Menetrend
Szavazás

Linebacker érkezett a csapathoz

2009. 09. 22. 23:25
Szerző: DoM
Kategória: Hírek
NFL-közeli források szerint Prescott Burgess személyében új linebacker érkezett a csapathoz. Burgess 2007 óta volt tagja a Baltimore Ravensnek. A drafton a hatodik körben választották ki a Michigan Egyetemről, ahol többek között Pierre Woods csapattársa volt. Újoncként nyolc mérkőzésen játszott. 2008-ban nem lépett pályára sérülés miatt. Idén eddig mindkét találkozón játszott. 2 szerelését a special teamsben szerezte. Burgesst értesülések szerint egy hetedik körös conditional pickért cserébe tehette át székhelyét Foxboroughba.

Hozzászólások

2009. 09. 23. 03:43
triangle
... és ezzel egy időben ryan wendell cut.
2009. 09. 23. 12:10
Montesclan-pats
Érdekes volt nézni a Giants Cowboys meccset, az most egy más szint, mint mi vagyunk.
A támadókoordinátor és személy szerint Brady is benne volt a Jets elleni eredményben. A dobások időzítése nagyon rossz volt, és a támadófal nem nyit utat a futóinknak, akiket persze nem is alkalmazunk, Pedig a fenti meccs futásait látva , főleg a Dallasét látható, hogy a fiatalok jól futnak illetve olyan dinamikával indulnak, hogy a falhoz érve már max sebességen vannak, nálunk meg leginkább toporognak. Oldalsó futást sem lehetett látni, pedig az jól ment. Hiányolom az ötletes játékokat akár wild-cat-et is, van Edelman állítólag ővele lehet ilyesmit. És tényleg Lighték röhögtek, amikor én véresre haraptam a körmeimet.
A védelmümk pedig ahhoz képest még nem teljesít rosszul, hogy az egyik leggyengébb, a neveket tekintve. Ninkovichcsal nem fogunk SB-t nyerni, de ettől függetlenül nem játszott rosszul.
Be kell ruháznunk playmakaerre, kész Kellene egy bivalyerős sack-gyár is.
2009. 09. 23. 12:41
_bb
Várható volt egy LB érkezése, mondjuk nem gondoltam volna, hogy pont Wendell megy. Meglátjuk mire lesz képes a ST-ben és esetleg a védelemben. Vajh a Burgess mánia olyan BB-nél mint a TE mánia?! :D

Igen, az nekem is feltűnt, hogy a falemberek milyen "Lightosra" veszik a figurát...nem vártam volna. A változatosabb játékhívás bizony elkelne, ugyanakkor ne essünk a "vájdket divat" csapdájába, hasznosabbak lehetnek a play-actionok, draw playek, screenek (bár erről nyilatkozott BB, hogy nehéz megvalósítani, amikor ilyen durva "ember-ember elleni blitzelés" megy), fake-ek, pump-fakek, késleltetett dolgok...stb. A futáshoz meg tényleg nagyon kell a fal is. Továbbra is tartom, ha összeáll a védelem, megjöhet a nyomás is. Nem hiszem, hogy "nagy nevet" kéne szerezni (nagy befektetéssel).
2009. 09. 23. 13:08
_bb
Ja és kiváncsi vagyok ezzel vége van-e a D. Brooks ügynek ;)
2009. 09. 23. 13:14
arapum
Light biztos twitterezett. :)
2009. 09. 23. 14:29
gj2k
_bb véleményét osztom, szerintem sem kell ide nagy név. A Pats nem igazolja a nagy neveket, hanem ő adja a ligának. ;)
2009. 09. 23. 14:57
Montesclan-pats
AT-t Vrabel-t is csak igazoltuk, és -bb igazad van, valóban, play-action-ből is kevés volt. Mindenki tudta elöre mi fog történni, még az anyósom is.
Pedig emlékezzetek vissza a meglepő húzások mindig benne voltak a játékban az altatás mellett. De most nem tudunk altatni ( értem ez alatt, azt, hogy időt futtatva, 5-6 yardokat futunk, vagy rövid passzok) pedig állítom, hogy maga a futókapacitásunk nagyon erős, ki kellene használni. Nem olyan fergetegesek, de megosztható a munka a több hasonlóan magas színvonalon teljesítő futó között. A héten biztos, hogy több hangsúlyt helyezünk a futásra.

Alapigazság: a futással kell megalapozni a jó passzjátékot.
Támadó koord.: Elő a kreativitással !
Támadók előre !
Az offenzív faltól pedig valami csodát várok.
Olyan érzésem van, mintha a védők 2 év alatt annyit erősödtek, gyorsultak, javultak volna, amennyit a mi falunk már nem bír felvenni. ( Ritmus, erőhiány, kor, elszántság hiánya vezér hiánya, fanatizálás hiánya ? nem tudom ) Go Pats!
2009. 09. 23. 15:03
hulit
Egy pár napja olvastam valamelyik hozzászólásban, hogy
nem nehéz a sorsolásunk az idei szezonra hát elnézve az eddig lejátszott 2 forduló mérkőzéseit szerintem pokoli nehéz a sorsolásunk. Én elhiszem hogy mi adjuk a neveket
a ligának és BB nagy edző és tudja mit csinál de ő is ember
és tévedhet. A védelem mostani összetétele nem rossz de elég még egy pár sérülés és akkor nagy baj lesz szerintem
Seymour nagyon hiányzik.
Van mit javítani és remélem sikerülni is fog a hétvégén
de nagyon nehéz lesz elnézve az Atlanta játékát, tavaly se voltak rosszak de most még erősebek lettek.
2009. 09. 23. 15:34
GhostLead
Azaz igazság hogy hozzá szoktunk a sikerekhez!
Sokan köztük én is Brady, Seymour, Bruschi, Vrabel, Law, Samuel... miatt szerettük meg a Patriots-ot!
Ne legyünk ennyire depresszioba esve..., tavaly is kikaptunk a Jetstől 1x.
A támadó falunk szinte nem is változott! remélem nem sokára elkapják a fonalat és újra a régiek lesznek (már a Falcons ellen is)BB felfogja rázni a csapatot!!! Go PATS!!
2009. 09. 23. 15:38
_bb
Montesclan-pats: Vrabelt szabadügynökként igazoltuk anno (Pittsburghből távozott), és korántsem volt nagy sztár akkoriban... Rodney Harrison már eggyel jobb példa talán. A. Thomas-okat meg nem túl gyakran szerződtet a csapat. És egyébként se mindig sikerül meglelni a tutit: Idén Burgess a nagy név, csak Bill így pár héttel a szezonkezdet után már nem biztos benne, hogy a megfelelőt igazolta le, ezért most mindegyiket összeszedi,h köztük legyen az igazi. :D
2009. 09. 23. 15:39
Bulow
hulit: nemtom, de én pont fordítva látom a sorsolást, vagyis elsőre tűnt brutálnak, és az első fordulók után tűnik könnyebbnek (lásd Carolina, Tenessee, Miami). Más kérdés, hogy ez se számít pont semmit, lásd tavalyi Colts. Pont ez nekünk is jelenthet némi perspektívát...
2009. 09. 23. 15:51
bothpisti
Rendben van, szedjük le a "keresztvízet" a csapatról az elmúlt hétvége miatt de azért még ne temessük őket! Nagyon sok rossz passzt ill. elhibázott elkapást láttunk amelyeket ki lehet javítani már erre a hétre. Arról nem is beszélve, hogy nem csak mi láttuk ezt a meccset hanem az egész vezetés is(beleértve az edzőket, menedzsereket és a TULAJ-t is). Biztos vagyok benne kijavítják azokat hibákat amelyeket kilehet ilyen rövid idő alatt. Tom "bácsi" pedig nem fog még egyszer így játszani. Legalább is remélem.
2009. 09. 23. 17:26
takirob
Remélem ez nem azt jelenti hogy Mayo sérülése komolyabb és csak a szezon végén számithatunk rá. :)
2009. 09. 23. 17:38
temp
BB valamelyik éjjel azt álmodta, hogy Burgess a SB utolsó másodpercében megállítja az ellenfél támadását, és ezzer nyer a csapat. Eredetielg Derickre gondolt :P

(esetleg azt látta, hogy Burgess az AFC döntőben 5 INT-et szed, 10 sacket csinál Bradyn, és ezért kell neki az összes :))
2009. 09. 23. 17:41
temp
egyébként Burgess mindenképpen cutolva lett volna a hírek szerint a Ravensből, azért szereztük a végén meg egy nem túl drága trade keretében, mert így nem kell idegelni, hogy waiverről behúzzuk e.
A srácot állítólag már korábban is nézegette a Patriots vezetősége, de a drafton a Ravens húzta be végül, tehát közvetlenül nem feltétlen Mayo sérülésével függ össze a megszerzése.
2009. 09. 23. 17:46
Bulow
2009. 09. 23. 17:47
Bulow
Jellemző, hogy a bulvármédiában Giselle-t említik, mert fingjuk sincs kicsoda Tom Brady
2009. 09. 23. 19:11
KoviBazsi
Bulow: az a baj, hogy azok nem tudják, hogy ki Tom Brady, akik azokat a sz@rokat olvassák, amit bulvárnak nevezünk.
Sajnos ilyen világban élünk, még szerencse, hogy nagyon sok olyan értelmes ember is van, akik nagyon is tudják, hogy ki TB és szeretik ezt a nagyszerű sportot, amit Amerikai Football-nak hívnak és még jobb, hogy van egy remek pats.hu-nk.

Go Pats!
2009. 09. 23. 22:16
Montesclan-pats:

"Alapigazság: a futással kell megalapozni a jó passzjátékot."

Inkább fogalmazzunk úgy hogy a futással meg lehet alapozni a jó passzjátékot. A Colts például évek óta él meg a play-action passzokból, akár a meccsek legelején is, nulla futott yarddal a hátuk mögött, de jó el tudják adni.

A fenti tétel korábban évekig igaz volt, de az utóbbi időkben kezd megfordulni a trend és a gameplan kialakítása. A jó csapatok a meccsek korai szakaszában passzolnak többet, előnyt szereznek, és az előny megtartására, az óra pörgetésére, a játékidő lerövidítésre használják a futójátékot a második félidőben. Különben a sok futás, semmi mást nem alapoz meg korán, mint mezőnygólókat, és low-scoring meccseket, ahol a támadóknak nagyben kell hagyatkozni a védőkre.
2009. 09. 23. 22:52
temp
DoM: azért ez elég sok változós egyenlet szerintem. Például sok függ attól, hogy mennyire kiegyenlített egy csapat, és ha nem kiegyensúlyozott, akkor melyik irányba billen. Újabban az egész NFL rettenetesen pass heavy lett még ahhoz képest is, ami egy pár éve volt (ugye még a Patriotsot is láttuk úgy játszani, hogy az erős futójáték alapozta meg Bradynek a passzokat). Ami inkább fontos szerintem, hogy a jó csapatok alapjában véve azok jelenleg, ahol az erős passzjáték mellé egy legalább közepes futójáték van, és így élhetnek azzal a luxussal, hogy nyugodtan passzolnak (ugye Tomnál vagy Peytonnál is az a gond, hogyha jó formában vannak, akkor felesleges az ellenfelet azzal stresszelni, hogy futni fog a csapat, mindenki tudja, hogy passz jön, csak éppen ennek ellenére nem képes levédekezni).
2009. 09. 23. 22:53
temp
Egyébként én azthiszem, hogy még mindig lenne létjogosultsága annak, hogy többet fussunk,ez nem 2007, amikor minden összejött a passzokból
2009. 09. 24. 08:57
gj2k
És gondolom nem mindegy, hogy egy irányítónak 20-szor, vagy 50-szer kell egy meccsen elhajítania a labdát. Akármilyen karja is legyen valakinek, biztos, hogy elfárad. A futójáték a megfelelő időben a megfelelő hívásokkal alkalmazva nagyon halálos tud lenni, nem kell hozzá sem LT, sem Peterson. Az sem mellékes, hogy akármennyire is low-score meccseket eredményez, ez is része a focinak, ráadásul néha igencsak látványos része.
2009. 09. 24. 09:42
Thorn19
Ezen a meccsen remélhetőleg már Moss is megtalálható lesz a lasztival, nem lesz Revis szintű őrzője.

Nagyon várom a meccset :p
2009. 09. 24. 10:17
Úgy látom kicsit félrement a hsz-em üzenete. Nem vagyok futójáték-ellenes és már 2007-ban is idegesített a túlzottan passzvezérelt, "makacs" támadójáték. Az egysíkú támadójáték hosszútávon nem tud működni.

A lényeg csak annyit lett volna, hogy manapság már nem azért futnak a csapatok, hogy ezzel megteremtsék a lehetőséget a passzjátéknak. Ennek a televíziós klisének mára semmi értelme nem maradt, teljesen kiüresedett.

A low-scoring meccsekkel szintén nincsen bajom, csak nagyon kevés csapat engedheti meg magának, hogy 10 perces drive-okat vezessen rentgeteg futással a meccs korai szakaszában, melynek a vége talán egy TD-re lesz. Mert ha nincs olyan védelme, amelyik jó eséllyel távolt tudja tartani az ellent az end-zonetól, akkor csak egyet ér el a sok futással, és hosszú drive-okkal, ahogy minimalizálja saját esélyeit a pontszerzésre, még inkább a TD szerzésre. Erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy a sok futás semmi mást nem alapoz meg, mint FG-t.

Ezzel el is érkeztünk a futójáték egyik legfontosabb szerepéhez manapság. Mivel a futások után a legritkább esetekben áll meg az óra, remek időgyilkos elem. Lerövidíti a találkozót. Ezért olyan remek fegyver az előnyben játszó csapatoknak a meccsek második felében. Távol tartja az ellen támadóit a pályáról, csökkenti azok lehetőségeit, hogy pontot szerezzen. Ezért amikor végre a pályára lépnek, kevés idővel gazdálkodva még inkább bele vannak kényszerítve a passzokba, ami nagy előny a védekező oldalnak, ha tudja, hogy csak az ellen kell védekezni (lásd Atlanta Falcons --emiatt volt többek között Abrahamnak annyi sackje tavaly).

A többi evidens dolog a jó futójáték mellett, hogy életben tartja a drive-oket 3rd&short helyzetekben. Jól jön az end-zone közeli helyzetekben, és kiegyensúlyozott marad tőle a csapat.

Két hét után csak négy csapat futott többször, mint passzolt. MIN, NYJ, MIA, BAL. A Dolphins kicsit kilóg a sorból, de a másik három csapat, mint kivételes védelemmel rendelkezik. A Brees vezette Saints egyelőre a kilencedik legtöbbet futó csapat.
2009. 09. 24. 12:22
gj2k
DoM: Kicsit tényleg olyan hangvételű lett a kommented, mintha a futás ellen lennél, de már érthető, hogy mire céloztál. És így teljesen igazad van. Annál tényleg nincs rosszabb, mint amikor az ellenfél egy 2-3 perces támadással ugyanazt, vagy többet ér el, mint mi egy 6-7 perces gyötrelemmel. Ez teljesen jogos a fociban, az időmenedzsment résszel legalább annyira kell foglalkozni, mint a pontszerzéssel, vagy védekezéssel. Dehát pont ezért szeretjük ezt a sportot, mert legalább annyira taktikus- és csapatjáték, mint amennyire egyéni.
2009. 09. 24. 12:51
Montesclan-pats
DoM: Köszönöm, igazad van, de ezek szerint nem tévedtem nagyot akkor, amikor azt írtam, hogy igazán ránk férne a futás, főleg ha döcög a passz.
És valóban, amit a Colts művelt a Delfinekkel, az valóban olyan volt, mintha a magasfrekvenciájú hangokkal akarnánk szembeszállni egy pisztollyal. Sparano helyében engem jéggel kellett volna lehűteni, hogy ne robbanjon fel, de úgy láttam őt is. Mégiscsak hülyén nézett volna ki, ha vesztes meccs végén leöntik jégkockákkal ? !
De ez óriási mák volt, Manningnek nem lesz mégegyszer ekkora szerencséje, bárha Brady csinálja ezt azt mondom zseniális a csapat.
A Mia-mi a meccs végére szanaszét vájkározta magát, 3 futó-qb variációk agyba főve, iszonyú koncentráció, 40 perc labdatartás, a futók alig kaptak levegőt, az Indy meg ( tényleg az Indy miért nem igazol egy JOnes-T tuti közönségkedvenc) 10 jó passzal lehozta a meccset.
Peytonnak a dobásonkénti yardátlaga csak akkor lett volna jobb, ha az első negyed 14.48-nál lesérül.
Az európai focihoz hasonlítva a csapatok futásteljesítménye jócskán eltért egymástól a vesztes javára. Tehát ok.
A passz az elején, hogy előnyre tegyünk szert, ha viszont nem jön össze a vezetés, akkor újra passz, hogy utolérjük őket. Igazatok van, bonyolultabb ez annál.
De sajnos most nem látom a perspektívát, bár ha passzok bejönnek sima meccs. csak időzíteni kell Bocs, hosszú voltam és kicsit öncélú.
Az tetszik, hogy ezt a meccset a tulaj is látta, tavaly is végigszenvedtem így egy meccset, a Miami elsőt, az volt a mélypont és jött a felemelkedés.
Azon gondolkodtam tavaly, hogy JMcD és BB nem látja azt amit én látok,de nem tudtak belenyúlnia meccsbe.
Úgy tűnik, hogy a játékokat előre eldöntik, és nehezen változtatnak meccs közben, kicsit merevek.
2009. 09. 24. 13:05
_bb
Egyébként még egy Burgess, Rudy található a ligában, de ő elsőéves elkapó (a Bearsben töltötte a preseasont de elbocsátották, jelenleg meg kitudja), szóval nem hiszem, hogy beszerzi BB... bár ha Joey nem válik be :P
2009. 09. 24. 13:09
_bb
Ahhoz meg, hogy egy 2-3 perces drive és TD vagy egy 6-7 perces és egy TD (tehát rövid vs. hosszú drive), csak annyit tennék hozzá, amellett, hogy egyetértek a korábbiakkal, hogy az is egy faktor, hogy az ellenfél D-je mennyit van a pályán és mennyire fárad... persze ez lehet túlértékel dolog is (talán pont a legutóbbi MNF is példa rá).
2009. 09. 24. 13:56
2009. 09. 24. 14:57
temp
_bb: a védelem fárasztása viszont nem legenda. A védelem mindig jobban fárad, mivel ők mindenre csak reagálnak, és ezért bizony a hosszú driveokkal, vagy azzal, ha a saját támadók mindig gyorsan eladják a labdát nagyon ki lehet fárasztani őket.
2009. 09. 24. 15:42
Montesclan-pats
Nagyon köszönöm, mondhatnám thanks, de csak úgy megy az angol, mint Vilforknak a tojásfestés. De most szereztem DVD-t 3 hónap alatt angolul, januárban már szinkronban fordítom Jon Grudent az Espán.
2009. 09. 24. 16:48
_bb
viito: igen igaz, természetes, hogy ilyen fizikai és mentális terhelést nem lehet huzamosabb ideig, ugyan azon a szinten bírni. Nem véletlenül hoztam fel mint szempontot... én sem azt mondom, hogy legenda, ugyanakkor azért vannak példák rá, hogy hiába van fenn nagyon sokat egy védelem, nem eresztenek le a végére és így direkt arra sem érdemes játszani, hogy na jó hosszú drive-okat vezetek, és inkább csak harmadszorra hozom össze a firstdownt, csak hogy fárasszam a viszketőmarkú bandát :) (remélem érződik, hogy túlzok).
2009. 09. 24. 18:51
_bb
Úgy tűnik Wendell a PS-ban landolt... OT Patrick Brown helyére.
2009. 09. 24. 21:32
First Hit
2009. 09. 25. 08:32
szeder
és mi alapján van Brady az első helyen amikor a 32ből csak 9nek rosszabb a rating-je mint neki? vagy csak fel van sorolva és kész?
2009. 09. 25. 08:39
gj2k
Szerintem azért van az első helyen mert a legtöbb sikeres passz szerint van rendezve. Egyébként 100 passzból ez mondhatni nem is olyan jó eredmény. :(

Drew Brees-el viszont mit csináltak? Karátültetéssel megkapta Dan Marino jobbját? :D
2009. 09. 25. 08:50
temp
Brees és a NO a megszokott úton jár. Brutál jó O#, eddig eléggé összejött amúgy is nekik minden, de a D-vel gondok lesznek. Összességében impozánsak az eredményeik, de alapjában véve engem meglepne, ha valami tényleg nagyod domborítanának a kiegyensúlyozatlanságuk miatt.
2009. 09. 25. 09:31
First Hit
Ezt csak azért küldtem mert érdemes megnézni illetve összehasonlítani a 2006 statokkal (azért 2006 ossal mert a 2007 nem lessz többet) Hol van cool head?
2009. 09. 25. 12:25
Thorn19
Sztem a 62 %-os pontosság nem gáz, engem sokkal inkább zavar az 5,9-es átlag ezen kellene a leginkább javítani.
2009. 09. 25. 13:12
gj2k
Nem is a pontossággal van gáz, hanem hogy 100 eldobott labdából csak 2 TD született, és tényleg, ilyen rövid játékokkal soha nem fogunk semmit elérni. Wes is sérült, így már nem futja meg senki a catch után a 10+ jardokat... :(
2009. 09. 25. 13:57
First Hit
Brady a hidegvéréről ismerjük! és nem hiszem h. ez a stat erről árulkodik... én csak ezt mondom...
2009. 09. 25. 16:12
gj2k
Igen, igazatok van, vannak csúnyán droppolt labádk is, ezt le kell nyelni, időnként idegesebb a csapat is, vagy nem tudom minek tudható be, de ez van. Abban viszont nagyon nagy az igazság, hogy a 68 sikeres passzból csak 2 TD-t szereztünk, és ez azt mutatja, hogy gyakorlatilag Brady szinte üresben járatja magát. Ez nem csak az elkapók hibája, minden támadásban minden emberre szükság van a falra ugyanúgy, mint a blokkokra és a jó route-okra. Ez egy precíziós dolog, ezt megmondta BB edző is, és most úgy látszik, több sebből vérzik a csapat precizitása. Rendbe kell rakni a gépezetet, mert egy apró csavar hiánya is tönkrevághatja az egész szezont...
Húúú és a dífenzről még nem is beszéltünk. Nehéz dolgunk lesz, de ilyenkor kell a sok lelkes szurokoló!
2009. 09. 25. 16:46
Pupu
Én nem láttom ilyen szomoruan a helyzetet..
Második éles mecse Tomnak,lesz ez jobb is..Ezen a mecsen semmi nem jött be..ha majd 1-5 el álunk akkor majd lehet pánikolni:)
Szerintem egy vereség nem a világ vége bárki kikaphat...
Még két fordulo és szerintem akkor már jobban láthatjuk hogy végülis mennyire erösek vagy gyengék vagyunk..
2009. 09. 25. 17:31
temp
szerintem 1-5-nél sem kell pánikolni, csak el kell fogadni, hogy a "nagy" Patriots generáció kiment, és most újra kell építeni a csapatot.
Hozzászólás a(z) Linebacker érkezett a csapathoz bejegyzéshez