Menetrend
Szavazás

Ninkovich eltiltása

2016. 09. 02. 20:24
Szerző: Danna
Kategória: Hírek
Rob Ninkovich, a Patriots DE/LB-je 4 mérkőzéses eltiltást kapott tiltott szer használata miatt.

A játékos elmondta: a boltban vásárolt egy táplálékkiegészítőt, aminek az összetételén nem tüntették fel a tiltott szert. Elmondta, hogy a neve és a becsülete számára a legfontosabb és ezért döntött úgy, hogy elmondja mi történt. Máskor csak olyan táplálékkiegészítőt fog használni, amit a csapat által ajánlanak.

"Hibáztam, és vállalom érte a felelősséget. Összetört a szívem." - mondta a játékos. A célja, hogy a büntetés lejárta után jó formában, a csapatot segítve léphessen a pályára.

A játékos valószínűleg a tricepsz-szakadása miatt így is, úgy is kihagyott volna meccset, így legalább meggyógyulhat. A 4. előszezon mérkőzés után Mingo játéka biztatónak tűnt, így talán a csapat is megtudja oldalni a pótlását. Arról nem is beszélve, hogy így a játékos anélkül gyógyulhat, hogy azzal helyet venne el mástól, mivel az eltiltott játékos nem számít bele az 53-as keretbe.

Hozzászólások

2016. 09. 02. 20:46
szmiki
Legalább Bradynek lesz kivel gyakorolnia :)
2016. 09. 02. 21:01
tottingetosz
Úgy látszik, kell adnunk 4 meccs előnyt a csoportnak, hogy izgalmak is legyenek az alapszakasz végén. :(
2016. 09. 02. 21:31
LasVegas
Kedves Sporttárs, nem lesznek izgalmak. Simán nyerjük a csoportot, Gerappa 3-1-el adja át a stafétát, és nem a Cardinals, hanem a mákgép Osweiler miatt, aki tavaly is ellenünk játszotta élete meccsét. Kb. a fizetése 1/3-át át is utalhatná, mert mi hoztuk neki össze. Egyébként szerintem összességében buktás szezonja lesz, de ellenünk bezzeg kiemelkedően jól fog játszani.
2016. 09. 02. 21:03
Zandal
Nem jó hír, de legalább így biztosan lesz ideje felépülni, hogy utána sack-et sack hátára halmozzon. :)
2016. 09. 02. 21:15
nszgergo
ezt persze véletlenül se fogják mérsékelni 3 meccsre, mint Bell-ét... csak mondom :)
2016. 09. 02. 22:42
MemphisM
Vagy törölni mint túrós Metyúét vagy Peppersét.
2016. 09. 02. 21:19
LasVegas
Nfl.com-on már ömlik a Cheatriots... Azért kicsit sántít ez a magyarázat, rögtön tudta, melyik az a táplálékkiegészítő, amin egyébként nem volt feltüntetve a tiltott összetevő... Megfogták, ez van, amúgy sem játszott volna októberig. Biztos valami regenerálódást segítő cucc volt.
2016. 09. 02. 21:29
még nyár közepén történt.
2016. 09. 02. 21:31
épp ezért hihető a sztori, mert ugye nem volt épp kapcsolatban a csapattal, stb. Mingo hajnali játékát látva és tudva, h amúgy is hagyott volna ki, annyira nem nagy baj. plusz jobban fogja bírni a végét.
2016. 09. 02. 21:42
LasVegas
A sztori nem hihető, ellenben tanúságos: csak akkor úszod meg, ha Peyton Manning feleségétől rendelsz. ;-)
2016. 09. 02. 21:43
LasVegas
...elnézést, tanulságost akartam írni.
2016. 09. 03. 11:32
Patri Jóska
csak azért cheatriotsoznak , mert érzik ,hogy idén megint nagyon jó a csapat.Félelem szaga van a levegőben :)
2016. 09. 02. 21:49
hopi46
Hát ez a hír tele van "furcsaságokkal", sőt kicsit "büdös". Miért?
1. Ninko sérült, de nem lenne jó IR-re tenni, sajnos vannak ott máris elegen.
2. 10 éve van a ligában, komoly ember (BB egyik kedvence!), aki nem hiszem, hogy egy boltban össze-vissza vásárolgat.
3. Mingo úgy tűnik bevált.
4. Egy nappal az 53-as keretszűkítés előtt derült ki úgy, hogy "bevallotta".
5. Az eltiltott nem számít bele az 53-ba, a sérült igen.
Ügyes megoldás, hogy 54-es legyen a keret!
:-)

2016. 09. 02. 22:06
tottingetosz
Így valóban jobban néz ki...
2016. 09. 02. 23:01
areichardt
Nekem is ez volt az első tippem! :)
2016. 09. 03. 08:24
Pebal
Elég "mourinho"-s a sztori..második sárgalapok begyűjtése kamu szabálytalanságokkal, csak h ne a döntőre tiltsanak el...csak mondjuk nem tudom mennyire éri meg egy 54. helyért rombolni egy elismert, példakép szerű játékos megítélését...:/
2016. 09. 02. 23:14
vodka03
Azért vannak finom dolgok a mai nap:

Keenan Reynolds cut Baltimore-nál (Patshez sokan várták a drafton). Kaufusi is cut, de neki meg eltört a bokája egész évre annyi. Volt egy Sankey cut szintén.

Cobb-ot elhoztuk egy workout-ra. Itt ez a Ninko ügy is.

Lehet szemezgetni. Bízom benne, hogy valami normális tackle is hozható lesz.
2016. 09. 02. 23:19
vodka03
Kaufusi IR elnézést.
2016. 09. 03. 08:04
Pat Patriot
Ez olyan amatörizmusra vall. Ha én bemegyek a bótba, és veszek valami cuccot, megeszem, és utána kiderül, hogy valami baj van vele, az oké, mert hülye meg tájékozatlan vagyok, nem a sportból élek. De egy ilyen rutinos játékos, mint Ninkovich, hogy ennyire béna legyen. Nagyon megható ez a bűnbocsánatért esedezés, de ebből most annyi derült ki, hogy nem a szabályokat akarta áthágni, csak egyszerűen hülye volt. Az lett volna a minimum, hogy ha vesz valami ismeretlen vagy bizonytalan táplálékkiegészítőt - ez a cucc nyilván az volt, ami persze újabb kérdéseket vet fel... -, akkor felhív egy szakembert a Pats stábjából, hogy ebből szedhet-e. Ninkovich ebből él 10 éve, ezzel keres milliókat. Akkor figyeljen oda.
2016. 09. 03. 14:06
hopi46
Te elhiszed ezt a "Ninko túltolta" ügyet?
Ninko NEM TOLJA TÚL! (A legbecsületesebb és legfegyelmezettebb játékosok egyike a ligában!) Legfeljebb a "stáb" utasítására vagy közreműködésével!!!
Az 54-es rooster nem konteo, hanem tény.
2016. 09. 04. 15:45
Tzimisce
Nem is beszélve, hogy az egyik legokosabb. A játékosok által írt IQ tesztek közül az egyik legmagasabb eredményt érte el.
2016. 09. 03. 09:04
Chatmansky
Szerintem túlgondoljátok. Szinte mindenki tol valamit. Még az is, aki nem... Ninko kicsit túltolta, lebukott, ennyi. (Bár az 54-es konteo ötlete tetszett, mint elmélet...) A "szerkesztői kérdés" bejegyzéshez, ami ide is kapcsolódik: az egyértelmű, hogy ilyen-olyan illegális szereket szednek a játékosok a fizikai teljesítmény növeléséhez, illetve a gyorsabb regenerációk végett. De mi a helyzet az irányítókkal? Van valami feljegyzés, történet arról, hogy ők mivel "élnek"? Gondolok itt a penge agy és a gyors reakciók "menedzsertablettáira"... Ezt lehet, hogy én gondolom túl, de szerintem a QB-k egy része biztos használ ilyen szereket. Mi a véleményetek?
2016. 09. 03. 14:47
BrédiTamás12
Manning használt csak a Nfl kimosta, Brady sima táplálékkiegéstzitőkön kívül, amit az ő cége gyárt ezen kívül biztos h nem tol komolyabb anyagot.Big Ben meg használt mindenfélét :-D
2016. 09. 03. 15:54
Chatmansky
Én konkrétan olyan doppingra gondoltam, ami az agyat stimulálja. Nagyobb koncentráció, gyorsabb reakciók stb... Nem véletlenül mondják, hogy ez a legnehezebb szerep a sportban. Ott, ahol tized másodpercek alatt kell jó döntéseket hozni, elkélhet valami szer. A meccsekre gondolok, gondoltam.
2016. 09. 03. 10:14
petyus33
Na akkor Brady-nél meg jön a "matrica gate" :) ( a sisakján nem viselte állítólag az előszezon meccsek alatt az NFL logót)
2016. 09. 03. 10:56
Burkus
Szerintem is sima lebukás. Nem véletlen vette tudomásul, ahogy mindenki azt teszi. A magyarázat értelmetlen, de mindenki úgy tesz, mintha elfogadná, hogy ostoba véletlenről van szó és nem arról, hogy valaki véletlenül lebukott. Minden élsport, kivétel nélkül koksszal megy ma. (Az unokaöcsémnek 16 évesen mondták meg, hogy vagy hozzálát, vagy OB1-2 szinten elpólózhat, de a válogatottságot felejtse el. Azóta még két ismerőssel esett meg a vízilabda világában ugyanez.) Vagy új reagens van a kokszlaborban, ami kimutatja azt a hatóanyagot, amit eddig nem és Ninko ezt szedte (l. THG esete) vagy hibáztak. De szép az összeesküvés-elmélet, nekem is tetszett és amúgy sem tudna játszani, nem éri a csapatot hátrány.
2016. 09. 03. 14:07
hopi46
Nem lebukás, szándékos "lebuktatás" 54-ért!
2016. 09. 03. 11:14
Burkus
2016. 09. 03. 12:18
Lucius
Igen, de a többség mondjuk a Pats bukását jósolja ott.
2016. 09. 03. 13:34
DeMartino
vannak benne érdekességek :)

http://www.patspulpit.com/2016/9/2/12762342/projecting-the-patriots-53-man-roster
2016. 09. 03. 13:47
LasVegas
Jó és érdekes cikk, köszönjük!
2016. 09. 03. 14:03
DeMartino
Igazán nincs mit :)
2016. 09. 03. 16:47
DeMartino
Most komolyan jól látok mit adott a Vikings Bradfordért az Eagles.-nek? :D :D :D :D
2016. 09. 03. 16:52
DeMartino
2017 első és 2018 4.körös pick ezért a szerencsétlenért??? :D :D :D úgy látom a Vikings.-nél is elgurult a gyógyszer :D
2016. 09. 03. 17:36
LasVegas
Számomra ennek az az üzenete, hogy valószínűleg Teddy sérülése olyan súlyos, hogy jövőre sem biztos a játéka... :-(
2016. 09. 03. 19:32
Burkus
Ha nem career-ending. Az is benne van. De ez a Bradford burokban született. Ő kapta az utolsó újonc gigaszerződést. Én azt hittem, hogy a Ramsnél nyújtott teljesítménye/sorozatos és súlyos sérülései a végét jelentik a pályafutásának. És még küzdenek is érte...
2016. 09. 04. 09:33
Everlast77
Semmi érdekes nem történt, Az Eagles egyszrűen lerabolta a Vikingst. Mert Bradford az egyetlen elérhető irányító, aki kezdő kvalitásokkal rendelkezik, még ha harmatos is. Ezen kívül még mehettek volna Szancsóért. Az jobb lett volna? Vagy esetleg Tebow, Tebow, Tebow.......:DDD
Hozzászólás a(z) Ninkovich eltiltása bejegyzéshez