Első benyomás: Saints-Patriots (2. mérkőzés)

A New England Patriots végre ma ismét úgy játszott, ahogy megszokhattuk tőlük és mindez Tom Bradynek köszönhető.-TORESPONT-
Egész héten keményen dolgozott az irányító, aminek köszönhetően sikerült a New Orleans Saints otthonában 36-20-as sikerre vezetnie a csapatát.

A 4. negyed elején 33-13-ra vezetett a Patriots, amikor Brady még tüzelte a csapatát az oldalvonal mellett. Talán ennek is köszönhető, hogy most nem történt meg az, ami az első mérkőzésen, amikoris a Chiefs 21-0-ra verte a Patriotsot a 4. negyedben. Ezúttal sokkal erősebben fejezte be a mérkőzést a csapat, azonban a mérkőzés első fele volt az, amire igazán büszkék lehetnek.

Az irányító 39 dobásából végül 30 ért célba, összesen 447 yardért. 3 TD-t is elért Brady 0 labdaeladással. Ezzel utolérte Peyton Manninget, aki eddig listavezető volt 52 olyan mérkőzéssel, amikor legalább 3 TD-t és 0 INT-et dobott. Most már Bradynek is 52 ilyen mérkőzése van. Aki még kiemelkedett a mérkőzésen az James White volt. Brady 8-szor dobta felé a labdát, mind a nyolcat elkapta és összesen 85 yardot ért el.

Rob Gronkowski kiemelkedően játszott míg meg nem sérült. 116 elkapott yardja volt és 1 TD-je.

A védelem nagyon jól játszott a Saints harmadik próbálkozásainál. Összesen 12 ilyen lehetősége volt a New Orleans-i csapatnak, de ebből csak 4-et sikerült megcsinálniuk. Deatrich Wide Jr. kiemelkedően játszott ma.

Sajnos a sérülések ezen a mérkőzésen sem kerülték el a csapatot, akik megsérültek: Rob Gronkowski, Chris Hogan, Phillip Dorsett, Eric Rowe, Stephon Gilmore, Rex Burkhead.

Rob Gronkowski nem nyilatkozott a mérkőzés után, azt mondta, hogy majd holnap fog, de annyit elmondott h "Jól vagyok". A listán meglepetés Stephon Gilmore, őt az újságírók az öltözőben látták nagyon csúnyán sántikálni.

Forrás: ESPN Boston és Patspulpit