Menetrend
Szavazás

Lábadozó Hazafiak

2016. 01. 03. 07:31
Szerző: tuci-tuci
Kategória: Hírek

A Patriots utolsó alapszakasz mérkőzésére készül a Miami Dolphins ellen, a mérkőzés tétje pedig jelentős, egy győzelemmel a csapat megszerzi az AFC első kiemelését és ezzel a hazai pálya előnyét. Míg a csapat egyik része a mérkőzésre készül, addig jó néhány játékos, köztük kulcsfontosságú játékosok a rájátszásbeli menetelés szempontjából, a mihamarabbi gyógyulásukra koncentrál. A cikkben Mike Reiss szedte össze, hogy kiket hátráltat kisebb nagyobb sérülés.


volmer

Danny Amendola – WR2: A december 20.-ai mérkőzésen a Titans ellen rásérült a térdére. Az eredeti sérülést még november 23.-án szenvedte el az elkapó. Emiatt múlt vasárnap nem is játszott, azonban ha rájátszás mérkőzés lett volna, valószínűleg pályára tudott volna lépni. Ha múlt héten sikerült volna megszerezni az 1. kiemelést, valószínűleg pihentetnék az edzők a Miami ellen, azonban ennek hiányában és annak tudatában, hogy a pihenőhét miatt lesz 2 hete lábadozni a mérkőzés után, valószínűleg játszani fog, hogy a csapat megszerezze a kulcsfontosságú 1. kiemelést.

Patrick Chung – SS1: Szintén a december 20.-ai, Titans elleni mérkőzésen szenvedett sérülést a csapat strong safety-je. Egy szerelési kísérlet közben érkezett a „baráti tűz” és ennek következtében sérült meg a csípője. Ráadásul már korábban is bajlódott egy lábfej sérüléssel. Ő sem lépett pályára a Jets ellen, azonban a jelek szerint közel áll a visszatéréshez, ugyanis elutazott a csapattal Miamiba.

Justin Coleman – CB4: Az újonc CB a Jets elleni mérkőzés 4. negyedében szenvedett fejsérülést. Mint a patriots.com-on olvasható, agyrázkódása van és nem lép pályára a Miami ellen.

Julian Edelman – WR1: A csapat elsőszámú elkapójának november 15.-én, a Giants elleni mérkőzésen tört el egy csont a lábában. December 11.-e óta limitáltan részt vesz az edzéseken. Ő sem lép pályára a Miami ellen, azonban a jelek szerint jól halad a felépülése és a rájátszásban már játszani fog.

Jonathan Freeny – LB3: A csapat 3. számú LB-je december 13.-án sérült meg, kiugrott a hüvelykujja és a csuklójának egy része. A kezének stabilnak kell lennie hogy visszatérhessen, azonban mivel a csapat nem tette sérültlistára, abban reménykedhetnek, hogy a rájátszásra rendbe jön.

Dont’a Hightower – LB2: A kezdő LB tudomásul vette, hogy nincs még 100%-os állapotban a térdsérülése után, de úgy érezte, hogy a Jets elleni mérkőzés 2. félidejében már erősebbnek érezte magát. Vasárnap ő sem fog pályára lépni, a csapat valószínűleg nem akarja megkockáztatni, hogy a rájátszás előtt rásérüljön a térdére. Jöjjön rendbe a térde a rájátszásra és mehet a zúzás.

Josh Kline – OG1: Vállsérülés miatt a szezon során többször kimaradt már a meccsnapi keretből a csapat elsőszámú OG-ja. Elutazott a csapattal Miamiba, ami jó jel.

Devin McCourty – FS1: A kezdő safety kénytelen volt kihagyni az elmúlt két meccset egy bokaficam miatt amit még december 13.-án szedett össze. Ő is elutazott a csapattal Miamiba, így a rájátszásra minden bizonnyal egészséges lesz.

Rob Ninkovich – DE2: A Jets elleni meccsen szemmel láthatóan sántított, úgy tűnt a bokája sérült meg. Ő is elutazott a csapattal, azonban Dekota Watson leigazolásával a csapat adott egy kis plusz mélységet a posztnak.

Jordan Richards – SS2: Az újonc safety a Jets elleni mérkőzés hosszabbításában szedett össze egy ismeretlen sérülést, azonban ő is elutazott a csapattal.

Sebastian Vollmer – OT1: A veterán OT-t a Jets elleni mérkőzés első negyedében kellett levinni a pályáról. A PFT szerint „csak” egy bokaficamot szedett össze. A Boston Herald információi szerint a rájátszásra rendbe jön, azonban a Miami ellen biztosan nem játszik.

LaAdrian Waddle – OT3: A csapat jelenlegi első számú csere OT-ja ugyancsak a Jets elleni mérkőzésen szedett össze egy vállsérülést, ugyanakkor a héten azt nyilatkozta, hogy jól érzi magát. Nem tűnik komolynak a sérülése.

+1 Chandler Jones - DE1: Lábujjsérülés és hasizom sérülés miatt nem játszik a Miami ellen.


forrás: ESPN Boston

Hozzászólások

2016. 01. 03. 09:02
zoli0321
Remélem mindenki rendben lesz a rájátszásra és ma nem sérül le senki! Azért a WR alakulat mutathatna ma egy kis mélységet, hogy ne mindig Dola és JE legyen akit ütnek-vágnak.
GO Pats!
2016. 01. 03. 15:38
fatman
Martin már mutatott, és néha LaFell-nek is van jó megmozdulása...
2016. 01. 03. 12:07
frazer0819
Jó hosszú kis lista...
Azért bízom benne, hogy tényleg mindenki ha nem is 100%-os de rendben lesz a PO-ra.
2016. 01. 03. 12:19
Studi
Chandler Jones?
2016. 01. 03. 16:59
huh, tényleg, ő nem is volt benne a cikkbe és teljesen kiment a fejemből.
2016. 01. 03. 12:24
Burkus
Optimista feltételezés, hogy mindenki rendbe jön és bevethető lesz a PO-ra. Másrészt, amilyen szerencsénk van az idén, a két meccsen veszíthetünk még 5-6 kulcsembert... :(

Vannak jópáran - pld. Minitron - akinél a meccsrutin is hibázni fog.

Arra is kíváncsi vagyok, hogy mentálisan hogyan lesz felrázva a társaság, mert nem érzem bennük kb. november eleje óta azt a fenenagy motivációt.
2016. 01. 03. 12:51
Lucius
Elhiszem, hogy nem érzed, de szerintem gőzünk nincs arról, milyen a hangulat és a motiváció a csapatban. A csapat 3-4 meccs óta túlélésre játszi, biztonsági játékokkal, óralepörgetéssel, cserecsapattal. Nem hinném, hogy a játékosok motivációjával lenne gond, sokkal inkább azzal, hogy a kezdő csapat 50%-a lesérült, ami egyrészt demoralizáló a szurkolóknak és játékosoknak egyaránt, másrészt az ebből következő játékból (és vesztett meccsekblő) lehet a motiváció hiányára következtetni.
2016. 01. 03. 13:57
netbazis
Ennyi sérülttel az is csoda, hogy így le tudtuk hozni a meccseket...
Csak épüljenek fel playoffra ezen a mai meccsen meg essünk túl.
2016. 01. 03. 14:10
B.Toma
Jól jönne megint valami Goodell szivatás, hogy újra azt a dühös elszántságot lássam Brady arcán mint a szezon első felében... :)
2016. 01. 03. 14:18
orrrion
Olvasom itt a hozzászólásokat a motiváció hiányáról, meg hasonló okosságokról....Uraim,a mai mérkőzésnek az a tétje, hogy biztos AFC elsők leszünk, vagy esetleg "csak" a másodikok. Miről beszélünk itt?
2016. 01. 03. 16:31
dravait
A második? - Na az nekünk nem elég!! :-) :-) :-)
2016. 01. 03. 16:32
Studi
2016. 01. 03. 17:53
MajnemizBond
Én is a falra mászok az ilyen hozzászólásoktól. Egy élsportolónál formahanyatlásról, fáradtságról, sérülésről stb. lehet beszélni, de motiváció és elszántság hiányáról nem, azt BB sem tűrné.
2016. 01. 03. 18:10
kolok
Egy élsportoló nem lehet demotivalt ....? Suh ezzel vitatkozna .. Az más kérdés, hogy nálunk ez nem jellemző, de hogy itteni példát is hozzak: Haynesworth? Dereng? Mellesleg szvsz teljesen felreertitek Burkus, sztem nem azt akarta mondani,hogy nem akarnak nyerni,hanem hogy ez a számtalan sérülés kicsit "megtörte " a csapatot.
2016. 01. 03. 19:11
MajnemizBond
Szerintem, ha egy sportoló demotivált az nem élsportoló és az nem is marad sokáig az aktuális csapatában. Én a jelenlegi csapatról írtam, hogy nem szabad demotiváltságról beszélni és mint ahogy írtam is igen olyan van, hogy fáradtság, sérülés, formahanyatlás vagy egyéb okok miatt nem úgy szerepel vki ahogy tud, ilyenkor van nagy szerepe az edzőknek is.
2016. 01. 03. 17:59
anikom
Adja a Sport TV a meccset?
2016. 01. 03. 18:06
csgabor
Nem. A C8 20:00-tól csúsztatva viszont adja a Bills-Jets meccset.
2016. 01. 03. 21:41
anikom
2016. 01. 03. 23:25
dartib83
Hirekben olvastam, h Suh ráesett Brady lábára.
Ugye TB rendben van? (és semmi gáz)
2016. 01. 03. 23:45
Zarathorn
A sajtótájékoztatóról lejövett erősen sántított....
Hozzászólás a(z) Lábadozó Hazafiak bejegyzéshez