Nyilatkozatmorzsák és megfigyelések

Az első nap után lássuk a játékosok és egy szakértő véleményét is az edzésekről. Richard Seymour a csapattagok közös nézeteiről "A csapat jelszava idén egyértelműen a 'befejezni" -befejezni a játékokat, az edzéseket, a gyakorlatokat. Egyelőre ez a legfőbb motivációnk." Seymour a holtszezonjáról "Az elmúlt két évben nem tudtam teljesértékű edzésmunkát végezni a térdem miatt, nem estek jól az edzések. Idén azonban minden munkát el tudtam eddig végezni, és jól érzem magam. Izgatott vagyok az olyan dolgok miatt is, amiket esetleg természetesnek vesznek a játékosok." Tedy Bruschi egy estleges Super Bowl "másnaposságról" www.patriots.com "Véleményem szerint ami a legtöbbet elmondja erről a helyzetről az az, hogy amikor nyertünk, akkor sem időztünk sokat fölötte. Így most se fogunk, amikor veszítettünk. Minden ugyanolyan lesz. Sose büszkélkedtünk a Super Bowl győzelmeinkkel, mivel mindenki elfelejti az egészet amint megérkezik az edzőtáborba. Tudjuk, hogy sok munkánk van, mint minden évben." Bruschi a tömegről, akik megjelentek a stadionnál annak ellenére, hogy az időjárás miatt nem volt látogatható az edzés "Ha van bármi igazán felemelő az edzőtáborban, akkor a sok nézőt mondanám, akik mindig figyelik az edzéseinket. Nagyon jó, hogy ilyen közel vannak hozzánk. Azt hiszem az egyetlen negatívum a mai nappal kapcsolatban az, hogy nem edzhettünk a nézők előtt." Adalius Thomas arról, hogy mit szeretne elérni az edzőtábor első néhány napjában "Formába kell lendülni. Időzítés. Lábmunka. Kézimunka. Itt nem az van, mint például kosárlabdában, ahol büntetőt mindig tudsz dobni. Nem tudsz csak úgy idejönni, és egy szerelést bemutatni a holtszezonban. Fizikailag formába kerülni könnyebb, de az ütközési forma teljesen más." Matt Light arról, hogy egy 18-1-es szezon után hova tud még fejlődni a csapat "Ha bejönnétek egy megbeszélésre, láthatnátok, hogy itt soha semmi sem tökéletes. Mindig van valami, amin lehet dolgozni. Nem gondolkozom nagy távlatokban. Nem hinném, hogy bárki is ezt tenné a csapatból. Mindig azt nézzük, hogy mit kell tenni azért, hogy bármi amit csinálunk edzésen jobb lehessen. Ha ez elé tekintesz, sok sikert, bár nem hinném hogy sokáig fogsz jutni." Mike Reiss megfigyelései a két edzésről: Délelőtt 1. Nem sok Brady-dobás: Tom Brady nem válallt sok dobást az első edzésen, ami annak a jele lehet, hogy szigorú megfigyelés alatt lesz ezen a téren az edzőtábor folyamán. Brady már többször beszélt erről az elmúlt években, egy baseball dobójátékoshoz hasonlítva magát, akinek elő van írva a dobásszáma. Ez ahhoz vezetett, hogy a hosszabb passzok nagy részén Matt Cassel, Matt Gutierrez, és Kevin O'Connell osztozott. Például az edzés egyik szakaszában Brady a TE-kel tartott, akik a blokkolást gyakorolták. Ebben a gyakorlatban egy dobás sem volt. Ezalatt Cassel és Gutierrez az elkapókkal gyakorolták a hosszabb passzokat, O'Connell pedig a futóknak segített az elkapások gyakorlásában. 2. A megújult Richard Seymour: Richard Seymour fizikai állapota mindenkinek feltűnt. Az edzés után Sey elmondta, hogy leadott 10 fontot, és hozzátette hogy véleménye szerint jó munkát végzett -fizikailag és "diétailag" is- a holtszezonban. Továbbá összehasonlította az idei holtszezont az előző kettővel, amelyekben sérülések miatt nem tudott teljes edzésmunkát végezni, már amikor tudott egyáltalán. Pusztán fizikai szempontból nagyon jól néz ki, de figyelmeztetett, hogy ez semmit sem ér, ha nem tud a pályán megfelelően teljesíteni. www.patriots.com 3. A támadófal jobb oldalának összetétele: Mivel a tavalyi kezdők RT(Nick Kaczur) és RG(Stephen Neal) pozíciókon egyelőre nem tudnak edzeni, a csapat új embereket illesztett jobb oldalra. A harmadéves Wesley Britt állt fel Kaczur pozíciójában, Neal helyét pedig Russ Hochstein(8 éve a ligában) foglalta el. A támadófal többi része -LT Matt Light, LG Logan Mankins, C Daniel Koppen- a tavalyi összetételben jelent meg. 4. Korai pillantás a cornerback-ekre: Mivel Asante Samuel az Eagles csapatát erősíti már, Ellis Hobbs pedig a PUP listát, a Patriots új CB párossal nyitotta a szezont. Fernando Bryant és Jason Webster volt a két kezdő az edzésen. Azonban még korai bármit is kiolvasni ebből a helyzetből; a Bryant-Webster páros nem meglepő veterán státuszuk miatt. 5. Fókusz az alapokon: Ahogy Bill Belichick említette a reggeli sajtótájékoztatón, az edzőtábor nagy része az alapokra való koncentrálás. Erre láthattunk egy példát, amikor az irányítók a zsebben való mozgást gyakorolták. Matt Gutierrez levitte a labdát derékmagasságig, amit rögtön észrevett Josh McDaniels. McDaniels emlékeztette Gutierrezt, hogy a labdát magasabban kell tartani. Tökéletes pillanatkép, hogy miről is szól az edzőtábor. Délután 1. Egymás utáni teljes felszereléses edzések: Az edzőtábor egyszerre fizikális és mentális kihívás, és Bill Belichick rögtön próbára is tette csapatát a két edzéssel. A délutáni edzésen a támadófalemberek sokat voltak munkában, például egy-az-egy elleni blokkolási gyakorlatokban. Ebben a gyakorlatban egy bója helyettesítette az irányítót a fal mögött. A snapre mindenki reagált, de csak egy falember blokkolt védőt. Ez a gyakorlat is azt próbálta hangsúlyozni, hogy az edzői stáb rögtön meg akarja mutatni a támadófalnak, hogy mire is számíthatnak majd. www.patriots.com 2. Tom Brady, Randy Moss, és a hosszú labdák: Miután pihentette a karját a reggeli edzésen, Tom Brady visszatért megszokott szerepéhez délután, amikor passzvédekezések ellen gyakoroltak a támadók. Brady háromszor kísérletezett hosszú passzal Randy Moss felé- ezekből egy végződött TD-vel. Habár ez is kicsit a védelem számlájára volt írható, mivel a safety Antwain Spann későn ért ki a szélre az újonc Terrence Wheatley segítségére, aki Moss-al szemben állt fel. 3. Fernando Bryant árnyékként követi Randy Mosst: Egy 8 védő elleni gyakorlatban Tom Brady megpróbált egy mély passzt Randy Moss felé, de az elkapót tökéletesen védte Fernando Bryant az end zoneban, és a passz sikertelen lett. Ez a játék mutathatja, hogy Bryant még mindig jól fut, hiszen végig tartotta a lépést Moss-al teljes felszerelésben. 4. Tom Brady, Chad Jackson, és a kommunikáció: Az edzés egy szakaszában a csapat két részre oszlott: az elkapók a CB-k ellen gyakoroltak, míg a futók és TE-k a safetykkel és linebackerekkel. A Tom Brady/Chad Jackson kapcsolat nem tartozott a sikeresek közé, ezért Brady váltott néhány szót az elkapóval. Úgy tűnt, nem találják az összhangot. 5. Jerod Mayo szereplése: Az elsőkörös választott Jerod Mayonak a délutáni volt az első edzése. Passzvédekezéseknél és puntoknál volt fent a pályán. Az edzés folyamán egyszer az orvosi stáb kezelésére szorult, de valószínűleg csak görcsöt kapott és folytatni is tudta később az edzést. Forrás: Reiss's Pieces