NFL Draft 2008

A mai és a holnapi nap folyamán kerül sor New Yorkban a draftra. Az eseményeket az NASN csatornán, illetve az nfl.com streamjén követhetitek figyelemmel. Már korábban közöltünk egy ismertetőt a draftról, de ezt most ismét megtesszük azok kedvéért, akik korábban nem olvasták. Mit jelent a draft? A draft azon játékosok kiválasztását jelenti a profi csapatokba, akik még nem rendelkeznek profi szerződéssel. Mi az a draftpick vagy röviden pick? Választási jogosultság a drafton. Kik azok a játékosok, akik részt vehetnek a drafton? Minden játékos, aki a középiskola befejezése után három évet töltött a sporttal. Jellemzően egyetemről kikerült játékosokról van szó, akik többnyire négy év collegebeli szereplés után (seniorok) akarnak profivá válni. Lehetőségük van azoknak is részt venni a drafton, akik csak harmadik évükben járnak (juniorok), vagy valamilyen okból (pl: sérülés, vagy edzői döntés) technikailag csak második évükben járnak, de alapvetően már harmadévesek az iskolában (redshirted sophomore). Utóbbi játékosokat együttesen underclassmennek nevezzük. Mikor zajlik a draft? A draft két napos esemény, idén április 26-án és 27-én rendezik meg New Yorkban. Hét körből áll, az első napon két kört, a második napon öt kört bonyolítanak le. Az első körben a csapatoknak 10 percük van a választásra, a másodikban 7 perc, a további körökben pedig 5 perc. Ha egy csapat kifut az időből, az azzal jár, hogy az utána következő csapat választhat hamarabb, míg ők később pótolhatják ezt. 2003-ban a Vikings járt így. 1. körben a 7. helyen választottak volna, de lekéstek, így a Jaguars választott a helyükön (akik eredetileg 8-ok lettek volna), a következő lehetőséget is lekésték, így a Panthers is hamarabb választott (9. eredetileg). Végül a Vikings a 7. hely helyett a 9-en tudott választani. Ez hatalmas baki volt anno, ilyenre a jövőben ne nagyon számítsunk. Milyen sorrendben választanak a csapatok? A playoffba nem jutott csapatok foglalják el az első 20 helyet minden évben. Első helyen a leggyengébb mérlegű csapat választ, másodikon a második leggyengébb mérlegű, és így tovább. A 20. helyen a legjobb mérlegű csapat választ, amely nem jutott playoffba. A playoffba jutott csapatok rangsorolása során figyelembe veszik azt, hogy ki mikor esik ki, illetve a playoffban szerzett győzelmeket és vereségeket is beszámítják a mérlegbe. 31-ként a Super Bowl vesztese, 32-ként pedig a Super Bowl győztese választ. Ha csapatok azonos mérleggel végeznek, akkor a strenghts of schedule mutatót veszik figyelembe, ha ez is egyezne, akkor a helyeket pénzfeldobással döntik el. Minden körben 32 választási jog van? Nem. Az első két körben 32 van, de a harmadik körtől megjelennek az úgynevezett compensatory pickek növelve a körönkénti pickek számát. A compensatory pickeket a csapatokat a free agencyben az előző évben elszenvedett veszteségek alapján kapják meg. A free agencyben elvesztett, és megszerzett játékosok fizetését, teljesítményüket, illetve azt a tényt, hogy playoffban szerepeltek-e új csapatukkal, viszonyítják egymáshoz. A compensatory pickek megállítására március végén kerül sor. Lehet-e már a ligában szereplő játékosért választási jogot adni, vagy választási jogot cserélni más csapattal? Igen, de kivételt képeznek a compensatory pickek, ezek nem cserélhetőek. Már a ligában játszó játékosért szabadon lehet cserélni. Választási jogot választási jogra pedig a draft trade chart alapján lehet cserélni. Miért van az, hogy idén az első körben, a negyedik körben, és az ötödik körben sincs meg a 32 alapválasztás, hanem csak 31? Az első körbeli pickjét a Patriotsnak elvették a Spygate ("kémbotrány") miatt, a másik két eset ennél bonyolultabb. A negyedik körbeli és az egyik ötödik körbeli elvétel oka az, hogy a Chargers és a Ravens a 2007-es Supplemental drafton ezekben a körökben lefoglalta Paul Oliver illetve Jared Gaither játékjogát. Így olyan mintha ezt a két futballistát ezekkel a pickekkel draftolták volna. A másik ötödik körbeli draftpick elvétel pedig azért történt, mert a 49ers illegálisan kereste meg a szerződéssel rendelkező Lance Briggst. Sőt, emellett a Bears és a 49ers harmadik körös pickjeit is felcserélték. Mi a Supplemental draft? Júliusban rendezik meg az úgynevezett Supplemental draftot. Ez a draft az olyan játékosok érdekeit szolgálja, akik az április végén már lezajlott NFL drafton nem vettek részt, de közben valamilyen indok miatt nem vehetnek részt ősztől az NCAA küzdelmeiben. Ez az ok elsődlegesen tanulmányi jellegű lehet, hiszen az iskolai követelmények nem megfelelő teljesítése az adott játékos egyetemi pályafutásának végét is jelentheti, vagy eltiltást kaphat az illető, amely egyben az NCAA mérkőzéseken szerepléstől is eltiltást jelent. Ha egy játékossal ez megtörténik, érdemes kijönnie a Supplemental drafton. Természetesen ez esetben nem kapja meg az NFL draft során vágyott milliókat, viszont nem veszít el mindent abból, amit egyetemi pályafutása alatt megtanult, és felépített. Milyen draftpickjei vannak a 2008-as NFL drafton a Patriotsnak? A Patriots első körös pickjét (31. választás az első körben) elvette a NFL, de a későbbi körökben ezek megvannak. A Patriots birtokolja ezeket a második, harmadik, negyedik, ötödik, hatodik és hetedik körökben is. Emellett a Pats rendelkezik a San Francisco 49ers első körös pickjével (7.) és az Oakland Raiders harmadik körös pickjével (a kör elején). Illetve a csapat részesülhet compensatory pickekben is. Milyen sorrendben választanak a csapatok az idei első körben? 1. Miami Dolphins 2. St. Louis Rams 3. Atlanta Falcons 4. Oakland Raiders 5. Kansas City Chiefs 6. New York Jets 7. New England Patriots (a San Francisco 49erstől) 8. Baltimore Ravens 9. Cincinnati Bengals 10. New Orleans Saints 11. Buffalo Bills 12. Denver Broncos 13. Carolina Panthers 14. Chicago Bears 15. Detroit Lions 16. Arizona Cardinals 17. Kansas City Chiefs 18. Houston Texans 19. Philadelphia Eagles 20. Tampa Bay Buccaneers 21. Washington Redskins 22. Dallas Cowboys (a Cleveland Brownstól) 23. Pittsburgh Steelers 24. Tennessee Titans 25. Seattle Seahawks 26. Jacksonville Jaguars 27. San Diego Chargers 28. Dallas Cowboys 29. San Francisco 49ers (az Indianapolis Coltstól) 30. Green Bay Packers 31. New York Giants Bővebb ismertetőt olvashattok az nfl.hu oldalon, kiegészítve több mint 400 választható játékos magyar nyelvű profiljával.