Mayo bemutatkozik

Jerod Mayo a csapat első körös választottja résztvett a csapat hivatalos bemutatkozóján. A játékos a riporterek kérdésére elmondta, hogy egyenlőre még nem tudja, hogy melyik mezszámot fogja viselni, de készen áll, hogy elkezdje tanulni a playbookot és a védelmi rendszert, amiben dolgozni fog.

www.boston.com

A bemutatkozóval együtt egy hosszabb írás is megjelent, ami Mayo múltjával és jellemével foglalkozik.

Ahhoz, hogy a Patriots 3-4-es védekezésében belső linebackert játszhass, hajlandónak kell lenned bemocskolni a kezed, arrébbtenni a blokkolókat, és átszűrni a szemetet, ahogy azt focinyelven mondják.

De ebben semmi újdonság nincs a Patriots első körös választottja, Jerod Mayo számára. A Hampton-i születésű játékos, akit az első kör 10. helyén válaszottak a drafton, a nagyapja parancsára 7 éves kora óta végez piszkos munkákat. A visszavonult légierő törzsőrmester, Walther Johnes bérházak felújításával foglalkozott és amikor segítségre volt szüksége, akkor unokáihoz (Shermont, Jerod, Deron, és Derek Mayo) fordul segítségül. A falfestéshez, fűnyíráshoz, kocsibehajtó karbantartáshoz, vagy fészer takarításhoz a Mayo testvérek voltak a megfelelő férfiak számára, annak ellenére, hogy még nem is voltak férfiak. "Amikor a nagyapjuk odament hozzájuk, és azt mondta "Készen állsz?", akkor jobban tetted, ha kész voltál, és tudtad, hogy keményen kell dolgoznod, és meg kell csinálnod a munkát - mesélte a Mayo fivérek édesanyja Denise Mayo-Hinds. "Mindent megcsináltak a kerti munkától, a festésen, bontáson, kőműves munkákon át a szemét eltakarításig". A legrosszabb a fészer volt, sosem tudhattad, hogy mit találsz ott, egy lerobbant hűtőszekrényt, egy rakás bogarat, vagy egy ideges kígyót. De nem lehetett otthagyni a munkát. "Általában magammal vittem őket, mert azt akartam, hogy tudják mit jelent a kemény munka" mondta Johnson, a 30 éves szolgálattal rendelkező ex-katona, akit a család egyszerűen "Nagyapának" szólít.

Mayo, aki most találkozott először hivatalosan Foxborough-ban a média képviselőjével olyannak tűnt, mint akit az Isten is a Patriotsnak teremtett és nem csak azért, mert 185 centiméteres, 110 kilós és 4.58 alatt futja a 40 yardot. Fegyelem, rendszer, elkötelezettség a Patriots útja és egy katona lányának fiaként Mayo életének útja is. Most egy másik szervezet tagja lett, ami katonai precizitással működik. Ahogy Jerry Rice-t az apjával végzett falazás segítette ahhoz, hogy nagy elkapó váljon belőle, Mayo ösvényét a kemény kétkezi munka kövezte ki az NFL-be. Mielőtt a főiskolára került volna, egy gyönyörű barna, két garázsos farm házában töltötte a gyerekkorát az édesanyjával, és a mostoha apjával Hampton-ban. Mielőtt találkozott Hinds-sel az édesanyja egy Langley légierő bázison dolgozott civil takarítónőként. Egyedülálló, alacsony jövedelmű anyaként mindent megtett, hogy elfoglalja a gyerekeit és távol tartsa őket a bajtól. Ennek érdekében minden sportra beíratta a fiait amire csak tudta, de addig nem érhettek labdához, amíg nem fejezték be a házifeladataikat. "Senki nem tudja elképzelni, hogy milyen fárasztó volt folyton gondoskodni arról, hogy legyen mivel elfoglalniuk magukat a fiúknak, hogy legyen mit csinálniuk", mesélte más történetekkel együtt Rosa Johnson a nagymamájuk. És ez működött.

Amikor Mayo fejest ugrott az NFL-be, a fiatalabbik testvére Deron (20) a Hofstra Egyetem hallgatója volt, míg a legfiatalabb Derek (18) végzős a gimnáziumban, és a Richmond Egyetemen szeretne játszani. A legidősebb bátyjuk Shermont (26) katasztrófa elhárító technikus. "Denis olyan volt, mint egy őrmester, és amikor mondott valamit, annak súlya volt" mesélte Johnson, aki a Pease Légierő Bázison állomásozott 1969-78-ig. "Minden reggel mikor felkeltek, látták az édesanyjukat dolgozni menni, aki akkoris dolgozott, amikor rosszul érezte magát és akkoris, amikor jól. Tudom, hogy a legjobbat adta a fiúknak amit tudott" Egy példa is jól szemlélteti. Amikor Jerod football társai elkezdtek a Kecoughtan gimnáziumból a Hampton, Phoebus vagy Betel középiskolába átjelentkezni - mindegyiknek jobb foci programja van -, akkor Mayo édesanyja és mostohaapja (korábbi tengerész, aki rendszer elemzőként dolgozott a Norfolk melletti tengerészeti támaszponton) elutasította a váltást. "Te vezess és ne másokat kövess" - mondta Hinds Mayonak. Kecoughtan a legjobb oktatási intézmény volt a városban, az Erős Harcosok nevű focicsapattal. Mindent elértek amit lehetett, kivéve a fociban. Tommy Austin, Mayo középiskolai edzőjének érkezése előtt 7 meccset nyertek csak 3 év alatt, de az első évében 2-9-el zártak. Amíg a régió többi középiskolája neves atlétáka sorát adta - míg a Bethelből jött Allen Iverson NBA Gurad, a Hampton adta Roland Curry NFL elkapót, és a Warick Hightből érkezett Michael Vick, addig a Kecougtan csak egy embert: Jerod Mayot.

Austin mesélte, hogy Mayot nézve "egy férfit nézett, aki fiatal gyerekekkel játszott". Ez nem is volt meglepő, mivel Mayo fürdőszobájából a fociszezon alatt az "It's a Man's, Man's, Man's World" című James Brown szám dübörgött ki. Mayo junior évében az iskolája 10-3-al végzett, és jó kilátások voltak egy még jobb szezonra 2003-ra, de a csapat 1-2-vel indult. Mayo végzős évében, a nagy nehezen megszerzett linebacker odament Austinhoz, és megkérte, hogy játszhasson running back pozicióban. Egy évvel korábban a csapatnak volt egy kíváló blokkoló fullbackje őt azonban elvesztette a csapat, amikor lediplomázott és egyetemre ment. "Játszott egy párszor fullbacket és tailbacket, de nem túl sokszor játszottunk rá, és nem adtuk neki túl gyakran a labdát" mondta Ausitn. "Nem ezt terveztük. Adják nekem azt az átkozott labdát Edző, és nyerni fogunk!" Ez megmutatja, hogy milyen önzetlen gyerek is volt. Mayo kapta az Év Védő Játékosa címet Virginia Peninsulaban, és emellett 1.245 yardot futott, valamint szerzett 13 touchdownt, miközben a Kecoughtan megnyert hatot az utolsó hét meccsükből. De Mayo nem csak önzetlen, hanem rendkívül hűséges is. Elutasította egy államon kívüli csapat toborzólistájára kerülést, mert a vezetőedzőjük nem akart eljönni és találkozni Austinnal, miközben az összes többi őt kereső iskola edzője megtette. "Azt mondta, hogy ez tiszteletlenség volt", mondta Austin, aki elhagyta Kecoughtant a 2005-ös szezon után.

www.boston.com

Mayo a Tennessee egyetemre került, akiket azért választott, mert számos sikerük van a linebackerekkel John Chavis a védelem és a linebackerek edzőjének keze alatt, aki egyben a Volunteers társ-vezetőedzője is. 1999 óta Chavis keze alól 11 linebacker került az NFL-be, beleértve Mayot. Chavis azt nyilatkozta Mayoról - aki a Southeastern konferenciában 140 szereléssel az élen végzett az előző szezonban, bekerült a konferencia válogatottjának első csapatába, és segítette a Volunteerst, hogy a SEC döntőbe kerüljenek -, hogy biztosan a legjobb linebackerek közé tartozik, akiket valaha Tennesseeben látott, olyanok közé, mint az ötszörös Pro Bowl választott, korábbi denveri Al Wilsont. "Azt kell mondanom, hogy olyan jó volt az összes szempontból, amilyen jót csak el tudok képzelni abban, ahogy megtanulja a schemákat, megérti, hogy mit is csinálunk, és ahogy dolgozik az offseasonban" monda Chavis, aki a tavalyi évben 4-3 outside linebackerből középső LB-t csinált az előző szezonban. "Kivételes tehetséggel rendelkezik. Gyorsan tanulja a játékot. Mikor azt mondod neki, hogy valamin dolgoznia kellene, akkor azonnal tudni akar róla, és rögtön elkezd dolgozni rajta."

Az egyetlen dolog, ami hátráltatta Mayot Tennnessee-ben az két térdsérülés volt. 2005-ben sebészeti műtet hajtottak végre a jobb térdének szalagjain. 2006-ban 12 meccsből 11-en kezdett, és 83 szerelésével harmadik lett a csapatban, annak ellenére, hogy megsérült a bal térde, amit artoszkópiás műtéttel kezeltek. Chavis azt mondta, hogy ha a játékosok jellemét veszi figyelembe, akkor Mayo a legjobb, akit valaha is edzett.

A pályán kívül Mayo megszerezte a sport manageri diplomáját (minor in busines) 3.5 év alatt, és az énekkarnak is tagja volt - szó szerint. Egészen a középiskola végéig a yorktowni Zion Prospect baptista templomban énekelt, ahol a nagyapja volt a lelkész. Egyetlen egyszer került az egyetem alatt bajba, amikor egy téves azonosítás áldozataként összekeverték egy focistával, aki megütött egy másik tanulót, amikor focisták és egy egyetemi testvériség tagjai között múlt év áprilisában kitört incidensben. Erőszakkal gyanúsították, de megvédte az ártatlanságát, és kiderült, hogy egy másik Tennessee játékos volt a bűnös. "Le volt törve, amikor ez [a téves gyanúsítás] történt" mondta Chavis. "Tényleg nem volt egy komoly eset, de számára nagyon komolynak számított, mivel sok büszkeséggel viseli a nevét." Ha Mayo családjában nősz fel, akkor nincs is más választásod. Hinds mesélte, hogy milliónyi alkalommal mondta el a srácoknak, hogy egyetlen dolog van a Földön ami az övék, és ez a nevük és a becsületük. És a munkájuk becsülete.

A draft után Mayo azt mondta az édesanyjának, hogy most már fel tudnak fogadni valakit, aki elvégzi a kerti munkát. "Miért fogadnék fel valakit, amikor én magam is meg tudom csinálni, vagy vannak fiaim akikre rábízhatom" válaszolt az édesanyja, idézve a megszokott családi refrénjüket. Mayo munkája soha nem ér véget és azzal, hogy az NFL-be érkezett, csak most kezdődik igazán. "A munka soha sem árt neked. Ezt akartam velük mindig megérteni." mondta Johnson. "Ha jó munkát végzel, sokra viheted".

Forrás és képek: The Boston Globe és Mike Reiss