Meccsösszefoglaló: 10. hét

Túl vagyunk a kilencedik héten is, a Pats átgyalogolt a Denveren, lássuk a többiek hogyan teljesítettek:-TORESPONT-
New York Jets @ Tampa Bay Buccaneers 10-15
Sose tudjuk, melyik arcát veszi elő a Jets, idén már sok csapatnak megcibálta a bajszát az év elején lesajnált együttes. Ezzel a vereséggel 4-6-al állnak, ami bár nem jó, messze jobb az idén elvárttól, mert mindenki azt hitte, hogy 1/1 lesznek. A negyedik negyedig nem is született TD, Field Goalokat rugdostak a csapatok.
Josh McCown 262 yardot passzolt 1 TD és 1 INT mellett. Bilal Powell 10 kísérletből 30 yardot futott. Ez jó átlagnak tűnik, de ha tudjuk, hogy az egyik futása 21 yardos volt, már nem az igazi és egyszer még el is hagyta a labdát. Robby Anderson 4 elkapásból 85 yardot szerzett, Austin Seferian-Jenkins 6 elkapásból 67 yardot szerzett.
A másik oldalon egy régi ismerős, Ryan Fitzpatrick passzolgatott, 50 százalékos pontossággal 187 yardig jutott (TD, INT). Doug Martin 20 kísérletből 51 yardot futott. DeSean Jackson 6 elkapásból 82 yardot, Chris Godwin 5 elkapásból 68 yardot zerzett. Ki kell emelnem a Tampa Bay passrushát, mivel 6-szor tudták McCownt sackelni.

New Orleans Saints @ Buffalo Bills 47-10
Úgy tűnik, a Bills lufi ismét kezd leereszteni, bár tény hogy az utóbbi hetekben a Szentek is magukra találtak, hiszen zsinórban ez a hetedik győzelmük és 7-2-vel vezetik a csoportjukat is. Drew Brees megelepő módon szerény statisztikákat hozott (18/25, 184 yard, 0 TD és 0 INT), hagyta Mark Ingramot érvényesülni, aki 21 kísérletből 131 yardot futott, 3 TD-vel, illetve Alvin Kamara 12 kísérletből 106 yardot és 1 TD-t. Meg kell még említenem Trey Edmundsot, aki ugyan 8 futásból 7 yardot hozott össze, de futott egy kilencediket, ami egy 41 yardos TD volt és még Brees is futott egyet. Kamarának volt még 5 elkapása 32 yardért, de a fő elkapott yardokat Michael Thomas szállította, 9 elkapással 117 yardot szerzett. A Saints így összesen 482 támadóyardot szerzett, ebből 298 futottat! Nem túl meglepő, hogy a 6 futott TD abban a csapatban, ahol Drew Brees az irányító, franchise rekordnak számít. A védelemből ki kell emelnem Sheldon Rankinst, aki DT létére INT-et szerzett egy felpattanó labdából, és pufifánkhoz illően 27 yardot vissza is futott vele, emellé szerzett egy sacket is.
McDermott a negyedik negyedben le is cserélte Taylort, így még az újonc backupnak, Nathan Petermannak is jutott egy kis játékidő és összehozta a Bills becsület TD-jét. Taylor mutatói: 9/18, 56 yard, INT, Peterman: 7/10 79 yard, TD. LeSean McCoy a meccs elején futott egy 36 yardosat, de a meccs végéig 8 kísérletből összesen 49 yard jött neki össze. Kelvin Benjamin 3 elkpásból 42 yardot szerzett az új csapatánál.

Miami Dolphins @ Carolina Panthers 21-45
A MNF elhozta azt, hogy a Miami is 50% alá esett.  Jay Cutler ismét nem váltotta meg a világot, statjai: 22/37, 213 yard, 2TD, INT. Kevan Drake 7 kísérletbő 82 yardot futott, ebből az egyik egy 66 yardos TD nyargalás volt. Kenny Stills 5 elkapásból 67 yardot, DeVante Parker 6 elkapásból 66 yardot csinált. Cam Newton azonban parádézott. 21/35, 254 yard 4 passzolt TD, emellé 5 kísérletből 95 futott yard. Jonathan Stewart 17 kísérletből 110 yardot futott, Cameron Artis-Payne 7 kísérletből 68-at és 1 TD-t. Devin Funchess 5 elkapásból 92 yardot és 2 TD-t csinált, Curtis Samuel 5 elkapással 45 yardot szerzett. 548 totál támadóyard, ebből 294 futásból, és nem ez a heti legtöbb ugye.

Seattle Seahawks @ Arizona Cardinals 22-16
A TNF keretében egy csoportmeccset játszottak, ahol Russell Wilson végre tudott passzolni is, bár most is sackelték ötször. Statjai 22/32, 238 yard, 2 TD. Thomas Rawls 10 kísérletből 27 yardot futott, J.D. McKissic 5 kísérletből 26-ot, és Wilsonnak is összejött ennyiből 19 yard. Doug Baldwin 95 yardot hozott össze 5 elkapásból. A védelem helytállt, egy safetyt is szerzett, azonban úgy néz ki, Richard Sherman lesérült, és ki kell hagynia a szezon hátralevő részét. Drew Stanton 273 yardot és egy TD-t passzolt. Adrian Peterson 21 kísérletből mindössze 29 yardot tudott csinálni, megint elvesztette a labdát egyszer, plusz egy safety is összejött róla. Larry Fitzgerald azonban egy újabb strigulát húzhat a 100+ yardos meccseihez, 10 elkapással 113 yardot szedett össze. Jermaine Gresham 5 elkapással 64 yardot szerzett.

Green Bay Packers @ Chicago Bears 23-16
Először tudott nyerni Rodgers nélkül a Green Bay és rögtön egy csoportrivális ellen! Brett Hundley 212 yardot és egy TD-t passzolt. Jamaal Williams 20 kísérletből 67 yardot, Ty Montgomery 6 kísérletből 54 yardot és egy 37 yardos TD-t futott. Davante Adams 5elkapásból 90 yardot, Randall Cobb 3 elkapásból 52 yardot csinált. Trubiskyt 5-ször sackelték, Nick Perry háromszor is. Trubisky statisztikái: 21/35, 297 yard, TD. Jordan Howard 15 kísérletből 54 yardot futott, Dontrelle Inman 6 elkapást csinált 88 yardért. Josh Bellamy 2 elkapással 57 yardot szerzett, az egyik egy 46 yardos TD volt. 

Cleveland Browns @ Detroit Lions 24-38
Immáron a Browns az egyedüli győzelem nélküli csapat, pedig jól tartották magukat a Lions ellen, csak ugye a negyedik negyed. Matthew Stafford 249 yardot, 3 TD-t és egy INT-et passzolt. Ameer Abdullah 11 kísérletből 52 yardot és egy TD-t futott. Golden Tate 6 elkapásból 97 yardot és egy TD-t csinált, Kenny Golladay 2 elkapásból 64 yardot szerzett. A védelem 4 sacket szerzett, Cornelius Washington ebből kettőt.
Deshone Kizer 232 yardot passzolt 1-1 T és INT mellett. Isiaiah Crowell 16 kísérletből 90 yardot futott, Kizer 57-et 7 megiramodásból, Duke Johnson 10 kísérletből 54 yardot. Seth Devalve 4 elkapással 70 yardot szerzett, de sajnos volt egy fumble-ja is. A védelem szintén szerzett 4 sacket, de a végén már nem bírtak a Lions támadósorával.

Pittsburgh Steelers @ Indianapolis Colts 20-17
Bár a szakértők nem győzik csodálni a Steelerst, én a drukkolóikkal értettem egyet, miszerint a W a lényeg, hogy miként lett meg, azt engedjük el. Brissett egy tehetséges irányító, de egyszerűen valami nagyon nem klappol, és látványos hibákat vét minden meccsen, most is a Colts saját magát verte meg, nem a Vasasok verték meg őket. Brissett statisztikái: 14/24, 222 yard, 2TD, INT (egy buta dropból a saját huszasukon belül). Frank Gore 17 kísérletből 54 yardot tett meg. Chester Rogers 104 yardot kapott el 6 elkapással, ebből egy 61 yardos TD-t. Donte Moncriefnek mindössze egy elkapása volt, az első negyedben, egy 60 yardos TD. Rigoberto Sanchez 45,9 yardos átlaggal puntolt, kettő is 20-on belülre ment. Vinatieri 5 újabb pontot tett hozzá ahhoz, hogy a legtöbb pontot szerző játékossá váljon a ligában. Még sok kell neki, de 2 éven belül reálisan meglehet.
Big Ben 236 yardot passzolt 2 TD-vel, és a már elmaradhatatlan INT-el kiegészítve. Bell 26 kísérletből 80 yardot futott, illetve 5 elkapással 32 yardot szerzett. JuJu Smith-Schuster 5 elkapással 97 yardot szedett össze 1 TD-vel, Antonio Brown 3 elkapásból 47 yardot szerzett.

Los Angeles Chargers @ Jacksonville Jaguars 17-20 (h.u.)
A Chargers még mindig küzd új helyén, a Jaguars azonban kezd egyre inkább a liga felső harmadába tartozni. Rivers 235 yardot és 2 TD-t, valamint 1 INT-et passzolt. Austin Ekeler 10 kísérletből 42 yardot futott, Melvin Gordon 16-ból 27-et. Ekeler elkapásokban is jeleskedett, 5 elkapásból 77 yardot és 2 TD-t vitt, bár volt egy elvesztett labdája is. Tyrell Williams 2 elkapásból 49 yardot, Keenan Allen 4 elkapásból 48 yardot szerzett. A védelem háromszor sackelte Bortlest és 2 interceptiont is szerzett, de ez nem volt elég a győzelemhez.
Blake Bortles 28/51-es átlaggal 273 yardot, egy TD-t és 2 INT-et dobott. Corey Grant egyetlen labdaérintéséből 56 yardot futott, és így a legeredményesebb futója lett a csapatnak. Bortles 34, Fournette 33 yardot futott, 5 ill. 17 kísérletből. Allen Hurns 7 elkapásból 70 yardot, Keelan Cole 3 elkapásból 61 yardot, Marquise Lee 6 elkapásból 55 yardot szerzett.

Minnesota Vikings @ Washington Redskins 38-30
Keenum egyre jobban kezd belejönni a játékba, jövöre komoly kihívója lehet a visszatérő Bridgewaternek. Egyre többen hasonlítják a 2001-es Bradyhez, de neki annyival van megnehezítve a dolga, hogy a sérült Teddy helyére egy volt 1/1-es is ott van a Vikingsnél Sam Bradford személyében. Keenum statjai: 21/29, 304 yard, 4 TD, 2 INT. Latavius Murray 17 kísérletből 68 yardot futott, Adam Thielen 8 elkapásból 166 yardot szerzett, Stefon Diggs pedig 4 elkapásból 78 yardot. Kai Forbath egy 53 yardos FG-vel biztosította be a győzelmet a negyedik negyedben.
Kirk Cousins 26/45 sikeres átadással, 327 yardot, 2 TD-t, 1 INT-et passzolt, illetve volt 2 rövid yardos szituációban megoldott futott TD-je. Samaje Perine és Chris Thompson is 9 futókísérletet kapott, 35 ill. 26 yardot teljesítettek. Jamison Crowder és Vernon Davis is 76 elkapott yarddal végeztek, ehhez Crowdernek 4, Davisnek 7 elkapás kellett. A védelemből D.J. Swearingert kell kiemelnem, aki Keenum 2 labdáját is lekapta.

Cincinnati Bengals @ Tennessee Titans 20-24
Burfictet kiállították a meccsen! Egy bíró karját lökte el, amiért a kiállítást érdemelte, bár előtte volt már egy 15 yardos büntije a meccsen. Andy Dalton 265 yardot és 2 TD-t passzolt, ellenben kétszer is elvesztette a labdát. Joe Mixon 9 futókísérletből 37 yardot és egy TD-t futott. A.J. Green 5 elkapásból 115 yardot szerzett egy 70 yardos TD-vel, Brandon LaFell 6 elkapásból 95 yardot és egy 37 yardos TD-t szerzett. A védelem 4 sacket szerzett.
A Titánoknál Mariota 264 yardot passzolt (TD,INT) és 51 yardot futott, ez utóbbihoz 6 kísérletre volt szüksége. Derrick Henry 11 kísérletből 52 yardot, DeMarco Murray 14 kísérletből 42 yardot, Adoree' Jackson (CB) 3 kísérletből 30 yardot futott. Delaine Walker 6 elkapásból 53 yardot, Rishard Matthews 5 elkapásból 50 yardot, Corey Davis 4 elkapásból 48 yardot csinált.

Houston Texans @ Los Angeles Rams 7-33
Kezd végre igazán beérni a Goff pick, persze lehet, hogy inkább Jeff Fisher volt a gond. Goff 355 yardot és 3 TD-t passzolt. Todd Gurley 11 kísérletből 68 yardot futott, továbbá 6 elkapásból 68 yardot szerzett. Robert Woods 8 elkapással 171 yardot csinált, közte egy 94 yardos TD-vel.
Tom Savage 221 yardot passzolt, TD és 2 INT mellett. Ideje lenne rendezni itt is a QB kérdést már, mert nem sokáig tart ki a védelem a csapatnál. Lamar Miller 11 kísérletből 60 yardot futott. DeAndre Hopkins 7 elkapással 111 yardot csinált. A 283 támadóyard szép, de ha négyszer eladják a labdát és még egy FG is kimarad, úgy nem lehet nyerni. 

Dallas Cowboys @ Atlanta Falcons 7-27
Zekét eltiltották, és összeomlott a csapat. Nem lett volna gond, ha felkészítik Dakot arra, hogy ha passzolni akar, akkor bizony több ideje van az ellenfélnek odaérni. A Dallas egyetlen pontszerző támadását is Prescott futotta. Dak Prescott statisztikái: 20/30, 176 yard a levegőben, 42 a földön 6 kísérletből, 1 futott TD. Alfred Morris 11 kísérletből 53 yardot futott. Jason Witten 7 elkapásból 59 yardot csinált, Dez Bryant 4 elkapásból 39-et. A védelem az első negyedben még vállalható volt, utána megsérült Sean Lee, és gyakorlatilag nem tudtak semmit csinálni az Atlantával. 1 sack, 1 INT az össz teljesítmény.
Matt Ryan 22/29 passzpontossággal 215 yardot passzolt 2 TD és 1 INT mellett. Tevin Coleman 20 kísérletből 83 yardot és 1 TD-t futtott. Taylor Gabriel 3 elkapásból 58 yardot ért el. Julio Jonesnak 6 kellett az 57-hez, Austin Hooper szintén 6 elkapással 49 yardot gyűjtött össze. Adrian Clayborn majdnem beállította az egy meccs alatt szerzett legtöbb sack számát, 6 sikerült neki, 7 a rekord. A védelem további 2 sacket csinált, összesen 50 yardnyi veszteséget okozva a Dallasnak.

New York Giants @ San Francisco 49ers 21-31
Az alsóházi rangadó végre meghozta a győzelmet a Frisconak. Beathard 288 yardot passzolt (19/25,2TD,INT). Lehet érzi a vesztét, és összekapta magát, elvégre Garoppolo hamarosan kezdhet. Carlos Hyde 17 kísérletből 98 yardot futott, Matt Breida 9 kísérletből 55 yardot és egy 33 yardos TD-t futott. Marcus Goodwin egy 83 yardos TD elkapással járult hozzá a meccs statisztikáihoz. Garrett Celek 4 elkapással 67 yardot szerzett, közte egy 47 yardos TD-vel. A védelemből Ronald Blairt emelném ki, 4 tackle, 2 sack, 1 FF.
Eli Manning 273 yardot passzolt (28/37, 2TD), Orleans Darkwa 14 kísérletből 70 yardot futott, Sterling Shephard 11 elkapással 142 yardot szedett össze. Lassan már a labdaszedő fiúk is beállnak NY-ban elkapni.
A meccset a harmadik down hatékonyság döntötte el, ez a Giantsnek csak 35% volt(5/14, igaz, mindhárom negyedik kísérletüket megcsinálták, de még úgy se érik el az 50%-ot), míg a 49ersnek 66% (8/12).