Első benyomás: Packers 9. hét

A Patriots hazai pályán 31-17-re legyőzte a Green Bay Packerst, amivel meglett a csapat zsinórban 6. győzelme.-TORESPONT-
Ezt a mérkőzést elmondhatjuk, hogy a Patriots védelme hozta. A második félidőben mindössze 7 pontot engedélyezett az Aaron Rodgers vezette támadóegységnek.

Az első 3 negyedben eléggé kiegyenlített volt a játék, hol a Patriots vezetett, hol egál volt a mérkőzés. A harmadik negyed végén Guy kiütötte Jones kezéből a labdát, amit Gilmore szedett össze. Ebből a James White futott egy 1 yardos TD-t. Ezután a védelem puntra kényszerítette a Packerst és ebből egy szerencsés (?) passznak köszönhetően Gordon egy 55 yardos TD-t szerzett. Ezután hiába ment neki negyedjére is a Packers, a védelem ellentmondást nem tűrően állította meg őket.

Adrian Clayborn, Jason McCourty és Stephon Gilmore is hatalmasat játszott, de ugyanígy ki lehetne emelni Lawrence Guyt, vagy éppen Trey Flowerst.

Hiába adta sokszor a védelem a támadók kezébe a labdát, ők nem nagyon tudtak élni a lehetőséggel. Edelman elejtett egy könnyű labdát, Brady sokszor a játékosok mellé célzott, de a negyedik negyedben javítottak ezen és végül ismét 31 pontot szerezve megnyerte a mérkőzést.

Brady 35 passzából 22 volt sikeres 294 yardért és 1 TD-ért. A legeredményesebb futó ma is Patterson volt, 11 próbálkozásból 61 yardot futott. A legeredményesebb elkapó ezúttal is Josh Gordon volt, 5 elkapásból 130 yardért és egy TD-ért. Pedig egy pillanatban úgy tűnt, hogy nem fog tudni visszatérni a pályára, mert az ujja többször is kiugrott és mindig a pálya szélén rakták vissza neki. White 6 alkalommal kapta el a labdát 72 yardért, míg Edelmanhez szintén 6 alkalommal jutott el a játékszer 71 yardért.

A csapat jövő héten a Titans ellen lép pályára magyar idő szerint vasárnap 19 órakor.