Menetrend
Szavazás

Mérkőzés utáni nyilatkozatok - 16. forduló

2014. 12. 31. 16:45
Szerző: Danna
Kategória: Interjú
Lezárult az alapszakasz, nézzük hogyan látták az utolsó mérkőzést a játékosok.

Tom Brady (QB)

Milyen nehéz volt a hét tudva a sorsod, azt hogy ki nem lesz részese a gameplan-nek és talán nem úgy megtervezni a dolgokat ahogy normál esetben?
Nos, úgy gondolom, megpróbáltunk kimenni a pályára és jól teljesíteni. Ők (Bills) egy jó csapat. Nem adják magukat könnyen. Megnehezítették a dolgunkat amikor náluk játszottunk és ezt tették ma is. Jó csapatuk van, de előre nézünk.  Kemény dolog, utálunk veszíteni. Nem csináltunk meg elég játékot, hogy nyerjünk, de remélhetőleg képesek leszünk rá az elkövetkezendő pár hétben.

Nem mintha nem próbáltátok volna, próbáltatok sikereket elérni támadásban. Úgy tűnt mintha kicsit csalódott lettél volna a védelmeddel. Mit gondolsz a védelmedről így, hogy következik a rájátszás?
Úgy gondolom, minden összefügg, a védelem, az útvonalak, a dobás és az elkapás – a támadó foci és a pontszerzés a jó végrehajtáson múlik. Ha bármelyik nem tökéletes, nehéz pontot szerezni, hacsak valaki nem hajt végre egy látványos játékot. Tehát, ha nem jó a dobás, a védelem, az útvonal, annak általában nincs jó vége. Nyilvánvalóan az első félidőben nem csináltunk meg elég jó játékot, hogy elég pontot szerezzünk. Próbálkoztunk. Remélhetőleg jobb munkát végzünk majd a következő pár hétben. Ez az amin múlni fog.

Mennyire kellene aggódnunk a támadóegység miatt? Nem nézett ki jól a Jets ellen, ma egy kicsit más a szituáció miatt, de mennyire kellene aggódnunk?
Magabiztosak vagyunk. Bízunk magunkban mint támadóegység. Képesek voltunk pontokat szerezni sok jó csapat, védelem ellen. Ugyanakkor, amit eddig csináltunk nem fog segíteni két hét múlva. Ami számítani fog, hogy milyen jól készülünk fel ezen a héten, milyen jól készülünk fel következő héten, és így mennyire leszünk felkészültek, akárki ellen is játszunk. Magabiztosak leszünk. Nem aggódom amiatt, hogy ne lennénk magabiztosak amikor kimegyünk a pályára és teljesíteni kell. Nagyon sok jó játékosunk van.

Amikor megnézitek a felvételeket az elmúlt hónapról, ti nem teljesítettetek megfelelően mint támadóegység, vagy az ellenfelek alkalmazkodtak jól hozzátok, és lehetetlenítettek el olyan dolgokat amik működtek korábban?
Ez egy nagyon jó kérdés. Végül is szerintem mindez azon múlik, mennyire teljesítünk jól. Sok nagyon jó védelem ellen játszottunk, védelmek ellen, amelyek komoly kihívás elé állítanak téged. Pár hét múlva ismét kihívásokkal találjuk szembe magunkat. Remélhetőleg készen állunk majd ezekre. Elvárom magunktól, hogy a legjobbunkat nyújtsuk. Ez az amire szükség van az év ezen szakaszában. Egy nagyszerű csapat ellen fogunk játszani. Meglátjuk, hogyan állunk majd.

Volt néhány hiányzótok a kezdők közül. Mennyire volt fontos ez Brian Tyms-nek (WR)? Úgy tűnt, egy hullámhosszon vagytok.
Igen, megcsinált pár jó játékot. Jó munkát végez mióta idekerült, hogy megértse a sémákat, hogy mit kell tennie, hogy tényleg a része legyen és megtalálja a saját szerepét. Jó volt látni, hogy megcsinál pár játékot. Szükségünk lesz rá pár hét múlva, Remélhetőleg Gronk (Rob Gronkowski), Jules (Julian Edelman) és mindenki más készen fog állni a játékra. Ez fontos. Jó amikor a remek játékosok kinn vannak a pályán. Nagyon sok jó játékos volt ma a pályán, akik megcsináltak néhány játékot. Csak nem csináltunk belőlük eleget. Képesnek kell lennünk kimenni és végrehajtani ezeket pár hét múlva és megcsinálni sok jó játékot.


Jonathan Casillas (LB)

(’Roughing the Passer’ szabálytalanságról)
Nehéz hívás volt. Büntettek már meg ezért egyszer korábban, Russel Wilson ellen, ő egy kicsit alacsonyabb. Azt hittem jól csináltam, de nem nagyon ütheted meg az irányítót manapság. Nehéz hívás. Szerintem nagyon határeset volt. Képesnek kell lennem alacsonyabbra célozni, mert kiemelten figyelnek az irányítókra.

(Játékidejének jelentőségéről)
Nagyszerű volt. Nagyszerű volt magamnak személy szerint, és a csapatnak is, lássák mit tudok. Én, Darius Fleming (LB), Duran Harmon (S), a sok fiatal – én nem vagyok már fiatal, de nem régóta vagyok itt, gyakorlatilag csak másfél hónapja kerültem ide – értéket ad a csapatnak, hogy sokáig jusson és megmutatja, hogy van a csapatnak mélysége, tartaléka. Volta rajtam a kommunikációs sisak a meccs vége felé. Ha bármi történne valamelyik sráccal – Jamie (Collins) vagy én – isten ne adja, szükséged lesz valakire, aki beszáll a helyükre. Van némi tapasztalatom és hordhattam a kommunikációs sisakot ma és úgy gondolom egész jól ment.

(Mai teljesítményéről)
Nem játszottam annyira jól ma. Elrontottam pár egyszerű szerelést amiket meg kellett volna csinálnom. Fred Jackson (RB) egy nagyszerű játékos, rengeteget játszott már a ligában. Egyszerű szerelések voltak amiket elhibáztam, aztán a ’Rughing the Passer’ büntetés különösen súlyos volt a csapat számára. Nem tehetem ezt. Nem hozhatom a csapatomat ilyen rossz helyzetbe. Veretlenek akartunk maradni otthon és ez nem sikerült. Én egy nagyon büszke ember vagyok és úgy érzem a mai játékom nem segítette a csapatomat ma.

(Kommunikációs sisak viseléséről)
Úgy éreztem, hogy elég jól helytálltam ebben. Ez volt az első alkalom, hogy hordtam. Mármint edzésen viseltem már, de első alkalommal volt rajtam meccsen. Tapasztalatszerzés volt.  Úgy gondolom, megfelelően helytálltam a kommunikáció terén, hogy álljanak fel a srácok, és hívtam be a játékokat és minden.


Jimmy Garoppolo (QB)

(Meccsen való játszásról)
Jó tapasztalat volt, kimenni és éles meccsen játszani segít a fejlődésben.

(Arról, büszke-e arra, hogy képes futni és menekülni (scramble))
Ha meg kell tenned, hát meg kell tenned. Ez egy olyan dolog, hogy sosem tudod, egy játékban menekülnöd kell-e vagy nem, szóval készen kell állnod rá.

(Arról, gondolkodnia kell-e, hogy fusson vagy maradjon a zsebben tovább)
Megérzés. Ez olyan dolog ami csak megtörténik a meccs során. Ha ezen gondolkodsz, megütnek.

(Teljesítményének értékelése)
Tudod, rengeteget lehet még fejlődni, volt néhány jó dolog, volt néhány rossz dolog, és olyanok, amelyekből tanulni kell, mert az segít a fejlődésben.

(Összehasonlítva az előszezonnal, mennyivel érzi magát biztosabbnak)
Nem lehet összehasonlítani. Ilyen sok hét tanulás és a fejlődés jó irányba, kétségkívül segített.

(Alkalmazkodásról egy alapszakasz meccs sebességéhez)
Gyorsan kell alkalmazkodnod. Hirtelen beküldenek a pályára és ez a dolgom, hogy csereként mindig készen álljak és a játék sebessége olyan amilyen. Neked csak játszanod kell.


Barndon LaFell (WR)

(Arról, hogy a támadóegység tud-e valami pozitívot meríteni a meccsből)
Nem játszottunk túl jól, ilyen volt a támadóegység múlt héten, úgyhogy megpróbáltunk kimenni, megtalálni a ritmust, végrehajtani pár játékot, szerezni egy kis lendületet, megcsinálni pár 3. kísérletet és csak haladni előre a pályán, és ritmusba lendülni a rájátszásba menet. Úgyhogy, meg is csináltunk egy kicsit ebből, de ugyanakkor rengeteg játék nem sikerült, rengeteget hagytunk a pályán, elejtettünk néhány passzt, kaptunk pár büntetést, és meg kell dicsérnünk azokat a srácokat, ez egy jó védelem.

(Különbségről, a Rob Gronkowski nélküli támadójátékkal)
Ember, nagyon nagy a különbség. Tudod, hogy a pálya közepe kicsit sem üres amikor keresztülfutsz és Gronk nincs ott. Nagyon sok a duplázás, sokszor visszahúzódnak a zónába és várnak, hogy elkaphassanak, ahelyett, hogy egy vagy két védő Gronk mögötti területet figyelné, vagy Gronk-ot dupláznák, úgyhogy hatalmas a különbség.


Devin McCourty (S)

(A mérkőzésről)
Ez a foci. Azért dolgozunk, hogy jobbá váljunk, tegyük, amit tennünk kell, ragaszkodjunk a taktikához és jó focit játsszunk. Kevesek voltunk ma, dolgoznunk kell még egy-két dolgon, de ahogy mondtam, most már minden a győzelem körül forog.

(A csapatban kialakult rossz szokásokról)
Nem hiszem, hogy egy csapatban kialakulhatnak rossz szokások. Szerintem ez az aktuális heti felkészülésről szól. Ha egy héten mindent jól csinálsz, az még nem jelenti azt, hogy jó szokásokat alakítasz ki magadban és legközelebb is mindent jól fogsz csinálni. Minden héten újra kell szerveződnünk, fel kell készülnünk az következő hétre és onnan építkezni tovább.

(Jimmy Garoppoloról)
Szerintem Jimmy nagyon keményen dolgozott a szezonban azért, hogy folyamatosan jobb legyen. Jó volt őt a pályán látni és, hogy megcsinálhatott néhány játékot, de nem hiszem, hogy a játéka bárkit is meglepett volna a csapatban. Keményen dolgozott, és hétről hétre fejlődött. Jó volt őt kint a pályán látni.

(Milyen tanulságot tud levonni a csapat a meccsről?)
Megtekintjük a filmet és meglátjuk. Most csak annyi, hogy kikaptunk ugyan, de levetítjük a filmet és megnézzük, hogy min kell még dolgoznunk, melyek azok a dolgok, amikre jobban kell a jövőben fókuszálnunk. A szezon hátralévő részében minden a győzelemről szól majd. Le kell vonnunk a következtetésesek- ebből a filmből és utána az előttünk álló dolgokra kell fókuszálnunk.

(Megváltoztat e bármit, ha vereséggel mennek a szabad hétvégére?)
Nem. Szerintem csapatként felfogjuk, hogy mi az a rájátszás, ezért nem gondolom, hogy ha győztünk volna, az bármit is megváltoztatna. Tudjuk azt, hogy ha győzelemmel akarunk továbbhaladni, akkor mindent ki kell javítanunk az elkövetkezőkben, amikre az edzők azt mondják, „hogy ez az a dolog, amin dolgoznunk kell,” hiszen valószínű az lesz a különbség a győzelem és a vereség között a rájátszás elkövetkező részében.  


Rob Ninkovich (DE)

(Vannak azzal kapcsolatban aggodalmai, hogy nem a megfelelő momentummal megy a csapat rájátszásba?)
Ez egy új szezon, így csak újra kezdünk. Mindenki újra kezdi. Ez egy új hét. A Buffalonak vége, nem tudjuk még, hogy kivel fogunk játszani. Én relaxálni fogok, beleülök egy pezsgőfürdőbe és felkészülök a pörgésre.

(Várja a szabad hetet?)
Igen, hatalmas dolog ez, hiszen kaptunk egy extra hetet a feltöltődésre. Ahogy mondtam pezsgőfürdő, masszázs, regenerálódás, majd, amikor kiderül, hogy kivel játszunk, akkor indulunk..

(Mire kell a fiatalabb játékosoknak figyelnie a rájátszásban?)
Azt mondanám, hogy az előszezon után az alapszakasz nagy ugrás, illetve az alapszakasz után a rájátszás is az. Minden nagyobb, minden jobban számít, hiszen egy elrontott játékon is múlhat a meccs kimenetele. Minden a végrehajtáson múlik. A rájátszásba a legjobb csapatok kerülhetnek be, így keményen kell dolgozni hét közben is. Fel kell készülni és meg kell ismerni azt, akivel játszotok, felismerni azokat a dolgokat, amit jól csinálnak. Minden a tanuláson múlik.

(Jamie Collins „strip” sackjéről)
Megint egy remek játék. Jamie legyőzte a futót, talán C.J. Spiller volt. Jamie képes volt odébb lökni, de azt hiszem, az egy hibás szerelés volt, aztán végül egy strip sack volt és labdaszerzés. Úgy jött le, mintha ez egy alap játék lenne.


Darelle Revis (CB)

(A meccsről)
Nem volt jó. Mind a három csapategység rossz volt. Buffalo nagy lendülettel kezdte a mérkőzést és mi nem játszottunk a megszokott szintünkön. Nem nyilatkozhatok mások nevében, de engedtük, hogy kicsússzon a kezünkből a mérkőzés, többen nem voltunk ott a pályán. Sok dolog és variáció volt a mai mérkőzéssel kapcsolatban, amik okozhatták a vereséget, például voltak srácok, akik nem öltöztek át és voltak, akik nem játszottak.

(Mit gondol a tartalékok játékáról a második félidőben?)
Szerintem kiválóan dolgoztak. Buffalo nem ért el pontot, ami azért elég jó. Csapatként több alkalommal kivédekezték a harmadik kísérletet. Ebben az esetben nekem csak vezetőnek kell lennem és ki kell segítenem a csapattársaimat.

(Talán a két csapat rájátszással kapcsolatos helyzete miatt csúszott el ez a mérkőzés?)
Nem hiszem, hogy ez a mi gondolkodásmódunkra vallana. Mi úgy gondolkodunk, hogy kimegyünk a pályára és minden meccset megnyerünk. Mi így tekintünk erre. Ahogy mondtam, sok féle szituáció volt a mérkőzéssel kapcsolatban: volt, aki nem öltözött be és v
volt, akit leszedtek a pályáról. Ezt ennek a számlájára kell írni és tovább kell lépni.
 

Brian Tyms (WR)

(A meccsről)
Mindig nagyon jó érzés játszani. Próbáltam előnyt kovácsolni minden lehetőségből. Kihagytam pár lehetőséget ugyan, de meg kell nézni a filmet az este folyamán és át kell venni a hibákat, hogy később már ne fordulhassanak elő a gyakorlás folyamán. Sok labdát ejtettünk, és sok hibás blokkunk is volt. Át kell mennünk a filmen és csoportként kell jobbnak lennünk.

(Második alkalommal játszott a Bills ellen.)
Örökkévalóságnak tűnt amióta ellenük játszottunk. Én személy szerint minden héten törlöm magamban azt, hogy kivel játszottunk, a következő ellenfélre figyelek. Bár ők nem felejtettek el, mert folyamatosan hátul tartottak egy safetyt. Tényleg mélyre akartam menni, de néha nem így működik.
 

Ryan Wendell (OL)

(Mit tudott a csapat megvalósítani a vereség ellenére?)
Mindig győzni akarunk, így a vereség nem segít.

(Az támadókkal kapcsolatos problémákról.)
Nem játszottunk túl jól. Nem végeztük el a munkánkat.

(Képes lesz a csapat túllendülni ezen a vereségen figyelembe véve, hogy a rájátszás első hétvégéjén nem játszik?)
Rossz lesz a szájízünk addig, amíg nem lesz lehetőségünk újra játszani.

(Volt-e bármi amit a csapat ki tud emelni ebből a játékból?)
Igen. Biztos vagyok benne, hogy volt néhány játék, amit jól csináltunk, de úgy gondolom, azokból a játékokból tudunk a legjobban tanulni, amit nem csináltunk meg jól.
 
(Mi a véleménye arról, hogy a csapat elkerülte a sérüléseket és egészségesen mennek a rájátszásba?)
Nem hiszem, hogy bárki úgy menne ki a pályára, hogy el akarná kerülni a sérüléseket. Senki sem akar megsérülni, de a srácok keményen játszanak a sérülések meg jönnek, amikor jönnek.

(Nehéz felkészülni érzelmileg egy ilyen mérkőzésre, ahol nem forog kockán semmi?)
Voltak srácok, akik padoztak, azonban voltak olyan srácok, akiknek normális esetben nincs lehetőségük a játékra, de most lehetőséget kaptak, ők izgatottak voltak és ez kiegyensúlyozta a dolgokat.

(Mennyire nehéz ez a támadófalnak, amikor folyamatosan cserélődnek az emberek?)
Jó lehetőség volt arra, hogy néhányunk ismételjenek. Mindenkire szükségünk lesz, hogy fellépjen. Nem tudhatod, kit küldenek be, és egy ilyen meccs nagyon jó lehetőség a gyakorlásra azoknak a srácoknak, akik amúgy nem játszanak túl sokat.

(Milyen volt Jimmy Garoppolo a támadó Huddleben?)
Szerintem jó munkát végzett. Nem vagyok irányító edző, így nem tudom, hogy mi fog számítani, de a huddleon belüli viselkedése kiváló volt. Véleményem szerint jól irányította a huddlet, jól végrehajtotta a játékokat. A támadó koordinátort, Josh McDanielst kellene kérdezni erről.

(Kemény küzdelmek voltak, megfelelő volt a támadók ritmusa?)
Szerintem nyilvánvaló, hogy nem találtuk a ritmust. Nem hoztunk össze gyakran túl sok játékot. Azt nem tudom, hogy miért nem. Megnézzük a filmet és megpróbáljuk kitalálni, hogy mi történhetett.

Fordította: tuci-tuci & MemphisM

Forrás: Patriots.com

Hozzászólások

2014. 12. 31. 19:53
azimut
remélem SB megnyerése után mindenki szabadon fog nyilatkozni és nem jönnek majd a hülye dumákkal :D :D
2014. 12. 31. 21:34
nszgergo
köszi srácok a fordítást!! ;)
Hozzászólás a(z) Mérkőzés utáni nyilatkozatok - 16. forduló bejegyzéshez