Mérkőzés utáni nyilatkozatok 2. rész

Nézzük, hogy a ritkán nyilatkozó Robert K. Kraftnak mi mondani valója volt a mérkőzés után, illetve a csapat vezérei Bill Belichick (vágott verzió a gyenge idegzetűek miatt), Vince Wilfork és Tom Brady miket mondott. Robert K. Kraft „Elég régen álltam már ezen a pódiumon, sajnos. De most izgatott vagyok. Azon gondolkoztunk, hogy az idei évet azoknak szenteljük, akik sokat tettek a közösségért. Elismerés illeti a fiamat, Jonathant, aki felvetette az öltetett. Olyanokat akarok bevonni a programba, akik nem a pénzükkel segítik az országot, hanem a cselekedeteikkel. Öt szakma jut eszembe erről, a legtöbbjükkel mindenki találkozott már: nővérek, katonák, rendőrök, tűzoltók és tanárok. Ők mindnyájan mindent megtesznek, hogy Amerikát nagyszerűvé tegyék, mindezt úgy, hogy munkájukat kevesen ismerik el és nem fizetik meg eléggé. Ezért úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy programot: Super Bowl for Super People Sweeptakes. A szabályok a Patriots.comon megtalálhatóak. De a lényege az egésznek, hogy az emberek jelölhetnek a fent említet foglalkozást űzőket erre a címre, ha az a személy valami különlegest tett a városért. Ez egy New England jutalom azoknak, akik sokat tettek New Englandért. Mind az öt kategóriából kiválasztunk 2 embert – tehát nővérek, rendőrök, tűzoltók, katonák és tanárok közül- pénteken véletlenszerűen, és őket illetve egy vendégüket magunkkal visszük a Super Bowlra. Ezzel ünnepeljük a közösséget és azt, amit ők értünk tettek. Nagyon izgatottak vagyunk ezzel kapcsolatban és reméljük, hogy sok embernek tudunk majd örömet szerezni, köszönetet mondani nekik az önkéntes és odaadó közösségi munkájukért. Köszönjük. Köszönjünk mindenkinek, aki eljött. Örülök, hogy itt vannak. Tudom, hogy az NBC nagyon boldog. Alig várjuk a Super Bowlt. Még mondanék egy dolgot, tegnap este a mérkőzés után átjött Steve Bisciotti, a Ravens többségi tulajdonosa és jót beszélgettünk. Itt van nekünk ez a nagyszerű sport és reméljük, hogy a kiválasztott személyeknek egy különleges élmény tudunk szerezni ezzel.” A franchise története alatt, látta már a csapatot fenn és lenn is. Az öltözőben látott ünneplés után, mennyire lesz nehéz a csapatnak visszazökkenni a valóságba? „Nagy hitem van ebben a csapatban. Egy olyan edző van, aki végig ment a létra minden fokán. Vicces, beszélgettem Rodney Harrisonnal, aki most a NBC-nél dolgozik. Azt mondtam neki, hogy mennyire megtisztelve éreztem magam, hogy Drew Bledsoe-t vendégül láthattam a házamba a mérkőzés előtt. Rájöttem, hogy ők nem játszottak együtt, ő egy későbbi generációban játszott a csapatnál. Azért hoztam fel Bill Belichick nevét, mert azt a rendszert, azt a reményteljes rendszert, amit felépítettünk, az rá épül. Arra épül, hogy az edző fegyelmezetten és koncentrálva tartja a játékosokat. Szerencsére ezt tapasztaltuk a mérkőzés előtt. Vannak szabályaink, amiket követünk és követni is fogunk. Reméljük, abban a megtiszteltetésben lesz részünk, hogy a negyedik bajnoki címet is hazahozhatjuk a városnak.” Egy tucatnyi játékos hagyta el a két csapatot a négy évvel ezelőtti Super Bowl óta. Mind mond ez el a két szervezetről, hogy még is egy teljesen új csapattal állnak ki. „Mind a két csapat meg van áldva egy kiváló edzővel és sok igazi sportemberrel. Tudom, hogy a Giantsnek jó a tulajdonosa. De Istenem, a tegnapi mérkőzések hihetetlenek voltak. Kijöttek már az értékelések? Én még nem láttam, de már biztos hogy kint vannak. Muszáj felhívni az NFL.com-ot. Azt hiszem, hogy az NFC volt minden idők harmadik legnézettebb NFC döntője és a Patriots mérkőzés volt minden idők legnézettebb AFC döntője. „Igen, hát kicsit meglepő. Általában tudom ezeket a dolgokat, de ma valahogy nagyon elfoglalt voltam. Mind a két mérkőzést rengetegen nézték és van egy olyan érzésem, hogy rengetegen fogják a Super Bowlt is nézni. De mennyire szerencsések vagyunk, hogy utazhatunk Indianapolisba? Remélem az a húsz ember, akiket magunkkal viszünk élvezni fogják a mérkőzést és győzelemmel térhetünk haza.” Tom Bradyről, ösztönözhető-e illetve elvárható-e az, hogy valami extrát is nyújtson ahhoz, hogy hazahozzák a Lombardi trófeát. Főleg, hogy négy évvel ezelőtt kikaptak a Giantstől. „Őt nem kell ösztönözni, legyen szó golfról vagy fociról. De láthattuk tegnap, ez nem csak Róla szól, hanem a csapatról. A csapat, a csapat egésze figyelemreméltóan játszott, amikor szükség volt arra. Nem csak az irányítóról szól az egész, hiszen rengeteg jó irányító van, aki nem nyert bajnokságot. Ő mindig motivált. Saját szememmel látom, legyen jó edzésről vagy bármi másról. Nézzék meg, hogy ő amikor tegnap feljött ide, miként nyilatkozott a saját teljesítményéről. Nem beszélt félre.” Mennyire élénk még a 2007-es Super Bowl emléke? „Nem tudtam újra megnézni. Tegnap este, kihagytak egy mezőnygólt, amivel döntetlen lett volna az eredmény és hosszabbítás. Nekem felrémlett egy mérkőzés vége, ahol a cornerbackünk nem tudta megfogni a labdát. Ha megfogta volna, akkor letérdel és megnyertük a mérkőzést. Meg ott volt, amikor Eli Manning kicsúszott a szerelő karok közül. A végén ez a sok kis dolog dönt. Nagyszerű mérkőzés volt egy nagyszerű csapat ellen a tegnap esti. Megtisztelve érezzük magunkat, hogy mehetünk Indianapolisba. Köszönjük szépen.” Bill Belichick „Óriási megtiszteltetés, hogy az AFC-t képviselhetjük. Nagyon várjuk a Giants elleni mérkőzést, akik szintén egy nagyszerű csapat. Nagyszerű év áll mögöttük, és nyugodtan mondhatjuk azt, hogy ez lesz az év legnehezebb mérkőzése. Az idén voltak már nehéz mérkőzéseink, de ez egy szinttel nehezebb lesz. Nehéz munka vár ránk, ugyanakkor izgalmas megfelelni a kihívásnak. Tegnap már elkezdődtek a dolgok, főként a logisztikai és a szervezési ügyek. Ezek is része a rendszernek, de nélkülük nem játszanánk mérkőzéseket. Az edzők és a játékosok most kezdenek teljes gőzzel a Giants elleni mérkőzésre készülni. Várjuk a kihívást, amit a Giants elleni mérkőzés jelent. Ahogy mondtam, a játékosok nem játszottak tökéletesen, de odatették magukat. Örülök, hogy így alakult a dolog. Több játékot tudtuk megcsinálni, mint a Ravens, emiatt nyertük meg a mérkőzést. Hozzáállás az edzéseken, számít-e hogy egy fontos mérkőzésre készülnek vagy pedig csak egy ’simára’? „Minden mérkőzés nagy és fontos. Nem tudom, melyik nem fontos önnek. Mindegyik ugyan annyira fontos. Nálunk nem úgy mennek a dolgok.” Mennyire fontos a csapat hierarchiájában a left tackle? Mennyire könnyíti meg az életét az, hogy 11 éve számíthat Matt Lightre a mérkőzéseken? „Matt karrierje félelmetes. Ő egy stabil oszlopa a csapatnak – ahogy ön is mondta – már hosszú ideje. Mind mentálisan mind fizikailag folyamatosan jól teljesíti a feladatát. De nem akarom, hogy azt higgye, hogy minden tökéletes. Ő mindig alaposan felkészül a legkeményebb ellenfelekből és játékosokból már tizenegy éve. Minden pozíció fontos, főleg ha valamelyik poszt nem úgy teljesít, mint kellene. Mindenki látja a dolgot és nagy figyelmet szentelünk neki. Az a helyzet a tackle pozícióval, hogy nem lehet őket segíteni és nagyobb területet kell figyelniük, mint a belső embereknek. Nem azt mondom, hogy fontosabb, hanem hogy másabb. Másfajta kihívása van egy tacklenek mint annak, akik máshol játszanak. Mindenkinek nagy szerepe van és fontos pozíciója, egyik sem könnyű, csak másabb.” Mit tud mondani Tom Coughlinról? Milyen a kapcsolata vele? Mi teszi őt jó edzővé? „Nagyon tisztelem Tomot. Szerintem megállta a helyét több szervezetnél is. Ilyen a Jacksonville és a Giants. Persze ott van még a Boston College, de most az NFL-ről beszélünk. Kiállta az idők próbáját. Kemény edző és a csapata fegyelmezett. Okosan és győzelemre játszanak. Ők egy jó foci csapat. Arra kényszerítenek, hogy a legjobbadat nyújtsd. Tom kemény és részletes, emellett tapasztalt és heves edző, ami meg is látszik a csapatán. Hosszú ideje a barátom. Én a secondary edzője voltam, amikor ő az elkapóké a Giantsnél. Egymás ellen dolgoztunk és segítettük egymást a pályán, szoros kapcsolat alakult ki köztünk. Megbeszéltük, hogy milyen technikákat alkalmazzunk, a játékosokat, a következő ellenfelet. Jól együtt dolgoztam vele, mint minden edzővel a karrierem során. Kiváló volt a kapcsolatom vele, pedig a labda két különböző oldalán álltunk, de emiatt is tudtuk egymás és a játékosainkat segíteni. Sokat segített a secondary-n amikor a Giantsnél voltam. Egészséges verseny van köztünk.” Beszélne Vince Wilforkról és az ő szerepéről a csapatban? „Vince, az ő neve összeivódott a Patriots védelmével. Kiváló munka erkölcse van, önzetlen, megtesz mindent, amit kérünk. Több pozícióba is betehetjük: nose tackle persze, guard, külső tackle és még sok másik. Nagyon okos ember, önzetlen, jó ösztöne van a játékhoz, keményen dolgozok és sokat foglalkozik a fiatalokkal. Megint csak azt tudom kiemelni, hogy önzetlen és támogató. Összekapcsolja a játékosokat és ösztönzi őket. Sokat tett a csapatért a pályán és a pályán kívül is, az öltözőben és a kapitány megbeszéléseken. Mindenhol nagyszerű munkát végez. Nem beszél sokat, de amit csinál az mindenkinek példaértékű. Hogyan készül fel, edz, hogy tedd a dolgod, mire figyelj, hogy kommunikálj és a különböző posztok közti összhangot is ő intézi. Erről van szó, példaértékűen teszi a dolgát, a többiek pedig ránéznek és tudják, hogy ez a követendő példa.” Mennyire jó érzés látni, hogy a védelem összeért az AFC Főcsoportdöntőjére? Milyen volt látni, hogy az a Sterling Moore csinálta meg a nagy játékot a végén, aki a keretbe se fért be eredetileg? „Mind az edzők, mind a játékosok keményen dolgoztak az előszezontól mostanáig. Az alapszakasz végén, finoman szólva volt még hova fejlődni. Nem hiszem, hogy változott a munka vagy a hozzáállásuk, de jöttek az eredmények a kemény munka után. Kicsivel jobb végrehajtás, kicsivel jobb technika, nagyobb önbizalom. Ezek a dolgok összejöttek. A védelemnek voltak pillanatai az alapszakaszban, de főleg a szezon vége fele játszottak keményebben és versenyképesen. Ez igaz a Denver elleni mérkőzésre és a Ravens ellenire is. Néhány szituáció nem volt éppen ideális. De összességében a csomó srác és edző az egész évben azon fáradozott nap, mint nap, hogy fejlődjenek. Főleg az utolsó öt-hat héten.” Vince Wilfork Ledöbbent, amikor Bill Cundiff kihagyta a mezőnygólt? „Igen. De nagy volt a nyomás rajta. Tizenöt másodperc volt hátra a mérkőzésből és neki kellett volna kiegyenlítenie. Nehéz rúgás volt. De ez az egyik dolog, amit gyakorlunk az edzéseken, mindenre felkészülünk. Mindenki pokolian nagyot játszott a végén. Jó végrehajtás, passrush, blokkok és minden. Jó foci. Azt láthattak ma a nézők. Kemény és fizikai volt. Minden yardért meg kellett küzdeni. Egy nagyszerű meccs, nagyszerű teljesítménnyel, amiről az utolsó pár másodperc döntött. De nem lehet két győztes vagy két vesztes. Ma örülök, hogy a győztes oldalon vagyok.” Sikerült felfogni már, hogy ismét Super Bowlra megy? „Nem igazán. Körülöttem mindenki nagyon boldog és izgatott: a szurkolók, játékosok, az edzők, az első és a másod évesek és persze azok, akik még nem jutottak el odáig. Mind ezeket látva, felmerengnek az emlékek. Mész a Super Bowlra. Mindenki ezért a percért játszik. Az év elején mindenki nulláról indul és küzdi fel magát a ranglétrán. Szerencsére nekünk eljött ez a pillanat. Nem volt könnyű, sosem volt vagy lesz könnyű. Sok mindennel meg kellett birkóznunk, de a csapat megcsinálta. Nem adták fel. Nagyon szenvedélyesek. Szeretik a focit és az olyan emberekkel bármikor pályára lépek.” 2004-ben, a rookie évében már ott volt a Super Bowlon, most pedig veteránként tér vissza. Mit jelent ez az egész neked? „Minden Super Bowl egy áldás. Ahogy mondtam, harminckét csapat van a ligában, mindenki ezért a percért küzd. Ez nem volt teljesen világos még 2004-ben számomra, mert kezdő voltam. Az első egyetemi évemben bajnokságot nyertünk, a következő évben másodikak lettünk. Nem csináltam túl nagy ügyet belőle. Szóval, amikor idekerültem akkor azt mondtam: Ezt bármikor meg tudom csinálni. Hozzászoktam a győzelemhez, a nagy mérkőzésekhez. Telkek-múltak az évek és eljött 2007 és kikaptunk. Akkor mondtam azt, hogy hékás ez nagyon komoly dolog. Mindent végig gondolok. Mindig arra gondolok. Ez egy különleges érzés. Ez egy nagyszerű szituáció és meg kell becsülnöd. Ez Amerika sportja. Mindenki ezt fogja nézni. Akárki legyen az ellenfelük a Super Bowlon, ma este – még ha csak rövid időre is – láthattak minket játszani. Rengetegen nézik a mérkőzéseket. Minden szem rád szegeződik. Minden megmozdulásodnál, interjúdnál és játékodnál a legjobbadat kell adnod. Remélem felkészülünk és egy győzelemmel sétálhatunk haza. Ahogy már mondtam, voltam már mind a két oldalon, győztes és vesztes is. Utálok veszteni, főleg fociban. Mindent meg fogok tenni, hogy felkészítsem a többieket, és biztos, hogy nem lesz nehéz feltüzelni őket.” Beszélhetünk a két fontos játékodról? „Őszinte leszek veled. A futásnál elengedtek engem. Nem tudom, nekem azt tanították, ha nem blokkolnak téged, akkor minden adott. Lehet, hogy nem is akartak blokkolni engem vagy csak megvertem azt, akinek kellett volna. Meg kell nézni a filmet, hogy lássam. Az olyan kritikus játékoknál ki kell használni az ilyen lehetőségeket. Másodperc alatt végig gondoltam, vajon nála van a labda? Ha csak eljátszották, akkor azt rendesen megettem. De nem az volt. Annál a Joe Flacco játéknál, a partvonal mellett megbeszéltük mit kellene változtatni. Máshogy közelítettük meg a játékot és pontosan tudtuk, hogy mit akarunk. Azt az ellenfelet kaptam, akit akartam, így kihasználtuk az előnyt. Tudtam, hogy Flacco a zsebből passzol. Ő ott fog állni és kapni fogja az ütést, amit én beviszek majd neki. Ő nem ment sehova, ott várt rám. Ahogy mondtam, minden összejött, de ez nem csak az én érdemem, hanem az összes védőé.” A futás elleni védelem jól működött. „Erről szólt a dolog. Múlt héten a Denver ellen tudtuk, hogy le kell lassítani a legjobb futó támadókkal rendelkező csapatot. Azt hiszem jó munkát végeztünk. Most itt volt Ray Rice és Ricky Williams és tudtuk, hogy ellenük is az kell. Megcsináltuk és emiatt tudtuk megnyerni a labdajátékot. Jól jöttünk ki a dologból. Gyorsan kezdtünk, erre van szüksége a védelemnek. Felmentünk a pályára majd le is jöttünk. Az mindig pozitív, ha úgy kezded a mérkőzést. Ezt kell folytatnunk a jövő héten is. Semmi kétség nem fér hozzá, a labdajátékot a csapatunk fogja nyerni. Küzdeni fogunk, bármi legyen az eredmény. Ez a csapat harcosokból áll. Harcosok, edzők és a többiek, akik ebben a különleges klubnál vannak. Imádom őket és szeretek velük együtt játszani.” Tom Brady Sneak touchdown. „Olvastam a szituációt és úgy éreztem, hogy ki kell használni az előnyt és szerezni egy könnyű touchdownt. Nem gyakran csinálok ilyet. Örülök, hogy megcsináltuk negyedikre. Nagyon fontos volt.” Amikor Lee Evans elkapta a labdát, azt hitte hogy touchdown mielőtt Sterling Moore kiütötte a kezéből? „Nagy játék volt Mooretól. Ezek a mérkőzések egy vagy két játékon múlnak. A védelmünk bemutatott pár igazán nagy játékot, néhány nagyon fontos játékot. A végén dőlt el minden, pokoli egy meccs volt.” A csapat megmutatta, hogy van tartása. Sokan ravasz csapatnak tartanak titeket. „Két kemény, fizikai csapat volt ma a pályán. Nem futottunk túl sokat, de amikor futottunk akkor jók voltunk. Nagyszerű volt csapat és a Ravens nem hiába végzet abban a pozícióban. Ők egy jó szervezet. Kemények, fizikálisak, jók az emberfogásban, jók a passrushban és jól védik le a futásokat. Mindenben jók. A támadóik jól játszottak, de a védelmünk fantasztikus volt. A támadóink, jobbnak kellett volna lenni a vörös zónában és adni el annyi labdát. Örülök, hogy nyertünk, továbbjutottunk. Ez volt zsinórban a tizedik győzelmünk. Remélem meg lesz a tizenegyedik is.” Többféleképpen jellemezted a teljesítményed a szurkolónak az ünneplés alatt. Mit mondtál akkor ott, és most átgondolva mit mondanál másként? „Mint irányító, nem akarod eladni a labdát. Az üres játékosoknak akarod dobni és kihasználni a helyzeteket, amikor az elkapóid elszakadnak a védőiktől. Azt kívánom, bár jobb teljesítmény mutattam volna be. Bizonyos szemszögből, mindig magadban keresed a hibát. Én már ezt csinálom egy ideje. Örülök, hogy nyertünk és továbbléptünk. Remélem pár hét múlva ennél jobb produkciót fogok nyújtani. A támadók ennél jobban tudnak játszani és épp ezt fogjuk tenni.” Az elmúlt két évben rossz vége lett a rájátszásnak. Akár azt is mondhatnánk, hogy az akkora Patriots jobb volt, mint a mai. Miért ez a csapat jutott be a Super Bowlra? „Tíz meccset nyertünk zsinórban. Nem mindegyik volt szép és jó. Kezdtünk gyorsan és lassan is. A néha ment a játék, néha nem. Mentálisan erős a csapat. Megmutatták, hogy ellenállóak. Ha megnézzük az elvesztett három mérkőzést, ott is a végsőkig küzdöttünk. Az utolsó percig küzdeni fogunk. Nagyszerű dolog egy olyan csapatban lenni, mint ez. Nehéz idáig eljutni. Minden mérkőzés nehéz, mert az NFL-ben nincs gyenge csapat. Az utolsó tíz hétben annyit adtunk ki, hogy megnyerjük azokat a meccseket. A következő mérkőzés a végén fog eldőlni és remélem, van még elég játék a zsebünkben.” Tizenegy szezon alatt az ötödik Super Bowlod. Mit jelent számodra ez a visszatérés? „Hihetetlen. Néztem a mérkőzéseket, amikor gyerek voltam. A 49er szurkoló voltam, szóval bőven láttam Super Bowlt. Meg kell csípnem magam, hogy tudjam, ez nem álom. Kiváltságosnak érzem magam, hogy ennek a kiváló szervezetnek a tagja lehetek, és hogy ilyen kiváló játékosokkal játszhatok együtt. Megtiszteltetés irányítónak lenni itt.” A San Francisco-nak szurkol? „Nem érdekel, hogy ki ellen játszunk, Tényleg nem.” Források: Patriots.com 1 2 3