Menetrend
Szavazás

Mérkőzés utáni nyilatkozatok - 16. hét

2016. 12. 27. 10:00
Szerző: Danna
Kategória: Interjú
Nézzük, hogyan látták a játékosok a Jets elleni mérkőzést.

Tom Brady, Qb

Kire mutattál ki a Martellus Bennettnek passzolt TD után?

Személyes oka volt. A családomnak. Nagy brazil rokonság van itt ma és ők kértek engem, hogy képviseljem őket. Jó dolog volt.

Tudnál beszélni arról, hogy hogyan sikerült ilyen jól mozgatni a labdát a mai nap?

Sok srác megcsinálta ma a játékokat, szóval egyszerű volt. Matt (Lengel) megkapta az első TD passzát. Király volt. El kell mondanom, hogy abban a játékban nem ő volt az elsőszámú opció, de sikerült üresre játszania magát és megcsináltuk a nagy játékot. Azt gondolom, hogy azok a játékok, amiket közvetlenül a félidő előtt csináltunk meg, sokat számítottak. A védelem nagyszerűen játszott, sok labdát adtak nekünk. Nagyszerű győzelem volt. Kemények voltak a körülmények és megmutattuk a mentális keménységünket. Kiváló győzelem, a 13-2 pedig nagyon jó.

Beszélnél arról a játékról, amikor hátrafutottál, tettél egy kört, majd megtaláltad Julian Edelmant egy nagyszerű labdával?

Igen, az ilyesmi nem gyakran történik meg. Határozottan dolgoznom kell még a labdabiztonságon. Jó játék volt. Mindenki életben maradt. Jól megvédtek, ami időt adott nekem ahhoz, hogy helyzetbe hozzon engem és megtaláljam Julian Edelmant. Annak a támadásnak a végén sikerült pontot is szereznünk, szóval megérte.

Beszélnél arról a játékról, amikor Martellus Bennett pontot szerzett?

Az egy jó játék volt Martytól. A labda szépen ment felé, magasan. Nagyszerű munkát végzett. Sokat beszéltünk arról a játékról. Ez tényleg arról szól, hogy vagy ő kapja el, vagy senki más, és ő megcsinálta a játékot, ami miatt sikerült pontot feltennie a táblára.

Beszéltél már arról Bill Belichickkel, hogy fogsz-e játszani jövő héten?

Nem. Csak erre a hétre koncentráltunk. A menetrendünk elég kemény volt mostanában. 8 napon belül 2 mérkőzésünk volt. De én úgy gondolom, hogy játszani fogok jövő héten és megpróbálom a legjobbamat nyújtani.

Mit gondolsz, Michael Floyd mennyire fogja segíteni a csapatot?

Ő nagy, fizikális játékos, aki keményen harcol a labdáért, ami kifejezetten jó egy elkapó esetében. Csak ki kell menned, eldobni felé a labdát és tudod, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy elkapja. Meg kell találnunk a módját, hogy bevonjuk a játékba őt.


Martellus Bennett, TE

(A TD-jéről)
Megpróbáltuk ugyanezt a játékot az előszezonban a Carolina ellen, akkor nem jött össze. Ez is azt bizonyítja, hogy mennyit dolgoztunk azóta és kiépítettük a kémiát kettőnk között.

(A gyors kezdésről)
Mindig, amikor sikerült labdát szereznünk arra törekszünk, hogy pontokat tegyünk belőle a táblára, mert nehéz ettől a támadóegységtől elvenni a labdát. A védelem kitűnően játszott, csak úgy, mint a speciális csapategység, akik jó pozíciót adtak a védelemnek. Mi csak pontot akartunk szerezni minden egyes alkalommal, amikor a labda nálunk volt.

(Matt Lengel első TD-jéről)
Nagyon büszke vagyok a csapattársaimra, és Matt mindent megtesz azért, hogy fejlődjön. Arra sosem szoktunk labdát dobni, de neked mindig készen kell állnod arra, hogy mégis megkapod. Matt készen állt erre és igazán keményen dolgozott azóta, hogy idekerült és én szuper büszke vagyok rá. Nagyon izgatott vagyok miatta, igazi karácsonyi ajándék volt neki.


Michael Floyd, WR

(Mennyire ismerős neki a rendszer)
Nos, az 7 évvel ezelőtt volt, amikor én együtt dolgoztam Charlie Weisszel az egyetemen, de körübelül 60 százalékára emlékszem. Ez sokat segít a számomra, ahogy a többi elkapó is, mivel ők aztán tényleg ismerik a rendszert. Ők mindig kisegítenek, amikor összezavarodok egy kicsit.

(Fontossága annak, hogy mennyit játszik mérkőzésen, illetve edzésen)
Nos, 2 hete nem játszottam és egy teljesen új támadórendszert kell megtanulnom. Azt gondolom, hogy a játékosok körülöttem mindent megtesznek azért, hogy komfortosan érezzem magam. Jól érzem magam miattuk és ha bármi gondom van, tudom, hogy ők segítenek nekem.

(Ma pályára lépnie)
Jó érzés volt, nagyszerű. A képességek és a célok, ami ebben a csapatban benne van, az nagyszerű és boldog vagyok, amiért ebben a csapatban lehetek.


Matt Lengel, TE

(A TD-jéről)
Úgy álltunk fel, hogy az ellenfél Safety-jével így találkozzak. Mindent megtettem azért, hogy tisztára játszam magam Tomnak. Hálás vagy azért, hogy ez megtörtént.

(Arról, hogy mit gondolt akkor, amikor látta, hogy a labda felé száll és TD lehet belőle)
Amikor ilyen helyzetbe kerülsz, minden sokkal lassabbnak tűnik. Amikor megfordultam és láttam, hogy jön a labda felém, megpróbáltam mindent úgy csinálni, ahogy tanultam, amióta csak focizok. Csak kapd el a labdát, vigyázz rá és csináld meg a játékot.

(Arról, hogy sikeressége reprezentálja-e a sok munkát és felkészülést?)
Igen, ez az, amit próbálok megcsinálni. Próbálok idejönni és megcsinálni mindent, ami szükséges ahhoz, hogy ezt a csapatot sikeressé tegyem. Ez minden, amit csinálni akartam és amikor idekerültem, ez volt a tervem. Idejönni és segíteni a csapatot, amennyire  csak tudom.


Eric Rowe, DB

(Arról, hogy mennyire hangsúlyos a csapatnak az, hogy labdákat szerezzen)
Az első héttől fogva hangsúlyos ez. Tudtuk a szezon elején, hogy nem foguk sokat szerezni, de nemrég az edzéseken elkezdtük ezeket külön gyakorolni és ez meghozta az eredményét. Pont a legjobbkor, a szezon végefelé. Amikor sikerül egyet szereznünk, az mindig izgatottá tesz minket, hiszen akkor Tom (Brady) kezébe adjuk a labdát. És ezután, csak mindig többet és többet akarunk.

(Az önbizalmáról a csapatban)
Sok önbizalmam van. Nagyon jól játszunk, a pass rush is jól működik és ez sokat segíti a munkánkat. A sackek kéz a kézben járnak a labdaszerzésekkel, szóval ez nem csak rólam szól, hanem arról, hogy a védőfal mennyire tud nyomást helyezni. Nagyon sok bizalmam van ebben a védelemben most.


Malcolm Butler, CB

(A mérkőzésről)
Ez az a fajta mérkőzés, amit minden játékos játszani akar, kiharcolni 3 labdaszerzést. Összességében ez egy nagyszerű győzelem. Jól védekeztünk, a támadók előnyt szereztek a lehetőségeikből, szóval hálás vagyok a győzelem miatt.

(A két INT-jéről)
Mentálisan felkészítettem magam arra, hogy többet nem ejtem el a labdát és nem is történt meg. Sokszor voltak korábban gondjaim a Jets ellen, örülök, hogy most nem így történt.

(Arról, hogy a védelem jól játszik)
Amikor elkezded a dolgokat jól csinálni hétről hétre, az segíti a csapatot. Labdákat szerezni, nem engedni őket pontokat szerezni, ez jelenti azt, hogy jól végezzük a dolgunkat.

(Arról, hogy a csapat most játsza-e a legjobb játékát)
Határozottan. Nem a szezon elején kell kiemelkedőnek lenned.

Forrás: Patriots.com

Hozzászólások

2016. 12. 27. 13:24
Dega
Lengel első elkapása az NFL ben TD...nem rossz kezdés!!!
2016. 12. 27. 15:02
anikom
És Bennett felesége???
2016. 12. 27. 17:44
Zandal
Sexy Rexy-t és tesóját kivágta a Bills! Hiányozni fog ...
2016. 12. 27. 17:44
zoli0321
Off: Sexy Rexy kirúgva!:-)))
2016. 12. 27. 18:00
Increay
Sexy Rexyvel nem találkozunk egy ideig :D hacsak a Phins ki nem nevezi jövőre HC-nak :D
2016. 12. 27. 19:07
joeflame
Megy L.A be szerintem :)
2016. 12. 27. 21:56
loop80
+1
2016. 12. 28. 00:31
Burkus
Rob Ryan volt nálunk LB coach és nyert két SB-t, 2001-ben és 2003-ban, olyan játékosokat Pro Bowlerré formálva, mint Bruschi és McGinest. Ha három évig lehetett Belichick alatt edző, annyira nem lehet rossz szakember.
2016. 12. 27. 20:45
B.Toma
Egy kérdés! Azt lehetne, hogy ezekben a cikkekben a play szót ne fordítsátok le? Ez a "megcsináltuk a játékot" vagy "megprobáltuk a játékot", "sikerült a játék" stb... szófordulat ötödszörre egy cikkben kissé mesterkéltnek hangzik már.
2016. 12. 27. 20:51
Lalika
Engem nem zavar, mert angolul is ilyen gépies az összes nyilatkozat. Akár magnóról is lejátszhatnák és annyi...
2016. 12. 27. 21:08
A play nem lesz az? ha ennyiszer elmondják, az is az.. szólj nekik h mondjanak valami mást.. :)
2016. 12. 27. 21:09
"megcsináltuk a playt" vagy "megprobáltuk a playt", "sikerült a play" - nekem nem hangzik jobban.
2016. 12. 27. 21:20
focilap
Ezek a nyilatkozatok legtöbbször annyira semmit mondóak, hogy valami hihetetlen.

Nem akarok a szerkesztők munkájába beleszólni, de nem lehetne az ezekbe a fordításokba bele ölt idő helyett valami tényleg érdekeset fordítani? Annyi rengeteg jó cikk van fent az nfl.com-on, espn-en, stb.-en. Ami sokkal inkább fordításra érdemes lenne, mint ez. Ezt meg csak akkor ha tényleg mondanak valami érdekeset.
2016. 12. 27. 22:10
Firstdown
Gondolom nem úgy van hogy csak úgy hipp-hopp lefordítgatok innen onnan bármit! De ezt nem tudom,plusz a szabadidejükből csinálják az oldalt,szóval egy nagy köszönettel tartozunk inkább a szerkesztőknek hogy ennyi mindent tesznek!
Sokan mondjátok hogy semmitmondó nyilatkozatok ezek! Mégis mit szeretnétek hallani,tényleg érdekel! Mert szerintem ez teljesen rendben van! Ez egy csapat,az hogy mi hangzik el az öltözőben,megbeszélésen,edzésen megtartják maguknak! Azt szoktam mondani hogy ami a kocsmában történik,elhangzik maradjon is ott!!
2016. 12. 28. 07:18
hispanic
Nem értek egyet. Nagyon jók ezek a nyilatkozatok, profizmust és ezzel erőt sugároznak. És minden játékos mondataiból ki lehet még olvasni más, a személyiségükre, gondolkodásmódjukra jellemző dolgokat is, ha valaki figyelmesen olvassa.
Ha valakinek nem tetszik ne olvassa, de kérem, hogy ne beszéljük le a szerkesztőket erről!
Nem is értem hogy milyen mondatokat hiányolnak egyesek a játékosoktól?
Hogy beszéljenek össze-vissza dolgokat, meg marhaságokat?
Az pont nem a New England Patriots.
Ennek a csapatnak a végtelen professzionalizmus az ereje és innen is ez jön át.
2016. 12. 28. 15:08
focilap
Én azt értem, hogy a játékosoktól ez egy profi hozzáállás, de egy olvasónak nem hiszem, hogy olyan érdekes, hogy minden meccs után kb. elmondják ugyanazt. De nézz vissza az archívumba, hogy régin itt a Pats.hu-n milyen fasza cikkek íródtak és akkor te is visszasírnád azt.
Persze szabadidejükben csinálják, nyilván ezért javasoltam, hogy nem lehetne ezt hasznosabban beosztani? Mert eléggé ellaposodott az oldal. Vannak a kötelező dolgok:
podcast (na ez egy nagyon jó dolog, az utúbbi idők legjobb ötlete, jó megvalósítással)
hét jelenete
beharangozó (itt is eléggé vissza esett a színvonal a régi dolgokhoz képest)
nyilatkozatok
és kb ennyiben ki is fújt.
Nekem igazából a régi pats.hu hiányzik ahova ha feljöttem tudtam olvasni ténylegesen érdekes dolgokról is. Nem csak az volt, hogy kötelezően letudjuk a dolgokat.
2016. 12. 28. 15:41
hispanic
Abszolút nem ugyanazt mondják. Az hogy Te ennyit olvasol ki belőle, az más kérdés.
2016. 12. 28. 16:35
cspeti98
Olyan cikkek amiket hiányolsz még mindig szoktak lenni, csak nem ilyenkor, hanem az offseasonben.
2016. 12. 28. 17:09
focilap
Nézd vissza nyugodtan az archívumban az éveket ilyenkor se csak a szokásos dolgok voltak régen.
Pl.: két éve decemberben ilyen cikkek íródtak:
http://pats.hu/bill-belichick-a-kettos-veszely---general-manager-es-edzo
http://pats.hu/negyedrol-negyedre-i---15-mer
http://pats.hu/negyedrol-negyedre-ii---15-merkozes--jatekido-statisztikak
Ilyenek idén szinte teljesen hiányoznak.
2016. 12. 27. 22:05
pats4ever
Nfl.com power rankings. Rank 1 Patriots! :)

http://www.nfl.com/news/story/0ap3000000764213/article/nfl-power-rankings-week-17-raiders-hawks-fall-packers-rise

"But do you know the last time a Bill Belichick team led the NFL in points allowed? How about 2003, when the Patriots won the Lombardi Trophy. The time before that was 1994, the last Browns team to win a playoff game. And the time before that? The 1990 Giants, when Belichick was a stud defensive coordinator under Bill Parcells. That group won the Super Bowl, too. #Defensegate"
2016. 12. 28. 09:13
Arnold Patsenegger
Ha jól emlékszem már 2 vagy 3 körrel ezelőtt is elsők voltunk.
2016. 12. 28. 03:34
hopi46
Meccs számokban:
Offense: 76 snaps
12-T.Brady QB 61
10-J.Garoppolo QB 15
69-S.Mason OL 75
61-M.Cannon OL 75
77-N.Solder OL 72
62-J.Thuney OL 72
60-D.Andrews OL 75
71-C.Fleming OL 10
75-T.Karras OL 3
88-M.Bennett TE 50
82-M.Lengel TE 24
29-L.Blount RB 30
33-D.Lewis RB 27
28-J.White RB 19
46-J.Develin FB 41
15-C.Hogan WR 64
19-M.Mitchell WR 58
11-J.Edelman WR 36
14-M.Floyd WR 18
Senki sem játszott az összes támadó play-ben. :)

Defense: 56 snaps
97-A.Branch DL 35
99-V.Valentine DL 41
98-T.Flowers DL 32
95-C.Long DL 31
93-J.Sheard DL 30
90-M.Brown DL 16
53-K.Van Noy LB 45
58-S.McClellin LB 35
52-E.Roberts LB 28
50-R.Ninkovich LB 27
23-P.Chung DB 46
32-D.McCourty DB 49
25-E.Rowe DB 49
21-M.Butler DB 49
26-L.Ryan DB 44
30-D.Harmon DB 32
31-J.Jones DB 11
37-J.Richards DB 7
43-N.Ebner DB 2
24-Cy.Jones DB 7
Ilyen "kevert" személyi összetételben és ilyen "sokan" idén még nem játszottunk. Egy biztos csak, hogy 5 DB-el kezdtünk és M. Brown nélkül. (BB büntette limitált játékkal egy elkésett találkozó miatt.)
Cy már "kicsit" visszatért.

ST:
3-S.Gostkowski K 16
6-R.Allen P 11
49-J.Cardona LS 11
69-S.Mason OL 7
61-M.Cannon OL 7
77-N.Solder OL 7
62-J.Thuney OL 7
71-C.Fleming OL 7
75-T.Karras OL 7
82-M.Lengel TE 7
33-D.Lewis RB 1
28-J.White RB 1
38-B.Bolden RB 19
46-J.Develin FB 6
15-C.Hogan WR 1
11-J.Edelman WR 4
97-A.Branch DL 9
99-V.Valentine DL 2
92-G.Grissom DL 20
90-M.Brown DL 2
53-K.Van Noy LB 6
58-S.McClellin LB 14
52-E.Roberts LB 4
50-R.Ninkovich LB 3
51-B.Mingo LB 17
23-P.Chung DB 13
32-D.McCourty DB 7
30-D.Harmon DB 12
31-J.Jones DB 19
37-J.Richards DB 18
43-N.Ebner DB 21
36-B.King DB 18
24-Cy.Jones DB 4
2016. 12. 28. 08:22
Gearhead
Mikor valaki négy gyűrűvel és megannyi rekorddal azt nyilatkozza, hogy "Határozottan dolgoznom kell még a labdabiztonságon.", én úgy gondolom, hogy ez az alázat teszi őt még nagyobbá.
2016. 12. 28. 12:15
Pat Patriot
Amire én kíváncsi volnék, hogy - bár nem szakemberek - a vezetőség hogyan vélekedik egyes meccsekről. Hogy pl. Kraftnak miért volt érdekes a meccs, ő mit látott. Vagy BB mellett Scarnecchia vagy Patricia hogyan látta.

Egyébként lehetne úgy is fordítani, hogy bizonyos szavakat meghagynátok eredetiben, és akkor nem lennének kötekedők. Például.

Q: Can you beszélni about the play amikor megtaláltad Martellus Bennettet az end zone-ban?

TB: Yeah, az egy good play volt Martytól. A labda went up there remekül and magasan felé. We beszéltünk that play a lot. It's tényleg az ő labdája or senki másé, and ő csinált egy great játék, so it was good to get him a táblára.
2016. 12. 28. 13:30
Croaker
"so it was good to get him a táblára"

:))) Ez így elég "funny", ahogy írtad :D
Hozzászólás a(z) Mérkőzés utáni nyilatkozatok - 16. hét bejegyzéshez