Menetrend
Szavazás

Hírek - Hochstein is Denverben, LeVoirral hosszabbítottak

2009. 08. 25. 21:51
Szerző: _bb
Kategória: Hírek
Hochstein: Adam Schefter (ESPN) jelentése szerint (melyet H. ügynöke Joe Linta is megerősített) a Patriots és a Broncos egy újabb előszezon egyezség keretében megegyezett, hogy Russ Hochstein egy 2010-es késői körös draft pick-ért (egy 7. körösért, mely a Patstől került oda Le K. S.-szel együtt) cserébe Denverbe kerül. Hochstein már nem is jelent meg a délutáni edzésen. (Mint ismeretes, korábban Le Kevin Smith is Denverbe került, egy 5. körös választási jogért, mely valószínűleg Oaklandbe kerül a Burgess üzlet keretében.)
A Patriots 2002 októberében szerződtette le a szabadügynök Hochsteint a gyakorlócsapatba, akit 2001-ben a Tampa Bay Buccaneers választott a draft 5. körében, azonban később elengedett. Eleinte a gyakorlócsapat és az 53-as keret közt ingázott, de a támadófal annyira hasznos tagjának bizonyult, hogy 2005-ben már nyolc alapszakasz meccsen szerepelt kezdőként a sérült Dan Koppen helyén, s összesen 10 meccsen kezdő guard-ként is pályára lépett (ebből 8-szor 2007-ben). Általában megbízhatóan látta el feladatát. Ezen felül a 2008-as idény utolsó két meccsén FB-ként is szerepelt, és erőfutásoknál gyakran tűnt fel mint TE. Hochstein összesen 91 meccsen szerepelt (7 évadon át) a Patriots színeiben, így egyike volt a csapat azon nyolc játékosának, akik a 2009-es idényt legalább 90 szerepléssel a hátuk mögött indították. A fenti tények tudatában valószínűsíthető, hogy a Patriots elkötelezett a cserék fiatalítása terén. Valószínűleg a csapat által összeállított előzetes 53-as keretben a kérdőjelek közt volt Hochstein, és úgy vélték ez így megfelelő ellenérték egy játékosért, aki esetleg be se fér a csapatba. Az edzőtábor során Hochstein szereplése nem volt rendszeres, az első előszezon meccsen a csere center poszton az elsőéves Ryan Wendell, majd a másodikon a negyedik évét taposó Dan Connolly szerepelt. A csere guard poszton az idén a negyedik körben választott Ohrnbergerrel (ő a fő esélyes), a hatodik szezonjában járó Billy Yatesszel és az idén az ötödik körben választott George Busseyval kellett volna megküzdenie. LeVoir: A csapat ezen kívűl 2011-ig szerződést hosszabított a vállsérüléséből felépülőben levő OT Mark LeVoirral, így levonható a következtetés, hogy a játékos szerepel a csapat közép- és hosszútávú terveiben. A harmadéves LeVoir egyébként 400,000$ aláírási bónuszt kapott, és 25,000$ roster bónusz esedékes számára a 2009-es idényben.   Alapfizetése a következők szerint oszlik meg: 2009: 460,000$ 2010: 550,000$ 2011: 690,000$ Ehhez jöhet még 50,000$ edzés prémium 2010-ben és 2011-ben. LeVoir (6-7, 310) eredetileg a Rams waiver listájáról került a Patriotsba 2008. szeptember 1-én. Az előző szezonban a Patriots összes meccsén szerepelt, ebből kétszer kezdőként RT poszton. A korábbi Notre Dame játékos 2009-es éve lett volna az utolsó, de így már a csapat top 4 OT-ja szerződés alatt áll a következő pár évben: Matt Light 2010-ig, Nick Kaczur 2012-ig, Sebastian Vollmer 2012-ig, és LeVoir 2011-ig. Forrás: Reiss' pieces

Hozzászólások

2009. 08. 25. 22:01
Elvesztettük a back-up long snappert... ;)

Nem volt teljesen váratlan a dolog. Tavaly már nem volt több mint kiegészítő ember. Már Belichick sem szavazott neki bizalmat kezdőként, emiatt ősszel végig Yates szerencsétlenkedését kellett néznünk Neal sérülése miatt.

A cikkben is említett Connolly és Wendell is ugyanazt a hybrid C/G posztot tudja játszani, mint Hochstein.
2009. 08. 25. 22:03
zo72
Spann-t is leigazolta a Denver.
2009. 08. 25. 22:11
Ő előbb megállt kis időre a Billsnél, miután a Patriots elküldte és csak utána jött a Broncos. Minden ex-Patriot játékos mozgását meg nem lehet úgysem nyomonkövetni. ;)
2009. 08. 25. 22:32
Fuzzythunder
Ha gonosz lennék azt mondanám h. a volt assist coach abbahagyhatnák a "B" Patriots összeállítását :D
Egyébként ezeknek csak örülök, mert az jelenti h. nem rossz back upokkal dolgozunk.....
Bár az O-Line fejlesztése fontos de szerintem a passrush-nk még mindig egy kalap szar....
2009. 08. 26. 00:18
_bb
“We borrowed it for a couple of days,” Broncos coach Josh McDaniels quipped in his news conference today.
("Kölcsönvettük egy pár napra,"- szellemeskedett ma a sajtótájékoztatóján a Broncos edzője Josh McDaniels.)

A saját 7. körösünkkel fizettek ki ???!!!...BB most már nem tudja letagadni, hogy ajándékba osztja Joshnak a csereembereket! Konkrétan árukapcsolás :D ... no megint szegény Vrabel ugrott be :(
2009. 08. 26. 10:16
temp
egyes pletykák szerint a Los Angeles fog indulni a Denver helyén, a Denver pedig felveszi a Patriots Practice Squad nevet :)
2009. 08. 26. 10:21
temp
LeVoirnak viszont örülök. Piszok olcsó a srác, és tavaly feltűnően jól használható volt. Persze, nem egy kezdő szint, de nálunk még lehet belőle jófajta csere, meg ha sokat kell futni, akkor is hasznos lehet.
2009. 08. 27. 03:21
Boston
DoM!

Ahogy Yates játszott tavaly, azt látatlanban bármelyik backup falember hozta volna ebből a csapatból... Azzal meg azért várjunk, hogy Connolly, vagy éppen Wendell mit fog virítani ezen a poszton...
Én nagyon sajnálom Russt. Nyilván nem ülök ott a TC-n és ha ott ülnék sem értenék hozzá, de nekem Hochstein játéka még nem okozott csalódást. Ugyanez Yatesről nem mondható el. Mondjuk azt sem tudom, hogy mennyire tudott felépülni a sérüléséből. Sok sikert neki Denverben és csak remélni tudom, hogy a fiatal generáció képes lesz pótolni...
2009. 08. 27. 06:42
Boston: lehet félreérthető voltam, mert egyáltalán nincs szándékomban Yates-cel helyettesíteni. Csak az jutott eszembe, ha Hochstein-ra még mindig lehetne számítani, hogy bármikor be tud ugrani sérülés esetén a három belső poszton, akkor miért kellett Yates bénázását nézni heteken keresztül? Ez gondolom nem Yates érdeme, mert láttuk, hogy mire képes, pontosabban mire nem képes. Visszanézve a sérült-riportokst, volt év elején egy "groin-injury"-je, lehet ez befolyásolta bár nem tűnt súlyosnak, de az tavaly sok volt nekem, hogy Yates-t kellett nézni 7 héten keresztül.
2009. 08. 27. 07:58
Boston
Nem értettelek félre ;) Csak nem értem, hogy a tavalyi proidukciója alapján Yates mitől van még a csapatnál és Hochstein mitől nem? Belichcick nyilván tudja az okát, meg ő ért is hozzá, de furcsa hogy egy embert úgy küldünk el a csapattól, hogy amikor lehetőséget kapott, általában jól teljestett. Tehát nem arról van szó, hogy tavaly szar volt, vagy egyre rosszabb teljesítményt nyújtott, hiszen nem is játszott. Gondolom, hogy soha nem fogok erre a kérdésre választ kapni :)
Hozzászólás a(z) Hírek - Hochstein is Denverben, LeVoirral hosszabbítottak bejegyzéshez