Menetrend
Szavazás

Mit jelent Gronkowski kiesése a csapatnak

2012. 11. 21. 19:25
Szerző: Danna
Kategória: Cikkek
Mit jelente a New England Patriotsnak, a tight edjük, Rob Gronkowski esetleges elvesztése annak törött alkarja miatt?

Vegyük sorra a tényeket, amik jól tükrözik Gronkowski jelentőségét a csapat számára:

- Gronkowski két TD-je a vasárnapi Indianapolis Colts elleni mérkőzésen 37-re növelte touchdownjai számát, ami a harmadik legtöbb az NFL történelmében a három szezonnal rendelkező játékosok körében. Ennél csak Randy Moss (43) és Jerry Rice (40) ért el többet.
- A vasárnapi mérkőzés volt sorozatban a negyedik, ahol Gronkowski pontot szerzett a csapatnak.
- Ő az egyetlen tight end az NFL-ben, aki az első három szezonja mindegyikében legalább 10 mérkőzésén szerzett TD-t.
- Gronkowski az egyik a három Patriots játékos közül, aki három év alatt minden szenzonban legalább 10 mérkőzésen eredményes volt. A másik két játékos Corey Dillon (2004 - 2006) és Randy Moss (2007-2009).
- A vasárnapi mérkőzésen Tom Brady Gronkowski féle dobott hét passzából mind a hét célba talált, amiből Gronk összesen 137 yardot és 2 TD-t szerzett.
- Gronkowski elkapta az egyetlen felé irányzott passzt az endzone-ban, így ez már a 4. mérkőzése sorozatban, ahol endzone-ban elkapott passzal szerez TD-t.
- Brady hétből ötször passzolt sikeresen Gronkowski felé az endzone-ban az utóbbi négy mérkőzésen, miután az első 6-on mindössze hatból kétszer.

További öt adat, amik megmutathatják mennyire fog hiányozni Rob Gronkowski a csapatnak:

1. Gronkowski 2010-es újonc szezonja óta 37 TD elkapást produkált, amivel vezeti az NFL ranglistáját, őt követi Calvin Johnson a második helyen 31-el. Az idei szezonban, a vasárnapi 9. és 10. TD elkapásával (a sérülése előtt) Gronkowski lett az első tight end az NFL történetében, aki három egymást követő szezonjában két számjegyű TD elkapást hozott össze.

2. Tom Brady passzainak legkedveltebb célpontjai a tight endek lettek, mióta a 2010-es drafton a Patriots kiválasztotta Aaron Hernandezt és Rob Gronkowskit. A 2010-es szezon óta a csapat tight endjei összesen 54 TD-t szereztek, 23-mal többet, mint a statisztikában őket követő Saints.

3. Gronkowski első három szezonjában elért 37 TD-je a harmadik legtöbb az NFL történetében. Az első három évében Randy Moss érte el a legtöbb, 43 TD-t, és bár a Patriotsnak még 6 mérkőzése hátravan az alapszakaszból, Gronk a sérülése miatt az eddigi jelentések alapján 4-6 hétig nem léphet pályára.

4. 2010-ben és 2011-ben, amikor Rob Gronkowski és Aaron Hernandez (nagyjából) egészségesek és játékképesek voltak, a Patriots 2,068 játékból 1,506-ban több tight endes formációban állt fel támadni, ami a játékok 72,8 %-át jelenti. Ez magasan a legnagyobb százalék az NFL-ben. Az idei, Hernandez nélküli 6 mérkőzésen ez a mutató 44.1 %-ra esett vissza (7. az NFL-ben) és valószínűleg nem fog növekedni akkor sem, ha Hernandez visszatér, de Gronkowski kiesik a következő pár hétre.

5. Gronkowski sérülése azt is jelenti, hogy Tom Brady elveszi kedvenc endzone-beli célpontját. Brady az esetek 67%-ában Gronknak passzolt az endzone-ban, és csak 29%-ban bárki másnak az utóbbi 2 évben.
Vasárnap, az Indianapolis Colts elleni mérkőzésen Gronkowski elkapta mind a 7 felé irányzott passzt, ezzel 137 yardot és 2 TD-t szerezve, beleértve az endzone-ban passzot is, amivel 4-re nőtt azon mérkőzéseinek száma, ahol az endzone-ba passzolt labda elkapásával szerzett TD-t.

A New England Patriots irányítója, Tom Brady, méltatta Rob Gronkowskit a vasárnapi Indianapolis Colts elleni fölényes, 59-24 arányú győztes mérkőzést követő sajtótájékoztatón. Ekkor még ő sem tudta, mennyire súlyos a harmadéves tight end alkarsérülése, ami miatt még a játék vége előtt el kellett hagynia a pályát.
„Tudtam, hogy megsérült, de nem voltam tisztában a sérülés mértékével” mondta el Brady a „Dennis & Callahan” című műsorban, a bostoni WEEI sport rádióban. „Ő egy nagyszerű játékos, szívás, hogy megsérült, de ez a játék része. Mindent meg fog tenni, hogy minél előbb visszatérhessen, nekünk pedig addig is ki kell mennünk a pályára és nélküle meccseket nyerni.”
Gronkowski a csapat igencsak jelentős tényezője az idei szezonban, vezeti a statisztikákat, mint elkapott yardok számában (748) mint TD-k számában (10), aminél a ligában csak a Bengals elkapója, A.J. Green ért el többet. De míg hatása tagadhatatlan, Brady szerint a többieknek kell helyettesíteni Gronkowskit a távollétében, aminek ideje a hétfői műtétet követően még mindig kérdéses.
„Rengeteget tesz a csapatért, de az ilyen esetek miatt vannak mások is a rosteren.” tette hozzá Brady. „Visanthe [Shiancoe], Daniel Fells, Aaron Hernandez, és Hooman [Michael Hoomanawanui] is ott vannak, hogy megpróbálják pótolni Gronk hiányát. Ez egész egyszerűen benne van a fociban, és meg kell megtalálnod az alkalmazkodás módját, az senkit sem igazán érdekel, hogy hogyan. Nekünk csak ki kell menni újra és újra és mérkőzéseket nyerni.”
A Patriotsnak nem áll rendelkezésére a teljes felkészülési idő, hogy kitalálja, hogyan alkalmazkodjon Gronkowski hiányához, ugyanis már csütörtökön utaznak New Yorkba, hogy megmérkőzzenek a Jets-el. Brady szerint a csapat még nem kezdte el a tervezési szakaszt a felkészülésben, így még bizonytalan, hogyan építik fel a támadóegységet Gronkowski nélkül.
„Még nem tudom, nem értünk a játékunk megtervezéséhez a felkészülésben” mondta Brady. „De a támadócsapat elég rugalmas. Próbálunk az erősségeinkre építeni, és természetesen alkalmazkodnunk kell Gronk hiányához és azokra építeni, akik rendelkezésre állnak”.
A 35 éves irányító megjegyezte, hogy az NFL minden csapatában vannak sérültek, szóval ez nem lehetne mentség arra, hogy nem raknak pontokat a táblára a mérkőzéseken.
„Ez egyszerűen – ez is a football szezon része” folytatta Brady. „A Jets elvesztette cornerbackjét, [Darelle] Revis-t, valamint WR Santonio Holmes-t is az egész szezonra, valamint rajtuk kívül is vannak további sérültjeik, ahogy minden csapatnak. Meg kell ezzel küzdenünk az egész szezonban, de továbbra is csak ki kell mennünk a pályára, és tenni a dolgunk.”

Fordította: Gábor (winston86)

Forrás: ESPN Boston

Hozzászólások

2012. 11. 21. 19:40
Neo
Talán, ha sok futással fárasztanánk őket, majd az elkapásoknál ott van Wes a rövid passzokra, a hosszúra Lloyd és ki tudja milyen napot fog ki Edelman, vagy Fafej. Szóval én most egyelőre nem érzem neccesnek a Jets elleni meccset.

És ha ez a meccs megvan, akkor sztem már a csoport is biztosra vehető.
2012. 11. 21. 19:47
sgabcsi
szvsz a bye week-re megyünk..így nehezebb lesz, de megoldható
2012. 11. 21. 20:15
Gronkot éppen a futójátékban a legnehezebb gyakorlatilag lehetetlen pótolni, mert legfeljebb olyan játékos küldhető fel, aki a passzjátékban nulla (pl. Cannon hatodik OL-nek), ha meg pl. "Sankó", Hörni, Fells áll be, az futásblokkban nem tudja visszaadni azt, amit Gronk tud.
2012. 11. 21. 20:48
_bb
Reiss fejtegette a podcastban, hogy Solder-t anno próbálgatták TE szerepben, és ő átvehetné a szerepet egy plusz OL mellett, persze csak kicsivel több az értéke passzjátékban mint Cannonnak...lehet Wilforkot kéne berakni, neki jó a labdaérzéke.
2012. 11. 21. 19:45
Monthy
"Gronkowski két TD-je a vasárnapi Indianapolis Colts elleni mérkőzésen 37-re növelte touchdownjai számát, ami a harmadik legtöbb az NFL történelmében a három szezonnal rendelkező játékosok körében. Ennél csak Randy Moss (43) és Jerry Rice (40) ért el többet." ---Ezt egy egészséges Gronk szerintem simán verte volna! Hihetetlen ez az ember tight end-ként,Moss és Rice nyomában szorosan...ESZMÉLETLEN!
2012. 11. 21. 20:21
Zandal
Nem vagyok a rekordok embere, de ha Gronk nem sérült volna meg nagyon-nagy eséllyel megdöntötte volna Moss rekordját. Ez pedig kár :(
2012. 11. 21. 20:30
tomi-tomi
Olvasd el ezt! http://www.coldhardfootballfacts.com/content/the-gronkowski-injury-gronk-vs-nfls-hall-fame-tight-ends/19431/

Ha hozzávesszük, amit DoM is említett, hogy liga TOP3 a TE-ek között futásblokkolásban, akkor tulajdonképpen elmondhatjuk, amit a paraszt bácsi a zsiráf láttán: ilyen fenevad nincs!

Mellesleg Brady mondata („Rengeteget tesz a csapatért, de az ilyen esetek miatt vannak mások is a rosteren.”) érzésem szerint eredetiben hordozott egy felszólító felhangot is a többi TE felé.
2012. 11. 21. 21:32
Wyatt
Gronkowski az egyik a három Patriots játékos közül, aki három év alatt minden szenzonban legalább 10 mérkőzésen eredményes volt.
Ez mire vonatkozik? Mert TD-re biztos nem

Gronkowski a csapat igencsak jelentős tényezője az idei szezonban, vezeti a statisztikákat, mint elkapott yardok számában (748) mint TD-k számában (10), aminél a ligában csak a Bengals elkapója, A.J. Green ért el többet.
Itt meg egyik sem igaz
2012. 11. 21. 22:04
Csabiii
Dehogyisnem! Elkapott TD-k számában vezet csapaton belül :)
2012. 11. 22. 00:38
winston86
még kezdő vagyok, szóval magamat próbálom védeni :-) "Gronkowski has been a major factor for the Patriots this season, leading the team in both receiving yards (748) and touchdowns with 10"
2012. 11. 24. 01:27
Wyatt
Bocsi, hogy csak most :)
Nyilván a forrás volt rossz, de Welkernek 910 yardja volt, így ez nem igaz
10 TD-vel vezeti a rangsort a csapaton belül, de A.J. Green is 10-et csinált, ami nem több, mint Gronkóé, így ez a része sem igaz
2012. 11. 21. 23:15
Burkus
Nem tudom, most mit fog jelenteni, talán semmit, ha felgyógyul a PO-ig.(Ma valahol már 4-8 hetes gyógyulási időről olvastam, az már vastagon a PO, ha ez jönne be, a konferenciadöntőn játszhatna, már ha a Pats játszik.) A PO nélküle is meglesz, a bye week és a home field advantage meg vele sem lenne meg sztem.

Tavaly a sérülése egy elvesztett SB-t jelentett. :(
2012. 11. 22. 01:38
OFenoMeno
Espn-en már lehet buzizgatni :) a Playoff Machine-t, és én már össze is állítottam egy olyan eredménysort, ami után a Patriots megszerzi a No. 1 seedet az AFC-ben :) Először is minden meccset nyer a csapat :) Így Texans ellen head-to-head-ben jobbak leszünk, ha még egyszer kikapnak vki ellen, márpedig sztem ma a Lions legyőzi őket. Ravensnek nemhogy 2, hanem 4 vereséget is vizionálok :D Chargers, Redskins, vmint utolsó fordulóban Bengals idegenben, illetve otthon a Broncos ellen. (Persze a Giants-et legyőzik otthon, hogy ezzel Cowboyst segítsék az NFC East megnyeréséhez :D ) A Broncos ellen jobb lenne a csapat head-to-head miatt, de sztem őket meg a Buccaneers vicceli meg a Mile High-on :) , így csak 12-4-ük lesz. Szóval 13-3-al egyáltalán nem elképzelhetetlen a home field advantage sem, a bye week sztem meg egyenesen biztos, mert, ha sikerülne minden meccset megnyerni, akkor sztem nem létezik, hogy Texans és Ravens is a Patriots elé kerüljön - , egyik még okés :) jah, és wild cardon a billst 10-6-al, és a chargerst 9-7-el vittem a po-ba :D
Hozzászólás a(z) Mit jelent Gronkowski kiesése a csapatnak bejegyzéshez