Menetrend
Szavazás

Nyilatkozatok 16. hét vs. Bills

2017. 12. 26. 14:00
Szerző: patsxanyi
Kategória: Cikkek, Interjú
A kezdeti nehézségek után végül viszonylag nagy, 37-16 arányú győzelmet aratott a New England Patriots a Buffalo Bills ellen a Gillette Stadiumban. A csapat jó úton halad az első kiemelés felé a főcsoportban. Shaq Mason, Tom Brady, Dion Lewis, Trey Flowers és Marquis Flowers meccsel kapcsolatos gondolataiból idézünk alább.



Shaq Mason (OL)

"Támadó falemberként jó móka ennyire a futójátékra építeni. Mi is blokkolunk, az elkapók is blokkolnak, a futó pedig megtalálja a lyukakat a falon és átmegy rajtuk. Azt hiszem nagyon jól hajtottuk végre azt a stratégiát, ami ki lett dolgozva számunkra. Úgy játszottunk, ahogy előre elterveztük. Minden futójátékosunk nagyon magas szinten tud teljesíteni, de Dion Lewis közöttük is speciálisnak számít. Áldottak vagyunk, hogy hozzánk tartozik."


Tom Brady (QB)

(a csapat rekordjáról)

"Igazán jó dolog, hogy már nyolcadik szezon óta megvan a legalább 12 győzelem. Nagyon sok célunk van minden évben, amelyek közül a legfontosabb a győzelem. Ez néha összejön, néha pedig nem. Ma jó második félidőt hoztunk, ez nagy örömmel tölt el. A 12-3 nem rossz, de a 13-3-as mutatóra lehetne azt mondani, hogy egész jó. Keményen készülünk az utolsó meccsre is."

(a szezonról összességében)

"Ez a liga nagyon kemény, egy 16 meccses maraton minden csapat számára. Meg kell találni a legjobb megoldásokat arra, hogy hogyan tudsz győzelmeket gyűjteni és hétről-hétre 60 percig meccsben lenni. Ha ez megvan, még akkor sem biztos, hogy rájátszásba jutsz, itt minden megtörténhet. Minden meccsen más ellenfelekkel kerülsz szembe, van amikor fekszik neked a játékuk, és van amikor kevésbé. Emellett ott vannak az olyan tényezők is, mint a sérülések például."

(Malcom Brown meccsfordító szereléséről)

"Igen az a megmozdulás sok játéknak és pontnak az alapját teremtette meg. Nagyon jó példa arra, hogy mennyit jelent egy csapatnak a hazai pálya és a hazai közönség. Nagy jelentőségű játék volt, de összességében a védelem kiváló volt az egész második félidőben, ezt kell továbbvinni a szezon végéig. Innentől kezdve minden játékosnak a maximumot kell hozni minden egyes negyedben."

(Rob Gronkowski elkapásáról)

"Kiváló elkapás volt, nagyon látványosra sikerült. Emberfogást játszott a védelem, ezért gondoltam adok egy esélyt Gronknak. Megpróbáltam a külső vállára dobni a labdát, azonban egy kicsit szélesebb lett, mint szerettem volna. De megcsinálta az elkapást és még a lábaira is oda tudott figyelni. Egy elképesztő játékos."

(Dion Lewisról)

"Hihetetlen játékot nyújt eddig. Amikor megérkezett pár évvel ezelőtt nem sokan tudtak róla. Viszont megkapta a lehetőséget, élt vele és hihetetlen teljesítményt nyújtott heteken keresztül mielőtt megsérült volna. Ezután keményen küzdött, hogy visszatérjen, ami sikerült is neki. Azóta olyan teljesítményt tesz le az asztalra, amit nem lehet eléggé dicsérni. Nagyon jó futó játékosaink vannak. Nagy nyomást helyeznek az ellenfél védelmére, legyen szó akár futásról, akár passzjátékról. Ezen kívül meg kellett jegyezni, hogy a támadófal is kiváló munkát nyújt. Kidolgozzák a belüket is. 15 meccsen túl vagyunk, de a legfontosabbak csak most következnek."


Dion Lewis (RB)

"Jó móka volt ma este játszani. Szenteste van, és azt csinálhatom amit imádok, olyan srácokkal akiket kedvelek, szóval nem cserélném el semmire. Nagyon hálás vagyok, hogy ennyi lehetőségem volt a mai este során. Egy kicsit más volt a szerepem, mint általában és szerencsére sikerült élnem ezzel.  Tudtam, hogy Rex és James nem fognak játszani ma, így fel voltam készülve mindenre. Minden héten ugyanúgy készülök azért, hogy készen álljak ezekre a pillanatokra. Most az elkövetkező pár napot a családommal fogom tölteni, utána viszont visszatérünk a munkához."


Trey Flowers (DL)

"A védelem szempontjából ez egy jó mérkőzés volt. Lassan jöttünk bele a játékba, de a második félidőre belerázódtunk és sok jó játékot tudtunk összehozni. Az ellenfél az első félidőben sok jó megoldást választott, elismerésem nekik. Azonban tudtuk, hogy a jobb végrehajtás a siker titka. Szerencsére összejött. Jó kis karácsonyi ajándék lett ebből a meccsből."


Marquis Flowers (LB)

"Nagyon örülök, hogy a második félidőben sikerült korlátoznunk Tyrod Taylort. A Karácsony előtti hét nem egyszerű, de idejöttünk és megcsináltunk a munkát, ami ránk volt bízva. Az első félidőben sok gondot okozott nekünk a Bills, de a második félidőre fordult a kocka. Örülök az egész védelem teljesítményének. Örülök, hogy én is hozzá tudtam tenni ehhez egy nagy játékkal, de őszintén nem foglalkozom azzal, hogy ez volt az első szerelésem. Természetesen nagyon sok munka vár még ránk, különösen rám. Sok olyan játék volt, amit jobban is végrehajthattam volna."


Forrás: patriots.com

Hozzászólások

2017. 12. 26. 14:51
Croaker
(Shaq Mason meccsfordító szereléséről) - szerintem ez Malcom Brown lesz ;)
2017. 12. 26. 15:12
patsxanyi
Köszönöm szépen! Javítottam! :-)
2017. 12. 26. 15:19
Croaker
Köszönjük a fordítást! Biztosan sokat segít azoknak, akik nem tudnak (annyira) angolul.
2017. 12. 26. 15:35
dartib83
tudom, hogy ünnepek vannak, de podcast lesz?
2017. 12. 26. 17:04
rolly79
Javaslom olvass vissza úgy három nappal korábbra!:)
2017. 12. 26. 19:37
dartib83
ja :)

de már új hét van :)
2017. 12. 26. 20:36
kitalaltnev
Köszönjük fiúk! A szerkesztőknek is!:)
A második félidős bedarálás meggyőző volt. S úgy lehetett érezni a meccs vége felé, h. még sok muníció maradt a későbbiekre is.
Hozzászólás a(z) Nyilatkozatok 16. hét vs. Bills bejegyzéshez