Két jóbarát

Volt idő, amikor legjobb barátok, bizalmasok és a legsötétebb titkok őrzői voltak.

„Elválaszthatatlanok.” Aaron Hernandez egykoron így jellemezte Alexander Bradley-vel való kapcsolatukat

Múlt hét hétfőn azonban mégis egymással néztek farkasszemet a Suffolki Fellebviteli Bíróságon, ahol Hernandez tárgyalása zajlott. A vád a kettős gyilkosság volt.-TORESPONT-

Hat őr választotta el őket, nehogy baj történjen. Bradley volt a tanú és Hernandez a vádlott, de más körülmények között akár fordítva is lehetett volna. Legalább annyira volt bonyolult a kapcsolatuk, mint amennyire gyúlékony. Ez akkor vált igazán szembetűnővé, mikor Bradley azt magyarázta el a bíróságnak, hogy miért nem fordult a rendőrséghez, miután Hernandez pisztolyt nyomott a két szeme közé, lőtt, és ott hagyta meghalni egy dél-floridai iparterület egyik sikátorában.

Bradley túlélte a lövést. Egy szeme maradt és a bosszúvágy. Azzal, hogy a rendőrséggel beszélt az utca törvényét sértette meg.

„Nem akartam a rendőrséggel beszélni,” mondta Bradley. „Mr. Hernandezt akartam. Az életét akartam.”


A már egyébként is feszült hangulatú teremben megfagyott a levegő, ahogy Bradley a megmaradt bal szemével Hernandezre nézett. Dühösen biccentett a fejével régi barátja felé. Nem üres szavak voltak ezek. Nem volt benne semmi pózőrködés. Ha lett volna esélye, szinte biztos, hogy meggyilkolta volna Hernandezt. És ez fordítva is igaz. Legalábbis, ha Hernandez tudta volna, hogy Alexander Bradley meggyilkolásához több mint egy közeli fejlövésre van szükség.

Jeffrey Locke, a bíró, azonnal ebéd szünetet rendelt el, időt adva az esküdtszéknek, hogy megértse Bradley szavait és tekintetét ebben a többszörös árulásokkal teli ügyben. Ahogy az őrök kivezették Bradley-t, ő és Hernandez fenyegetően pillantottak egymásra.

***

Hernandezt azzal vádolják, hogy 2012-ben egy bostoni szórakozóhelyen történt kisebb összetűzés után megölte Daniel de Abreu-t és Safiro Furtado-t. Bradley a vád koronatanúja. Ő volt annak az autónak a sofőrje, melyből Hernandez, a vád szerint, tüzelt. Így ő az egyetlen személy, aki láthatta a gyilkosságot és tanúskodhat az egykori New England Patriots játékos ellen.

1

A tárgyalási nap központi témája Bradley és Hernandez kaotikus barátsága volt. Az egyik egy volt connecticuti kábítószer kereskedő, a másik egy NFL sztár. Mindketten dühre és erőszakra hajlamosak és ez a két tulajdonság uralta és tette tönkre életüket.

Hernandez (27 éves) épp életfogytiglani börtönbüntetését tölti, amiért 2013-ban a massachusettsi North Attleboroban meggyilkolta Odin Llyodot. Bradley (34) pedig öt éves büntetését tölti Connecticutban, amiért egy hartfordi szórakozóhelyen lövöldözött, miután valaki, valamilyen pénzügyi vita során, háromszor lábon lőtte.

Szánalmas egy párost alkotnak ők ketten. Úgy próbálják menteni a menthetőt, hogy egymást vádolják de Abreu és Furtado meggyilkolásával.

Kereskedelmi kapcsolatnak indult. Volt egy eladó és volt egy vevő. Bradley sokszor hitelre adott el marihuánát Hernandeznek, aki akkor még diák volt, a Florida Gators játékosa, így nem volt sok pénze. De ez nem tartott sokáig, hiszen jött az NFL.
Barátok lettek. Sokat szívtak. Sokat videojátékoztak. Sokat buliztak együtt. Kölcsönösen tudtak egymásnak nyújtani valamit. Hernandez kinyitotta az ajtót Bradleynek a szupersztárok felé. Bradley pedig az utcai kemény életet adta Hernandeznek, amire annyira vágyott. Bradley egy igazi bűnöző volt. Ugyanakkor talán az egyetlen olyan barátja, akinek nem kellett Hernandez pénze.

Egyikük sem volt hülye. Hernandez, hiába pózolt kemény gyerekként, egy középosztálybeli, két szülős családban nőtt fel és megvolt az a képessége, hogy olyan legyen, mint egy kaméleon. Három évig járt egyetemre. Akármilyen keménynek is tűnhetett, azért okos volt és választékosan beszélt. Ahogy Bradley is, melynek bizonyítéka a tanúk padján használt választékos szókincse. Vallomása közben autó helyett járművet mondott, ház helyett lakóhelyet, és pisztoly helyett lőfegyvert. Aaron Hernandez „Mr. Hernandez” volt. Jogi szakszavakat használt. Bizonyítékként használt jegyzetei kiváló helyesírásról tanúskodnak.

***

A pia és a cigi összekovácsolta őket és ritkán volt olyan este, hogy legalább telefonon ne dumáljanak. És ritka volt az, hogy ne találkozzanak és lógjanak együtt legalább kétszer vagy háromszor hetente. Legtöbbször valamelyik bostoni szórakozóhelyen.

2012 júliusában volt az a végzetes este, amikor is Bradley vallomása szerint Hernandez azon kapta fel a vizet, hogy de Abreu nem mutatott feléje elég tiszteletet, amikor véletlenül egymásba botlottak és Hernandez itala kiloccsant. Később Hernandez látta, ahogy de Abreu elhajt a szórakozóhelyről és utasította Bradley-t, hogy kövesse.

Bradley így tett, majd egy piros lámpánál a zöld-foki bevándorló járműve mellé hajtott. Bradley szerint Hernandez, aki rózsafüzért hordott nyakláncként, ekkor öt lövést adott le. Lőtt volna többször is, de kifogyott a töltény.

Mindketten Connecticut felé vették az irányt és Bradlley szerint mindketten sokkot kaptak a történtektől.

„Bepánikolt,” mondta Bradley. „Azt mondta, hogy az egyiket fejbe, a másikat mellbe lőtte.”

„Nem volt kérkedés a hangjában.”

1

A terv gyorsan körvonalazódott – el kell rejteni az autót és aztán kuss.

Hernandez folyamatosan a híreket bújta. Bradley visszatért a marihuána kereskedelemhez, hetente akár 30 fontot is eladott. Lassan elkezdődött a Patriots edzőtábora, Hernandez aláírta a 40 millió dolláros szerződését és a Pats színeiben végigjátszotta a szezont. Mindezt úgy, hogy Bradley szerint Hernandez meg volt róla győződve, hogy a nyomozók folyamatosan a nyomában vannak. Ugyanakkor Hernandez büszke is volt tettére és Bradley szerint „Double A”-nek nevezte magát.

„Közvetlen összefüggés volt a név és a kettős gyilkosság közt.” mondta Bradley.

Mindeközben Bostonban a tanácstalan nyomozóknak nem volt semmi nyomuk és okuk rá, hogy a New England Patriots tight endjét gyanúsítsák a bűncselekmény elkövetésével. Úgy nézett ki, hogy megússzák. Még inkább erősödött a kötelék.

***

Aztán 2013 februárjában jött az a bizonyos floridai út, egy teljesen szervezetlen vakáció, ami tökéletesen ábrázolja, hogy mennyire fura páros volt az övék. Későn érkeztek a reptérre és annyira siettek, hogy a kocsiban hagyták a csomagjaikat és csak annyi cuccal utaztak, amennyi rajtuk volt. Mindezt annak ellenére, hogy egy egész hetet ott akartak tölteni, majd Arizonába indultak volna. Pénzt próbáltak spórolni azzal, hogy a West Palm Beach La Quinta Inn-ben szálltak meg („a Hooters mellett,” mondta Bradley), mégis minden este 10.000 dollárt vertek el a Tootsie's Cabaret nevű helyen.

Az idő nagy részében teljesen be voltak szívva és ha nem, akkor ittak. Az egyik ilyen Tootsie-s látogatásukkor (a hely magát úgy nevezi, hogy „a Legnagyobb és Legjobb Sztriptíz Bár Amerikában”) Hernandez meg volt győződve arról, hogy a társaságban két ember is beépített zsaru, akik követik őt.

„Mondtam neki, hogy ha valóban azok, akkor amiatt a hülyeség miatt vannak itt, amit Bostonban tettél,” emlékezett vissza Bradley. „Zárkózott lett és ideges.”

A következő éjjel újra a Tootsie's-ben kötöttek ki. Hajnali 5 körül összevesztek azon, hogy hogyan osszák szét a jókora privát szobás számlát. Aztán hazafele menet Bradley észrevette, hogy a klubban hagyta a mobil telefonját, de Hernandez nem engedte, hogy visszaforduljanak (két másik haver is ott volt velük).

Vitatkoztak, aztán Bradley elaludt. Arra ébredt, hogy az autó megállt a John Deere mezőgazdasági és építőipari gépkereskedő melletti sikátorban.

„Arra ébredtem, hogy Mr. Hernandez az arcomba nyomja a pisztolyt,” mondta Bradley. „... pont a két szemöldököm közé.”

Hernandez lőtt. Bradley azt mondta, hogy csengett a füle, vér ömlött mindenhol és a jobb szeme nem volt többé, mégis sikerült valahogy tudatánál maradnia. Azt mondta, hogy Hernandez és egy másik fickó kihúzták a kocsiból és ott hagyták meghalni. Egy közelben lévő kerítésbe kapaszkodva felállt, elindult az egyik irányba, míg végül néhány John Deere munkás kiszúrta őt. Azonnal hívták a mentőket.

Abban a pillanatban Bradley-nek csak két célja volt.

Élni. Megölni Hernandezt.

1

Egy gyilkossági nyomozó a Palm Beach-i rendőrőrsről meglátogatta Alexander Bradley-t a St Mary's Medical Center intenzív osztályán, ugyanis az a fura helyzet állt elő, hogy egy gyilkosság áldozata (nem adtak sok esélyt arra, hogy túléli) tanúvallomást tehet, mielőtt a gyilkosság áldozatává válik. Azonban gyorsan kiderült, hogy Bradley túléli a gyilkossági kísérletet és semmit nem fog mondani a rendőröknek.

„Tisztelettel, nincs információm önnek uram,” hallható a tanúvallomást rögzítő felvételen.

„Ki lőtt önre”, kérdezte a nyomozó.

„Egy ***** ***** (káromkodás) volt az” mondta Bradley nem mondva ki Hernandez nevét.

„Nos, egyértelmű, hogy egy nagy segglyuk van a fejében” mondta a nyomozó.

Miután a rendőr elment, Bradley kölcsönkért egy telefont és felhívta Hernandezt, aki felvette a telefont és Bradley szerint lefagyott mikor hallotta az általa halottnak hitt személy hangját.

„Kérdezte, hogy ki az” mondta a vallomásában Bradley. „Mondtam neki, hogy tudja ki vagyok. Lesokkolta. Biztos, hogy nem gondolta volna, hogy túlélem.”

Hernandez letette a telefont. A további telefonhívások sem mentek jobban. Szöveges üzenetekben Hernandez tagadott, hogy bármit is tudna bármiről. Három műtéttel és egy műszemmel később Bradley visszatért Connecticutba, ahol próbálta rávenni Hernandezt egy találkozóra, ahol aztán megölhette volna.

„Hogy kiegyenlítsem a számlát,” mondta Bradley.

Március vége felé megpróbált pénzt is kicsalni Hernandeztől, hogy kárpótolja a fájdalmait és a szenvedéseit. Lehet, hogy ez elegendő lett volna. Lehet, hogy így is megölte volna Hernandezt, csak már jó sok pénzzel a zsebében. Bradley folyamatosan a fegyver arzenáljával dicsekedett szöveges üzeneteiben és, hogy hatan vannak, akik vele jönnek majd, meg különböző súlyos testi sértésekről üzengetett.

Hernandez továbbra is elkerülte Bradley-t és nem vett tudomást a legtöbb üzenetről, de egyre nagyobb volt rajta a nyomás mikor tavaszból nyár lett.

Hernandez továbbra is tarthatott attól, hogy a rendőrség a nyomában van a de Abreu és Furtado gyilkosság miatt, habár az ügyvédei szerint Bradley húzta meg a ravaszt. Akkor is ha ez igaz lenne, az, hogy jelen volt és nem jelentett a rendőrségen egy kettős gyilkosságot büntetőjogi eljárást vont volna maga után, ami egyben NFL karrierjének is véget vetett volna. Attól is tarthatott, hogy Bradley majd bíróság elé citálja, ami szintén óriási törést hozott volna karrierjében. Vagy attól is tarthatott, hogy Bradley majd levadássza őt.

Július végén a Patriots edzőtáborának kezdetével, Hernandez könnyű célponttá válhatott volna.

1

Aztán 2013 június 13-án Hernandez meggyilkolta Odin Lloydot és egy kicsit több, mint egy héttel később letartóztatták. Azóta nem szívott szabad levegőt. Könnyen lehet, hogy Lloyd meggyilkolása mentette meg Hernandez életét, még akkor is, ha ez az élet a börtön négy fala közt folyik tovább a szabadulás esélye nélkül.

A bostoni rendőrség szépen lassan összerakta a 2012-es kettős gyilkosságot. Hernandez jelenléte a Cure nevű szórakozóhelyen többé nem csak egy véletlen volt, hanem egy nyom. Amikor meglett a SUV a connecticuti Bristolban, ahol Hernandez otthona is van, vádat emeltek.

Bradley-t letartóztatták távoltartási végzés megsértése miatt. Azzal, hogy már nem volt esélye máshogy bosszút állnia volt cimborája ellen, szakított elveivel és a rendőrségre ment, hogy ott hosszú tanúvallomásában elmondja mi is történt azon a South End-i éjszakán. Akkor és ott nem kapott védettséget – bár később ez is meglett. Nem helyezik vád alá ennek az esetnek a kapcsán.

Télen azonban mégis rács mögé került, mert lövöldözött egy hartfordi bárban. Mindezt azután, hogy 2006-ban drogdílerkedés és lőfegyverrel való visszaélés miatt tartóztatták le. Ez volt ő. Hősnek semmiképp nem mondható. Hiszen ha feljelenti Hernandezt a kettős gyilkosság után, Llyod még mindig élhetne. Ha valóban nem ő volt az elkövető.

Bradley három évet töltött már le az öt éves büntetéséből és azt állítja, hogy már más ember, mint aki volt. Alig várja, hogy kijusson és jó apja legyen három gyermekének. Lehet, hogy komolyan gondolja. Hernandeznek nem lesz ilyenre esélye. Kislánya az apja nélkül fog felnőni.

Múlt hét hétfőn azonban Bradley nem tűnt kevésbé mérgesnek, kevésbé bosszúvágyónak és képesnek arra, hogy visszafogja magát, hogy erőszakot alkalmazzon. Minden igyekezete ellenére egyszerűen túl sok volt neki, hogy ott ült vele szemben Aaron Hernandez, „az ember,” mondta, „aki fejbe lőtt, megpróbált megölni, az ember aki kétségbe vonta lojalitásomat.” Bradley néha annyira zaklatott volt, hogy arcának jobb oldala meg-megrándult.

A pódiumon ülve Bradley azt próbálta elmesélni az esküdteknek, hogy egykoron mennyire hallottnak akarta látni régi cimboráját. Úgy tűnt, legszívesebben még mindig megtenné.


Forrás: Dan Wetzel - Yahoo Sports