Ellenőrző és statisztika: NE vs MIA

Magabiztos győzelmet szerzett a csapat a csoport rivális Miami Dolphins ellen, ezzel továbbra is tökéletes a mérlege mind az egész ligát (7-0), mind a csoportot (3-0) figyelembe véve. A Jets vasárnapi veresége miatt pedig el is tudott lépni az üldözőitől. A vasárnap 19 órakor egy könnyebbnek tűnő meccs következhet a Redskins (3-4) ellen, azonban sokszor ezek a legnehezebbek.-TORESPONT-A Washington elleni meccs után pedig a következő csapatok ellen lép pályára a csapat: @ Giants (4-4), vs Bills (3-4), @ Broncos (7-0), vs Eagles (3-4), @ Texans (3-5), vs Titans (1-6), @ Jets (4-3) és végül @ Dolphins (3-4).

QB
osztályzat: A-

Tom Brady – 68/72
Jimmy Garoppolo – 4/72

Kezd olyan érzésem lenni, hogy minden héten ugyanazt kell (szerencsére) írnom Brady teljesítményéről. Karriere során 24. alkalommal passzolt 4 TD-t és nem dobott INT-et, mindemellett összeszorgoskodtak ez elkapóival 356 yardot is, 38 passzából 26 végződött elkapással. Kiváló teljesítmény nyújtott ezen a meccsen is, szinte hiba nélkül játszott. A szezon során 68.9%-os pontossággal passzolt, 2410 yardot és 20 TD-t dobott és mindemellett mindössze egyszer adta el a labdát (vagy inkább Edelman), irányító mutatója pedig a legjobb a ligában, 115.8. Soha rosszabb szezonkezdést.

RB
osztályzat: A-

Dion Lewis – 39/72
LeGarrette Blount – 27/72
James White – 4/72

Ezúttal sem a futójáték dominált a támadójátékban, azonban többet láthattunk belőle, mint az elmúlt hetekben. Blount már a meccs elején megkapta a lehetőséget és nem vallott kudarcot, képes volt folyamatosan hozni a yardokat. Azonban ezúttal is Lewis volt az, aki igazán tündökölt. Nem látszott a játékán a korábbi sérülése, ezúttal is tarthatatlan volt. Gyönyörű elkapás utáni futásai voltak, azonban az egyik legjobb megmozdulása volt, amikor tökéletesen vette fel a blitzelő Reshad Jonest, aki könnyedén sackelhette volna Brady-t, ehelyett egy 11 yardos Edelman elkapás lett a játék vége.

WR
osztályzat: B-

Julian Edelman – 68/72
Brandon LaFell – 59/72
Danny Amendola – 34/72
Aaron Dobson – 4/72

Julian Edelman túllépett a múlt heti teljesítményén és ismét a szokásos megbízható elkapó volt, aki előtte. 2 TD elkapása is volt, összességében a szezonban pedig már 6-nál jár, ami holtversenyben a legtöbb karriere során. És még csak a szezon 7. meccsén vagyunk túl. Lewis visszatérésével a többi elkapó kevesebb labdát kapott, mindössze 5 elkapást és 58 yardot szereztek. LaFell mindenesetre nem ejtett el minden labdát ami felé szállt, ami azért jó hír. Hétről hétre jobb teljesítményt várhatunk tőle.

TE
osztályzat: B+

Rob Gronkowski – 68/72
Michael Williams – 30/72
Scott Chandler – 27/72

Egy-két csendesebb mérkőzés után úgy tűnik, Gronkowski ismét formába lendült. Ezúttal 113 yardot és 1 TD-t szerzett. Zászlót dobtak rá azonban OPI miatt, amely játék során Edelman TD elkapását érvénytelenítették a bírók. Michael Williams-el ismét remek blokkokat osztottak ki a futójátékok során, illetve a sok sérülés miatt gyengébb támadófalat is ki kellett segíteniük. Chandler szerintem emiatt kapott kevesebb lehetőséget, mivel ő blokkolásban kevésbé használható.

OL
osztályzat: B-

David Andrews – 72/72
Cameron Fleming – 72/72
Josh Kline – 72/72
Sebastian Vollmer – 72/72
Tre’ Jackson – 60/72
Ryan Wendell – 12/72

Lassan nem telik el mérkőzés anélkül, hogy valaki ne dőlne ki a támadófalból. Ezúttal Tre’ Jackson szenvedett sérülést a mérkőzés vége felé. A hírek szerint szerencsére megúszta a súlyos sérülést, ez pedig egy dolog miatt történt Mike Reiss miatt. Mégpedig, Belichick megköveteli a támadófal minden tagjától, hogy térdvédőben eddzenek és játsszanak az összes mérkőzésen. Jó esély van rá, hogy ez mentette meg Jackson szezonját. Brady ismét sokszor kisegítette támadófalát a gyors passzaival, azonban így is túl sokszor ütötték meg. Nagy szükség lenne a sérültek visszatérésére. Egyébként a meccsre megint csak 6 egészséges falembert tudott nevezni Belichick és ebből most ugye kiesett valamennyi időre Jackson.

DL
osztályzat: A-

Chandler Jones – 56/63
Rob Ninkovich – 51/63
Dominique Easley – 32/63
Malcom Brown – 24/63
Geneo Grissom – 19/63
Alan Branch – 16/63
Sealver Siliga – 11/63
Akiem Hicks – 11/63

15 yard az 15 yard. Márpedig ennyi futott yardot engedélyeztek a Dolphinsnak. A meccs elején remekül helytálltak a srácok, elmozdíthatatlanok voltak, majd mivel korán nagy hátrányba kerültek a delfinek, feladták a futójátékot. Jones élete formájában van, vezeti a ligát 8.5 sackjével. Ninkovich is kezdi tavalyi énjét idézni. Easley és Brown kezdenek úgy játszani mint amit várunk tőlük, különösen jó meccsen van túl a csapat két első körös választottja. Easley egy futójáték alkalmával Rátolta a Pro Bowl center Mike Pouncey-t Lamaar Millerre, aminek yardveszteség lett az eredménye. Hicks, Siliga és Branch is jó meccsen vannak túl.

LB
osztályzat: A-

Dont’a Hightower – 50/63
Jamie Collins – 46/63
Jon Bostic – 17/63
Jerod Mayo – 10/63
Jonathan Freeny – 7/63

Collinsnak ezúttal csendesebb estéje volt… saját magához képest. Ezúttal is feltűnt a pálya minden pontján. Hightower játékát szerencsére nem befolyásolja korábbi sérülése. Hozta a szokásos fizikális játékát és ezúttal sokszor küldték blitzelni is. Ők ketten szerintem továbbra is a liga egyik legjobb LB duója, akik kiérdemelték, hogy bekerüljenek a Pro Bowl keretbe szezon végén (de remélhetőleg egyéb elfoglaltságuk lesz). Bostic, Mayo és Freeny epizódszerepeket kaptak ezúttal.

DB
osztályzat: A-

Logan Ryan – 63/63
Devin McCourty – 61/63
Malcolm Butler – 59/63
Justin Coleman – 54/63
Patrick Chung – 43/63
Duron Harmon – 37/63
Jordan Richards – 20/63
Nate Ebner – 2/63

A Dolphins mindössze 2 db 3. kísérletet tudott megcsinálni 11-ből és ehhez sok köze volt a hátsó alakzatnak. Butler borzalmas estén van túl, folyamatosan megverte az embere és csak Tannehill pontatlanságának köszönheti, hogy nem született több elkapás az őrizetében. Ezzel szemben Ryan elég jól teljesített, mint ahogy McCourty is. McCourty megszerezte első sackjét újonc éve óta és rendre szorosan védekezett Jordan Cameronnal szemben. De az egység legjobb teljesítményét Patrick Chung nyújtotta, aki talán karriere legjobb meccsén van túl. 2 sack (Ninkovich és Jones 1-1 sackje) is az ő védőmunkájának volt köszönhető. Harmon bemutatott egy szép INT-et, míg Coleman hozta az újonc CB-kre jellemző hullámzó teljesítményt.
(Megkérdezték Belichicket, hogy mi lehet az oka, hogy most Chung jobban teljesít, mint korábban a csapat tagjaként. A válasz az volt, hogy korábban rosszul használta őt az edzői stáb. Korábban általában mélyen, a másik Safety mellett kellett szerepelnie, míg most a csapat egy mély Safety-vel játszik, így pedig ő közelebb helyezkedik a falakhoz.)

ST
osztályzat: B+

Stephen Gostkowski, Ryan Allen, Joe Cardona, Matthew Slater

Itt is csak a szokásosat tudom leírni. Gostkowski továbbra sem tud rontani, volt ugyan egy rúgása ami úgy tűnt, hogy mellé fog menni, de végül bekanyarodott. Nagyon nehéz szélben rúgni, számolni kell vele főleg a hosszú kísérleteknél és ezúttal ez jól sikerült. Nyilván eljön majd az idő, amikor kihagy egyet, de ez lehet akár egy megkönnyebbülés is majd, csak nem fontos pillanatban tegye. Allan is hozza a szokásos teljesítményt. Kihagyott azonban egy pillanatra az egység, aminek egy 50 yardos visszahordás lett az eredménye, McCourty mentette meg a helyzetet egy jó szereléssel. Természetesen ezúttal is volt büntetés szabálytalan blokkolás miatt egy visszahordás során. Ez már már a csapat védjegyévé vált.

Fontosabb statisztikák a meccsről:
Tom Brady: 26/38, 356 yard, 4TD, 0 INT
LeGarrette Blount: 17 futás 72 yard
Dion Lewis: 6 elkapás 93 yard, 1 TD
Julian Edelman: 7 elkapás 81 yard, 2 TD
Rob Gronkowski: 6 elkapás 113 yard, 1 TD
Logan Ryan: 6-1 szerelés, 1 INT
Chandler Jones: 4-0 szerelés, 2 sack
Dont’a Hightower: 3-0 szerelés, 1 sack
Devin McCourty: 3-0 szerelés, 1 sack
Rob Ninkovich: 1-1 szerelés, 1 sack
Duron Harmon: 0-1 szerelés, 1 INT

büntetések száma: 8, yardveszteség: 69

(A szereléseknél az első szám az egyéni, míg a második megosztott szerelések számát jelöli)

ESPN Boston, BostonHerald