Menetrend
Szavazás

Év végi játékidő elemzés 2014 – Támadók (írta: tuci-tuci)

2015. 03. 28. 07:59
Szerző: DoM
Kategória: Cikkek

Lassan elérkezik a holtszezon legizgalmasabb része, a Draft, amikor kiderül Belichick mester rátalál-e a következő meghatározó játékosunkra, vagy nagy mellényúlásként könyveljük el a választottját.
Addig is viszont elkészültem a tavalyi szezon (alapszakasz+rájátszás) snap számaival. Elnézést mindenkitől, hogy eddig tartott, de az elmúlt 1 hónap nagyon zűrös volt. Ez az első teljesen egészében általam írt cikk, biztos lesznek benne hibák, remélem tetszik majd, és nem akarnak majd sokan CUT-olni.

A cikk 2 részes lesz a hossza miatt. Előbb jönnek a támadók, majd a második részben a védők és a speciális egység legtöbbet foglalkoztatott játékosai.

Nézzük is ki, mennyi időt töltött a támadóegységből a pályán a szezonban…

  • QB

Tom Brady – 1280/1351 – 94,7%
Jimmy Garoppolo – 71/1351 – 5,3%

Szokásához híven Brady nem hagyta el pályát túl gyakran. Bár a Chiefs elleni meccs után sokan – mint tudjuk Belichick nem - elgondolkoztak azon, talán ideje lenne Brady-nek a padra ülnie, ő nem tette meg ezt a szívességet ellenfeleinek. Újjászületett gyakorlatilag a meccs után. Azt a vezért láthattuk a pályán, mint korábban oly sokszor. Nem mondom, hogy a liga legjobb irányítója volt a szezonban, de nem cserélném le senkire. Most már az is látszik, hogy megérte tavaly Tebow-t leigazolni a nyárra, ellesett tőle egy-két dolgot… na persze nem a passzokra gondolok, hanem a zseniális futásaira, amire az előző években nem nagyon volt példa. A legnagyobb hibáját én egy dologban látom, mégpedig a „sok” értelmetlen INT-ben – különösen az első félidő utolsó 2 perce környékén – amikor szinte nem is értem, miért próbálta meg azt a dobást. Ha ezt levetkőzi jövőre, akkor nagyon nehéz lesz megállítani minket, bárki is legyen az ellenfél.

Garoppolo nem sok lehetőséget kapott a szezonban, de azoknak minden percét kihasználta. Üde színfoltja volt a Chiefs elleni meccsnek, még ha már nem is voltak élesek a védők. Látok benne potenciált. És az hogy lesz-e valaha a Patriots kezdő irányítója, szerintem azon fog múlni, meddig játszik a mi 12-esünk. Ugyan csak egy éve választottuk és nem láttunk belőle sokat, de elégedett vagyok az eddigi teljesítményével.

  • RB

Shane Vereen – 715/1351 – 52,9%
Stevan Ridley – 187/1351 – 13,8%
LeGarrette Blount – 183/1351 – 13,5%
Jonas Gray – 163/1351 – 12,1%
Brandon Bolden – 87/1351 – 6,4%
James White – 31/1351 – 2,3%

A csapat legtöbbet használt futója Shane Vereen volt. A remek elkapó képességekkel rendelkező futójátékos a rengeteget tett a csapat sikeréért. Főleg az elkapásaival hívta fel magára a figyelmet, futásoknál kevésbé volt hatékony. A Super Bowlon félelmetes teljesítményt nyújtott. Hiányozni fog, de biztos vagyok benne, hogy tudjuk pótolni. Sérüléséig Ridley volt a kezdő erőfutónk. Ha csak a számokat nézzük, azt mondhatnánk, hogy gyengén teljesített, de hozzá kell tenni, hogy egy gyenge, folyamatosan variált támadófal volt csak a „segítségére”. Majd jött a sérülés, ami véget vetett a szezonjának, de remélem jövőre ismét bizonyíthat nálunk. Grey megkapta a lehetőséget a bizonyításra a Colts ellen, és élt a lehetőséggel. Ezután már nem sokszor került pályára, részben talán az elalvásnak, részben Blount leigazolásának köszönhetően. Blount hozta azt, amit tavaly láthattunk tőle. Előny tudatában a meccs második felében nagyon fickándozott a mi „kis” buldózerünk. Bolden és White elvétve kapott szerepet, azonban előbbi rengeteget tett hozzá a csapat sikereihez a speciális egységben, de ezekre majd visszatérünk. White-ról egész edzőtábor során jókat lehetett hallani, de ezt idén nem mutathatta meg a pályán. Vereen távozásával lesz erre lehetősége jövőre. Bízok a srácban, Vereen is „láthatatlan” volt az első szezonjában, aztán robbantott, hasonló folytatást remélek.

  • FB

James Develin – 297/1351 – 22,0%

Kedvenc fullbackünk hozta a szokásos kemény játékát idén is. Rendíthetetlenül nyitotta a sávokat a futók előtt, amikor pedig ő kapta meg a lehetőséget, egy játék során lökhették vissza 4-szer is, nem adta fel és csak azért is bevitte a labdát. Hihetetlen akaratereje van, sosem adja fel. Ráadásul idén már egy-két passz is megeresztettek felé, amiket magabiztosan szedett le a levegőből. Kihalófélben lévő poszton játszik nagyot, és idei teljesítményével kiérdemelt nálam egy helyet az 53 fős keretben jövőre is.

  • TE

Rob Gronkowski – 1039/1351 – 76,9%
Michael Hoomanawanui – 543/1351 – 40,2%
Tim Wright – 361/1351 – 26,7%
Steve Maneri – 22/1351 – 1,6%

Hol is kezdjem… A4-es oldalakat írhatnék tele Gronk magasztalásával, de ennyire nem nyújtom el. A szezon elején döcögött az egész támadósor szekere, egyrészt Gronk limitált játékideje miatt is. Aztán „szerencsére” jött a Chiefs elleni súlyos vereség, ahol annyira begőzölt, hogy először láthattuk az igazi énjét. Azt, aki képes 4 védőt is becipelni a gólterületre gond nélkül. Ami a szezon hátralévő részében jött, az egy hihetetlen teljesítmény. Szenzációs elkapások, futások, és kegyetlen blokkok. Erről szólt a folytatás. Ha valaki volt olyan buta, hogy beszólt neki, jobban tette ha levonult a pályáról, vagy ő kísérte le onnan – ugye kedves Brown. Yardokban és TD-kben is vezette a ligát, az év végi All-Pro választáson mind az 50 szavazatot ő kapta. Sikerült egészségesnek maradnia és ez kulcsfontosságú volt a bajnoki címhez vezető úton. Hooman a csapat blokkoló TE-je, azonban idén ebben a szerepkörben nem jeleskedett. Azonban a rájátszásban ismét fontos szerep jutott neki, gondolok itt akár, hogy ő állt fel az alapvetően LT pozícióban 4 falemberes felállásoknál. Továbbá a passzjátékba is bevonták egy kicsit. Tim Wright szezonja elég csapongó volt. Voltak meccsek, amikor zseniálisan játszott, de legtöbbször mintha pályán sem lett volna, már amikor pályára küldték. Ennek ellenére nem nevezném bukásnak első itt töltött szezonját, láttunk tőle szép dolgokat, különösen az ellenfél gólterületéhez közeledve. Maneri pár meccs erejéig volt a keretben, semmi maradandót nem alkotott.

  • WR

Brandon LaFell – 1107/1351 – 81,9%
Julian Edelman – 1002/1351 – 74,2%
Danny Amendola – 568/1351 – 42,0%
Brian Tyms – 129/1351 – 9,5%
Kenbrell Thompkins – 82/1351 – 6,1%
Aaron Dobson – 56/1351 – 4,1%
Matt Slater – 18/1351 – 1,3%
Josh Boyce – 10/1351 – 0,7%

Edelman a csapat legjobb elkapója volt idén is. Rengeteget dolgozott, ütközött, hajtott, brusztolt. Ha Gronkra nem jutottak jelzők, akkor rá sem. Tényleg csak Supermanhez lehet hasonlítani. Számai még szebbek lettek volna, ha nem kell kihagyni 2 meccset agyrázkódás miatt. Azonban így is elégedettek lehetünk, a rájátszásban is remekül játszott, és Brady-nek egy biztonsági célpontot jelentett mindvégig, akire bármikor lehet számítani. LaFell lett a csapat másik kezdő elkapója. Új játékosként a szezon elején még döcögött a szekér, de aztán belelendült és egy megbízható célpontot jelentett a csapat számára. Fontos elkapásokat mutatott be. Szükség lesz a hasonló teljesítményre jövőre is. Amendola midig is a szurkolók támadásainak a célpontja volt. Nem sűrűn kapott lehetőséget a szezon első felében, aztán fokozatosan jött bele a játékba. A sérülések végre elkerülték és a rájátszásban láthattuk, mire is képes a srác. Rengeteg fontos elkapást mutatott be, amivel biztosította, hogy jövőre is a csapat tagja legyen. Remélem hasonlóan használjuk majd mint év végén tettük, mert akkor egy nagyon jó kis elkapó hármasunk lehet. Tyms, Thompkins, Dobson, Boyce mind csak epizódszereplők voltak. Tymsnek volt szép TD elkapása a Bills ellen, de nem sok pluszt adtak a csapatnak ezen kívül. Slater játékideje a meccsvégi letérdelésekből jött össze.

  • OL

Nate Solder – 1254/1351 – 92,8%
Sebastian Vollmer – 1222/1351 – 90,5%
Ryan Wendell – 1100/1351 – 81,4%
Dan Connolly – 1052/1351 – 77,9%
Brian Stork – 890/1351 – 65,9%
Marcus Cannon – 445/1351 – 32,9%
Josh Kline – 407/1351 – 30,1%
Jordan Devey – 296/1351 – 21,9%
Cameron Fleming – 244/1351 – 18,1%

Miután a csapat új támadófal-edzője Dave DeGuglielmo megtalálta a helyes felállást és felépült az újonc center Brian Stork, az egység egy korrekt szezont tudott le. A mindaddig futás és passzblokkolásban is gyenge fal megtáltosodott. A Solder – Connolly – Stork – Wendell – Vollmer felállás meg is maradt a szezon végéig, csak sérülések miatt változott. Egyedül Connolly-nak nincs szerződése a csapattal a következő szezonra, így bizakodhatunk a jó folytatásban. Cannon, Klein, Devey mind beugróként sérülés esetén, illetve a szezon elején léptek pályára. Többnyire gyenge teljesítmény nyújtottak, bár akadt olyan meccs amikor jól helyettesítették társukat. Fleming játékideje főként TE-ként jelentkezett. Ő volt a csapat 6. falember sokszor és jól teljesített ebben a szerepkörben.
Ráadásként kiemelném Solder elkapását a rájátszásban, majd az azutáni futását. Gyönyörű játék volt és megmutatta, hogy nem felejtette el, hogyan kell egy labdát leszedni a levegőből.

A cikket a Football Outsider adatai alapján írtam.

Írta és készítette: tuci-tuci

Hozzászólások

2015. 03. 25. 20:37
vhs-box
koszi a cikket. hosszutavu szerzodes kinez:-)
2015. 03. 25. 21:17
hol kell aláírnom? :D
2015. 03. 25. 21:31
csabesz
köszi a cikket, egy keksz kinéz:)
2015. 03. 25. 22:51
vanília_villám
Köszönjük a cikket, nagyon tetszett:) A pontosság kedvéért Grey lett a Gray-ből, illetve Klein a Kline-ból, de ez csak kukacoskodás :D
Viszont lenne egy kérdésem, úgy emlékszem, hogy év elején volt szó esetleg Develin tight endként való használatáról, amiből nem lett semmi. Csípem a srácot, szerintetek jövőre nem k
2015. 03. 26. 00:55
hát igen, ezt elgépeltem
köszönöm az észrevételt, aztán DoM vagy Danna tudja kijavítani, ha lesz rá ideje
2015. 03. 25. 22:52
vanília_villám
Aphatna több labdát Bradytől?:)
2015. 03. 26. 07:15
soos78
Köszi a cikket. Szívemből szóltál. Várom a védelmét is.
2015. 03. 26. 11:03
komzoz65
Nekem nagy rejtély Tim Wright szereplése. Nyilván nem tudtuk felhozni a megfelelő szintre, holott szemre teljesen alkalmasnak tűnt a 2 TE-s felállásokra. A Cincin ellen, a Bears ellen, a Detroit ellen. Aztán jónéhány meccsen limitáltuk a játékát, a végzónába dobott passzokra, ezeket is elkapta amúgy. Aztán a rájátszásban már teljesen kihagytuk. Érdekes lesz, hogy az új fiúval kiegészülve, mennyire állunk át a 2 TE-s felállásokra, de szerintem nagyon. Anyag van.
2015. 03. 26. 18:17
sixt
Jó trade anyag lett Wright így hogy megérkezett az új fiú a bölényektől. Szerintem
2015. 03. 26. 18:44
lipi
Grt, az első minden ember életében emlékezetes marad :)

Wright szerepe érdekes lesz. Jelenleg két esélyt látok: a. Nem éri meg az 53-at, b. Visszatérünk a két TE játékhoz és rotációs szerepet kap. (c. Megtanulja a BB által elvárt útvonalakat és minimális szinten blokkolni. Ebben az esetben akár fontos csavarrá is válhat a gépezetben)
Hozzászólás a(z) Év végi játékidő elemzés 2014 – Támadók (írta: tuci-tuci) bejegyzéshez