Menetrend
Szavazás

Malcom Butler élményei az offseasonből

2015. 09. 07. 19:43
Szerző: Kenny
Kategória: Interjú

Az alábbi interjút amiben Malcolm Butler mesél a Super Bowl végéről és arról ami utána következett az egyik bejegyzésünk alatt ajánlotta "lolvin". Elolvasva annyira megtetszett, hogy gyorsan le is fordítottam. Egyszerűen nem lehet elégszer olvasni, hogy mi történt ott az egy yardos vonalon. Ahogy eszembe jutott az a februári hajnal újra libabőrös lettem.


És ahogy Ő látta: 

Amióta megcsináltam azt az interceptiont az élet megváltozott egy kicsit. Nem kószálhatok a környéken ahogy régen tettem. Akárhová megyek az emberek fényképezkedni akarnak velem, vagy azt akarják, hogy aláírjak nekik valamit. Még a zöldségeshez sem tudok elmenni anélkül, hogy valaki ne akarna beszélni velem. Ez egy hatalmas változás ahhoz az addigi átlagos életemhez.

Úgy gondoltam, hogy ez a kialakult helyzettel és a munkámmal jár. Az emberek celebként kezelnek, de én továbbra is az a srác vagyok, aki keményen dolgozott és az adódó lehetőségeket a saját javára fordította, és ez minden ami lenni próbálok. Élvezem ami történik és közben tiszteletet és elismerést mutatok a szurkolók felé. Nélkülük – és az edzőim, csapattársaim és a többiek nélkül akik segítettek az utamon – ez nem lett volna lehetséges.

Az első dolog amiről mindenki kérdez az az interception, szóval nézzük azt először.

Őrületes, de nem is volt tervben, hogy részt veszek abban a playben. A Seahawks az egy yardos vonalon volt, ezért beküldtük a gólvonalas védekezésért felelős egységet. Biztosak voltunk benne, hogy Marshawn Lynch segítségével próbálják betolni a labdát. De amikor észrevettük, hogy három elkapó van a pályán, akkor alkalmazkodnunk kellett.

Ez volt a pillanat amikor a safety-kért felelős Flores edző három CB-t kért, ezért lehoztunk egy linebackert és ő csak annyi kiáltott, hogy „Malcolm, gyerünk!”. Tehát bementem a pályára. Amikor pozícióba értem és felálltam Ricardo Locketteel szemben a külső elkapó pozícióban, akkor tudtam, ha az első lépést kifelé teszi meg, akkor biztosan befelé fog vágni. Felismertem a formációt, mert egy ugyanilyen játék során az öt yardos vonalról fölém kerekedtek a Super Bowlra való felkészülés hetében, és Belichick edző nem volt boldog tőle.

Lockette cselezve kifelé lépett, majd elindult befelé, pont ahogy számítottam rá.

Mindent egy lapra kellett feltennem és az interceptionre kellett mennem. Ha az elkapót játszom meg és a szerelésre megyek, akkor már rég az end-zone-ban van hat pontért. Csak második kísérlet volt, tehát ha csak leütöm a labdát és megakadályozom a passzt, akkor még mindig van két próbálkozásuk, hogy futtassák Mashawn-ot az egy yardos vonalról. Nem volt semmi más választásom, csak az, hogy beugrom a passzsávba.

A többi már történelem. Elindultam, hogy megszerezzem és azután, hogy elkaptam és a kezemben volt minden lelassult körülöttem. Semmit nem éreztem. Sokkban voltam. Nem tudtam elhinni.

Azt nagyjából tudtam, hogy mi jön majd a játék során, de az egyáltalán nem tudtam, hogy mi következik utána. Az hogy a riporterek a szó szoros értelmében üldöztek a mérkőzés után a pálya szélén talán egy jelnek kellett volna lenni arról, hogy mi következik. Soha nem voltam az a srác akit a riporterek egy meccs után üldöztek a pálya szélén, de ez megváltozott. Minden megváltozott.

Ez volt az első a sok első alkalom közül ami ebben az offseasonben várt rám.

A meccs után minden nagyon gyorsan történt. Másnap reggel először volt tele a naptáram média szereplésekkel — SportsCenter, Good Morning America, The Today Show — volt vagy hat szereplésem egymás után, pedig előző este alig aludtam valamit. Egyből ez után egy repülőn találtam magam Julian Edelman társaságában, amint Disneyland felé repülünk. Egy nagy ünnepségen vettünk részt Disneylandben, amit média megjelenések követtek. Néhány nappal később visszatértünk Foxboroguhba a Patriots győzelmi parádéjára.

Nem voltam felkészülve erre a figyelemre, ami beszippantott de élveztem. Ki ne élvezte volna? Mindenki látta, hogy mit tettem, ezért nem csak sport műsorokba hívtak, de olyan rádió adókhoz vagy tévé műsorokba is meghívtak, amikről addig nem is hallottam. Úgy tűnt mintha mindenki akarna egy kis darabot belőlem.

Az első heti média megjelenések és parádék után következett a legmenőbb lehetőség. Mindössze hat nappal a play után díjat adhattam át a Grammy gálán.

Julian Edelmannal közösen adtuk át a legjobb Rock albumnak járó díjat. A vörös szőnyegen jártunk, meg minden ilyesmi. Közös képet készítettem egy csomó hírességgel mint Jamie Foxx, LL Cool J és Nicki Minaj. Találkoztam John Legend-el és Jay Z-vel. Őrületes volt.

Azután, hogy lépten-nyomon felismertek és TV showkban szerepeltem, itt senki nem tudta ki is vagyok igazán. Sztárokkal voltam körülvéve és én voltam az aki elkezdett idegeskedni. Én voltam az aki fényképet akart velük és elmondani nekik, hogy mennyire szeretem azt amit csinálnak. A helyzet egyértelműen átfordult, és ez egy kis megkönnyebbülést hozott. Jó volt újra névtelennek érezni magam, még ha ez csak egy éjszakára szólt is.

Láttam a helyszínen Robert Kraft tulajdonost, aki épp a CBS vezetőjével volt. Ahogy az est haladt előre a sztárok elkezdték kitalálni, hogy ki is vagyok és mit keresek ott. Amikor megtörtént ez a felismerés nagyon csodálatosak és bíztatók voltak.

Nagyszerű este volt.

Mindegy, hogy az élet merre visz, vagy mit érsz el, akkor sincs egy másik olyan hely mint az otthon. Amióta megcsináltam azt a play-t rengeteg tapasztalatban és megtiszteltetésben volt részem, többek között Grammy-t adhattam át, mégis a legdédelgetettebb emlékem az mikor az otthonomban Vicksburgban (Mississippi) Malcolm Butler hetet tartottak.

Csodálatos volt látni magamat amint Patriots mezben a „The Vicksburg Post” –ugyanabban az újságban amiben a középiskolás statisztikáimat követtem- címlapján szereplek. Megkapni a város kulcsát, látni ahogy a gyerekek az utcán a mezemet viselik és megélni a pillanatot, hogy emberek odajönnek hozzám és elmesélik, hogy mennyire inspirálom Őket.

Egy parádé keretében végigmenni az utcákon amin felnőttem, végiggondolni az összes nehézséget és a helyzetet ahonnan jöttem és ahol most vagyok az egy olyan érzés, amit nem tudok szavakba foglalni.

Egy csomó egyéb dolog volt amit megtehettem amióta megcsináltam azt az interceptiont. Bedobhattam egy korongot egy jégkorong mérkőzésen. Több tucat autogram osztáson vettem részt, ahol több százan jelentek meg. Még egy Malcolm Butler napot is tartottak a West Alabamán, ahol főiskolásként játszottam.

Minden percét élvezem, de ára is van annak, hogy középpontban vagy. Nem tudom mások ezt hogyan csinálják. A figyelem középpontjában lenni néha nehéz és zavaró, még akkor is ha amit kapsz az mind támogatás és szeretet. Ez mind nagyon új nekem és próbálom tanulni, hogy hogyan kezeljem.

De a nap végére ez csak a munkád velejárója.

Azt gondolom, hogy ettől olyan nehéz megismételni. Miután nyersz az offseason egy részét azzal töltöd, hogy kiélvezed a percet és ünnepelsz. És minden percben mikor ünnepelsz, akkor van 31 csapat aki a számára szükséges extra munkát végzi, és jön, hogy legyőzzön.

Ez az ami megkülönbözteti a nagy franchiseokat a nagy csapatoktól. Igen, megnyertük a Super Bowlt, de továbbra is éhezzük a sikert. Én továbbra is éhezem a sikert. Minden nap azon dolgozom, hogy jobb legyek és többet tegyek hozzá a csapathoz, és tudom, hogy a Patriotson belül mindenki így tesz.

Csak néhány hónapja, hogy megcsináltam a play-t és végre az emiatti pörgős élet lelassult, ami időt és lehetőséget adott nekem, hogy értékeljem az idáig történteket.

Nem szeretném, ha az az egy játék határozna meg engem. Nem akarok az a srác lenni, akinek volt egy nagy pillanata, majd eltűnt a semmiben. Az NFL-be kerülni nagyon nehéz, de ottmaradni még nehezebb. Mindig van valaki aki a helyedre pályázik. Az elmúlt szezonban én voltam az, aki el akarta venni valakinek a munkáját. Most a kemény munkának – és igen, annak az interceptionnek – köszönhetően megvan az esélyem arra, hogy biztosítsam a helyem a roosteren. És amint megvan ez a hely, az életem árán is védeni fogom.

Hamarosan elutazom valahova, hogy kicsit magammal foglalkozzam, de a munka és az edzés soha nem állhat le, legyen az Super Bowl média körút vagy nyaralás. [Ford.: az eredeti cikk még áprilisban íródott, ezért tervezi a nyaralást]

Két kiváló CB-t veszítettünk el Darrelle Revis és Brandon Browner személyében az offseason során, de amennyire utáltam elveszíteni őket, annyira bízom a secondary jelenlegi tagjaiban, és mindent meg fogok tenni, hogy a részvételemmel betöltsük az utánuk maradt űrt.

Ez NFL már csak ilyen. Nem számít, hogy ki vagy, vagy honnan jössz, készen kell állnod, amikor a számodat mondják, mert nem tudhatod, hogy mikor kerül rád a sor, hogy valami nagy játékot mutass be.

Bízz bennem, én csak tudom.

Forrás és az eredeti cikk képei:

http://www.theplayerstribune.com/malcolm-butler-super-bowl-patriots-offseason/

Hozzászólások

2015. 09. 07. 20:33
Plota
Sry, de most itt Magyarországon hangosan felröhögtem, amikor a következőt olvastam:
" Az elmúlt szezonban én voltam az, aki el akarta venni valakinek a munkáját." :D
2015. 09. 07. 20:36
Elveszik a munkát!!! https://www.youtube.com/watch?v=m4pmiZhdkdI
2015. 09. 07. 21:18
Whitealert
Hozzászólás a(z) Malcom Butler élményei az offseasonből bejegyzéshez