Joe Mixon nem lesz patrióta

Robert Kraft, a Patriots tulajdonosa továbbra is határozott álláspontot képvisel a családon belüli erőszak ügyében. Különböző források szerint a Patriots pont emiatt, semmi esetben sem fogja draftolni az Oklahoma futóját, Joe Mixont. A rendkívül tehetséges játékos az erőszakos múltja miatt törölve lett a csapat draft boardjáról.-TORESPONT-

Kraft nem akart kifejezetten Mixonról beszélni az előző heti tulajdonosi találkozón, de az 1996-os Christian Peter ügy óta tudjuk, hogy milyen álláspontot képvisel a családon belüli erőszakot elkövetőkkel szemben.

„Bár hiszek a második esélyben és abban, hogy a játékosoknak meg kell adni a jóvátétel lehetőségét, ugyanakkor azt is gondolom, hogy az NFL-ben játszani kiváltság és nem szimpla jog,” mondta Kraft a Boston Heraldnak. „Szerintem az a játékos, aki nő ellen kezet emel, abban a pillanatban elveszti eme kiváltságát.”

Kraft és a felesége, Myra, azt követelték az 1996-os draft után, hogy a csapat rúgja ki Peter-t. A Nebraska defensive tackle-jét Bill Parcells választotta ki a drafton. Krafték nem sokkal a draft után tudták meg, hogy több esetben is nők elleni erőszakos bűncselekménnyel vádolták.

Kraft 2014-ben is mondta, hogy a Patriots nem fogja leigazolni Ray Rice-t, akit az NFL is eltiltott és a Ravens is kivágta a csapatból, miután egy kaszinó liftjében megütötte a jövendőbeli feleségét. Rice azóta sem kapott munkát az NFL-ben.

Mixon a 2017-es draft legellentmondásosabb játékosa. 2014-ben bűnösnek vallotta magát testi sértés vádjában, miután egy étteremben fejbe vert egy nőt. Az egyetem az egész 2014-es szezonról eltiltotta a játékost, de az egész ügy még nagyobb vihart kavart, amikor tavaly decemberben egy videó is nyilvánosságra került az esetről.

Biztos, hogy nem csak a Patriots távolította el Mixont a draft boardjáról, azonban a ligában arra számítanak, hogy a tehetsége miatt így is ki fogják választani a drafton. Legutóbbi ilyen eset tavaly az ötödik körben történt, amikor a Chiefs kiválasztotta a hasonló előéletű Tyrek Hillt. Ő a terhes barátnőjével szemben elkövetett családon belüli erőszak és fojtogatás vádjában vallotta bűnösnek magát.

Mixon az eltiltása óta eltelt két szezonban 2027 yardot és 17 touchdownt futott, valamint 65 passzt, 894 yardot és 9 touchdownt kapott el. Akkor került vissza a rivaldafénybe, amikor tavaly 187 labdacipelésből 1274 yardot (6,8 yardos átlag) és 10 touchdownt ért el. Volt még 37 elkapása is, ami 538 yardot és 5 touchdownt eredményezett.

A videó decemberi nyilvánosságra kerülése után, Mixon utolsó egyetemi meccsén, az Auburn ellen 35-19-re megynert Sugar Bowlon. 180 yardott és 2 touchdownt szedett össze. A 6 láb 1 inch magas, 226 fontos 20 éves futó a meccs legjobb játékosa volt, pedig két, tehetségekkel teli csapat volt a pályán. Viszont a közönség nem ünnepelte őt, sőt, általában hangos fújólásba kezdett mikor nála volt a labda.

Könnyen lehet, hogy a Patriots még igazol futót, akár drafton, akár szabad-ügynök piacról, hiszen Dion Lewisnak és James White-nak is lejár a szerződése jövőre. Az új igazolás, Rex Burkhead is csak egy évre írt alá. Ha csak a képességeket nézzük, akkor Mixon óriási értéket képvisel majd bárki számára, aki kiválasztja őt, hiszen első körös tehetségről van szó. Azonban a Patriots háza táján a családon belüli és a nők elleni erőszak nem tolerálandó.

Habár az ő esete picit más, mint Mixoné, valószínűleg ezért nem volt még semmiféle közvetlen kapcsolat Adrian Peterson és a Patriots között (a cikk a múlt héten íródott – szerk.). Karrierje során Peterson először lett szabad ügynök. Miután 2014-ben gyermekbántalmazás miatt indítottak eljárást ellene, a liga eltiltotta a szezon maradék 15 meccséről. Viszont azóta két szezonon keresztül is játszott (már, amikor nem volt sérült – szerk.) és idén a Vikings úgy döntött, hogy elengedi. A Patriots a szabad-ügynök piac első három hetében nem tanúsított semmilyen érdeklődést a játékos iránt.

Aztán hétfőn Peterson a Patriotsnál járt és a szerző a következőket tweetelte erről:

Petersonnal kapcsolatban: amennyire én tudom, a Patriots nem tett ajánlatot neki. A játékos távozott.

Hogy felmérje őket (pl. térd), Belichicknek megvan az a szabadsága, hogy akár olyan ellentmondásos előélettel rendelkező játékosokat is meghívjon a csapathoz, mint Peterson.

Ha Belichick tényleg le akarná igazolni Petersont, ahhoz Robert Kraft jóváhagyása kéne. Meglepődnék, ha Kraft OK-t mondana rá.

Karft már régóta, folyamatosan ugyanazt az álláspontot képviseli a családon belüli és nők elleni erőszak kapcsán. Főleg most, amikor ez a probléma nagyobb nyilvánosságot kap.

Legutóbb a Giants védte meg a rugóját, Josh Brownt, mikor egy meccses eltiltást kapott egy 2015-ös családon belüli erőszak miatt. A franchise végül beismerte, hogy hibázott (jókora nyomás volt rajtuk a nyilvánosság részéről – szerk.), és kirúgták a játékost. Az NFL-t is szétszedték az eltiltás rövidsége miatt, ezért most már automatikus 6 meccses eltiltás jár az ilyen esetekért.

A Ravens tulajdonosa, Steve Bisciotti is Rice mellé állt anno, illetve a Cowboys tulajdonosa, Jerry Jones is folyamatosan támogatásáról biztosította Greg Hardy-t 2015-ben. Hardy-t barátnője megtámadásában és megfenyegetésében találták bűnösnek, bár később a fellebezés során ejtették a vádakat, mert az ügyészség nem tudta és találta az áldozat tartózkodási helyét. A tavalyi drafton a Chiefs is szemet hunyt Hill múltja fölött.

Valamelyik csapat ugyanezt teszi majd Mixonnal, de nem a Patriots lesz az.

Forrás: Jeff Howe – Boston Herald