használt, ami rámutat, hogy a futás megállítás volt az elsőszámú prioritás, ami miatt kevesebb idő jutott a könnyebb Chris Jonesnak, aki inkább az irányító támadására alkalmas. Láthattuk, mi történt a második félidőben, amikor Jonest sikeresen duplázták egy középső futás alkalmával, ezután azonnal lecserélték.

LB:

Jamie Collins – 77/77
Dont’a Hightower – 77/77

Ők ketten rengeteget fejlődtek, mióta a csapat elvesztette Jerod Mayot október 12.én, és az egyik dolog ami kitűnt a szombati meccsen, az hogy fejben erősek, a rossz játékokat képesek azonnal elfelejteni (pl. Forsett 16 yardos TD elkapása, ami Collins „sara” volt)

fordította: tuci-tuci

forrás:

Boston Herald

ESPN Boston

Hozzászólások

2015. 01. 15. 08:54
azimut
Osztályzatok és kapott pontok alapján akkor kijelenthető hogy az Év legrosszabb meccsét produkálta a védelem?
Sőt ez alapján 4 ember super produkcióján múlott hogy nyertünk (Brady,Minitro,Gronk,Dola,LaFell)
Ami ha gurulós foci lenne,akkor normális dolog
De nfl ben 4 emberrel nem lehet meccset nyerni! Vagy még is? :D
2015. 01. 15. 10:02
4 emberrel nem is, de az általad felsorolt 5-tel már igen :)
2015. 01. 15. 10:10
azimut
Igen :D :D miután leütődtem a az entert láttam hogy nem 4 ha nem 5 :D :D
De az se tűnik túl soknak :D :D
2015. 01. 15. 09:58
mammut
Köszi a cikket!
2015. 01. 15. 16:44
örülök, ha tetszik!
GoPats!
2015. 01. 15. 12:01
Gabó
Sose szerettem Ray Lewist, de ezek után különösen nem...
http://www.nfl.com/news/story/0ap3000000458877/article/ray-lewis-we-wouldnt-know-brady-without-tuck-rule
2015. 01. 15. 12:02
Gabó
És köszi a cikket, és a fantasztikus munkátokat már sok esztendeje!
2015. 01. 15. 12:15
Zandal
Én sem kedvelem őt, de ez csak frusztráció és semmi más. Valamivel a címlapra akar kerülni és tudja jól, hogy sokan bekajálják ezt a totális baromságot. Ezzel csak még mélyebbre süllyedt sok NFL rajongó szemében...
2015. 01. 15. 13:15
MemphisM
Nyomást akar gyakorolni az "ősi" riválisra. De ezzel is csak magát égeti meg azzal is hogy egy másik riválisnak mond motivációs beszédet. e mellett menjetek el.
2015. 01. 15. 13:41
sixt
Ebben az a legundorítóbb hogy itt meg éppen az ellenkezőjét próbálja elmagyarázni, hogy Brady a legnagyobb:

https://www.youtube.com/watch?v=-t_ydrNN69g
2015. 01. 15. 15:32
anikom
Mekkora bunkó már, szerintem savanyú a szőlő... Én nem szoktam fikázni az ellenfeleket, mert őket is tisztelem, de a Ravens tipikusan olyanok gyülekezete, akiket képtelen vagyok tisztelni...
2015. 01. 15. 22:03
BaP
Ha végighallgatod a beszélgetést, a playoff "belenyúlásokról" volt szó, Dez Bryant el(nem)kapásból kiindúlva.
Túlpörgött a faszi, aztán a Tuck rule kapcsán elkezdett baromságokat beszélni.
Ennyi
Azóta már kifejtette, hogy határtalan tisztelője Tomnak, igazából neki a Tuck rule-al van baja.

Kapott egy kis figyelmet :)
2015. 01. 16. 11:43
zozo692
Valószínűleg mi sem ismernénk Ray Lewist, ha kapott volna 18 évet és abból 12-t leült volna.
Nagyon nem értem, hogy miért kell minden évben ekkora hülyeséget nyilatkozni (bárkinek).
2015. 01. 15. 12:35
Gordon
DoM én úgy láttam, hogy Yanda-t kitették a szélére Cha Joneshoz.
2015. 01. 15. 17:09
frazer0819
Igen, de már a Steelers ellen is RT-t játszott nem csak ellenünk.
2015. 01. 15. 13:31
1976gabi
baromi jó ennyi jó cikket olvasni.nem tudok angolul,úgyhogy köszönet minden fordított cikkért.az oldal színvonala jelentősen javult,pedig eddig is jó volt.őszinte gratulációm,és köszönet minden egyes írásárt.
amúgy még mindig mi nyerünk.
2015. 01. 15. 14:19
lesliemus
a QB poszton minitron miért nincsen feltüntetve? :-D
2015. 01. 15. 16:42
Edelman WR, abban a szerepben is volt a pályán.
Vereent sem számolják WRnek amikor nem a backfielden van, mint ahogy Brady sem lesz RBnek számolva ha éppen fut egyet :)
2015. 01. 15. 14:43
azimut
ahogy néztem Gray nem volt a sérült listán!
Viszont Vontae Davis nem edzett a Coltsnál :D :D
2015. 01. 15. 14:53
hopi46
De Stork, Browner, LaFell, Hightower, Chris Jones - igen. (14-én)
2015. 01. 15. 14:57
komzoz65
Igen. A védelem teljesítménye ezen a nagyon fontos meccsen teljesen elfogadhatatlan volt. 3 hét pihenés után az első és 2. drive katasztrófa volt.

A Revisre dobott hosszú büntetés már véleményes volt. A rövid jogos, de szemétség, hogy egy minden playben dobható büntetést ilyenkor osztják ki, amikor amúgy labdát szereznénk az ellenfél 1 yardosán.

Megjegyzem a Baltimore nem követett el (ha jól emlékszem) a bírók szerint sem támadó sem védő holdingot az egész meccsen. Mennyire hihető ez? A pass rush valóban gyenge volt,de legalább 5 alkalommal vastagon holdinggal állították meg Jonest. De idén valahogy ez van. Még jó hogy T Smith nyilvánvaló sportszerűtlenségeit azért honorálták.

Remélem az Indy ellen mindhárom alakulatunk kitesz magáért és szívinfarktus veszélye nélkül kerülünk a SB-ba!
2015. 01. 15. 15:58
Bandi
2015. 01. 15. 16:54
Firstdown
Kell a statisztika nem mondom hogy nem,meg tanulni,fejlődni is lehet általuk, de ez a rájátszás semmi más nem számít csak a W,aztán hogy hogyan milyen játékokkal,milyen teljesítményekkel,engem-megmondom őszintén-nem érdekel.Meg az se hogy a szakírók szerint ki up meg ki down. Mondom ezt mezei szurkolóként,mondhatni laikusként. Szóval semmi nem számít már csak a győzelem!! Ennek szurkolok hétvégén is ezerrel!!! GO PATS,ZÚZZATOK SRÁCOK!!!!
2015. 01. 15. 17:22
BrédiTamás12
2015. 01. 15. 19:21
danmajerle
2015. 01. 15. 19:25
Pat Patriot
Sokszor olvasni olyan elemzéseket, hogy "ez most sikerült, de az X, Y, Z csapat ellen már kevés lesz". Bár papíron az AFC döntője nehezebb lesz, mint volt az elődöntő, nem vagyok benne biztos, hogy a Colts jobb, mint a Ravens.
Azt gondolom, hogy számunkra kedvezőbb az Indianapolis kevésbé fizikális focija. Ettől függetlenül benne van az is, hogy Luckék nyernek, mert ez a liga ilyen. Ha mindig a legjobb csapat nyerne, mi már régen 10-szeres bajnokok lennénk. :))
Firstdown írta, hogy ez az a periódus, amikor csak a W számít. Láthattuk, hogy mit ért a Denver szupercsapata a Colts ellen. A Broncosnál minden csapatrészben klasszisok vannak, Luckék meg odamentek, és nyertek. 2 interceptionnel, kicsit nyögvenyelősen, de nyertek. Manningék meg kifogtak egy gyenge napot, amikor nemcsak Peytonnak nem ment (+ sérülés), hanem úgy egészében senkinek. Mehetnek nyaralni.
A Patriotsról. Hogy volt néhány szar edzői hívás? Amikor kellett, akkor előszedtünk olyan játékokat, amiket Harbaugh meg Suggs még most sem ért... Lehet, hogy az ellenfél tévesztette meg a támadóinkat, aminek az eredménye egy-egy rosszul sikerült játék lett. Az, hogy nem volt futójátékunk, nem valami jó, de a Patriots ettől talán még félelmetesebbnek tűnhet. A Ravens ugyanis tudhatta, hogy a Pats nem igazán mer majd futni. Egyrészt, mert a meccs 90%-ában hátrányban volt, másrészt meg azért, mert a eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy ellenük ez ma nem fog menni. A Ravens tehát készülhetett a passzjátékra. És mi történt? Brady 367 yardot dobált össze.
Szeretem az elemzéseket, láttam a meccsen, hogy kinek nem ment, kinek ment, de valahogy nem tudok azokra sem haragudni, akik gyengébbek voltak, mint pl. Revis. Ez van. Az ellenfélnél is egy SB-győztes dobált, és Revis embere sem akárki volt. Éppen azért jó az NFL, mert semmi sem borítékolható. Vasárnap Revis volt a negatív hős, és Duron Harmon mentett meg bennünket. Ki fogadott volna erre? Már csak kettőt kell nyerni, ez a lényeg.
És két szép adat a végére. Tom Brady éppen 1000 alkalommal kísérletezett passzal a rájátszásban, ezzel természetesen rekorder. Ha 10 yardot passzol a Colts ellen, akkor megelőzi Manninget ebben a kategóriában (is).
2015. 01. 15. 19:25
BrédiTamás12
http://nesn.com/2015/01/tom-brady-on-being-eye-gouged-cant-even-do-that-in-pro-wrestling/

Ez ugye mindenkinek megvan? nem ok nélkül vitázott a bírókkal Brady.Mondjuk nem tudhatták a Sport tv kommentátorai hogy szemébe nyúltak..

Szerintetek játszhat majd Stork? mert csak ő hiányzott edzésről
2015. 01. 15. 19:26
LaFleur
No akkor nézzük hogyan állunk jelenleg vasárapra. Számbavettem a jelentkezőket, mind akik emailben, mind akik itt hozzászólásban jelentkeztek.
Eszerint idáig 20-an vagyunk, itt a lista:

lafleur
crazyhungary
szellemkutya
gergő
tzimisce
benzinkút
benzinkút
szenti78
pats for the win
pats for the win
kollega
bencsik gábor
bencsik gábor
bencsik gábor
major jános
psmith
luv2xlr8
luv2xlr8
demi
márta benjámin

A kisbetűkért és az esetleges elütésekért elnézést. Láthatóan aki plusz embert hoz annak a nevét kétszer írtam. Ha nem látod magad vagy nem látod magad kétszer pedig nem egyedül jönnél, jelezd. Ha eddig nem jelentkeztél, jelezd. Ha nem vagy itt regisztrálva de jönnél akkor a kozosmeccsnezes_kukac_gmail.com címen jelezd!
Jelenleg 20 fő a társaság, az asztalfoglalás miatt nagyon nem mindegy, ha odajön 25 ember akkor nem fog tudni leülni! Az End Zone nem viccel, múlt héten is ki volt rakva az utcára a "megtelt" tábla, tényleg nem fogtok tudni leülni ha nem adjátok le a neveket.
Ezért nyomatékosan kérek mindenkit, hogy ha még nem jelentkezett de jönne, akkor legyen szíves valamelyik csatornán jelentkezzen, emailen vagy itt.
Mondjuk úgy, hogy ma késő estig szeretném ezt véglegesíteni, ez kvázi egy határidő.

Köszönettel,
LaFleur
2015. 01. 15. 21:06
simita14
Nem is tudom, hogy mikor volt az, hogy egy vesztess meccs után ne nyertük volna meg a következő hármat. A Bills ellen volt az utolsó vereség.... Azóta egy már megvan! Ha a sérülések elkerülnek minket, akkor meg lesz ez !!!

2015. 01. 16. 09:14
timep76
Talán 2014 alapszakasz első és negyedik forduló között :)
1. L, 2. W, 3. W, 4. L
2015. 01. 15. 21:21
BrédiTamás12
Hozzászólás a(z) Ellenőrző és statisztika: BAL vs. NE bejegyzéshez