Menetrend
Szavazás

Kenbrell Thompkins megszabadítja magát a balsorstól

2013. 08. 19. 06:00
Szerző: pirko
Kategória: Cikkek


Minden körülmény ellenére: Az elkapó Kenbrell Thompkins a kijelölt útvonal megfutásához készül a Foxboroban, a Patriots keddi [júl. 30. – a szerk.] edzésén. A következőkben Jeff Howe (Boston Herald) augusztus 1-jén megjelent cikkét olvashatjuk.

FOXBORO – A vasárnapi [júl. 28. – a szerk.] edzőtábor utolsó játéka olyan volt az elkapó Kenbrell Thompkins számára, mintha a saját ünnepélyes bemutatkozó partiján lett volna. A nem draftolt szabadügynök elszabadult a bal oldalvonal mellett, felmérte a labda röppályáját, mindeközben már elismerő morajlás hallatszott a közönség soraiból, aztán egy vetődéses touchdown elkapást hajtott végre, amivel szurkolók ezreit ugrasztotta talpra.

Thompkins nem érhetett volna oda az adott pillanatban, ha másik útvonalon indult volna el a Miamihoz közeli Liberty Cityből, sanyarú gyermekkora otthonából, ahol a fiatalokat túl gyakran vonzza magához a drog és az erőszak, amely kapcsolat rendszerint börtönnel, vagy a halálukkal végződik.

Évekkel azelőtt, hogy Thompkins más irányt szabott volna az életének, a börtön már ismerős hellyé vált számára. Hét alkalommal tartóztatták le, mielőtt betöltötte volna a 19-et, és háromszor rúgták ki, mire befejezte középiskolai tanulmányait.

Túl sokszor merült a mélybe, mielőtt felismerte a legalját, ahonnét nincs tovább. A jó irányt könnyebb felismerni. Thompkins immár öt éve halad a jó úton. Azzal, hogy teljesen megváltozott, és távol tartja magát a zűröktől, egy olyan sikertörténetet tudhat a magáénak, amelyre a legkevésbé sem lehetett számítani.

Az utcai alvilág mélyén

Egy kívülálló számára nehéz felfogni, hogy mit jelent Liberty City valójában. Thompkinst már nagyon fiatalon magukba rántották a város zűrös utcái.

„Nagyon sok dolog van ott, ami letéríthet a helyes útról. Sok a gyilkosság, az erőszak, és a drogok.” – mondta Thompkins öccse, Kendal, aki jelenleg a Miami Egyetem senior elkapója. „Úgy gondolom, odalent nagyon könnyen elmerülhet az ember az utcák világában.”

A Thompkins fivérek példaképként szolgáló apa nélkül nőttel fel, így Kenbrell az utcán, abban a negyedben kezdte tanulni az életet, ahol egykor a John Doe Gang gyakorolta a hatalmat. Az édesanyja három állást is vállalt, hogy eltartsa a családot, így volt lehetőség bőven a csavargásra.

Thompkins hamar bajba is került. Hét éves volt csupán, amikor véletlenül karon lőtte magát, miközben egy pisztollyal játszott. Mire középiskolás lett, már drogot árult.

Noha nyugalomra lelt a futball pályán, és elsőévesként remekelt a Miami Northwestern középiskolában, ennek ellenére a következő három év igencsak zűrössé vált számára. Másodévesként, harmadévesként és végzősként is kirúgták. Az utolsó alkalommal azért, mert letartóztatták fegyveres rablásért. A későbbiekben kokain értékesítési célú birtokolásáért is letartóztatták, ennek egy 28 napos börtönbüntetés lett a vége. Ez már a hetedik letartóztatása volt 3 év alatt, és a Thompkins iránt érdeklődő elit egyetemi futballcsapatok végül elfordultak tőle.

Középiskolai edzője, Roland Smith mindig elégedett volt sztár elkapójával, amikor az az iskolában, vagy a futball pályán töltötte az időt. De hatalmas kihívás elé állította a feladat, hogy az iskolán kívül távol tudja tartani azoktól a barátoktól, akik rossz irányba terelték Thompkinst.

„Valójában megpróbáltam annyira kifárasztani az edzésen, hogy utána este már ne legyen kedve a haverjaival lógni.” – mondta Smith. „Az esték miatt aggódtam a leginkább érte, mert olyan tagok szoktak feltűnni körülötte, akiktől semmi jóra nem számíthatott az ember.”

Smith, akinek hasonlóan problémás gyermekkora volt, igyekezett rávenni Thompkinst, hogy szakítson meg minden kapcsolatot a haverjaival. De ezt nem könnyű megtenni egy olyan lecsattant környéken, ahol a haverok védelmet jelenthetnek, és a drogdílerkedésből legalább az illúzió fenntartásához elegendő pénzre tehet szert valaki, hogy vitte valamire az életben. A kísértés képes elvakítani az embert.

„Igazán ijesztő volt látni, ahogy a rossz ösvényen haladva egyre mélyebbre süllyed, tudva, hogy micsoda tehetség, milyen személyiség is ő valójában.” – mondta Antonio Brown, a Steelers elkapója, aki történetesen Thompkins unokatestvére, és ugyanazon a környéken nőtt fel. „Úgy vélem azzal, hogy rossz barátokat választott, rossz emberekkel lógott, és hogy a jó helyeken nem a jó dolgokra koncentrált, a rossz környezet hatása alá került.

Thompkins majdnem megtalálta a kiutat, amikor elhatározta, hogy jelentkezik a Morgan State Egyetemre, de a pontszámai ehhez nem voltak elegendőek.

Ez a csalódás – öccse sikereivel párosulva – segített abban, hogy Thompkins rátaláljon a lejtőn felfelé vezető útra.

A kiút megtalálása

Kendal Thompkins mindig azt akarta, hogy a bátyja legyen a legjobb.

„Látni a valóságot, hogy a bátyám ezt teszi, hogy a rossz úton jár, amit soha nem vártam volna tőle, attól az embertől, akire mindig felnéztem, nagyon fájt.” – mondta Kendal Thompkins.

Miután az öccse ösztöndíjat kapott a Miami Egyetemen, egyszeriben kristálytisztán tárult Kenbrell Thomkins elé saját élete, és rádöbbent, mi mindent dobott félre eddig.

Thompkins jelenkezett az El Camino College-ba (Torrance, Kalifornia), ahol a tanulmányi eredmények és személyisége rehabilitációjának elkötelezettjévé vált. A két tanévet tekintve minden idők legjobb elkapójaként végezte el az El Caminot. Tony Barbone sport igazgató úgy jellemezte őt, mint aki a legkeményebben dolgozik a csapatban, és ideális vezető típus.

Thompkins szándéknyilatkozatot írt alá, miszerint a Tennessee Egyetemre jelentkezik, de később visszakozott, miután a Tennessee akkori edzője, Lane Kiffin váratlanul a USC-be távozott. A Tennessee igencsak megnehezítette Thompkins számára a megállapodás felbontását, és komoly nehézségekbe ütközött, amikor megpróbált olyan egyetemet találni, amely meggyőzőnek találja pálfordulását.

Ez volt az a pont, amikor az unokatestvére nyújtott támogatást. Brown a Central Michigan csapatában, korábban Butch Jones edzőnél játszott, aki időközben a Cincinnatihez távozott. Brown személyes felelősséget vállalt az unokatestvéréért.

„Antonio Brown számomra olyan, mintha a fiam lenne” – mondta Jones, aki a sors iróniája folytán most éppen a Tennessee edzője. „Antonio azt mondta: ’Edző, én hajlandó vagyok kockáztatni érte a megbecsültségemet, hajlandó vagyok kockáztatni érte a kapcsolatunkat.’ Emiatt került hozzánk Thompkins. Amikor leültettem az irodában, egy fiatalembert láttam, aki meg van törve. Egy fiatalembert, aki ki van éhezve. Egy fiatalembert, aki nem tagadja a múltját. Úgy gondolom magában elszámolt a múltjával, és egy újabb esélyt akart.”

Jones, akinek az apja egyébként hosszú ideig volt rendőrfőnök, az első találkozás óta hitt Thompkins személyiségében, de zéró toleranciát hirdetett. Jones szerint Thompkins a három év során minden vele szemben támasztott elvárásnak megfelelt.

Miután a 2010-es idényt a Tennessee-vel kötött megállapodás megszegése miatt ki kellett hagynia, Thompkins a Cincinnatinél játszott két szezon alatt 78 elkapást, 1077 yardot és 4 TD-t ért el. És ami Jones számára a legfontosabb volt, Thompkins meglepő módon éppen büntetőeljárásból szerzett diplomát.

Jones edzői karrierje „egyik legbüszkébb pillanatának” nevezte Thompkins diplomaosztóját.

A felemelkedés folytatódik

Annak ellenére, hogy Thompkins kétségtelenül megváltozott, az egykori letartóztatások adatait az NFL csapatok túlságosan ijesztőnek találták ahhoz, hogy draftolják őt áprilisban.

Jones, aki történetesen a Patriots személyi ügyekért felelős igazgatójával, Nick Caserioval régóta baráti viszonyban volt, májusban segített tető alá hozni egy szabadügynök szerződést a Patscel.

Thompkinsnak azóta olyannyira sikerült felhívnia magára az edzők figyelmét, hogy az edzőtábor első hetének nagy részét már a támadók első csapatában töltötte. A legnagyobb pillanata azzal a vasárnapi nyújtózkodó elkapással jött el, de a keddi kemény edzés elejétől a végéig nyújtott teljesítménye is azt mutatta, hogy az 53-as keret egyik jelöltjeként lehet számolni vele.

Volt idő, amikor csak néhányan akadtak, akik hittek Thompkinsban. Most azok, akik a legjobban ismerik, hajlandóak bármit kockára tenni egy emberért, akinek úgy viselik szívükön a sorsát, mint senki másét.

„Egy teljesen megváltozott srácot látok most.” – mondta Smith. „Bármelyik edzővel beszélek, mind azt mondja: 'Hallani lehet a hangján. Érezni lehet a hangulatán, mindenen. Tényleg csak arra összpontosít, amit el szeretne érni.' Tényleg megváltozott. Bízzanak bennem.”

De ne essünk tévedésbe. Nem a futball mentette meg Kenbrell Thompkinst. Ő mentette meg saját magát.

(forrás: bostonherald.com)

Hozzászólások

2013. 08. 19. 09:02
sixt
Üdv! A cikk lenyűgöző és a srác is. De miért az ex kedvenc játékosom Höri jut eszembe?? Izgulok érte és szórtok neki, mert ez bizony Amerika. Reméljük nem jelentkezik érte be régi bandája, ha már pénze is lesz. Reméljük most immár sokadszorra összejön a csoda, és egy Vato Loco-ból igazán nagy játékost nevel egy szervezet. Kívánom neki a legjobbakat, erőt kitartást, Ne kallódj el Kenbrell Go Pats !!
2013. 08. 19. 14:35
Pats78
Nekem is Hörni jutott eszembe.De szerintem sokunknak...
2013. 08. 19. 10:01
bence.szel
Remeljuk minden jol alakul a szamara!:)
2013. 08. 19. 10:02
bence.szel
Ja igen:D nagyon jo cikk lett!:)
2013. 08. 19. 11:19
funThOMasz
Köszönjük a fordítást pirko, nagyon jó és tanulságos cikk! :)
2013. 08. 19. 14:55
lolvin
Nagyon drukkolok neki, szép, h talán neki sikerül, de azért elképesztő, h hány talán tehetséges fiatal teszi tönkre az életét ott ahonnét néhánynak azért sikerül "elmenekülnie"...
2013. 08. 19. 17:53
cescf4
a cikk leglényegesebb sorai:
"Smith, akinek hasonlóan problémás gyermekkora volt, igyekezett rávenni Thompkinst, hogy szakítson meg minden kapcsolatot a haverjaival. De ezt nem könnyű megtenni egy olyan lecsattant környéken, ahol a haverok védelmet jelenthetnek, és a drogdílerkedésből legalább az illúzió fenntartásához elegendő pénzre tehet szert valaki, hogy vitte valamire az életben. A kísértés képes elvakítani az embert."

és ez az amit mi nagyon nehezen tudunk felfogni (szerencsére)
2013. 08. 19. 20:34
2013. 08. 19. 19:07
nosbiglem
Hihetetlen de ezen a héten is egy Patriots játékos végzett elöl! Megnézendő ujra!
http://www.nfl.com/videos/nfl-top-5-catches/0ap2000000231587/Preseason-Week-2-Top-10-plays
Hozzászólás a(z) Kenbrell Thompkins megszabadítja magát a balsorstól bejegyzéshez