Mérkőzés utáni nyilatkozatok - 14. hét

Egy előzetesen könnyebbnek ígérkező mérkőzés helyett egy izgulós, utolsó pillanatban eldőlt mérkőzésről nyilatkoztak a játékosok. Tom Brady Az interceptionjéről. Dobtam egy nagyon rossz interceptiont, nagyon nem volt boldog tőle. Sok edző és játékos volt mérges rám ezután, és (az offensive coordinator) Billy (O’Brien) kapott el először, abszolút megérdemeltem. Magáról az interceptiont okozó playről Próbáltam Tiquant (Underwood) megtalálni a passzal, ő mindent jól csinált. Mind a ketten érzelemdús emberek vagyunk, tehát megérdemeltem amit kaptam. Ha valamit rosszul csinálsz, akkor fel kell készülnöd arra, hogy az edzők kiabálni fognak veled. Nem ez volt az első eset és valószínűleg nem is az utolsó. Ez tipikusan az az eset volt, amit nem tehetsz meg ilyen szituációban és ez egy nagyon hülye játék volt tőlem. Az offensive coordinator, Bill O’Brien reakciójáról. Borzalmas játékot csináltam és ő csak tudatta velem, hogy borzalmas játékot csináltam. Ez a foci, ez az érzelmek játéka. Arra néztem, próbáltam Tiquan felé dobni a labdát, aztán megnéztem hogy Rob merre van, és ketten voltak rajta, majd túl sok időt hagytam, így a DB-nek volt esélye megcsinálni a játékot. A TE Rob Gronkowskiról Ő nagyon kemény. Ő egy jó srác. Ő nagyon erős futó és mindig elkapja a labdát. Sokszor kapott el ma is jól, futotta meg az útjait, neki egyértelműen hatalmas szerepe van ebben a támadóegységben. Nagyszerű volt látni ahogy megcsinálta ma is a játékokat. Fizikailag is nagy darab és ezért nehéz őt földre vinni. Jól futja meg az utakat, jól blokkol és nagyon okos. Nagyon megbízható és nagyon következetes. És egész szezonban kiegyensúlyozottan teszi ezt. Továbbra is ezt kell csinálnia. Nyilvánvaló, hogy ez egy szoros mérkőzés volt ma és minden játék amit megcsinált, nagyon sokat segített nekünk. A red zone teljesítményükről Volt több lehetőségünk is a mai meccs alkalmával, hogy lezárjuk ezt a meccset, különösen a vörös zónában, és mi csinálhattunk volna 3 touchdownt 3 FG helyett. Amikor nem használod ki azokat a lehetőségeket a vörös zónában, amiket korábban megszereztél magadnak, akkor az nagyon tud minket, játékosokat zavarni. Jobb munkát kell végeznünk, mert nagyon sok szoros meccsünk van. Sokszor nagyon jó nézni ahogy a rend zoneban dolgozunk, ma pont nem ilyen nap volt. A támadóegységnek sok pontot kell szereznie Mi mindig próbálunk pontot szerezni. Nagyon jól mozgattuk a labdát. Csak nem tudtuk lezárni az egészet az end zoneban, amikor kellett volna. Ez a legfrusztrálóbb dolog a mai játékunkban, nagyon sok pontot hagytuk a pályán. A védelem tökéletesen befejezte a mai meccset, és ezzel megmentett minket. A csapat összeállásáról Képesek vagyunk sok jó játékot végrehajtani együtt. Már csak azt kell elérnünk, hogy ezt 60 percen keresztül is teljesíteni tudjuk. Megvoltak ma is a lehetőségeink. Ezért, vagy azért, de mi kicsit dekoncentráltak voltunk. Dolgoznunk kell ezen. Semmi sem tökéletesen a fociban, kivéve ha te vagy a Packers. A 10-3-as állásról. Úgy gondolom hogy az Edzőnek (Bill Belichick) magas elvárásai vannak velünk szemben. Minden héten kihívás elé állít minket, hogy jobban és kiegyensúlyozottabban játszunk. Néha megtesszük, néha nem. Szeretnénk összerakni egy jó 60 perces teljesítményt. Rob Gronkowski TE A rekord, amit megdöntött ma, mint a legtöbb TD-t elkapó Tight End. Milyen rekord? Megtartotta a labdát, amivel elérte a rekordot Igen, szóval, értem, visszakaptam a labdát és minden így volt jó, meg minden, meg jó hogy van egy rekordod, de ez igazából nem számít. A csapat ma megszerezte a győzelmet. Van egy újabb „W-nk” és csak ez számít. A védelem jól játszott a mérkőzésén végén. Interceptiont szereztek, ami hatalmas volt! Semmi sem jobb, mint győzelemmel lejönni a pályáról. A hosszú elkapásáról az első félidőben Tom tökéletesen dobta a labdát. A védő ott volt. Ő úgy dobta, hogy senki más ne tudja elkapni, csak én és én megtettem, majd észleltem, hogy a srác egyáltalán nem ért hozzám. Így felpattantam és elkezdtem futni és majd pár srác szerelt le. Jó, nagy játék volt és egy jó passzból indult. Biztos volt-e benne hogy nem lépett ki. Igazából nem tudtam. Nem volt síp, vagy ilyesmi, úgyhogy futottam ahogy bírtam. Amíg nem hallom a sípszót, addig játszok. Nem képesek védekezni rajta. Nagyon keményen kell edzened, keményen futni, mindig bele kell mindent adni. Ez az NFL. Azok a srácok is nagyok és azok a srácok is gyorsak, úgyhogy ha nem futsz teljes erőből, akkor simán utolérnek és hamar a földön találod magad. Azért dolgoznak a mérkőzéseken, hogy téged levigyenek. Ő és a Redskins safety DeJon Gomes "beszélgettek" a mérkőzés során. Nem emlékszem semmi ilyesmire. Ők csak játszották a játékukat. Mi tiszteljük az ellenfeleinket. Keményen játszottak. Tényleg nagyon kemény védelemmel kellett szembenéznünk. Komoly gondot okoztak nekünk az egész mérkőzés alatt. Kemény csata volt. Egy az egyben védekezés és a zónázás. Ez mindig attól függ, hogy ki ellen játszunk. Ettől függ minden. Ma leginkább egy az egyben védekeztek. Biztos, hogy több mint 75 %-ban ilyen felállásuk volt. Futni a linebackerek vagy a DB-k ellen. Az van ami van. Úgy értem, akárki is védekezik ellenem, az a dolgom, hogy tisztára játszam magam. Bárki is van ott, van egy játéktervem hogy elérhető legyek. Ha ez a srác akkora mint én, meg kell tudnom oldani. Ha ez a srác gyorsabb mint én, akkor használnom kell a testi erőmet, vagy valamit. Szóval, bármi is van, van egy munkám és ez az, hogy tisztára játszam magam. Gondolta-e volna, amikor kikerült az egyetemről, hogy ennyire sikeres lesz? Nem, egyáltalán nem. Úgy értem, te csak edz keményen! Neked minden áldott nap keményen kell dolgoznod. Nem tudhatod előre, hogy mi fog történni. Tom Brady és az offensive coordinator közötti szóváltásról. Nem láttam. Majd megnézem felvételről. Mi a terve azzal a labdával, amivel megdöntötte a rekordot. Nem tudom. Földhöz vágom (spike-olom). Vagy gyakorlom azt. Wes Welker WR A mérkőzésről Ez egy kemény, harcos mérkőzés volt. Határozottan kemény volt. Szerencsére, a végére begyűjtöttük a győzelmet. A védelem megcsinálta nekünk. Nagyon sok hibát követtünk el, de végülis nyertünk és ez az egy dolog, ami számít. Andre Carter DE A védelem mai teljesítménye Büszke vagyok magamra amiért keményen dolgozok és végrehajtom a tervet. Összességében, ez egy nagyon szoros mérkőzés volt. Ugyanakkor meg kell találnunk a módját, hogy jobbak legyünk ennél. Lassú kezdés Csak a befejezés számít. Néha lassan kezdünk és jól fejezzük be, néha fordítva. Van egy pont a mérkőzés közepén, amikor vagy rosszra fordul valami, vagy pedig mentálisan sikerül túljutnunk ezen és a magunk oldalára fordítani a dolgokat. Lehet, hogy sokszor egyszerűen túlgondolkodjuk a dolgokat és nem hajtjuk végre a feladatunkat. Meg kell találnunk az utat, hogy kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtsunk 4 negyeden keresztül. A bíró személyi hibát fújt ellene Nem, nem. Biztos vagyok benne, hogy holnap ezt megfogják nézni. Ez nem szerencsés, különösen akkor amikor megakarsz csinálni egy játékot. Nincs szükség arra, hogy lelassítson. Azt gondolom, hogy az egy jó ütés volt. A liga egyértelműen védeni akarja az irányítót, amit én meg is értek. Ez az én hibám volt, és még jobban figyelni fogok arra, hogy ne hozzam ilyen helyzetbe a védelmet. Visszatérése Washingtonba Ez a szezon már önmagában is egy áldás számomra. A lehetőség, hogy azt csinálhatom amit csinálok és együtt játszani ezekkel a nagyszerű srácokkal a pályán. Összességében megtettem azt amit tehettem, megpróbáltuk minél több pontot feltenni a táblára és elvégeztem a munkámat. Jerod Mayo LB A késői siker meghozza-e a védelem önbizalmát. Egy kicsit, de ugyanakkor továbbra is arra kell törekednünk, hogy egy egész mérkőzést összerakjunk, ez most épp elég volt ma, de lehet hogy ennyi pont nem lesz elég egy másik napon. A Redskins mutatott-e bármi olyat, amire nem készült fel a védelem. Láttunk mindent a filmeken. Azok a srácok csak kijöttek és nagyon jól hajtották végre a játéktervüket. Jó csapatuk van és nekünk továbbra is fejlődnünk kell. Megütötte-e magát a játék végén. Nem, nem. Csak görcs volt a vádlimban. Sokszor, amikor hideg van kint, nem érzed hogy izzadsz, de közben meg igen. Az interceptionjéről Nos, Tracy (White) nagyon jó munkát végzett a labdás emberek, sikerült kiütnie a kezéből, felpattant és pont a kezeimbe esett. A védelem akkor csinálja meg a playeket, amikor szükség van rá. Nos, tudod, ma ennyi elég volt, de egy másik héten ez már nem biztos, hogy elég lesz. Muszáj fejlődnünk és reméljük, hogy meg is fog történni. Vince Wilfork. A labdaszerzés utáni TD-je. Akárkivel is játszol, harcolnod kell a labdáért, szerencsére én kaparintottam meg. Gyorsan kezdtünk a védelemben. Ez egyszerű, amikor arról beszélünk hogy mit kell tennünk mint csapat, az arról szól, hogy kezdjünk gyorsan és fejezzünk is be. Azt hiszem a védelem gyorsan kezdett, majd volt egy kis botlás a 4. negyedben, de befejeztük a mérkőzést egy interceptionnel. Nem panaszkodhatunk. Folytatnunk kell a munkát. Nagyon sok dolgot feltudunk használni ebből a mérkőzésben, dolgozni rajta, majd továbblépni. Devin McCourty CB Bajban volt a csapat. Igen, bajban voltunk. Azt hiszem. Bár győzelmet értünk el ma, de tudjuk hogy ez nem lesz elég legközelebb. Már most a következő hétre koncentrálunk és meg kell néznünk, hogy miben kell jobbaknak lennünk. Hogyan próbál javítani a játékán. Muszáj kiegyensúlyozottabbnak lenni. Nem gondolom, hogy a bizalom hiánya az igazi baj, csak ki kell mennem, játszanom és következetesnek lenni. A védelemben leginkább rá játszanak, miután megcsináltak rajta egy játékot. Amikor megcsinálnak rajtad egy játékot, akkor tudod, nem szabad hogy ez megállítson téged. Nem fogják azt mondani, hogy „Oh, jól van, készen vagyunk, menjünk tovább”. Ebben a ligában továbbra is rád fognak játszani. Szóval muszáj úgy hozzáállnom, hogy „Hogyan tudnám legjobban segíteni a csapatomat a pályán és megcsinálni a játékokat?” A játék megváltoztatása a 4. negyedben. Csak technikásabban játszottunk. Azon gondolkodtam, hogy mit tehetek és mivel fejezhetjük be a munkánkat. Ez a legnagyobb dolog: egy szoros mérkőzésen játszani és aztán lezárni azt. A csapat red zone védekezése. Azt hiszem, hogy ez egy tudatos dolog. Tudjuk, hogy amikor a vörös zónában vannak,akkor az a célunk, hogy kívül tartsuk őket a célterületünktől. Mindig erre emlékeztetjük magunkat és ez a legnagyobb dolog, amit tehetsz. Forrás: Patriots.com