Menetrend
Szavazás

Mérkőzés utáni nyilatkozatok - 7. hét

2012. 10. 22. 15:49
Szerző: Caedus
Kategória: Interjú
Mérkőzés utáni nyilatkozatok- 7.hét
Szerintem a Pats szurkolók lassan az egész kezüket lerágják, nem csak a körmüket. Az biztos, hogy nem ehhez szoktunk hozzá az elmúlt években.


Wes Welker, WR

Hogy fogalmazná meg ezt a győzelmet?

„A végsőkig küzdöttünk. Eddig is ezt tettük, de akkor nem volt szerencsénk. Ma sikerült megcsinálni a játékokat, amikre szükség volt.”
Sikeres utolsó támadások.
„Akkor már úgy voltunk vele, hogy most vagy soha. Páran jobban odatették magukat és megcsinálták a játékokat. Jó volt látni.”

Tom elhallgattatta a kritikusait?

„Már régen megtette. Ő még mindig az a Tom Brady. Senkinek se szabadna csodálkoznia ezen.”

Donald Thomas, OL

A támadófal állta a sarat, így foghíjasan is.

„A következő ember mindig a legjobbját adja. De ez mindenhol így van, ez a sport felfogása. Amikor valakit pótolni kell, az ember felmegy és a legjobbját adja. Nick McDonald is ilyen volt ma, pedig neki tényleg csak percei voltak felkészülni.”

Hogy reagált a csapat Dan Connolly elvesztésére?

„Nem szabad az ilyenekkel foglalkoznunk, az csak megzavarja az embert. Balszerencse, ha egy kezdő játékosnak el kell hagynia a pályát, de más majd megcsinálja helyette a játékokat. Viszont neked a saját magad dolgával kell foglalkoznod.”

Danny Aiken, Long Snapper

El tudja dönteni a hangokból, hogy jó volt-e a rúgás?

„Nem, túl sok a zaj az ember körül.”

Bizonyítani kell az Arizona elleni mérkőzés után?

„Profik vagyunk, ki kell menni és tenni a dolgunkat. Keményen dolgozunk az edzéseken, mint a többiek.”

Kapcsolata Stephen Gostkowskival.

„Jó vele együtt dolgozni. Ő egy családtag, barát.”

Shane Vereen, RB

Jól kezdett a mérkőzés elején.

„Mindig jó erősen kezdeni. Már az elején magasabb fokozatba kell kapcsolni és 8-10yardokat futni.”

Támadófal munkája.

„Nagyszerűek voltak. Jól nyitották meg az utakatok és nekik köszönhetem, hogy egy magasabb szintre léptem.”

Tudta, hogy hamar a pályán fogja találni magát?

„Egyáltalán nem. Annyit szoktak mondani, hogy legyen mindenki készen. Én pedig vártam türelmesen, hogy az én számomat mondják.”

Milyen érzés aktív részesévé válni a támadóknak?

„Izgalmas. Mindig felpörget, ha segíteni tudok a csapatomnak.”

Kyle Love, DL

Ilyen mérkőzésre számított?

„Ilyen, amikor a Jets ellen játszol. Hol te, hol ők vannak felül. Küzdeni kell a végsőkig.”

Bosszantó érzés, amikor az előnyöd egyre csökken és csökken?

„Nem csüggedhetsz egy percre sem, mert ha megteszed akkor az rányomja a bélyegét a teljesítményedre és biztos, hogy kikap a csapat. Gyorsan el kell felejtened és keményen harcolni.”

Biztosak voltak a sikerben?

„Igen, biztosak voltunk a győzelemben. Tudtuk, hogy ha tartjuk magunkat a tervekhez, akkor nyerünk.”

Rob Ninkovich megmentette a csapatot. Mi a véleményed róla?

„Boldog voltam. Neki általában jól megy a Jets ellen. Pepper Johnson is ezt mondta neki az edzések egyikén.”

Rob Ninkovich, DL

Mérkőzést megnyernő labdaszerzéséről.

„Szélről támadtam, amíg Cunningham sikeresen bentről guardot megverve. Láttam, hogy ő elkapja lábát én így a labdára mentem, amikor megpróbált passzolni. Odaértem, levittem és megszereztem a labdát.”

Mi járt a fejében a mérkőzés hajrájában?

„Győzni. Tenni a dolgom. A legjobban játszani a képességeimhez képest. Győzelemhez segíteni a csapatomat. Most ez sikerült.”

Örül Gostkowski sikerének?

„Ő egy nagyon nagyon jó rúgó. Boldog vagyok, hogy a csapatunkban játszik. Mindenben jó, amit csinál.”

Egy más szinten játszik idén, mint tavaly.

„A tavalyi évben is keményen dolgoztam, de idén ki is tudom használni a lehetőségeket.”

Mennyire nehéz váltogatni linebacker és defensive end posztot a mérkőzés folyamán?

„Amit kérnek megteszem. Ők tudják mi segít a csapatnak, ha az segít hogy linebacker legyek, akkor azt játszom, ha defensive end, akkor azt. Ha Hightower hiányzik, akkor én lépek az ő posztjára amíg Cunningham betölti az én helyemet. Sokoldalúak vagyunk a védelemben. Az ellenfélnek nem könnyű eldönteni, ki hol fog játszani.”

Zoltan Mesko, Punter

Két fontos mezőnygól bement.

„Jó érzés, valószínűleg a világot jelenti a mellettem lévő srácnak, Stephen Gostkowskinak.”

Az Arizona ellen a kihagyott mezőnygól miatt kaptak ki.

„Jól érzem magam, egy percre se törtem le. Bízunk egymásban és Gostkowski olyan, mintha a testvérem lenne. Szinte minden percet együtt töltünk.”

Milyen volt Gostkowski az arizonai mérkőzés után?

„Atléták vagyunk, el kell tudni felejteni dolgokat és továbblépni. Ez lehet akár az amnézia éve nálunk. Személy szerint, nekem van egy 24 órás sebnyalogatás, majd egyszerűen továbblépek.”

Nehéz kizárni a külső körülményeket az ilyen mindent eldöntő mezőnygóloknál?

„Kimegyünk és azt csináljuk amit több százszor, ezerszer gyakoroltunk.”

Honnan tudja, hogy sikeres volt a rúgás?

„Amikor meghallod a közönséged, már tudod.”

Jermaine Cunningham, DE

Sack és fumble a ráadásban.

„A snap után egyből rástartoltam a labdára. Az egész védelem együtt mozgott. Jó volt az emberfogás és a passrush is.”

Devin McCourty, CB

Legjobb és legrosszabb pillanata a mai estén.

„A csapattársaim megmentték az életemet, jobban kell vigyáznom a labdára. Ez egy igazi csapat siker volt. A mérkőzés nem úgy alakul, ahogy szerettük volna, de sikerült elég játékot megcsinálni a győzelemhez.”

Többet gondol a labdavesztésére, mint a visszahordására?

„Igen, egy utolsó negyedes hiba sokba kerülhet, mert nincs túl sok idő javítani. A többiek nagyszerű munkát végeztek a visszahordásomnál, mert senki se tudott hozzám érni. Nekem pedig kötelességem jobban vigyázni a labdára.”

A visszahordásáról.

„Futottam az útvonala, amikor láttam, hogy Daniel Fells megnyitotta az utat előttem. Onnantól már rajtam állt vagy bukott a dolog.”

Rob Gronkowski, TE

Jó érzés a siker?

„Mindig jó érzés nyerni. Ezért dolgozol keményen az edzéseken, ezért készülsz fel. Mert nincs jobb érzés a világon a győzelemnél.”

Csúnya győzelem volt?

„Győzelem az győzelem. Nekem mindegy, hogy szerezzük. A szép győzelem annyit ér, mint egy csúnya. Csapatként játszottunk és úgy nyertünk.”

Jobban ment a végrehajtás a mérkőzés végén.

„Kimentünk és passzoltunk, futottunk egy kicsit. Összességében mindenki tette a dolgát. A támadófal jól csinálta amit kellett, Brady odadobta az elkapóknak, ez elkapók meg elkapták azokat. Megcsináltuk a játékokat és eljutottunk a mezőnygól távolságig.”

Ritmus Tom Bradyvel.

„Mindig készen kell állnom. Mindegy, hogy elkapnom kell vagy blokkolni. Amint mondják a számod, ki kell menni és tenni amit elvárnak tőled. Ha passzolnak feléd elkapni és megvédeni a labdát.”

Megkönnyebbült a végén, amikor megszerezték a labdát?

„Nagy kő esett le a szívemről. Ninkovich nagyszerű munkát végzett. A védelem nagyszerű munkát végzett az utolsó támadásnál. Mármint, nem tehettem mást, mint imádkoztam, hogy valami történjen. Szuper érzés volt látni, hogy megszerezzük a labdát.”

Devin McCourty teljesítménye.

„Kiváló játékos. Örülök, hogy ebben a csapatban játszik. nagyszerű vezér és minden héten keményen dolgozik az edzéseken. Ennyit tudok csak mondani róla.”

Kyle Arrington, CB

Hullámzó mérkőzés.

„Ilyen egy rivális elleni mérkőzés, aki ráadásul a te divíziódban is van. Mindkét csapatnak szüksége volt a győzelemre.”

Többre volt szükség, mint 60 percnyi foci.

„Több időre volt szükségünk, de sikerült behúznunk a győzelmet. K is fogjuk élvezni az este.”

Engedték a nagy játékokat.

„No comment. Megnézzük a videót és meglátjuk, hogy miben kell fejlődnünk.”

forrás: www.patriots.com

Hozzászólások



Hozzászólás a(z) Mérkőzés utáni nyilatkozatok - 7. hét bejegyzéshez