Menetrend
Szavazás

Előszezon 2. hét - Eagles @ Pats beharangozó

2014. 08. 15. 19:27
Szerző: DoM
Kategória: Meccsek

1A második felkészülési meccsét játssza idén a New England Patriots. Ezúttal hazai pályán lépnek pályára, ellenfelük a Philadelphia Eagles lesz. Az egy heti közös edzést követően sok újdonságot már nem tartogathat a játékosok számára az összecsapás, de szurkolók újabb lehetőséget kapnak, hogy akcióközben is láthassák a potenciális kezdő játékosok, még ha csak egy-két támadás erejéig is. A mérkőzés helyszíne a Gillette Stadium lesz és ma éjjel 1:30 órakor kezdődik.

Reményeink szerint ezen a találkozón, ha csak pár játék erejéig, de bepillantást nyerhetünk, miként fog muzsikálni az elsőszámú támadósor Tom Brady vezetésével, bár Rob Gronkowski edzésrészvétel alapján még mindig nem fog pályára lépni. A védelem leginkább Darrelle Revis jelenlétét előzi meg felfokozott elvárás, azonban könnyen elképzelhető, hogy a felkészülési meccsek alatt nem fog pályára lépni és csak az alapszakaszban engedik szabadjára az edzők, mint tették Randy Moss megszerzését követően 2007-ben.

1. Az edzések alapján a támadófalban több variációt is kipróbáltak az edzők, különösen center és jobb guard poszton. Logan Mankins bemutatkozhat éjszaka az Eagles ellen LG poszton. Sebastian Vollmer helye stabil a jobbszélen. Azonban Nate Solder a legutóbbi átmozgató edzést idő előtt otthagyta, aminek sérülés is lehetett az oka. Ha apróságról van szó, akkor sem lenne értelme a játékát erőltetni. Egyrészt talány, hogy Cannon vagy Vollmer lenne a helyettese. A korábban említett két poszton azonban Dan Connolly, Ryan Wendell, Josh Kline, Marcus Cannon és Jordan Devey is szerepelt valamilyen formában az elsőszámú támadófallal. Ha feltételezzük, hogy Brady a második héten már kezdőirányítóként lép pályára, beszédes lesz, hogy milyen összetételű támadófal vigyáz majd rá.

2. Kevesen tudják a választ, vajon ki lesz Devin McCourty társa kezdő safetyként a védelemben. Patrick Chung visszaigazolásában a többség nem látta a kezdő potenciált, azonban nem érkezett olyan hír, amely szerint egy régen eldöntött csatáról lenne itt szó. Duron Harmon és Nate Ebner szóba jöhet, mint strong safety az Eagles ellen (Tavon Wilson egész héten nem edzett, így játéka kizárható). A trend Chung kezdő pozíciójának irányába halad az edzések alapján. Este kiderül, hogy ez folytatódik-e a pályán is.

3. Ki lesz a második, pályára lépő Patriots irányító? Ryan Mallett kihagyott pár edzést a hét elején. Ha Jimmy Garoppolo követi majd Bradyt, akkor komolyabb ellenállásra képes védelemmel találhatja magát szemben, mint a Redskins elleni meccs második félidejében, ami jó szintmérője lehet az újonc pillanatnyi képességeinek.

4. A közös edzéseken úgy tűnt, hogy Brandon LaFell játéka összeállt, egyenletesebb teljesítményt nyúlt, és fizikai adottságai felett nehéz lenne szó nélkül elmenni, különösen a gólvonalhoz közeli játékok során.

5. Az elmúlt két hétben meglepetésre az alapvédekezés döntő mértékben a 34-es felállást jelentette. A formáció egyik jolly jokerja Chandler Jones volt, aki endként és külső linebackerként is szerepelt. Az elmúlt két évben szinte kivétel nélkül négyemberes védőfalat használt a Patriots. Ilyen körülmények között Jonesnak nem jutottak passz elleni védelemben (zóna, emberfogás) feladatok. Ez idén változhat.

6. Malcolm Butler a meccs embere volt többek szerint a Redskins ellen és a momentum folytatódott az e heti közös edzéseken is. Brandon Browner négymeccses eltiltása miatt Butlernak jó esélye lehet besurranni az 53 fős keretben.

Forrás: patriots.com
 
Jó szórakozást mindenkinek! Hajrá Pats!
Az eredménykövetéshez a hagyományoknak megfelelően a chatet használjátok!

Hozzászólások

2014. 08. 15. 19:33
windyp
Helló!
Tudja valaki, hogy a világhálón hol lehetne megnézni a meccset?
Köszi!
2014. 08. 15. 19:57
2014. 08. 16. 04:54
sting
Kíváncsi vagyok a Ups & Downs -ban, mit írnak a szakik Garoppolo mai teljesítményére.
Pláne, hogy ma nem az ellenfél 3.-dik védősora ellen irányított !!! Hihetetlenül impozáns játékkal rukkolt elő.
És mintha éledezett volna az O.fal is...
Viszont a védelem mai teljesítménye is kritikán aluli volt (egy-két megmozdulást kivéve) Igaz, az Eagles védelme még töketlenebb volt, ami nem kis teljesítmény tőlük.

http://goingdeep.postr.hu/gyemantot-talalt-a-patriots

Egy érdekes blog-bejegyzés, ami még a mai meccs előtt jelent meg.
Garoppolo nagyon alátámasztotta a mai játékával. Hihetetlen magasságokba érhet el a srác 2-3 év tanulás után.
2014. 08. 16. 06:11
sting
Kis statisztika ...
Az előszezon eddigi két meccsén ...

QB Rating ...

Bortles 95 és 99
Manziel 79 és -
Mattenberger 62 és 122
Bridgewater 56 és -
Mallett 56 és 120
Garoppolo 136 és 108

Persze ez igazából semmire nem jó, de azért jól esik szemezgetni vele :)
2014. 08. 16. 21:47
Ryan Griffin: 107 és 133.4

Igaz tavalyi UDFA, de ha valaki igaz lehet a "gyémántot talált" fordulat akkor az ő. Befektetés nélkül.

Ettől még hihetetlen magasságokba érhet Garoppolo is, de nem a tegnapi produkció miatt: passzainak 50%-a volt jó tegnap, 6.0 átlaggal.

Kevés a minta, hogy a passer ratinggel bármit is lehessen itt kezdeni. Kevés passzkísérlet, a TD-k, INT-k emiatt nagyon torzítják.

Az biztos, hogy másodosztályból érkező újonc létére két meccs alapján úgy látszik, hogy nincs elveszve a pályán. Már ez óriási szó.
2014. 08. 16. 12:04
Mate-x
Tudna valaki egy olyan linket küldeni, ahol le tudom tölteni a meccset ;)? Köszönöm előre is!
2014. 08. 16. 12:40
Gordon
http://noonkick.com/ ide lesz majd feltöltve a rövidített változat (kb 40perc)
2014. 08. 16. 13:48
balint-benyo
Hozzászólás a(z) Előszezon 2. hét - Eagles @ Pats beharangozó bejegyzéshez