Menetrend
Szavazás

Első benyomás: Patriots - Bills

2017. 12. 25. 02:05
Szerző: Danna
Kategória: Meccsek
A Patriots 37-16-ra legyőzte a Buffalo Billst. Mivel a Patriots mérkőzése után a Jimmy Garoppolo vezette 49ers legyőzte a Jacksonville Jaguarst, így már biztossá vált, hogy a Patriotsnak nem kell a rájátszás első körében játszania. A Jaguars már nem érheti utol a Patriotsot és ha a Steelers holnap kikap a Texanstól, akkor az első kiemelés is biztos lehet. Amennyiben a Steelers nyer, akkor az utolsó fordulóban is nyernie kell a csapatnak a Jets ellen azért, hogy végig hazai pályán játszhasson (kivéve természetesen a Super Bowlt). Zsinórban egyébként 8. alkalommal érte el azt a Patriots, hogy nem kell a rájátszás első körében játszania.

Na de essék pár szó a mérkőzésről is. Tom Brady 28 passzkísérletéből 21 volt sikeres, összesen 224 yardért. Dobott 2 TD-t és egy INT-et is, amit sikerült a Bills védőjének vissza is vinnie 6 pontért. Ez legutóbb alapszakaszmeccsen 2 éve fordult elő Bradyvel az Eagles ellen. 

A futók közül Dion Lewis volt a legeredményesebb, 24 próbálkozásból 129 yardot ért el, ami karriercsúcs. Ő is és Mike Gillislee is futott 1-1 TD-t. Utóbbi egyébként 6 futásból 28 yardot ért el. Lewisnak volt egyébként még egy elkapott TD-je is.
Rob Gronkowski 5 elkapásból 67 yardot és egy TD-t ért el.

Stephen Gostkowski mind a három mezőnygólját értékesítette.

A védelem hozta a mostanában megszokott arcát. Engedtek nagyjátékokat, főleg a cornerbackek (Butler és Gilmore is) hibáztak többször is, azonban amikor nagyon kellett, akkor nagyon jól játszottak. Ha a 16 pontból kivonjuk azt a hetet, amit a támadók hoztak össze, akkor összesen 3 FG-t engedtek a Billsnek. Azt még hozzá kell tenni, hogy ezen a mérkőzésen is volt egy véleményes döntés. Benjamin, a Bills elkapója először a bírók szerint a célterületen belül elkapta a labdát, a visszanézés után azonban úgy döntöttek, hogy mégsem volt sikeres elkapás. Szerintük amikor Benjamin mindkét lába a pálya területén volt, akkor az elkapó még nem birtokolta a labdát, csak már akkor, amikor elhagyta a pályát.

A nap híre még az is, hogy nyilvánosságra kerültek a Patriots jövő évi ellenfelei. Ezek pedig a következőek lesznek:
Otthon: Buffalo Bills, Miami Dolphins, New York Jets, Houston Texans, Indianapolis Colts, Kansas City Chiefs, Green Bay Packers, Minnesota Vikings
Idegenben: Buffalo Bills, Miami Dolphins, New York Jets, Jacksonville Jaguars, Tennessee Titans, Pittsburgh Steelers, Detroit Lions, Chicago Bears

Hozzászólások

2017. 12. 25. 02:15
nosbiglem
Köszönjük az ajándékot Jimmy! :)
2017. 12. 25. 02:17
nosbiglem
Off: Nem Texans, Steelers nyer amennyiben...
2017. 12. 25. 02:26
jogos, javítottam, köszi! pedig átolvastam 2x is.
2017. 12. 25. 02:44
Ahogy chat-en is beszéltük, Butler súlyos milliókat bukik idén a teljesítményével, egy "noname" Deonte Thompson égette meg rendszeresen, aki a 8 éves karrierje alatt 918 elkapott yarddal büszkélkedhetett a mérkőzés előtt. Az összecsapáson végül 91 yardot hozott össze.

Gilmore is engedett ugyan 5 elkapást és 70 yardot, azonban az ő ellenefele Kelvin Benjamin volt. Nem vagyok 100%-ig biztos benne, de nem rémlik, hogy bármelyik elkapásnál csúnyán megverte volna őt Benjamin. Általában szorosan őrizte, egyszerűen jól használta ki az elkapó a hatalmas felépítését és emiatt tudott elkapásokat bemutatni. Hívhatjuk ezt akár Gronk-effektusnak. :) Persze ettól még a 70 yard az 70 yard.

A mérkőzésen egyébként nekem megint csak Elandon Roberts nyújtott igazán emlékezeteset... negatív értelemben. Lehet, hogy csak azért mert én nem kedvelem a játékát és pikkelek rá, de McCoy-nak azt az irányváltását öröm volt nézni. Ott is elkapkodta a dolgokat, szinte rátámadt McCoyra, aki egy laza irányváltással nagyon befűzte. Ha "talpon marad" és kivár, akkor lelassította volna McCoy-t, nem engedett volna neki területet maga mögött és érkezett volna a segítség. Mint ahogy McCourty csinálta pár játékkal korábban. Lehet, hogy ezzel nem akadályozta meg, hogy elérje a 1st downt jelző vonalat, de nem engedélyezett neki nagy játékot. Mert ha ő is ráront akkor biztosak lehetünk benne, hogy egy laza testcsellel őt is elküldte volna "sóscukorért", mint ahogy 100-ból 95-ször bármelyik védőt a ligában.
Továbbra is tartom, hogy passz ellen homály a srác. Futás ellen ha jó napot fog ki, akkor jó, de ott is sokszor rossz túl agresszíven támadja a futót és ezzel kiveszi magát a játékból és területet hagy maga mögött. Persze nem csak ő tehet mindenről, ha egészséges lenne Van Noy sokkal kevesebbet kellene passz ellen védekeznie.

Támadóknál jó volt látni, hogy egy-két play erejéig próbáltuk bevonni Hollistert a játékba, akár a futástát, akár a 2 célbavételét tekintve. Remélem tud majd építeni erre a teljesítményre a következő szezonban és többet látunk belőle.
2017. 12. 25. 08:21
dravait
Roberts nagyon gáz, én is direkte figyelem már a megmozdulásait, rendkívül eszetlenül játszik, nem is igazán értem, miért igazoltuk le. Egyszerűen nincs agya ehhez a játékhoz. Ahogy írtad, vagy azt se tudja, hol van, vagy erőből próbál nekifutni az ellenfélnek, márpedig ez a legjobb módszer egy misstackle-hez. Rendkívül idegesítő a csávó - viszont így a DEF még erősebb, mert gyakorlatilag tizen vannak csak és így tartjuk az ellenfelet nagyon kevés ponton.
Jöhetne már vissza Van Noy, bár gondolom őt meg pihentetik, hogy a rájátszásra mindenképpen bevethető legyen, ezeken a meccseken meg a DEF elviszi a hátán Robertset is. :)
2017. 12. 25. 08:30
dravait
Gilmore meg tegnap mintha nem lett volna itt fejben - nem maardt le rendszeresen NAGYON, csak pont annyira, hogy az elkapás jó legyen. Gyakorlatilag az esetek nagyrészében nem volt labdaleütő pozícióban. Ez így nekem is kevés, pláne ekkora pénzért és pláne úgy, hogy Butler sincs kirobbanó formában, ő is lemaradozgat gazdagon. Azonban ebbe a DEF játékba még ez is belefér, Chung, McCourty, a Flowersek, JoJo, Lee, Wise, a nagy Butler elviszik a meccset így is. :)
2017. 12. 25. 08:56
BaP
Nekem az Offense tegnap sem tetszett igazán, és sajnálom, ha ünneprontó vagyok, de Brady igen gyenge volt megint.
Az én meglátásom szerint a Patriots a sérülések ellenére rendelkezik a liga legjobb TE-jével, egy liga elit (top 5) mélységi elkapóval Cooks személyében, egy remek slot elkapóval Dolával, és két, ami felém jön elkapom fizikális, a red zone-ban is használható, magas WR-el Britt és Dorsett személyében, de Allen, és Hollister is használható, sőt a futók is tudnak elkapni is.
Ehhez képest az a siralmasan gyenge célpont válsztás, a 3rd down kínlódás, a Pick six, az üresen hagyott elkapók észre nem vétele nagyon gyenge teljesítményt mutatott 2,5 negyeden keresztül, pedig ezúttal a fal volt, hogy 6-8 másodpercet is hagyott neki.
Nem tudom sérült-e, vagy csak JG hiányában nincs kihívás, de ezzel a Brady-vel nem lesz hosszú a január. Ha a Steelers is kikapna, szerintem érdemes lenne 2 hetet pihentetni.

A D# 9 pontot engedett, és a második félidőben adott néhány rövid pályát az Offense-nek, szerintem a hibák ellenére jól játszottak, és a visszatérők az LB sorban még segíteni is fognak.
Gilmore-nak és Butlernak szar napja volt, de Bademosi már nincs velünk? Simán megnéztem volna Benjaminon.
Sajnos sokadik megnézésre sem tűnik nekem úgy, hogy a bírók jól döntöttek, TD volt a Benjámin keccs.

Remélem Bill O'Brian megadja a lehetőséget egy Jets elleni utószezon meccsen pihentetni a kulcs emberei két.

Nagy Gratula a csapatnak a győzelemhez, Lewis, és Gronk beast, remélem egy szép kari után jobbak leszünk!
Kellemes Karácsonyt, a W a fa alatt
2017. 12. 25. 08:58
BaP
2017. 12. 25. 10:24
crucified
Ezzel a "béna vénember" vezetésével csak feltettek 37 (az utolsó drive mezőnygól pozíciójában plusz 3 pont, tehát elvileg 40 vagy TD esetén 44) pontot. Csak a Chargers és a Saints tett fel több pontot idén ellenük. Brady minimum achilles sérüléssel játszik.
2017. 12. 25. 11:19
BaP
És az ráment a szemére? A Pick 6-nál Lewis az LS mögött 5 yardal, tök üresen.
És még lehetne sorolni. Az elmúlt 5 meccsen 6 int-et dobott, alig volt köztük olyan, mikor nem lett volna üres embere.
Nincs formában, és rossz döntéseket hoz. Nem kell ezt fényezni.
Tőle sokkal több kell, ha idén akarunk valamit.
2017. 12. 25. 11:37
crucified
"Tőle sokkal több kell, ha idén akarunk valamit."

TD / INT arányában, legtöbb yard tekintetében, snap utáni labdától szabadulásban a legjobb.

Szerintem is sokkal több kell Tőle. DDDD

Hibázik. Emberből van Ő is.
2017. 12. 25. 12:00
BaP
Ez a stat csak a szezonra igaz, az utolsó 5 meccsre nem. És ez az aggasztó a W-k ellenére is
2017. 12. 25. 12:20
crucified
Momentumok döntenek. Tavaly Ryan fújhatta a season, rájátszás és az SB teljesítményét. 117-es season, átlag 136-os rájátszás és elképesztő 144-es SB QB rating. Tudjuk mi lett a vége.

Szóval ez nem ennyire egyértelműen fehér vagy fekete. Mint tudjuk ez a "legcsapatabb" csapatsport.
2017. 12. 25. 12:07
InfiniteLoop
Ez az üresen hagyott elkapós dolog, nem mindig egyértelmű, mert mi nem a QB pozíciójából látjuk ezeket a lehetőségeket. Simán meglehet, hogy a két játékost összekötő egyenes környékén ott van valaki a D falból, vagy a QB egyszerűen nem arra néz, mert úgy terelte a D, vagy már túl hosszú a játék, és senki nem ott van, ahol az eredeti route-ja szerint lennie kellene, és ilyenkor komolyabban "értelmezni" kell a szitut, ami miatt lassabban dönt(het) TB. (Vagy nem ;) )
A CB-knél is kérdés, hogy pontosan mi az, amit kértek tőlük, mert lehet, hogy pont emiatt kerülnek 0,5 mp-s, vagy (1-2m-es) hátrányba, ami miatt pedig pont az látszik, hogy éppen lemaradnak, és hogy elcseszték.
Mi van, ha Roberts-től pont azt kérték, hogy rontson rá a futóra, és mögötte, valaki másnak lenne a dolga, hogy kivárjon és földre vigye?
Hogy látja ezt az, aki ért is hozzá? (mert én csak hobbiszurkoló vagy) :)
2017. 12. 25. 12:31
Julian12Brady
2017. 12. 25. 16:38
ua
2017. 12. 25. 21:16
Fellenger
nekem is fura volt Brady, kicsit motiválatlannak tűnt, bár lehet, hogy mert a csapat továbbjutott már. Mintha most kezdeni rossz formába kerülni
2017. 12. 25. 22:50
MadJani
Most minden kötekedés nélkül.

Nyer a csapatod, nem is kicsit, erre jössz és elmondod, hogy mindenki milyen szarul játszott és milyen szar ez a csapat meg ki fog esni egyből.

Szerintem keress egy orvost, mert ez elég súlyosnak tűnik.
2017. 12. 25. 04:30
A következő szezonnal kapcsolatban lehet érdemes elkezdeni spórolni, lehet a JAX meccs Londonban lesz. Réhmgen volt a Pats Európában. A Lions elleni meg lehet hálaadásnapi.
2017. 12. 25. 05:29
anulu82
uhh, az nem lenne gyenge. a "minden pénzt megér" kategória!
2017. 12. 25. 07:34
Az nem kérdés, hogy akkor ott a helyem! :)
2017. 12. 25. 08:10
Tomk@
Mi alapján dől el, hogy ki játszik Londonban?
2017. 12. 25. 08:30
ndennis
Még nem voltam se Londonban, se NFL mérkőzésen! Lehet most? :)
2017. 12. 25. 08:41
takirob69
Az nagyon jó lenne :)
2017. 12. 25. 08:54
Arsenal
LaFleur!
Közös meccs nézés Londonban??? Nekem minden pénzt megérne!:-D
2017. 12. 25. 10:42
LaFleur
Hú, az mekkora lenne!!! :)
Esküszöm összehozzuk. Úgy tudom ilyenkor szokták bejelenteni a jövő évi londoni meccseket, várjuk meg, hátha...
2017. 12. 25. 11:10
Szellemkutya
Én benne lennék... :D
2017. 12. 25. 19:48
kyobalu
Erre én is vevő lennék, de nagyon!! :-)
2017. 12. 25. 13:47
nszgergo
2017. 12. 25. 11:53
InfiniteLoop
Szerintem azért nem lesz Pats meccs Londonban, mert így is túl népszerű a Pats Európában a többiekhez képest. A ligának meg pont nem ez az érdeke. (Ok, tudom, Mexikóban meg voltunk idén)
2017. 12. 25. 07:55
Patri Jóska
Jimmy Jimmy de sajnálom.
2017. 12. 25. 07:55
magooc
2018-ban Super Bowl visszavágó lesz Londonban?!
Ott a helyünk!!
2017. 12. 25. 08:11
LPT
ezt gondold át még egyszer:)
2017. 12. 25. 08:55
magooc
Ezt benéztem :)
Akkor legyen AFC döntő!
2017. 12. 25. 08:08
Yosti77
2017. 12. 25. 08:42
hulith
A 16 pontot nem kell magyarázni
a JAX-nek meg hiába elit a védelem ha
támadósor közepes a rájátszásban nincs második esély.
2017. 12. 25. 08:43
hulith
44 kapott pont egy 49ers tol nem is annyira elit de nehéz is Jimmyek ellen
rajtuk nincs teher úgy könnyebb játszani
2017. 12. 25. 08:59
Arsenal
Jimmy szépen megerősödik Friscóban, aztán ha Tom abba hagyja 50 évesen, akkor visszavásároljuk és nyer ő is 5-6 trófeát....
De hát karácsony van!
2017. 12. 25. 09:14
Arnold Patsenegger
Visszvásároljuk? Mit adunk érte 10 évnyi elsőkört? Szerintem még annyiért se adnák oda ... friacoban Ő a megváltó :)
2017. 12. 25. 09:52
Arsenal
Megnéztem a meccs összefoglalóját, Tom 2.0! Csak mozgékonyabb.
2017. 12. 25. 09:29
daelaci
Ez a hajó már elment, elengedtük a következő 10 év egyik legjobb irányítóját, hogy megtartsunk egy kisnyugdíjast.
2017. 12. 25. 09:53
Arsenal
Ez a kisnyugger remélem még egyszer kétszer megörvendeztet minket!
2017. 12. 25. 10:09
Croaker
Hopi regelt egy új nevet magának vagy mi a szösz?
Jó párost alkotnátok az tutifix :)

Hány csapat tenné össze kezét-lábát egy ilyen kisnyugdíjasért......
2017. 12. 25. 12:01
hopi46
Ejnye Croaker, miket találsz ki csak hogy belekeverj olyanba, amit Én sohasem mondtam (kisnyugdíjas). Egyébként daelaci régóta itt van nálunk. Nem vicces vagy hanem indokolatlanul kötekedő. :(
2017. 12. 25. 13:10
Croaker
Írhattam volna azt is, hogy olyan vagy (dlaci), mint Hopi, aki állandóan negatív, ehelyett viccel ütöttem el azt a véleményem, amit elsőre írtam, de vissza töröltem (kb hasonló lett volna mint wolandé, csak kicsit sarkosabb megfogalmazás szakadt volna ki belőlem...).
Megint nem mondtam egy szóval se, hogy kisnyugdíjasnak hívtad, de a "pozitív" hozzáállásban jó páros lennétek, ezt továbbra is tartom...
Ha indokot még sosem szolgáltattál volna Hopi a "dicsérő" szavakra, akkor javaslom olvass vissza, hogy milyen beírásaid voltak, és arra hányan mordultak fel rajtam kívül, persze "indokolatlanul".
2017. 12. 25. 10:14
crucified
Lépéskényszerben voltunk. Amennyiben 2 évvel később történik mindez, nem kérdés Brady nyugdíjazása.

Azt sokan elfelejtik, hogy akkor lesz valaki elit irányító, ha több éven keresztül hozza a kimagasló teljesítményt. Nézzük meg mi lett a nagy reményű Kaepernick, Griffin, Cam Newton stb. teljesítményéből. Remélem JG-ból nem lesz fáklyaláng és sikeres irányítóvá válik, az idő eldönti kinek volt igaza.

És TB még mindig felső elit kategória.
2017. 12. 25. 13:24
Pat Patriot
Ez nagyon helytálló hozzászólás volt! Nyilván jöhetnének a kérdések, hogy "mi lett volna, ha", de Garoppolo afféle "megmutatom tét nélkül, mit tudok" üzemmódban van. Természetesen jól játszik, jönnek a győzelmek is. De azért pályafutása során kevés alkalommal volt olyanban része, hogy mondjuk GWD-t vezényeljen le. Kicsit olyan, mint snookerben, amikor túlvan a játékos a frame ballon, és utána már nyomás nélkül a leglehetetlenebb golyókra is rámegy. Garoppolo jelenleg tét nélkül játszik, ezt nem szabad elfelejteni.
2017. 12. 25. 10:17
wolandrules
Bíztató Jimmy, tény, de várnék még pár évet a minősítésével. Az a kisnyugdíjas meg a GOAT, elképesztő, hogy ilyet lehet olvasni, pláne ezen az oldalon. Come on man!
2017. 12. 25. 15:06
Fimiron77
2017. 12. 25. 18:33
iceman
Ezt a pofátlan hozzászólást. :O
2017. 12. 25. 18:51
Chatmansky
Csúnyán hangzik, de igaz. Bár szerintem mindenki Brady-t akarja nézni még évekig, még ha harmattal gyengébb is mostanában. Azért csak egy legenda! Most már Jimmy-t nézve egyértelmű volt a mester-terv. Annyi kavar támadt a gépezetben, hogy Brady nem akar leállni. Pont jó lett volna az időzítés, ha visszavonult volna... Hihetetlen jó mind a kettő... Így viszont még minimum 3-4 évet tessék játszani! :-)
2017. 12. 25. 22:30
pats4ever
Most ez komoly?!?
Én ezt nem is értem! Ez nem egy Jets fan oldal? Minek kell ilyeneket írogatni?
Javaslom, h a jövőben szurkolj a Ninersnek, aztan ha 10 év múlva kiöregszik, szállj fel az aktuális qb bandwagonra!
2017. 12. 25. 12:15
InfiniteLoop
Azt is vedd figyelembe, hogy egy fiatal Shanahan-nel vág neki a karrierjének, aki szerintem legalább akkora ígéret lehet a saját pozíciójában, mint ő, BB viszont nem fog még 15 évet maradni. (Sajnos)
2017. 12. 25. 10:31
dravait
Én sem értem a fanyalgádokat. Brady MINDEN IDŐK LEGJOBB IRÁNYÍTÓJA, miről beszélünk? Persze van valami döccenet, a pletykáknak TB és BB közti viszonyromlásról talán lehet valami minimális alapja. De ettől még mindig ő a GOAT, számtalan zseniális megmozdulása van, és néha hibázik. Én azt látom, hogy áttért egy másfajta játékra Jules kiesésével és ebben több a hibalehetőség, de eddig elég jól hozza a meccseket. A sérülésben is lehet valami, bár a mozgásán nem látszik, a döntésein igen.

Értelmetlen a CUT-ról beszélni.

Garoppoló jól játszik, van körülötte egy talán nem is közepes csapat, és ott jól tud teljesíteni, de neki is az első szezonja. Tartsa fenn csak 3 évig és akkor lehet a zsenialitásáról beszélni. Mert nem az a zseni, aki egy idényben megvillan, hanem aki a magasszintű eljesítményt fenn tudja tartani sok-sok évig, mint Brady. Lehet próbálkozni az utánzásával.
2017. 12. 25. 12:09
InfiniteLoop
Jimmy-nek csak 3-mal van kevesebb gyűrűje, mint TB-nek. Shanahan-ne simán utolérheti ;)
2017. 12. 25. 10:50
orrrion
Ez a "kisnyugdíjas" jó eséllyel lehoz egy 13-3-as alapszezont, AFC elsőséggel. Kéretik visszanézni a szeptemberi hozzászólásokat, esélylatolgatásokat.
Tény, hogy az elmúlt hetekben önmagához képest néha méltatlan döntéseket hozott,( meccsenként max. 1-2-őt) aminek több oka lehet. Sajnos ahogy öregszik, egyre gyengébb falakkal védik meg, a sérülése is zavarhatja, néha frusztráltank tűnik, de az összteljesítményét kell elemezni, ami a mai napig elit. Mutatták tegnap a labdaeladása utáni játékok statisztikáját: zsinórban Td-k, 3 pontosak, ijesztő volt. Én úgy látom, hogy mostanában nagyon feszülten kezd és érdekes módon azután lazul el, amikor hibázott, vagy ég a ház. Ez mondjuk nem rossz, de én se bánnám, ha mindig úgy játszana, mint az idei SB döntő 4-ik negyedében. JG tényleg komoly potenciálnak tűnik, de azt, hogy valóban mekkora irányító lesz belőle, évek döntik majd el.
Nagyon sok nagy tehetség tűnt fel, majd el,csak a valóban nagyok tudnak hosszú éveken keresztül kimagaslóan teljesíteni. Lásd pl. tavalyi-idei Prescottot, a tegnapi meccse után lehetne azt mondani, hogy ő sem egy nagy szám, mert a legfontosabb meccsén betlizett. Én szurkolok neki is, Wentznek is, Watsonnak is, JG- nek is, ha csak negyed olyan karrierjük lesz, mint Bradynek, már nem panaszkodhatnak. Vele sajnos hosszú évekkel már nem számolhatunk, de idén még bármi lehet, a jövő évi sorsolás sem tűnik olyan kegyetlennek, amig egészséges, a Pats tényező lesz.
2017. 12. 25. 11:15
Arnold Patsenegger
Gyerekek, Brady valóban nem fiatal de azért még van 1-2 év a tankban... aztán draftolunk valakit. Jimmy már nem a Patsben játszik, ez van. Engem csak az zavar,hogy ha mát eltradeltük akkor miért nem az offseasonben? Akkor többet kaphattunk volna érte... na mind1. Most nyerjen a csapat... majd akkor ráérünk a Brady utódján agyalni ha itt lesz az ideje.
2017. 12. 25. 11:20
crucified
As offseasonban nem tudta senki előre, hogy milyen színvonalon nyomja majd, lesz-e korai sérülése. Sakk játszma. Az idő mindent eldönt.
2017. 12. 25. 11:20
crucified
As offseasonban nem tudta senki előre, hogy milyen színvonalon nyomja majd, lesz-e korai sérülése. Sakk játszma. Az idő mindent eldönt.
2017. 12. 25. 11:26
daelaci
Szerintem azért nem cseréltük el Jimmyt az offseasonban, mert nem akarták megkockáztatni, hogy irányító nélkül maradjunk az egész szezonra. Mert azért a felkészülés alatt vagy az előszezon meccseken is meg lehet sérülni. Az utolsó pillanatig vártak a cserével, szerintem a lehetőségekhez képest nem hoztak hibás döntést, bár ha ő mellette döntöttek volna és Bradyt cserélik el kb ugyanezt írtam volna. Majd az idő eldönt mindent.
2017. 12. 25. 12:20
InfiniteLoop
Jimmy-nek az év végén lejár a szerződése. Oda ment volna, ahova akar. Ha jól tudom, a franchise tag meg több mint 20 milla, és a két QB fizu nem aprópénz cap hit szempontjából, ráadásul csak egy év haladék.
Mondjuk a 49ers-nek is meg kell még vele egyeznie.
2017. 12. 25. 12:04
BaP
Jelen állás szerint Chargers/Chiefs/Ravens lenne az ellenfél
Extrém esetben lehet Bills/Ravens/Chiefs is
Ha marad minden papírforma: Jaguars @ Steelers és Chiefs @ Patriots lesz

Nem rossz
2017. 12. 25. 21:10
Fellenger
és az jags-pats meccs lesz
2017. 12. 25. 12:26
hopi46
Ez két meccs volt. Első félidő küzdelem önmagunkkal, második félidő "hengerelés". Lewis minimum top5 futó a ligában.
A falaink is jók voltak. A Dfal talán most volt a legjobb, de minden esetre a legeredményesebb, az Ofal remekül biztosította a futást és gyakran adott több mint 5 mp-et TB-nek.
A CB-knek, finoman szólva, nem ez volt a legjobb napjuk.
Jó volna, ha egyszer mindenki a legjobbját nyújtaná uazon a meccsen. De még lehet ilyen...
2017. 12. 25. 12:41
anti pass
Lewis egy kígyó!! Ahogy átcsúszik a tömeg között, az valami szenzációs! Gileslee forgásaival sem tudta megközelíteni ezt.
2017. 12. 25. 13:49
daelaci
Nem könnyű mert általában az ellenfeleknél is előfordulnak top játékosok, így a kihívás is kellően nagy. Tegnap is Gilmore elég jól fogta Benjamint, de Benjamin magassági előnye miatt sokszor nem tudott vele mit kezdeni.
2017. 12. 25. 12:39
anti pass
Az éjszaka megkaptam ez egyik nagyon vágyott ajándékomat karácsonyra! Rosszul esik, amikor leszóljátok, mert akkor Jézuska jó cselekedetét kritizáljátok. Múltkor én is kicsit el voltam keseredve, de inkább csúnya és "gyenge" játékkal győzelem, mint szépségdíjasan kikapni. Egyikőtök írta, hogy nem látjuk az Ő szemszögükből a szituációt. Így igaz és az vesse Bradyre az első kritikát, aki úgy tudna mindig tökéletes döntést hozni, hogy közben alkalmanként 3-4 140 kilós óriás rohan felé 100 km/h sebességgel. És ez az esetek nagy részében a fal miatt illetve amikor még Julius ott volt az ellenfél mögött egy pillanat alatt, akkor nem kellett ennyit várnia és az ellenfél védőinek is figyelni kellett a mögöttük levő területre, tehát nem támadhattak olyan vehemensen, mint most. Hozzátenném, hogy szerintem!
2017. 12. 25. 12:39
crucified
Nyerjünk idén még 4 meccset, annyival megelégednénk.
2017. 12. 25. 13:27
palesz42
Kicsit )nagyon) értetlenül állok a PFF értékelése miatt:
McCoy 71+76y, 0 TD pff rating: 85,3
Lewis 129+24y, 2 TD, pff rating: 76,4

WTF???
2017. 12. 25. 13:34
daelaci
Ezek csak számok kb semmit sem számítanak, biztos van rá egy képletük amivel számítják, most ez jött ki.
2017. 12. 25. 13:38
crucified
Bennünket csak az a 2-es érdekel a TD szó előtt. A többi kit érdekel?
2017. 12. 25. 15:19
bothpisti
Sziasztok!

Ritkán szoktam írni inkább csak olvasni szoktam az véleményeiteket. Most is ezt tettem.
Nekem az a véleménye, hogy csak annyit akarunk játszani amennyi kell-szükséges a győzelemhez. Csak nekem tűnt fel, hogy abban a pillanatban amikor egy kicsit kis felgyorsítottuk a játékot amikor elkezdtünk játszani a saját ritmusunkban abban a pillanatban kis túlzással azt csináltunk a pályán amit akartunk. Semmilyen válasza nem volt a Billsnek. Nekem olyan mintha már a rájátszásra készülnénk és még véletlenül sem akarunk megmutatni magunkból csak amennyit muszáj.
Szerintem ha esti meccs ami szájízünk szerint alakul akkor az utolsó meccsen már nem fogunk erőltetni semmit. És nálam ebbe beleférne egy vereség is a második sorral. Szerintem....
2017. 12. 25. 16:39
FunHun
Tom Brady - Buffalo Bulls
28 - 3

Február óta tetszik ez a számkombináció
2017. 12. 25. 16:40
FunHun
Bills nem bulls :)
2017. 12. 25. 17:19
TommyLee73
Ez nem lehet véletlen ;)
2017. 12. 25. 20:54
Pocok
Tegnap a Saint meccsen is kapta a Falcons a szeretetet xD valami tánc csoport gondolt egyet és felállt egy 28-3as formációba. XD
2017. 12. 26. 01:35
FunHun
2017. 12. 25. 18:58
iceman
Végigolvasva a komenteket, a pofám leszakad, komolyan mondom. Én Jimmy Garoppolo feltétlen híve vagyok és nagyon drukkolok neki, de azért ne helyezzük már egy olyan játékos elé, akinek döntő része van abban, hogy ez a csapat ott tart, ahol (és akkor még nem is említem a pofátlan, lekicsinylő jelzőt, amiket daelaci megenged magának vele kapcsolatban). JG még nem játszott SB-n (pláne nem hétszer), de még playoffban sem, kiélezett meccsen, nem hozott vissza csapatot fényévnyi hátrányból egy negyed alatt, nem jött vissza súlyos sérülésből, hogy aztán megint domináljon és még nem vezette a ligát a legtöbb QB mutatóban. Lehet, hogy így lesz egyszer, de nem tudhatjuk előre. 5 gyűrűt, 200+ győzelmet nem adnak ingyen, ez a tapasztalat felbecsülhetetlen a csapat számára, azt meg ugye senki nem gondolja komolyan, hogy TB kellett volna eltrédelni JG helyett, miközben 40 évesen a legtöbb mutatóban vezeti a posztján a ligát és playoffba vezette a csapatot. Lehet, hogy TB-nek 1-2 éve van hátra értelmezhető formában, de lehet, hogy akár még öt, JG meg lesérül a következő meccsen és vége a karrierjének (nehogy így legyen,de ebben a játékban ez is benne van minden meccsen). És egy ilyen helyzetben ki vállalná a felelősséget, ha mondjuk TB a Friscóval nyerne még egy SB-t, mi meg franchise QB nélkül maradnánk? Milyen hatással lenne ez a csapatra, a szurkolókra? Becsüljük már meg a legendáinkat, amíg vannak!
2017. 12. 25. 19:04
Füszer
+ 1000 ! Minden szavaddal egyetértek !
2017. 12. 25. 20:03
BaP
Szerintem azért jó lenne a témánál maradni.

Nyilván nevetséges a "kisnyugdíjasozás", meg a cut, meg a JG jobb lenne (még ha JG is a jövő embere)

Viszont a Te felsorolásod, bár minden szavában igaz, mégis eltér a tárgytól.
Itt ugyanis a Bills meccsről, az eslő benyomásokról van szó, arról értekeznek a drukkerek.
És mégha Brady a GOAT is, mégha a sokáig nem fogunk ilyen kaliberű sikereket elérő QB-t látni ( és nem csak Pats mezben) ha ő már nem játszik, ha a témánál maradunk ( tegnapi meccs), jogos a kritika TB12-vel szemben.
Jó lenne minden véleményt a súlyának megfelelően, és témát figyelembe véve kezelni!

Remélem Tom majd a playoffban fut 3 nagy meccset, és vezet minket 3 győzelemre!
2017. 12. 25. 20:23
palesz42
Lehet kritika, mert miért ne lehetne akárkinek, akármiről. De, hogy jogos? Azt kétlem.
Szerintem semmiképp nem jogos. Akor se, ha a számokat nézem, ld. Alexander, vagy a végeredményt, vagy az egész meccs képét.
Az, hogy minden egyes play-ben elképesztő extra passzokat vártok, minden támadás végén TD-vel, az nonszensz. Részben azért, mert ellenfél is van a pályán, nem is akármilyen.
Ne becsüljük le már annyira az ellenfeleket, hogy szarozzuk, kisnyugdíjasozzuk az őket legyőző vezért.

Furcsák vagyunk mi Pats szurkolók néha.
2017. 12. 25. 20:24
palesz42
2017. 12. 25. 20:49
Croaker
Köszönöm, hogy más is megfogalmazta amit én is gondolok, csak más szavakkal. Jó érzés tudni, hogy sokan gondolkodunk egyként.

BaP lentebbi hozzászólásával kapcs, hogy maradjunk témánál, szerintem az egész témafolyam abból a pofátlan kifejezésből indult, hogy kisnyugdíjas ( Gerappa csere kapcsán), másrészt Gerappa szenté avatásából, amely lássuk be, egyik sem szorosan ehhez a Bills elleni meccshez tartozik. Ennek ellenére örülök hogy Te is egyetértesz icemannel :)
2017. 12. 26. 00:17
pats4ever
2017. 12. 26. 00:16
pats4ever
2017. 12. 25. 20:16
Alexander
Tom Brady 28/21 75% 224 yard 106.8 Rat
No Comment!!!!
2017. 12. 25. 21:12
Fellenger
A jövő évi sorsolást illetően kinéz egy 16-0
2017. 12. 25. 21:55
hulith
Azert Minnesota Green Bay kemény dio lesz
2017. 12. 25. 22:22
Fellenger
A Minnesota legalább otthon lesz, a Zöld öböl meg már Rodgers-szel sem ellenfél otthon. Mellesleg a MInnesota jövőre úgyis visszaesik. Most kijött, de mikor a ramsvagy a saints megbabrálja őket, akkor bedőlnek. Ez csak a Vikings,
2017. 12. 25. 23:02
MadJani
Azért a Houston is érdekes lehet, ha visszajön nekik mindenki.
2017. 12. 25. 23:12
nosbiglem
Jelen állásban JimmyG godmode-ben jatszik azért is, hogy ő legyen minden idők legjobban megfizetett irányítója addig, mig nem elsz olyan akinek több pénzt adnak :)
Hozzászólás a(z) Első benyomás: Patriots - Bills bejegyzéshez