Első benyomás: Bills 16. hét

A Patriots hazai pályán egy sima mérkőzésen 24:12-re legyőzte a Buffalo Bills csapatát. Mivel a Miami kikapott, a Patriots mindenképpen behúzta volna a csoportot, de így a győzelemmel, pedig már nem is volt kérdéses. Ráadásul azért is volt fontos a győzelem, mivel a Houston kikapott az Eaglestől, így a Patriots visszakapta az AFC 2. kiemelését. Ha jövő héten is nyer, akkor mindenképpen marad a 2. helyen, tehát saját kezükben van a sorsuk. Érdekes volt látni, ahogy a saját mérkőzésük után a játékosok együtt drukkoltak az Eaglesnek, majd a mezőnygól berugása után gyakorlatilag felrobbant az öltöző. El is mondták a játékosok, hogy azok után, ami februárban történt, furcsa érzés volt az Eaglesnek drukkolni.-TORESPONT-
A védelem és a speciális csapategység kiválóan játszott, támadásban a futás nagyon ment, a passz kevésbé, azonban azt érdemes itt megjegyezni, hogy a Bills-é a legjobb védelem a ligában passz ellen, ami így a 16. héten már nem véletlen.

Tom Brady 24 passzából 13 volt sikeres 126 yardért, 1 TD-ért és 2 INT-ért. A játékost az utolsó 5 percben már lecserélte a csapat, Hoyer volt a pályán, akit csak 1 alkalommal engedtek dobni, az sem sikerült.

A futók azonban termeltek bőségesen: Michel 116 yardot, Corderrelle Patterson 66 yardot, James White 41 yardot, Rex Burkhead 39 yardot, Philip Dorsett pedig 13 yardot futott. Ez összesen 275 yard.

A legeredményesebb elkapó Julian Edelman volt 6 elkapással és 70 yarddal, illetve 1 TD-vel. Rex Burkhead 40 yardot, White 13 yardot kapott el, míg Patterson 3-at. Rob Gronkowski felé 3 alkalommal szállt a labda, de egyszer sem sikerült elkapnia azt.

A védelem nagyon jól játszott, sem a futást, sem a passzolást nem engedték Szereztek két labdát a levegőben (Jason McCourty és J.C. Jackson) és egyet a földön (Malcom Brown). A Bills a 6 pontos TD-jét már akkor szerezte, amikor már nem számított.

A speciális csapategység is jó volt, Gostkowski berúgta a mezőnygólt és az extra pontokat is. Ryan Allen puntjai is jók voltak.

A csapat legközelebb, az alapszakasz utolsó mérkőzésén otthon fogadja a New York Jets-et. Győzelem esetén tehát meglenne a 2. kiemelés, amivel együtt jár a rájátszás első körének kihagyása is.

Figyelem! A hozzászólásokban a későbbi mérkőzések eredményei megtalálhatóak!