Menetrend
Szavazás

Ki kerül be a Cornerbackek közül az 53-as keretbe?

2018. 07. 06. 14:48
Szerző: Croaker
Kategória: Cikkek
A Patriotswire szerkesztői belementek egy esélylatolgatásba az edzőtábor előtt, lássuk mire jutottak.
Ha valamelyik csapategységnek van hova fejlődnie, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a DB-eknek össze kell kapniuk magukat, ugyanis 29. helyezettek voltak tavaly, meccsenként több mint 250 beszedett yarddal.

1; Stephon Gilmore

Gilmore nagyon szenvedett az alapszakasz első felében, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a 4. héten a Carolina elleni meccs rajta ment el. De a hatodik hét után magára talált, olyannyira, hogy a rájátszásban talán ő volt a legjobb védőjátékosa a csapatnak. Szemléltető statisztika: A ProFootballFocus 89,4 pontos értékelésével a liga hetedik legjobb CB-je lett, a szezon első felében mutatott gyengeségek ellenére is. Tavaly már megmutatta mit tud, idén ő lehet a Patriots első számú cornere. Remélhetően egy ProBowl szezont láthatunk tőle idén.

Esély az 53-as keretbe kerülésre: 100%

2; Jason McCourty

A Patriots március közepén igazolta le Jason-t a Brownstól, akik így is-úgyis megváltak volna tőle, azonban Belichick ravaszságán múlt, hogy nem kellett a többi csapattal versenyezni a dollárok játékában, és a 2018-as 6. körért cserébe megszerezte a játékost, plusz egy hetedik körös választási jogot. Így egy meglehetősen szerény összegért játszik idén, mindösszesen 2,3 millió $ az éves fizetése. A tavalyi számai amúgy mutatósak, a 3 INT mellett 14 leütött labdával büszkélkedhet az amúgy meglehetősen gyenge Browns védelemben. A tavaszi felkészülést sérülés miatt kihagyta, de az edzőtáborra visszatérhet, és ő lehet akár Butler helyettese is a 2. számú CB poszton.

Esély az 53-as keretbe kerülésre: 95%

3; Eric Rowe

Az újoncszerződésének utolsó évébe lép, tehát ha valamikor, akkor idén nagyon fontos, hogy végig egészséges tudjon maradni. Az elmúlt szezon nagy részében lágyéksérüléssel bajlódott. Ha egészséges, akkor egyaránt bevethető slot és outside (külső) CB poszton is. Annak ellenére, hogy itt nem részletezett, se köztudomású dolog miatt nagy szerepet kapott a SB-on, ne legyünk meglepődve, ha a szezon kezdete előtt elcseréli a csapat.

Esély az 53-as keretbe kerülésre: 80%

4; Jonathan Jones

Sokan elfeledkeznek Jonathan Jonesról. Pedig mind a 16 alapszakasz mérkőzésen játszott, négyen kezdőként. A Tennessee elleni AFC mérkőzésen megsérült, ezért a rájátszás többi meccsét ki kellett hagynia. Azonban mind nickel cornerként, mind a speciális csapatrész játékosaként letette a névjegyét az asztalra. Elvileg be kellene kerülnie a keretbe, de a csapat elég magasan draftolta Duke Dawsont, aki főként a slotban tűnik ki. Ha Dawson jobbnak bizonyul Jonesnál, akkor szintén ne lepődjünk meg egy késő előszezonbeli cserén, mint ahogy tavaly Justin Colemannál láthattuk.

Esély az 53-as keretbe kerülésre: 85%

5; Duke Dawson

Az idei draft második körös választottja kiválóan teljesített az egyetemi ligába a slotban. Ellene az irányítók 41.0-ás passer ratinget értek el, amikor a slotban állt fel, ami a harmadik legalacsonyabb érték a draftolt játékosok között.
Be fog kerülni az 53 közé, hogy milyen szerepben (Szerk: kezdő vagy csere), az kérdéses. Egy erős edzőtábor kell, amiben megmutatja, hogy jobb, mint JoJo.

Esély az 53-as keretbe kerülésre: 99%

6; Keion Crossen

Őt a csapat a háromból az egyik hetedik körös pickkel választotta a drafton. Ugyan alacsony, de nem fél belemenni nagy ütközésekbe sem, ami megragadta a játékos megfigyelők figyelmét. A róla készült felvételeket nézve akaratlanul is Malcolm Butler juthat az eszünkbe. Jacksonhoz hasonlóan, neki is meg kell küzdeni az 53-ba kerüléshez, ráadásul ő nem volt előkelő helyen kiválasztva a drafton, mint Dawson, így nincs garancia a keretbe kerülésre a magas választás miatt.

Esély az 53-as keretbe kerülésre: 55%

7; J.C. Jackson

Az OTA alatt mindenki csak a fejét kapkodta Jackson játékát látván. Mivel Jason McCourty sérülés miatt nem vett részt az edzéseken, így Jackson volt a 2. számú Corner a csapatban. Áprilisban ugyan a drafton nem választotta ki senki, de nem a tehetsége volt az oka ennek, hanem a pályán kívüli magaviselete. Az utolsó egyetemi szezonjában 3 INT-et és 7 kivédekezett passzot mutatott be, amivel a második legjobb volt csapatában. Ő lehet a Patriots következő csiszolatlan gyémántja?

Esély az 53-as keretbe kerülésre: 60%

8; Cyrus Jones

Jones a legrégebbi tag a CB-ek között a keretben, ami egyben fejvakarásra késztet és ijesztő is. Elég sikeres edzőtábort tudhat magáénak a múlt évben, de az utolsó előszezon meccsen a térdében elszakadt a szalag. Képtelenség nem sajnálni a srácot, talán ez egy égi jel, hogy nem a Patriots az ő csapata.

A csapat örülne, ha olyan játékot mutatna, amivel kiérdemelne egy helyet a rosteren, hiszen nem véletlenül választotta a Patriots a 2016-os draft második körében.

Esély az 53-as keretbe kerülésre: 50%

9; Ryan Lewis

Nem lenne meglepő, ha megmaradna a rosteren. Múlt szeptemberben a Patriots leigazolta az Arizona Cardinals által kitett játékost, aki ugyan a tavalyi keretbe nem fért be, de az, hogy megemelték így is a fizetését, az azt is jelentheti, hogy számítanak rá.

Esély az 53-as keretbe kerülésre: 55%


Szerintetek kit láthatunk az 53-as keretbe idén? 


Forrás: Patriotswire 

Hozzászólások

2018. 07. 07. 08:06
dravait
Nagyon jó összefoglaló, köszönjük a fordítást!
Azért ez nem a Legion of Boom, bár nekünk pont megfelelne egy ELÉG JÓ secondary. Gilmore villoghat, legalább egy oldal kevésbé lesz támadható. Ha a másik oldalon lesz egy legalább nem mindet benyelő párja, akkor a többit már meg tudjuk oldani.
Tényleg a LB sor a legnagyobb kérdés, oda is szívesen látnék egy ilyen elemzést - de leginkább LÁTNÁM MÁR ÉLŐBEN!!!!! De sok nap van még hátra... :) :) :)
2018. 07. 07. 08:59
bara
Azért a Gilmore + 2*McCourty szerintem elég jól hangzik..
2018. 07. 07. 16:33
Croaker
Nincs mit ;)
Elkészült a Patriotswire-n az RB-k esélylatolgatása, szerintem megcsinálom majd azt is :)
2018. 07. 07. 16:39
hopi46
Köszi előre is, de engem igazán a safety helyzet érdekelne, mintha ott nem állnánk valami jól a DMC, Chung, Harmon hármason "túl". A sub felállások jobb "variálhatósága" miatt gondolom.
2018. 07. 07. 16:43
cspeti98
Nálam Dawson slot CB/SS, úgy már jónak tűnik. Nyilván ha nem tudja átvenni Richards szerepét, akkor baj lehet..
2018. 07. 07. 16:46
hopi46
A 9-ből 8 esélyes a bekerülésre a %-ok alapján. :) Hát ennyi CB nem lesz a rosteren, legfeljebb 5-6. Gilmore, JMC, Rowe, Jones, Dawson, Jackson az első hat. Én a Lewis-gyereket szeretném majd az előszezonba jobban megnézni. Cy meg idén vagy soha.
2018. 07. 07. 19:13
LasVegas
Akkor inkább soha.
2018. 07. 07. 20:19
Increay
Szerintem Rowe-t és/vagy JonJon-t tradeljuk... JC-ben és Lewisban én nagy lehetőséget látok:)
2018. 07. 11. 11:13
kissbarni
9-ből 8-nak az esélyeit magasabb, mint 50%-ra értékelik. Ezt úgy mondják enefelül, hogy nagyobb a valószínűsége, mint hogy nem!!!
Hozzászólás a(z) Ki kerül be a Cornerbackek közül az 53-as keretbe? bejegyzéshez