Menetrend
Szavazás

Hírek röviden: Price és McKenzie

2010. 05. 20. 22:57
Szerző: DoM
Kategória: Hírek
Price kényszerpihenőn. Az idei drafton a harmadik körben választott elkapó nem vehet részt a jövő héten kezdődő OTA foglalkozásokon. Taylor Price korábbi iskolája, az Ohio Egyetem csak június 11-én zárja az aktuális szemesztert, és ezen eseményig az NFL szabályai szerint a felkészülési időszak első komolyabb állomásán nem vehet részt az újonc játékos (ez nem elszigetelt, csak a Pats csapatát érintő eset). Korábban már beszámoltunk az OTA időpontokról, melyek éppen felölelik ezt az időszakot.
McKenzie és a plusz kilók. A tavalyi évet sérültlistán (térd) töltő másodéves ILB hét elején adott interjút a sajtó képviselőinek. Két dolgot kell kiemelni. Tyrone McKenzie sérülése ellenére az év során minden védelmet érintő csapatmegbeszélésen részt vett, vagyis az elméletet már tudja, annak ellenére, hogy egyetlen snapet sem tudott a pályán tölteni; valamint a versenysúlya 248 font, ami kb. 4 kiló pluszt jelent 2009-hez képest. Saját bevallása szerint úgy ütközik mint egy falember (ellen O-line rettegj) és emellett nem veszített a gyorsaságából sem. Neki és Spikesnak van a legjobb esélye a Mayo melletti másik kezdő belső linebacker poszt elnyerésére. Forrás

Hozzászólások

2010. 05. 20. 23:41
lolvin
Ez a kettő, McKenzie és Spikes még a végén kiszoritják Mayot :D
jól hangzik, h végre ilyen depth van ILB poszton, már csak Crable-re vagyok kiváncsi, remélem beválik a srác!
2010. 05. 21. 08:57
First Hit
Tavaly Tyrone McKenzieről azt írtátok az önéletrajzában h. minden kihagyott éve után hatalmas évet futott remélem idén is ez lessz és találunk 1 vezért a védelemnek. mert szükségünk lehet rá.

Kicsit más: Jets ről csak 1 dolog jut eszembe: Sok hűhó semmiért.
2010. 05. 21. 10:31
lolvin
DoM

McKenzie is Spikeshoz hasonlóan csak 1. és 2. downos ILB vagy egyértelmű passz szituációknál is használható? vagy Guyton lesz fent 3. downoknál?
2010. 05. 21. 10:39
Erre a kérdésre most még nem lehet határozott választ adni. Még semmit nem láttunk McKenzieből a pályán. A TC edzéseiről bejövő információk már jelzésértékűek lesznek, de addig még pár hónapot kell várni.
2010. 05. 21. 10:58
_bb
Mondjuk a tavalyi tapasztalatok után én már a TC információiból is csak fenntartásokkal vonnék le következtetést (Nunn a sztár, AD és a formája...stb.), de az mindenképp jelzésértékü lesz, hogy kit milyen poszton, mennyit, milyen szituációkban...stb. játszatnak.
2010. 05. 21. 11:12
Igazad van, főleg a kiugróan pozitív visszajelzéseknek nem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani. Viszont arra nagyon jó a TC, hogy végre olvashatunk arról, hogy ki, melyik poszton gyakorol, első/második csapattal stb.

Plusz a kirívóan pocsék teljesítmény is sokatmondó, és nem nagy jövője van az ilyen delikvensnek a csapatnál.

Különösen az elkapók szerepét nagyon nehéz megítélni a kontakt hiánya miatt.
2010. 05. 21. 11:19
First Hit
Én még mindíg a d. vezetőjét keresem egy ilyen fiatal védelemnél most ha jól tudom Mayo a főnök de elég karizmatikus lehet ő?
2010. 05. 21. 11:52
Cheater
Mayo nem ilyen típusú játékos! Ő inkább a marha jól végzem a dolgom,de meccs alatt és után csendben üldögélek...

VISZONT Spikes-ra már most felfigyeltek,h mekkora vezető személyisége van és ez csak jobb lehet, ha beilleszkedett... Ő lesz az új "szív"!!! :-)
2010. 05. 21. 14:54
_bb
A D# sokkal fizikálisabb és összetartóbb lesz remélhetőleg.
A front7: Egy év eltelt BigSey távozása óta, az érzelmek csillapodtak, VW új szerződést kapott, s ez talán Warren teljesítményének is jót tehet, nem mindegy ki és hogy játszik melletted. AD ment (s vele a gond meg persze a tapasztalat is), de TBC maradt. Sikerre éhes tehetséges fiatalok jöttek Spikes, Cunningham személyében, Mayo és Guyton is plusz egy év tapasztalattal bír, s talán végre McKenzie és Crable is bevethető lesz. A veteránok és másod éves játékosok közül csak lesz egy felállás, amivel megoldható az RDE poszt.
Sec: Bodden új szerződése megszilárdítja a csapatrészt, Butler és Chung a második év előtti nagy ugrás előtt tele ígéretekkel, egyszer Vödör is felnő (egy Rodney nélküli évvel a háta mögött) és McCourty sem véletlenül lett elsőkörös.
VW, Warren, Mayo, Vödör, Spikes (az újoncok közt), Sanders, Bodden mind vezérek lesznek szerintem a maguk módján. És perszenem lehet a vezéreket különvenni az O#től, mert lesz ott is pár ember, aki megmondja a védősornak, ha nem elégedett a teljesítménnyel ;)
2010. 05. 21. 15:26
lolvin
DoM

Elképzelhető az, h a csapat, alkalmaz egy kvázi három ILB felállást jól futó csapatok ellen? már ugy értve, h csak egy klasszikus OLB, és három ILB, mondjuk Mayo, Spikes, McKenzie...vagy ez csak valami ujabb hülyeség ami kipattant a fejemből?
2010. 05. 21. 15:41
nDRo
lolvin
Érdekes gondolat az biztos. Ehhez előszöris az kéne, hogy legyen egy olyan OLB a csapatban, aki ellentmondást nem tűrő passrusher és egymaga is tud nyomást kifejteni az irányítór. Ilyen játékos finoman szólva is nélkülözünk jelenleg. Én személy szerint ezt inkább 3-3-5-ös nickel, vagy 2-4-5-ös nickel felállásban tudnám elképzelni, főleg az utóbbiban.
2010. 05. 21. 15:57
lolvin
Mondjuk azért nincs mindig öt emberes rush, van, h csak négy emberes rusht alkalmaz a csapat, másrészt ha nem tévedek, Mayo-nak nem idegen visszalépni coverage-be ha épp mégis passz lesz s nem futás, plusz hármójuk közül valaki épp blitzelhet is, nem tudom McKenzie vagy Spikes milyen blitzer, de ha legalább az egyik jó erre a célra, akkor talán nem lenne hülyeség...
2010. 05. 21. 16:01
lolvin & nDRo

Ez annyira érdekes és sokrétű téma, hogy nyitottam neki egy külön topikot a fórumon: http://patriots.hu/forum/new-england-patriots/strategia-vedelem/page-1/post-4749/#p4749

Követhetőbb lesz, ha ott folytatódik ez a beszélgetés.

Végre footballról megy a vita, nem arról, hogy Brady 2 v. 3 órát töltött délelőtt az edzőteremben. :)
2010. 05. 21. 16:59
First Hit
bb_ Mossra gondolok aki megmondja keményen a dolgokat?
Mert ő az a fajta h. ha nem megy a játék akkor még egy SB-t is képes ott hagyni ha nem figyelnek a dolgukra.
2010. 05. 21. 17:13
_bb
A támadósorban inkább Brady és Faulk az aki csapat szinten is vezetőnek tekinthető, nekem elsőre ők ugrottak be.

Jó ez a felállás, blitz/rush és egyéb elemzős fórumozás... kár,h technikai okokból (kitudjamért?!) továbbra sem tudok a fórumban semmit se csinálni az olvasáson kívül :(
2010. 05. 21. 22:06
davidkaa
Tudom hogy nem tartozik ide, csak érdekességnek másolom be:
http://teamusa.blog.hu/2010/05/21/ha_a_vb_az_nfl_lenne
2010. 05. 22. 11:14
nDRo
_bb
nekem még a fórum s ejön be, pedig az oldlaon azon kívül mindne rendben van:( pedig ez a téma engem is érdekelt volna DoM-mal és lolvinnal.
2010. 05. 22. 15:31
nDRo

nem jön be a http://pats.hu/forum oldal ? próbáltad több fajta böngészővel is?
2010. 05. 23. 15:17
nDRo
Nem próbáltam még semmi mással, Opera-t használok. Mit töltsek le, firefox-ot?
2010. 05. 23. 16:02
Ha a gépeden alapból is van explorer, akkor nézd meg azzal a patriots.hu/forum linken, hogy bejön-e. Ha nem akkor tehetsz egy utolsó próbát a firefoxszal, hátha.
Hozzászólás a(z) Hírek röviden: Price és McKenzie bejegyzéshez