Menetrend
Szavazás

Mérkőzés utáni nyilatkozatok – 7. hét

2013. 10. 22. 10:56
Szerző: Caedus
Kategória: Interjú

Nézzük a mostani változatos interjúkat.

Bill Belichick

Nyitóbeszéd.

 „Egyértelműen kiábrándító a vereség. Nem éreztem úgy, hogy bármely poszton jó teljesítményt nyújtottunk volna, legyen szó az edzőkről, támadókról, védőkről vagy a special teamről. Túl sokat hibáztunk ma, beleértve minket az edzőket is. Ennél több kell.”

A mezőnygól büntetés.

„Tolásért volt.”

A büntetés a rúgás előtt vagy alatt történt.

„Előtte.”

Véleménye a büntetésről.

„Nem a második vonalból történt a tolás.”

Nem mentek a 3rd downok.

„Nem játszottunk elég jól. Jobban kell edzősködni, játszani meg úgy általánosan jobban kell teljesíteni. Nem tudtunk folyamatosan jól játszani.”

Rob Gronkowskiról.

„Majd megnézem a filmet.”

A büntetés magyarázata.

„Azt mondja ki, hogy nem tolhatsz a második vonalból, de mi nem azt csináltuk.”

Mennyire bosszantó a befújt büntetés?

< Nem hallható válasz >

A Jets min változtatott a második félidőbe, hogy zavarba hozták Tom Brady-t?

„Nem hiszem, hogy bármi változott volna. Persze próbálták keverni a dolgokat, de végeredménybe ugyan azt csinálták. A filmből majd meglátom, hogy mi történt. Az első félidőben ugyan azt csinálták, mint a másodikban. Ugyan azok a hívások voltak.”

Geno Smith teljesítménye az első találkozáshoz képest.

„Ma elég jó volt, hogy nyerjenek. Maradjunk ennyiben.”

Véleménye Rob Gronkowskiról.

„Úgy érzem kiment és megtette a magáét. Nem csináltunk elég játékot, szóval se az edzők se a játékosok nem teljesítettek jól. Megnézzük a filmet és kielemzünk mindenkit.”

Mennyire bosszantó, hogy nem sikerült sok 3rd down.

„Nem voltunk elég jók, meg kell csinálni azokat a játékokat.”

A büntetés indoklása.

„Már elégszer volt szó róla.”

Újranézhető lett volna a büntetés?

„Hosszabbításba nincs rá mód.”

Ez a büntetés új?

„Igen.”

Tom Brady, QB

3r downokról.

„Idén egyáltalán nem vagyunk jók bennük. Ez egy óriási probléma. Nem tudunk a pályán maradni és ezzel segíteni a védelmünknek. Több dologban is javulnunk kell, de a két legfontosabb az a 3rd down és a vörös zónán belüli teljesítményünk. Nem játszottunk jól, Én nem játszottam jól. Jobbak kell játszanom, és azon is leszek.”

A Jets védelme a második félidőben.

„Ők egy jó védelem, sikerült mindenhol nyomást gyakorolni ránk, mi pedig nem tettünk ellenük semmit. A második félidőt pocsékul kezdtük, de utána többször is volt esélyünk, hogy vissza vegyünk az irányítást. Küzdöttünk és sikerült újra játékba lenni a Jets-szel, meg voltak az esélyeink de nem éltünk egyikkel sem.”

Mennyire volt bosszantó, hogy sokszor közel voltak, hogy sikerüljön megcsinálni a 3rd downt, de mégse sikerült?

„Közel volt, mint idén sokszor. De az nem elég, meg kell tudni csinálni őket. Jobban kell dobni a labdát. Mindenkinek magába kell néznie és eldönteni, hogy mit kellene jobban csinálnia, mert rossz úton haladunk jelenleg. Egy napon, mint a mai kötelező lenne megcsinálni a 3rd downokat. Ezen kell majd dolgoznunk, mert nem tudsz mérkőzést nyerni 1/12-es 3rd down aránnyal.”

A támadók gyengélkedtek a harmadik negyedben.

„Rossz végrehajtás. Ahogy már mondtam, hogy többször is volt lehetőségünk átvenni az irányítást, de nem tudtunk élni vele. Keményen küzdöttünk, de a Jets védelme jobb volt.”

Az interceptionjéről.

„Üresen láttam a játékost és oda akartam dobni, de Allen jó játékot mutatott be. Nem dobhatok ilyen labdákat, mivel az ellenfél touchdownt szerzett belőle.”

Allen játékáról.

„Jó játékot csinált. Bevágott Gronkowski útvonalába. Jó játék hívás volt, jó teljesítménnyel. Ezen múlott. Ki kell használni a lehetőségeket. Jobban kell dobnom a labdát, és azokat el is kell kapni. Ha sikerült elkapni, akkor meg futni kell vele. Ez a feladatunk. Akkor tudunk csak pontokat feltenni a táblára, ha folyamatosan tudunk jól játszani. Egyszerűen nem tudunk keresztül menni a pályán.”

Büntetés a hosszabbításban.

„Őszintén nem tudom. Csak a zászlót láttam repülni, de nem tudom, hogy mire dobták.”

Chris Jones azt mondta, hogy övé a felelősség a büntetésért.

„Keményen játszik, mint az egész védelem. Elvesztettek kulcsjátékosokat, de kimennek és keményen játszanak. Kint voltak és mindent megtettek a csapatért. A lelküket is kitették a pályán az újoncok, Jones, Vellano, Logan és Buchana. Kint voltak és megcsinálták a játékokat, de a támadók cserbenhagyták őket. Meg kell csinálni a 3rd downokat, élni kell a lehetőségekkel. Nem mintha nem lennénk képesek rá, de nem nyújtunk folyamatosan jó teljesítményt. Ez egy csapat sport, de mi még nem tartunk ott. Hosszú még a szezon, remélem tudjuk korrigálni a hibákat.”

Gronkowski az utolsó támadásnál a rendes játékidőben.

„Jó route-ot futott és megkapta a lehetőséget. Százból 99-cer elkapja, de ma nem. Utána is voltak lehetőségeink, nem ezen kellett volna múlnia. Nyomás alatt tartottak, jól fogták az embereket. Mivel leszűkítették a játékteret, pontos labdára volt szükség. Meg kell csinálni a játékot, ha adott a lehetőség.”

Több a lehetőség Gronkowski visszatérésével?

„Persze, a liga egyik legjobb játékosa. Látta, hogy mit csinált ma a pályán, pedig hosszú sérülésből tért vissza. Senki se tökéletes. Bőven van hova fejlődnünk. Nehéz mérkőzésünk lesz jövőhéten a Miami ellen.”

Nem megy a támadóknak.

„Keményen edzünk és próbálunk fejlődni, de valami oknál fogva, nem ott tartunk ahol szeretnénk. Nem jönnek össze a dolgok a 3rd downál és a vörös zónában. A passzjáték akadozik. Megpróbálunk rájönni, hogy mi nem megy és javítani azt.”

Rob Gronkowski, TE

Első mérkőzése hosszú idő után.

„Jó volt újra kint lenni a többiekkel. Minden elismerésem a Jets-é. Ők egy jó csapat, kiváló védelemmel. Több játékot kell csinálnunk.”

Hogy érzi magát fizikálisan?

„Jól vagyok, de van még hová fejlődnöm.”

Sikerült felvenni a támadók ritmusát?

„Nem akarsz a mérkőzés során összhangba kerülni a többiekkel, már úgy akarsz kimenni a pályára. Néha jól mozgattuk a labdát, de folyamatosan kell azt csinálni. Személy szerint volt pár elkapásom, de több is lehetett volna. A jövőben azon leszek, hogy az összes meg legyen.”

Furcsa volt?

„Az első játék után már semmi probléma nem volt.”

Rozsdásnak érezte magát?

„Nem akarom azt mondani, mert azért vannak az edzések. Nincsenek kifogások, meg kell csinálnom a játékokat. Keményen kell dolgoznom és edzésen mindent beleadni. Jövőhéten jobbnak kell lennem.”

A majdnem egykezes elkapása az utolsó negyedben.

„Nagyon mérges voltam magamra. Meg volt, behúztam majd elejtettem. Több labdát kell elkapnom.”

A harmadik negyedben vörös zónás szituáció.

„Nem láttam a labdát, de ez nem lehet kifogás. Fel kell készülni az ilyen helyzetekre. Szép dobás volt, jó játék lehetett volna belőle.”

Elfáradt a no huddle alatt?

„Ez a foci, sokat fut az ember ami fáradással jár. A kondíciómon van még mit dolgozni.”

Chris Jones, DT

Tudta a szabályt?

„Igen, beszéltünk már előtte erről, akkor viszont egyszerűen kiment a fejemből. Mostantól emlékezni fogok rá a következő mérkőzéseken.”

Mérges emiatt?

„Nehéz, mint minden vereség. Az ember nem akar kikapni.”

Az önhibája volt a büntetés?

„Igen az enyém, az én vállamat nyomja a felelősség. Csak az én hibám volt, senki másé.”

Ajándék büntetés volt a Jetsnek?

„A Jets jól játszott. Mivel hibáztam, jogosan kaptam meg a büntetést. Nem tudom, hogy ajándék volt-e, de az biztos, hogy az én hibám volt.”

Matt Slater, WR

A büntetés...

„Tudom, hogy a bírót nyaggatják a döntéséről, de nem ő tehet róla, hogy kikaptunk. A mérkőzés folyamán rengeteg játékot nem csináltunk meg. Csapatként vesztettük el a meccset. Jóban-rosszban kiállunk egymásért, ilyen ez.”

Mennyi időt szánnak az edzéseken a büntetések elkerülésére?

„Nem mennék bele ebbe. Nem azon az egy játékon múlt a mérkőzés.”

Milyen volt újra a pályán lenni?

 „Boldog vagyok, hogy a pályán lehettem. Jó volt újra a többiekkel kint lenni. Köszönetet kell mondanom Istennek, hogy megerősített testben és lélekben. Jól éreztem magam, bár más lett volna a mérkőzés kimenetele.”

forrás: www.patriots.com

Hozzászólások

2013. 10. 22. 11:14
Patriots NEB
Szép napot!

Némi változatosság a sok sablon után,főleg BB-nél.A legfőbb,hogy tudja az edzői stábnak legalább annyi része van a gyengébb játékban,mint a játékosoknak.
Ez remény a váltásra is.(mármint játékfelfogásban)
2013. 10. 22. 11:26
csgabor
Sokat mondó,hogy BB ennyiszer kiemelte az edzők felelősségét is!És mit szóltok Brady mondatához? "Jobban kell dobnom a labdát, és azokat el is kell kapni. Ha sikerült elkapni, akkor meg futni kell vele." Nekem úgy tűnik nagyon mérges magára, viszont legalább ennyire az elkapókra is, ami nekem azért fura, mert most először nem igazán hibáztatnám őket a szezonban...
2013. 10. 22. 11:29
dravait
Nekem az egy kicsit ijesztő, hogy BB-nek a filemt kell megnézni, hogy lássa, a jets miben volt jobb, mit változtattak. Ha ezt ő és az edzői stábja csak a meccs után tudják megmondani, akkor a fenének vannak a meccs alatt a pálya szélén, ha úgyse tudnak ott reagálni az ellenfél lépéseire? Nem értem, vagy a nyilatkozat ócska parasztvakítás. Mindkettőért köszi :-( :-( :-(
2013. 10. 22. 11:34
csgabor
Ez utóbbi...nagyon is jól tudja ő, hogy hol ment el ez a meccs.És sztem valahol most már érzi, hogy a fejétől kezdett ez a hal is bűzleni...No de ez csak egy L, melyet W-k sora követ majd remélhetőleg! (Hát persze hogy igen! :D ) Go Pats!
2013. 10. 22. 12:46
winston86
azért az sem mindegy, hogy oldalról látja élesben, vagy fentről, lassítva, ismétlésekkel a részletekre figyelve. na meg ő sokszor a védőkkel beszél amikor az offense van fent :)
2013. 10. 22. 11:37
pat68
Szerintem kicsit félre értetted. Nagyjából tudja Ő, hogy mi a hiba, de nem fog soha a sajtó előtt vagdalkozni. A meccs alatt meg inkább a D-vel foglalkozik, ezért az O teljesítményéről tiszta, pontos képet csak a videó után kap. De elég sokszor kezdte az edzőkkel a hibasort, lesznek ennek következményei.
2013. 10. 22. 11:40
csgabor
Most először érzem én is, hogy JMD felé szálltak most BB nyilai...És hát én nem szeretnék azoknak a nyilaknak a kereszttüzében lenni... 8)
2013. 10. 22. 12:29
pat68
+1
Hallottunk, olvastunk sztorikat a videó szobában történtekről. :-)
2013. 10. 23. 17:25
Lacus
Hm... Én nem olvastam, beavatsz? :)
2013. 10. 24. 07:20
boarder20
Volt már valakitől olyan nyilatkozat hogy előre fosott a videózástól BB-vel mert az mindig elég kemény :)
2013. 10. 22. 11:48
Chris Jones:

Az önhibája volt a büntetés?

„Igen az enyém, az én vállamat nyomja a felelősség. Csak az én hibám volt, senki másé.”

RESPECT, elviszi a balhét szó nélkül, még ha úgy is csinált mindent mint az edzéseken
2013. 10. 22. 14:56
Emmett
+1
És szavunk nem lehet rá, mert felvette a ritmust 4. (5.?) DT-ként és amit hétről hétre letesznek Vellanoval karöltve az asztalra az abszolút várakozáson felüli...
2013. 10. 22. 12:16
lipi
Nem kell ezekbe a nyilatkozatokba semmit belelátni. Tipikus önostorozás, amit minden vereség után elmondanak.
Egyedül TB mondott kicsit többet a szokásosnál, de ő is csak a triviális dolgokat hangsúlyozta. Rossz 3rd down mutató, botrányos RZ támadások.
Remélem tényleg tudják mi a hiba...
2013. 10. 22. 12:18
timep76
Szerintem semmit nem jelent, hogy BB ennyit ostorozza az edzőket. Ez is inkább sablon duma. Amikor volt róla (nem tudom melyik idényről) film az NFL Network-ön, akkor is ugyanezeket a mondatokat mondta a kamera előtt (munkamegbeszélés közben a többi edzővel) egy vereséget követő hétfő reggel,
2013. 10. 22. 12:22
dravait
Jaja, a hét végén meglátjuk, hogy tényleg tudják, vagy csak rizsáztak. Nagyon-nagyon remélem, hogy BB a százmérföldes tapasztalatával már a megoldáson dolgozik, még ha nem is árulja el. Mondjuk egy-két bíztató szó jólesett volna a mestertől a szurkolók felé, hogy látták, mi a baj és már dolgoznak, hogy jobb legyen. Nekem ez a "többet kell dolgoznunk" duma icsit vékonyka... :-)
2013. 10. 23. 12:56
cescf4
én se ismerem őket személyesen, de ettől a két zsenitől (BB+TB), elvárom mint szurkoló hogy a nyilvánvaló problémán 3rd down +RZ O# dolgozzanak, sztem ez a minimum

nem kell hangzatos nyilatkozatok, a pályán kell megmutatni, a hétvégén megint lehet bizonyítani
2013. 10. 22. 15:36
dani
"The admission from Belichick is a reversal from his defiant stance on Sunday. Belichick admitted Monday he misinterpreted the rule and coached his players to make that play."
Es ismet a jo kis misinterpreted the rule :)
2013. 10. 22. 16:18
bence.szel
Ja amúgy BB minden alkalommal azt mondja, amikor kikapunk, hogy "We got outcoached, outplayed. We gotta coach better..." Szóval ebből azt kihozni, hogy JMD kikap még nagyon korai. :(
2013. 10. 22. 17:29
DeMartino
hm most h üresen van egy hely egyből jönnek a találgatások persze ez íg van rendjén ki hogyan erősítené meg szeretett csapata keretét ami nekem szemgolyómat szúrta hogy van két remek TE most a piacon és olvasgattam pár hozzászólást sokan ismét a két Te.-es felállást szeretnének,mint amilyen volt Hernandez.-el,a célpontok Cameron\Browns\és Davis\Redskins\mondjuk jó itt van HooMan őt szinte nem is használtuk elkapásra pedig láttuk tőle tud ám elkapni,ez a Mulligan meg szinte csak blokkra van tartogatva jó elkapott egy TD.-t
2013. 10. 22. 17:32
DeMartino
Bár azt nem értem ha ezer sebből vérzik a D akkor az amcsi csókák miért támadó játékost igazolnának vagy ők nem látják,hogy valami nem stimmel ezzel a D.-vel? :D :D
2013. 10. 24. 07:24
boarder20
Ugyanezt nem értem én se.. hozzák az elkapókat pedig a D-n úgy ment át a Jets középen mint kés a vajon.. vmit ott foltozni kéne mert rossz vége lesz!
2013. 10. 22. 17:42
attnagy
Andre Carter jön vissza.Ennyi
2013. 10. 22. 18:37
infidelitas
2013. 10. 22. 19:23
lipi
LOL, és tényleg :)
www.nfl.com/news/story/0ap2000000267860/article/andre-carter-reportedly-will-sign-with-patriots
Rotációnak jó lesz
2013. 10. 22. 19:53
DeMartino
nah ez tényleg vicc a javából ahelyett hogy valami fiatallal erősítenénk áhh dehogy nem adok neki két meccset a sérült listán fog kuporogni mint Wilson Safety csóka... erre már tényleg nem tudok mit mondani...
2013. 10. 22. 20:29
szeder
2013. 10. 22. 18:05
GhostLead
Maddenben Cameron/Browns/ már nálam van! :-)
2013. 10. 23. 10:58
Inyas

DEFENSIVE TACKLE SEALVER SILIGA SIGNS WITH PATRIOTS
2013. 10. 23. 11:47
DeMartino
jól megtermett egy élőlény az biztos :D
2013. 10. 23. 12:56
Inyas
189 cm és 147 kg a baybe
2013. 10. 23. 12:59
DeMartino
2013. 10. 23. 13:23
Inyas
Sajna inkább Kyle Love
Hozzászólás a(z) Mérkőzés utáni nyilatkozatok – 7. hét bejegyzéshez