Mérkőzés utáni nyilatkozatok - 10. hét

Nos, a W az W, győzelmet meg nem kell megmagyarázni.-TORESPONT-

Vince Wilfork, DL

Jobban is játszhattak volna?

"Az a legfontosabb, hogy győztünk. Ha a divízió riválist tudod megverni, az még jobb. Nem játszottunk tökéletesen, de megcsináltuk a játékokat, amikor kellett. Vegyük a pozitív dolgokat, mert azokra lehet építkezni. Két olyan csapat játszott egymással, amelyik jól ismeri az ellenfelét és mindig keményen küzd. Meg is látszott, hiszen az utolsó másodpercek döntöttek. Mint, ahogy már máskor is mondtam, a divízió meccsek mindig szorosak. Nem vagyunk szomorúak, mert nyertünk, de van javítani való. A legfontosabb a győzelem volt."

3-5 ellenére a Bills feladta a leckét.

"Nem lepődtünk meg rajtuk. Tudtuk, hogy a futóik nagyon jók. A támadófaluk az elsők közt van és az edzőik rendkívül jó munkát végeznek. Amikor egy divízió rivális ellen játszol, nem szabad a statisztikáikat nézned."

Bills futásairól.

"Jól futottak a labdával, két kiváló futójuk van, nehéz őket levédekezni. De ahogy mondtam, a győzelem a legfontosabb. Még mindig van időnk fejlődni, de van pár alapvető dolog amin javítanunk kell. Győztünk és 6-3-tal állunk, büszkék vagyunk rá."

Deion Branch, WR

Hosszú támadás és az előny növelése 6 pontra a végén.

"Jó volt, de mi touchdownt szerettünk volna elérni, ha az sikerül, másabb lett volna a mérkőzés képe. Köszönjük a védelemnek, hogy kihúztak minket a bajból."

Érezte úgy a mérkőzés alatt, hogy kicsúszhat a kezükből a győzelem?

"Furcsa mérkőzés volt, de voltak és lesznek is ilyenek. Vannak csapatok, amelyek nem adják fel és a végsőkig küzdenek. Nem a legjobb érzés, mert tudom, hogy ennél többet is tudunuk, mint amit ma megmutattunk. A Buffalo egy nagyszerű csapat, de ma nem a legjobb arcunkat mutattuk."

Miért nehéz a Buffalo elleni mérkőzés?

"Divízió ellenfelek, nagyon ismerjük egymást. Ma épphogy, de nyertünk. Ez számít."

A bye week nem tüntette el a hibákat.

"Bosszantó is, meg nem is. Előfordul, amikor a bye week után azt mondják az emberek, persze így sikerült mert nem csináltak semmit a pihenő alatt. De ez ránk nem igaz, sok időt szenteltünk annak, hogy felkészüljünk ellenük. Jól játszottunk, de nem tudtuk befejezni a mérkőzést."

Danny Woodhead, RB

Két touchdown a neve mellett, biztos jól érzi magát.

"Jól érzem magam, mert nyert a csapat. Két touchdown vagy bármi más, engem nem érdekel. A győzelem számít."

Mit látott, amikor megfutotta a touchdownját.

"Jók voltak a blokkok, én pedig megpróbáltam kihasználni azokat."

Az első alkalom, amikor egynél több touchdownt szerzet egy mérkőzésen.

"Nem is igazán figyeltem erre, de nem is igazán foglalkoztat. A csapat előbbre való nálam. Nem egyedül szereztem két touchdownt."

Jó érzés ennyiszer a pályára kerülni?

"Amit az edző kér tőlem, azt megteszem. Mindegy, hogy blokkolás, elkapás, futás vagy a special teambe ügyködés. Focista vagyok, ezért azt teszem, amit egy focistának kell."

Milyen volt a hangulat a partvonal mellett a Bills utolsó támadásánál?

"Néztük a meccset, mint mindenki más. Próbáltuk tüzelni a szurkolókat, ami sikerült is. A védelem megállította az ellenfelet és megnyertük a mérkőzést."

Azért került az NFL-be, mert mind elkapásban, futásban és a special teambe is jó?

"Talán, igazából az edzőimet kellene megkérdeznie. A legjobban próbálom azt csinálni, amit kérnek tőlem."

Marquice Cole, CB

Majdnem sikerült megszerezni a labdát a negyedik negyedben.

"Hát a labda a földön volt és mindenhonnan nagydarab emberek ugrottak érte, de a Billsnek sikerült megszerezni."

Rajta volt a keze a labdán?

"Igen, de tudja én kicsi vagyok."

Mennyire fontos a győzelem egy divízió rivális ellen.

"Óriási ez a győzelem, közelebb segített a célunk eléréshez."

Steve Gregory, S

Bosszantotta a védelem a sok engedett yard?

"Igen persze, ennél jobb munkát kell végeznünk. Nem szeretünk ilyen sok yardot, harmadik kisérletet vagy nagy játékot engedni az ellenfélnek. Magunkba kell nézni, rájönni és kijavítani a hibákat. Nem arról van szó, hogy egymásra mutogatunk és a másikra fogjuk a dolgokat, hanem együtt közösen javítjuk a hibákat. A foci a győzelemről szól, és mi ma nyertünk. A védelem tudta lezárni a mérkőzést. A támadók jó munkát végeztek, köszönet nekik érte."

Milyen volt Devin McCourty mellett játszani?

"Nagyszerű, ő egy okos és jó játékos. Nem volt semmi probléma."

Stevan Ridley, RB

Woodhead teljesítményéről.

"Ő egy zseni, úgy játszott, mint amilyen az öltözőben. Woody megcsinál mindent, legyen szó futásról vagy elkapásról. Bármely védelem félhet tőle. Ő egy kis ember, így nehéz kiszúrni őt és mire a védelem eszmél már meg is csinálta a játékot. A kalapom megemel előtte, jó játékos és vezér az öltözőben."

False startjáról.

"Fejben hibáztam, javítanom kell ezen mert sokba kerülhetnek az ilyen hibák. Azért volt szívás, mert készültünk touchdownt szerezni, de vissza lett fújva az egész. Az ilyen dolgokat el kell tüntetni, hogy jobb focit mutassunk be. Összességében 60 percet játszottunk és sikerült nyerni."

Danny Woodhead ünneplése.

"Ő tudja ember, ő tudja. Két touchdownt szerzett, azt csinál amit akar."

Wes Welker, WR

A Nap miatt nem kapta el a labdát az első féldidőben?

"Igen, egy kicsit a szemembe sütött a nap, de attól meg kellett volna csinálnom a játékot. Folyamatosan kellene jól teljesítenem."

Kezdenek összeállni a támadók?

"Igen, de még hosszú út áll előttünk. Sok munka vár még ránk, rengeteg játékot nem tudtunk megcsinálni, ezeken kell dolgoznunk. Még nekem is."

Nick McDonald, OL

Mankins helyébe lépni.

"Minden héten úgy kell készülni, hogy bármikor történhet ilyen dolog. Balszerencse, ha egy játékos társad megsérül, hiszen mi egy nagy család vagyunk, ugyanakkor történnek ilyen dolgok és ha a számod mondják fel kell menned a pályára és tenni a dolgod."

Mi a legnehezebb abban, hogy a kispadról kell a pályára lépni?

"Igazából nem nehéz, az a legfontosabb, hogy felkészült legyen az ember. Úgy kell készülni, mintha ott lennél a kezdőben. Persze nem egyszerű beugrani hirtelen a dolgok sűrűjébe, de úgy kell készülnöd minden mérkőzésre, mint a kezdő játékosok."

Stephen Gostkowski, K

Az utolsó rúgásáról.

"Mérkőzés közben nem azon gondolkodom, hogy mennyi az eredmény. Mindig csak a következő feladatra koncentrálok. Kicsit robotszerű vagyok, mert teljesen érzelemmentesen készülök a meccsek alatt. Azért nem élhetem magamat bele a mérkőzésekbe, mert egyszerűen megzavarnának a koncentrációban. Nem cheerleader vagyok a partvonal mellett. Mindig úgy állok ott, hogy bármikor felküldhetnek mezőnygólt rúgni. Külön öröm volt, hogy Veterán napon sikerült nyernünk, ezáltal tisztelegni és megköszönni előttük, amit értünk tettek."

Jobban felkészültek a mérkőzésre? Hiszen a Bills special teamje nagyon jó.

"Mindig nagyon jól fekészülünk az ellenfelekből, főleg ha olyan visszahordójuk van, mint Ledos McKelvin vagy Brad Smith. Ők túl robbanékonyak ahhoz, hogy ne készüljünk fel belőlük. De az egész liga teli van olyan kiváló játékosokkal, mint ők. Szóval mi mindig nagyon felkészülünk az ellenfélből."

Odaszegezték a Billst a saját 20yardosukhoz.

"Megteszel, amit tudol. Minél mélyebbre szeretnénk jutatni a labdát az ellenfél területén és távol tartani őket a saját térfelünktől."

Bill Belichick hisz önben.

"Nem lennék olyan csapatnak a tagja, amelynek az edzői kara és a játékosai nem bízik bennem, mert akkor én se bíznék magamban. Ha folyamatosan készülsz az edzéseken és tényleg odateszed magad, az átfog kerülni a mérkőzésekre is. Mielőtt félreértenének, senki sem tökéletes és hibázik az ember olykor. Nem szabad túlragozni a dolgokat, amikor hibázol. Hétről-hétre történnek hibák más csapatoknál. Jó érzés győzelmi sorozatba kezdeni, mert így sokkal élvezetesebb az egész."

Donald Thomas, OL

Hirtelen a pályára küldték.

"Úgy kell megérkezni a stadionba, hogy kész vagy mindenre. Nem tudhatod, hogy pályára kerülsz-e vagy sem. Be kell tölteni a kiesett játékos helyén lévő űrt."

Mi a különbség a között, hogy kezdő vagy csereként lépsz pályára sérülés miatt?

"Kicsit másabb a kettő. Ha tudod, hogy kezdő vagy, már ráhangolódsz a mérkőzésre jóval előtte. A másik viszont olyan, mintha bedobának hirtelen a mélyvízbe kerülnél."

Könnyebb lehet, hiszen a mérkőzés már tart?

"Nem, épp ellenkezőleg, hiszen fel kell venned a mérkőzés ritmusát. Nulláról százra kell gyorsulnod se perc alatt. Szerencsére pont a félidő előtt történt, így két játék után lementünk a pályáról és a szünetbe rendbe tudtam tenni a dolgokat a fejemben."

A körülmények ellenére jól játszott a csapat.

"Annyira játszottunk jól, hogy megnyerjük a mérkőzést. Amikor sikerült járatni a labdát, esélyük sem volt. Mindig van min javítani, elemezni a videókat. Nem szabad elkövetni kétszer ugyanazt a hibát."

forrás: www.patriots.com