Menetrend
Szavazás

Ilyen a futball - Wes Welker a Clark-féle ütközésről

2008. 12. 04. 16:34
Szerző: vidor
Kategória: Interjú
Kicsi a bors, de erős. Kevés jobb példát találni erre Wes Welkernél. Az után az ütközés után, mely minket, mezei embereket a sürgősségire küldene, ő már a következő ellenfélre gondol.
Logan Mankins at mondta a riportereknek, hogy állításod szerint nem éreztél semmit a Clark-féle hit után. Igaz ez? Hát viccelődtünk a dolgon az öltözőben. Volt lehetőséged visszanézni az ütközést videón? Igen, láttam. Mi a véleményed? Túl keménynek láttad? Ilyen a futball. Beleértek a passzba, ő pedig odaért és jól végezte a dolgát. Van valamilyen fizikai utóhatása az ütközésnek? Mint minden ütés után, túllépsz a dolgon és felkészülsz a következő alkalomra, amikor kimehetsz a pályára. Volt már ehhez hasonló ütközésed? Persze, ez a futball. Sokat ütközünk, szóval ez van. Fontosnak érezted, hogy rögtön utána felpattanj, hogy mutasd, nem sérültél meg? Attól függ, hogy érzem magam. Éreztem, hogy fel tudok állni, ezért így tettem. Mi van a te személyes felkészüléseddel? Készen állsz erre a hétre? Úgy készülök, hogy készen álljak a játékra, és megteszek mindent, hogy kimehessek a pályára. Hogy érzed, készen állsz a folytatásra? Majd meglátjuk. Az orvosoktól és az edzőktől függ, hogy készen állok-e vagy nem. Láttad egyáltalán, hogy jön Clark? Úgy tűnt, mintha láttam volna? (nevetés) Több ilyen kemény ütközésed volt az idei szezonban, mint az elmúlt évek során? Az ütközés olyan volt, amilyen. Nem számít, már magam mögött hagytam. Most a Seattle-el kell foglalkoznunk, fel kell készülnünk. Ha a következő alkalommal középen mész, át fog futni az agyadon az ütés emléke? Csak tenned kell a dolgod. Lesznek ütközésekek, és azért kell dolgoznod, hogy rögtön felállj, hogy legközelebb készen állj. És remélhetőleg a következő alkalommal, amikor középen mész el, több szerencséd lesz. A mérkőzés után Ryan Clark azt nyilatkozta, megpróbált utolérni téged, hogy bocsánatot kérhessen. Sikerült elérnie? Nem. Úgy értem, nem igazán várom el tőle. Ilyen a futball. Semmi értelme sírni vagy panaszkodni. Tovább kell lépni és fel kell készülni a következő hétre. Forrás: Reiss's Pieces Ide kapcsolódik, hogy Mike Pereira, a játékvezető bizottság alelnöke szabályosnak minősítette az ütést. Hisz ilyen a futball. Szerencsére a bors mindig csípős marad.

Hozzászólások

2008. 12. 04. 18:52
bradyfan
Én sem vagyok tul nagy szaki. De szerinem is a defens-ben kell keresni a hibát. Brady sérülése után mindenki azt mondta hogy majd a defense nyeri a mecseket hát eddig nem igy történik. DE a védelem védelmébe hogy sok a sérült és igazábol ez a max amit ki tudnak hozni. (Persze mondjuk a sec egy kicsit összekaphatná magát) De összeségében én reállis esélyét látom még a PO-nak és remélem ezzel nem vagyok egyedül. De jelen pillanatban csak a ravens nehéz sorsolásában bizom.
A cikkhez visszatérve. Szerintem kár felfujni ezt a dolgot minden mecsen vannak ilyen ütések. Megkaptuk érte a 15 yardot szoval innentől nincs miről beszélni. Azzal pedig kár jőnni hogy direkt wes-re utaznak mert ez benne van hogy mindig a legjobbra mennek.
2008. 12. 04. 20:31
lukacstamas
2008. 12. 04. 21:22
Boston
Előre bocsájtom én sem vagyok szakértő és HC sem és játékos sem ;) Ahogy én gondolom:
Ez a D ha lehet még sokkal több sebből vérzik, mint az O.
Ty Warren, Adalius Thomas, Rodney Harrison, Wheatley...
Nem igazán látom miért várnánk tőlük többet, mint az O-tól. Ehhez jön még néhány önmagához képest visszafogottabb teljesítmény, mint Vrabelé + a komplett secondary ráéadásul valahogy ez az egész passz D nem igazán állt össze az év alatt, nem igazán látszik mit szeretne Capers és Pees megvalósítani. Legalábbis nekem nem...
Viszont van egy csomó olyan teljesítmény, amiről valahogy MC, Mayo és Wes árnyékában nem beszélnek. Például bigSey úgy játszik, mint egy álom és én annyira örülök, hogy újra a régi két év után. Hogy Wilfork szép lassan fiatal kora és az alacsony ingerküszöb ellenére a liga egyik legjobb NT-jévé nőtte ki magát, hogy Merivödör kezei tényleg javulnak, hogy Guyton most már nem csak dime/nickel felállásoknál játszik Bruschi helyén... stb. Nekem nem a D csalódás, csak a secondary. Merivödör szerintem jó lesz idővel, Sanders picit csalódás nekem idén. A két kezdő CB-énkről pedig eddig sem voltam túl jó véleménnyel....
Szerk.: Kell ellenvélemény is. A Steelers meccs 1000* inkább volt az O sara, mint a védelemé. Egy csapat nem engedhet meg ennyi turnovert és ilyen ócska first down mutatót magának...
2008. 12. 04. 21:33
"Előre bocsájtom én sem vagyok szakértő és HC sem és játékos sem" - Boston, ha gondolod, ezt beadjuk fejlesztésre, hogy a Te hozzászólásaidhoz folyton mellékelje, nehogy inhüvely gyulladást kapj ;) :D :P
2008. 12. 04. 21:37
Szokás szerint egyetértek Veled.

az O elvesztette a kezdő irányítót és RB-et (bár ugye megoszlik a vélemény arról, hogy LoMo elvesztése mekkora veszteség, de ettől függetlenül valami miatt mégis ő a kedő).
A D meg elvesztett már lassan mindenkit... Egyre inkább kezdem úgy látni, hogy nem is feltétlen AD és Rodney elvesztése volt a legnagyobb kegyelemdöfés a D-nek hanem az, hogy kiesett egy csomó kevésbé neves, már már arctalan kiegészítő ember (is).

A CB-k egyébként szerintem alapjában véve nem jelentenek csalódást. Igazából az idény elején sem vártuk azt, hogy villogni fognak, és bár volt 1-1 reményt keltő meccsük, annyit adnak, amennyit tudnak. Azthiszem jövőre a D-be mindenképpen 2 ember kell, egy speed rusher és egy CB.
2008. 12. 04. 21:40
temp
egyébként a DL valóban domináns. A Sey-Wilfork-Warren trió álomszerűen játszik a legtöbb meccsen.
2008. 12. 04. 21:49
Wilfork tényleg nagyon hajt. A Stellers ellen is többször kergette BibBent. Elég vicces jelenet volt. :P
2008. 12. 04. 21:59
temp
egyébként Seynél az elmúlt években mindig számonkértük, hogy a kötelezőt hozza, de többet nem. Most az idény második felében egyértelműen azt mutatja, amit tud.

Mondjuk a QB kergetésből Eli óta elegem van. Kapjuk el őket végre! :)
2008. 12. 04. 22:01
Jövőre nem tudunk egy nevesebb Free Agent CB et szerezni? Milyenek a kilátások? Mert azért újonc CB et nem fog BB berakni a kezdők közé. Ez idén is látszott.
"Bigthreat" speedrusher OLB meg úgy kéne nekünk, mint egy falat kenyér szerintem :D Remélem legalább jön valami Mayo szintű játékos :D
2008. 12. 04. 22:20
Boston
Kedves admin! Megköszönném :)
Tanko_Sz!
Az idei FA piac D szempontból elég gazdagnak tűnik. Ha jól tudom a dolgok jelen állása szerint a liga egyik legjobb cornere Nnamdi Asomugha, és a liga egyik legtehetségesebb CB-je Dunta Robinson is igazolható lesz. Dunta Robinson az egyik kedvencem, nem tudom milyen állapotban van a sérülése után, de őt hihetetlen módon eltudnám képzelni nálunk ;) Ha őt elhoznánk, nekem már jó lenne az offseason :)
A passrusher OLB fronton talán Terrell Suggs lesz az egyetlen igazán nagy név, aki bevethető 3-4 D-ben, bár Dansby is játszott régen, de nem hiszem, hogy visszatennék.
Viszont állítólag elképesztő felhozatal lesz DE/OLB részről a drafton. Azt írták, hogy Everette Brown, Brian Orapko és Aaron Curry mellett Greg Hardy és George Selvie is a draftot fogják választani. Itt inkább az lesz a kérdés, hogy mekkora lehetőségeket lát a vezetés Crable-ben.
2008. 12. 04. 22:26
temp
hmm. Na ácsi. Suggs nem az egyetlen név lesz, hanem A név arrafelé! És milyen szép is lenne egy AD-Suggs sor megint :) Már tavaly is nagyon vártam, hogy Suggs FA legyen.

Mondjuk halkan jegyzem, hogy megint lesz egy-két őrült HC/GM akik olyan árakat fognak diktálni, amit hosszú távon építkező csapat (mint mi) az életben nem fizet ki.
2008. 12. 04. 22:28
bradyfan
Hát én remélem hogy Crablet megtartjuk az előszezon mecseken jol mozgott és nagyon jol használható volt OLB-ként. Viszont egy két minőségi cornert én is el tudnék képzelni. Remélem ez az offseason arrol fog szolni majd mint tavaly hogy defenset fiatalitjuk.
2008. 12. 04. 22:29
temp
Mintha lenne egy Selvie rajongó nálunk is nem? :)
2008. 12. 04. 22:36
vidor
Darrell Hunter és Roderick Rogers járt ma nálunk
Rogers végül a Vikings PSében kötött ki
2008. 12. 04. 23:40
Hm... Junior Seau útban van Boston felé. Lehet, h visszatér?! :)
2008. 12. 04. 23:42
temp
ez kezd egy rossz viccre emlékeztetni. Mostmár vagy SB-t nyerünk Colvinnal és Seauval, vagy nagyon szomorú dolgok jönnek :?
2008. 12. 04. 23:48
Annál szomorúbb dolgok már nem nagyon történhetnek velünk, mint amiket idén átéltünk már...

Lelkileg sztem sokat hozzáadhat a csapathoz, ha már hiányzik Rodney és AD is, akik igazi vezéregyéniségek.
2008. 12. 04. 23:52
temp
hmm...
http://www.youtube.com/watch?v=W-mmGIIE3xk

ez a reklám jutott eszembe... ahogy ék alakban vonulnak a játékosok Foxborough felé... az elején Bledsoe, a két oldalán Brown és Seau, utána Dillon, Ted Johnson...

reaktiválunk mindenkit :D
2008. 12. 05. 06:57
Boston
viito!

Nem tudom kire gondoltál Selvie rajongóként, gondolom gsn.re, mert én eddig egyszer láttam csak játszani. Viszont amiket írnak róla ( nem csak gsn ) az egészen elképesztő. Az idei évét gyakorlatilag double, néha triple team ellen játszotta, szinte senki nem merte egy az egyben otthagyni a falemberével. Elképesztő indulósebessége van, viszont sokak szerint még fizikaliag nem érett a ligára, azaz nem elég erős...
Kihagytam még Michael Johnsont a felsorolásból, biztos azért mert nekem erről a névről más jut au eszembe :)
De gyakorlatilag mind a hatan potenciális első körösek lehetnek ami természetesen függ majd a csapatok posztonkénti igényétől, a combine-tól, vagy egy nem várt sérüléstől...
2008. 12. 05. 07:56
Lacus
Kicsit visszakanyarodva a cikkhez:

Nem láttam a meccset, ezért nem is fogok erről beszélni, a szakértést meg meghagyom a nálam tapasztaltabbaknak :) A lényeg a lényeg, hogy egyik legkedvesebb játékosom Wes (ezt néhányan tudjátok is, akikkel együtt szoktunk meccset nézni :) ), mind Pats szinten, mind pedig az egész ligát tekintve. Ellenben a nyilatkozatai, és most ez a jelenlegi... A srácoknak szerintetek meg van tiltva cspatvezetőségi szinten, hogy azt nyilatkozzák amit szeretnének? Mert ez egy olyan nyilatkozat, mintha a srác bemagolta volna, mint alsó tagozatos a Nemzeti dalt... Nekem legalábbis ilyen hatást kelt...

Tök felrémlett a Bájkeverő című film, mikor a csávó azt kívánja az ördögtől, hogy profi kosaras legyen... "Kimész a pályára, beleadsz 110%-ot..." :)
2008. 12. 05. 08:14
CoSco
Nem hiszem hogy ez annyira bemagolt lett volna. Wes mint majdnem mindenki a ligában profi. Pelenkás kora óta kapja az ütéseket:) Szerintem itt inkább a kérdések voltak értelmetlenek, amikre csak így lehetett válaszolni :)
2008. 12. 05. 08:27
steve
Na most öröm bennetetket olvasni!:)))
2008. 12. 05. 10:21
Lacus: a Patriots kommunikációs stratégiája meglehetősen erős. BB eléggé érzékeny ilyesmire, ő sem szokott össze vissza dumálni, és a játékosoktól is elvárja ezt.

Már volt korábban szó róla, hogy pl az a filozófiája a csapatnak, hogy a rookie játékosok dolga, hogy edzenek, és ne nyilatkozzanak. Úgyhogy 1-2 a sajtó team által készített nyilatkozaton kívül nem nagyon lehet tőlük semmit olvasni. Ezért nagy szám mindig az edzőtáborok kezdete, mert olyankor már első éves játékosként kicsit őszítnébben beszélhetnek :)
2008. 12. 05. 10:38
steve
Sztem kicsit alul kvlifikált kérdések ezek.
Gyakorlatilag lecsontozva két kérdés körül támolygott a kérdező:

I. Fájt?
Na mos erre mi a lófilét lehet mondani?!
1. Mint az állat!
-Akkor innentől rád "vadásznak"...
2. Miért fájt volna?
- Ezt meg nem hiszik el....

II. Be vagy szarva?
Egy NFL játékostól ilyet kérdezni?!?!

Számomra már-már az ostobaság határát súrolja...
Vagy már Bostonba is így vannak, hogy tök mindegy mit, csak írjanak valamit??:)))
2008. 12. 05. 13:44
bradyfan
Hát igen ezek lehet hogy hülye kérdések de igazábol ezeket tudják csak kérdezni. Most olyat nem fognak hogy min kell javitani? Elövesznek egy 3 éves BB interjut és megvan a válasz. Plusz szerintem ezekben a kérdésekben benne van az hogy valami kell a népnek.
2008. 12. 05. 13:53
temp
hmm... ha ennyire unalmasak az interjúk, és senkit nem érdekelnek, mert úgyis ugyanazt mondják, akkor mondjuk akár abbahagyhatjuk a fordítgatásukat is, tudunk mit kezdeni a szabadidőnkkel.

kicsit érdemes lenne belegondolni, hogy mit érez az, aki megcsinálja, időt, energiát áldoz rá, majd jön, hogy hülye kérdések, meg 3 éves interjú ugyanarról szólna, meg csak kommunikácis csapat szövegeit olvassuk.
2008. 12. 05. 14:14
zoli
csak egy kérdést szeretnék feltenni ami nem ide tartozik tudtok magyarítást valahonnan a madden nfl 08-hoz
2008. 12. 05. 14:23
Seventh Son
viito! Nem úgy értették ők, ahogyan te levezetted a folyamatot. Meggyőződésem, h nagyon is hiányoznának ezek a fordítások mindenkinek, mégha néha kevés információt is adnak az alanyok. Én egyébként örömmel olvasom mindegyik cikket, bármiről is szóljon, mert a kedvenc csapatomról olvashatok. Szerintem mindenki így van ezzel, akármiről is szóljon az.
Jól gondolom,h a Best D ;) elleni mérkőzés óta kicsit ingerlékenyebb vagy? - bocs a személyeskedésért.
2008. 12. 05. 14:28
bradyfan
Viito ne értds félre. Nekem nagyon tetszenek ezek az interjuk és élvezettel olvasom és szerintem már sokszor kifejtettem hogy mekkora hála nektek ezért az oldalért. És ezzel nem vagyok egyedül szerintem. Ezt a 3 éves megjegyzést is csak arra hoztam fel hogy az előttem szolok nem érteték mért kérdez ilyeneket a sajtó. De természetesen ha unalmas ha nem elolvasom mert érdekell. És mégegyszer bocs ha ezt személyesnek vetted.
2008. 12. 05. 14:43
temp
nem én fordítottam a cikket, nem tudom, hogy milyen érzés a fordítónak ezeket olvasni, de simán el tudom képzelni, hogy ha én csináltam volna (és dolgoztam volna nem keveset rajta), akkor nem esne jól, ha utána azt olvasnám, hogy ezek olyan tök hülye kérdések, és felesleges nyilatkozatok. Itt szerintem nem arról van szó, hogy bárki is elvárná, hogy minden nap 1000x hallja, hogy max respect a cikkekért, de ha azt látja az ember, hogy nem tetszenek (egyet nem érteni persze lehet a leírt véleményekkel), akkor az elveszi a kedvét. Szerintem.
2008. 12. 05. 14:45
temp
ha kicsit ingerlékenyebbnek tűnök, azért elnézést, nem a bestd-hez van köze, sokkal inkább magánéleti jellegű a dolog, de szerintem ettől még nem örül senki neki, ha az összes BB interjúnál is előjön, hogy már megint ugyanazt mondta. Akkor mondjátok azt, hogy srácok, a BB interjúkkal ne fáradjatok, mert úgysem érdekesek.
2008. 12. 05. 14:45
steve
viito-viito

Senki nem a fordítást kritizálta. Arról nem te, vagy a többi fordító tehet, hogy ezt kérdezték Wes-től.
Ez van. Te azt fordítottad ami oda van írva ángliusul...

A másik ilyen véglet BB. Tőle meg lehet akármilyen furmányos dolgot kérdezni mindig olyan BB-s válasz kerekedik ki belőle...:)

Természetesen nagyon(!) kellenek ezek az interjúk is, mert ettől egész az egész...:

Ez úton is szeretném megköszönni az áldozatos munkátokat, amellyel ezt az oldalt létrehoztátok és életben tartjátok!

Köszönöm!
2008. 12. 05. 15:14
Seventh Son
Aham..
Én speciel sosem véleményeztem így még egyetlen egy interjút sem, többek között a fentebb említett ok miatt is. Tudom,h nem nekem szólt. Mindazonáltal most nem akarok elindítani egy olyan lavinát, h mindenki beírja, ,,márpedig ő sem"! :)
2008. 12. 05. 16:35
ZS
Hi All,

Bár szorosan nem ehhez a témához tartozik de ismét a rosteren van Junior Seau:)))(Mivel AD IR-re került.)
2008. 12. 05. 22:21
Lacus
OFF

viito, félreértetted az egészet, vagy legalábbis engem, és ha valami is mondjuk olyan érzetet keltett a mondandóm által benned vagy az oldal bármely szerkesztőjében, vagy épp vidorban, aki a cikket írta, és aki hasonlóan érez Wes iránt mint én, hogy felesleges a munkátok, akkor elnézést kérek a kétértelműségért, nem az volt a szándékom, hogy a munkátokat ledegradáljam! Éppen ellenkezőleg! Had mondjam el, hogy nagyon büszke vagyok rá, hogy a csapatomnak, a kedvenc csapatomnak ilyen szintű magyar szurkolói oldala van! És nagyon örülök, hogy ebbe a közösségbe tartozok! Ebbe a közösségbe, aminek TI vagytok a mozgatórugói! És eddig is és ez után is nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire hálás vagyok a munkátokért, illetve mint már sokszor felajánlottam, ha bármiben tudok segíteni akkor csak szólnotok kell! Írtad, hogy nem ezt várod, de ettől függetlenül írtam le ezt, mert így érzek, és az online véleménnyilvánításnak sajnos megvan ez a kétértelmű léte, ami sokszor félreértésekhez vezethet, de ez már ugye más lapra tartozik. Amit én írtam, az inkább amolyan szurkálódós akart lenni, teljesen olyan hangulatú, mint amilyen az említett film említett jelenete, és még véletlenül sem sértő, bántó, vagy bármilyen rosszindulatú! Mégegyszer, ha ilyennek érezte volna valaki akkor sajnálom, és elnézést érte!

/OFF
Hozzászólás a(z) Ilyen a futball - Wes Welker a Clark-féle ütközésről bejegyzéshez