A szurkolók – köztük a pats.hu olvasói – már hozzászokhattak, hogy az utóbbi évek elveszített playoff mérkőzéseit, Super Bowljait követően újra és újra előkerül a téma. Adam Kaufman a boston.comon megjelent cikkében, mondhatni a futballtörténeti elemzés módszerével közelít a témához, és azokhoz a bizonyos elvárásokhoz.-TORESPONT-
Miután az AFC döntőn a Patriots elbukott a Broncos ellenében, a Bill Belichick által a csapatot sújtó számos sérülés ellenére elért edzői teljesítmény miatti egyöntetű elismerést, a Pats játékosállományáért felelős vezetőként végzett munkájának becsmérlése váltotta fel.
Tom Brady-nek nincs elegendő fegyvere, hogy harcoljon – kiabáltuk.
Egyre fogy az idő, hogy az irányító újabb Super Bowl nyerjen – panaszkodtuk.
A vezetőedző egója már nem feltétlenül szolgálja saját csapatának az érdekeit – sugdolóztuk.
Aztán egy kósza, világos pillanatban felötlött bennem:
Atyaég, az elvárásaink túllőnek minden határon.
Az egy dolog, hogy a tökéletesség közel 15 éves periódusa összezavarja az embert, de teljesen más dolog ezeket a sikereket az egyik pillanatról a másikra elvárásként megfogalmazni.
Számunkra az a valóság, amit éppen érzékelünk. Elég egy pillantást vetnünk az edző-irányító tandemre, és a jelenlegi hírnevük alapján, továbbá mert egy nagyon jól működő franchise alkotórészei, rögtön Super Bowl esélyesként gondolunk rájuk. De az NFL kiegyensúlyozottsága miatt a liga harmadának – némelyik évben felének – reális esélye van arra, hogy a megfelelő pillanatra a megfelelő formába lendüljön, és bajnokságot nyerjen.
Nem volt ez mindig így.
Belichick edzői teljesítménye a Clevelandnél eltöltött öt év alapján az elfogadható kategóriába volt sorolható. Az általa vezetett Browns egyetlen 11 győzelmes, playoff részvételt eredményező idénynek örülhetett az egyébként nem túl termékeny érában, amely összességében 36-44-es mutatóval zárult. [1994-ben a 11-5-ös alapszakaszt követő wild card meccsen éppen a New England Patriots-ot verték meg 20-13-ra, majd 29-9-re kikaptak a Pittsburgh Steelerstől. Érdekesség, hogy a Browns akkori védelmének egyik oszlopa a Patstől nemrég távozott edző, Pepper Johnson (LB) volt – a szerk.]
2000-ben, amikor draftolták a Michigan Egyetemről, mindenki úgy tekintett Brady-re, mint egy hatodik körös senkire, majd egy évre rá rabul ejtette szívünket. Komolyan, ennek a srácnak szánták feladatul, hogy tartsa a frontot, ha Drew Bledsoe kiesik?
Ők ketten, az edző és az irányító alkották meg generációjuk, sőt, talán minden idők legjobb párosát. Miután több mint egy évtizede neveli Robert Kratf „ötödik gyermekét”, Belichick 199 győzelemmel a hatodik az NFL örökranglistáján. New Englandben a közös győzelmek száma több mint 100-zal haladja meg a vereségekét. A különbség annyira egyértelmű, hogy már szinte nevetséges.
De a páros tagjai közös uralkodásuk kezdetén korántsem tartoztak a legjobbak közé. Nem voltak emberfelettiek, főleg a center mögött álló srác nem volt az.
Brady hatékonyan, jól időzített teljesítmények révén érte el a győzelmeket, és igencsak nagy segítségére volt ebben a védelem és a speciális csapatrészek munkája. Kezdőként az első négy idényében három Super Bowlt nyert, és győzött mind a kilenc playoff mérkőzésén, de egyetlen szezonban sem tudott elérni 3900 yardot, 29 touchdownt, 64%-ban sikeres passzkísérletet, vagy éppen 93-as QB mutatót.
Egy átlagon felüli játékos volt, elitnek számító utószezonbeli eredményekkel. Valójában 2007-ig, Randy Moss és Wes Welker érkezéséig Brady számai egyáltalán nem voltak minden képzeletet felülmúlóak. Azóta vált azzá a Tom Brady-vé, aki az eszünkbe jut a név hallatán, a trendi, jól öltözött pasivá, szupermodell feleséggel. A sráccá, aki egy várárokkal körülvett házat is megengedhetne magának. Ha minden igaz, 2001 Brady-je az egyik csapattársának garázsa feletti lakásban lakhatott.
A 2007-es kampányban mindemellett feltűnt egy, a szezont 18-0-lal kezdő edző is. A régi idők Delfinjei rettegtek, hogy véget ér a halhatatlanságuk. [Az 1972-es Miami Dolphins 14-0-s alapszakasz után 17-0-s tökéletes szezonnal nyert Super Bowlt – a szerk.]
Két Super Bowl részvétellel később, a „kettő a legjobbak között” és „a két legjobb” közötti határvonalat elmosta a sisakhoz szorított őrült elkapás, amely karriert csinált, és a bosszantó labdaejtés, amely egy egész örökségen ejtett csorbát.
Brady 27 évesen háromszoros Super Bowl győztes volt; most 37-hez közeledve még mindig nincs meg a negyedik. Belichick egészen addig a Spygate lángelméje marad, amíg egy Gatorade fürdővel és konfetti zuhannyal el nem hallgattatja a kritikusait.
Képesek vagyunk-e, ha csak egy pillanat erejéig is figyelemmel lenni a tényekre, mielőtt eldöntenénk, hogy milyen helyet érdemelnek a történelemben?
A Liga történetében mindössze két quarterback jutott el öt Super Bowlig: Brady és John Elway. A Broncos irányítójára valahogy mégis szeretetteljesen emlékeznek, mert ő megnyerte a két utolsót, mielőtt elbukott volna a három előzőn korábbin. Terry Bradshaw és Joe Montana soha nem jutott el az ötödik döntőig, de győztek, mind a négy adandó alkalommal.
Belichick egyike annak a három edzőnek, akik öt alkalommal is a Nagy Mérkőzésig vezették a csapatukat, egyenlően állnak Tom Landry-vel, és csak Don Shula előzi meg őket hat alkalommal. Az utóbbi kettő azonban csak kétszer győzött. A mércét Chuck Noll teljesítménye jelenti, aki hat év alatt négy Super Bowlt nyert a Steelers-szel.
Nollnak Bradshaw a bajnoki éveken kívül még további 10 idényben állt a rendelkezésére, de ennek ellenére mindösszesen 16 playoff mérkőzést nyertek meg. Persze akkortájt kevesebb lehetőség adódott, de Belichick már 18 alkalommal aratott győzelmet Brady-vel. Landry irányítója a Dallasnál eltöltött 11 év alatt Roger Staubach volt, aki sokak szerint az egyik legjobb játékos, aki valaha ezen a poszton játszott. Ennek ellnére Staubach mindössze 11 playoff győzelmet ért el, Landry pedig a későbbiekben még konferencia döntőt sem tudott nyerni az irányító nélkül.
Shula több irányítóval is eljutott a csúcs közelébe, de éppen az egyik legnagyobbal, Dan Marino-val nem volt képes átlépni a küszöböt, azzal az irányítóval, akinek az alapszakaszbeli teljesítményétől mindenkinek leesett az álla, de hírhedten használhatatlan volt az utószezonban. San Francisco-ban Montana három bajnoki címet szerzett Bill Walsh edzővel, de ez a dinasztia csak három olyan évet tudott felmutatni, amelyben összesen 11 győzelmet ért el. Brady soha nem nyert kilencnél kevesebb mérkőzést egy szezon során, és a kilenc is csak egyetlen alkalommal fordult elő.
Elway 16 idényben játszott, és az egyik évben sikerült 13 győzelmet elérnie. Brady mindezidáig Brady öt ilyen idénnyel büszkélkedhet.
Nem éppen fair dolog, hogy Brady-t és Belichicket a korábbi dicsőségeikkel szembesítjük, ahogy egyre fogy a közös karrierjükből hátralévő idő. A bajnoki döntők mellett három konferencia döntőn is vereséget szenvedtek. Ha úgy vesszük, 12 év alatt nyolc alkalommal álltak a Super Bowl kapujában. Nyolcszor. Ez azt jelentené, hogy azoknak az éveknek a 67%-ában volt esélyük odaérni a szezon utolsó mérkőzésére, amikor Brady volt a kezdő irányító a keretben.
Természetesen ez a nézőpont sem fair. A realitások talaján kell maradnunk, és persze néhány alkalommal a sérülések is közbeszóltak. Máskor pedig a lélekromboló play-ek vagy éppen a valós képességeket alulmúló teljesítmények különböző fajtái voltak azok, amelyekl jellemezték az „egy-meccses” playoff sorozatokat.
Az NFL-ben nem mindig a jobb csapat győz, és a legjellemzőbb módon pont nem a legjobb játékosok és edzők jutnak el rendszerint a csúcsra. Ha úgy lenne, akkor egy 19-0-s zászló lobogna most a Gillette-ben.
Okkal lehetünk csalódottak amiatt, hogy a Patriots esetében az egyelőre megfoghatatlan negyedik Lombardi trófeának a megszerzése még várat magára. De hogy kötelező elvárásként lebegjen a szemünk előtt, mielőtt még Brady visszavonulna kaliforniai palotájába, és Belichick egy új francise quarterback kinevelésére kényszerülne, az egyszerűen nevetséges. A történelem persze a korán jött győzelmek miatt ennek az ellenkezőjét sugallja.
Vajon másképpen érzékelnénk a dolgokat, ha azokat a bajnoki címeket ebben az évtizedben érték volna el az előző helyett, hasonlóan Elway-hez? Vajon kárhoztatnánk-e Brady-t, amiért kudarcot vallott az elején, vagy elintéznénk annyival, hogy akkor más volt a mérce?
Brady és Belichick egyaránt eleget tettek már. És ez már évekkel ezelőtt is igaz volt. Sajnálatos módon a lécet túl hamar, és túl magasra tették, olyannyira, hogy ez a magasság jelenleg gyakorlatilag elérhetetlen.
Ha itt érne véget az egész, a páros háromszoros bajnokként fejezné be, mindenki dicsőítené őket az elért eredményekért, egy címkét rájuk aggatva: „Mi lett volna, ha…?”
Ha egyszer mindketten visszavonulnak, szinte ösztönösen merül majd fel, sőt merül fel már manapság is mindenkiben a kérdés, vajon mi történhetett volna. Elképzelhető, hogy egy újabb gyűrűvel ezek a spekulációk tovatűnnek, de valószínűbb, hogy mégsem. Csak éppen az ötödik gyűrű hiánya lépne a negyedik helyébe, amellyel Brady és Belichick egyedül állhatnának a csúcson.
Ne az alapján ítéljük meg őket, ami nem történt meg. Legyünk hálásak azért, ami megtörtént.
(forrás: boston.com)
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges