Nyilatkozatok 8. hét: vs. Los Angeles Chargers

A Los Angeles Chargers legyőzésével hatodik győzelmét szerezte meg a New England Patriots. A vége izgalmas volt, mert sok támadást nem sikerült TD-vel befejezni, sőt, két mezőnygól kísérlet ki is maradt. Van még hova fejlődni, ez a játékosok nyilatkozataiból is kiderül.-TORESPONT-

Tom Brady (QB)

 Arról, hogy nem sikerült befejezni a támadásokat:
"Igen, ez valóban nem ment. Javulnunk kell ebben. Tudom, már vagy 100-szor elmondtam ezt  idén, de így van. Próbálkozunk. A végrehajtásba csúszik sokszor hiba a kritikus pillanatokban. Örülök, hogy győztünk, ez most a legfontosabb. 0-1-es kezdéssel 6-2-re feljönni, ehhez nagy mentális keménység kell. Ez jó, de folytatni kell tovább, mert a legnehezebb meccsek még hátra vannak.
Jól kell játszania mind a három csapatrésznek, egyértelmű. A Speciális egység kiválóan játszott. A védelem keményen dolgozik azért, hogy javuljon. A támadó egység sem volt vészes. De nem mutattuk még meg, hogy mire vagyunk képesek. Minden héten ide jövünk, és elmondjuk, hogy kihagytuk ezt vagy azt a lehetőséget. Ez nem egy játékon vagy egy játékoson múlik, mindenkinek együtt keményebben kell dolgoznia azért, hogy működjön, aminek működnie kell. Remélem, a legjobb meccseink még előttünk vannak.”

Mibe fog öltözni Halloween-kor?
„Azt hiszem, feleségem már kitalálta, de nem fogom elárulni. Jó kis jelmez lesz, nem fognak rám ismerni, vicces lesz!”


Rob Gronkowski (TE)

Arról, hogy meglepődött-e, hogy üresen maradt a TD elkapása előtt:
"Egyáltalán nem. Edzésen, amikor ezt a játékot gyakoroljuk, az esetek felében üresen találom magam, máskor meg rajtam vannak ketten is. Nem tudhatod, hogy is lesz, gyorsan kell reagálni a játék közben. Tom látta, hogy üresen vagyok és odapasszolta a labdát. Szép volt.”

Arról, hogy örülnek-e a szoros győzelemnek, vagy frusztráltak a kimaradt lehetőségek miatt:
„Az NFL-ben minden győzelem nehéz. Minden meccs, minden ellenfél kemény. Ha megvan a győzelem, akkor nem igazán számít már, hogy érted el. De egyértelmű, hogy van miben javulnunk, velem az élen. Volt vagy hat mezőnygól kísérletünk a vörös zónában. Jobban kell játszanom, négy negyeden keresztül.”

 
Devin McCourty, (DB)

"Sietnünk kell, Tom mondta, hogy fel kell vennie a Halloween jelmezét. Nincs vesztegetni való időnk! (Széles vigyor)”

Arról, hogy hogyan tovább Dont’a Hightower nélkül, mi volt a kulcs.
„A kommunikáció. Matty P állandóan ezt sulykolja. Kicsit túlzásba is kellett vinnünk, hogy biztosan mindenki tudja a dolgát. High-t nem lehet pótolni, ő a védelem kulcsjátékosa, mindenkinek együtt kell többet nyújtania.”

Melvin Gordon 87 yardos futásáról:
„Gordon nyilvánvalóan jó futójátékos. Ha nem engedtük volna oldalra, hanem befelé tereltük volna a secondary felé, akkor lett volna esélyünk. Bármi történik elöl, velem szemben, nem aggódom, ha áttör valaki ott, akkor 15 yardon belül megállítjuk. De most rossz szögeket választottunk, és még csak rontott szerelés sem volt, mégsem volt esélyünk. Erre oda kell figyelnünk, hogy ne ismétlődhessen meg.

 

Danny Amendola (WR)

"Egyértelműen könnyebbé is tehettük volna magunknak ezt a mérkőzést. Tudunk mi ennél jobban játszani, még nem értük el a legjobb formánkat. Meg kell találnunk a módját, hogy a labda átjusson a gólvonalon, és 6 pont kerüljön fel a táblára.”

 

Rex Burkhead (RB)

A passzjátékokban vállalt szerepéről:
"Olyan futóink vannak, akik több féle feladatra is alkalmasak, és Tom szépen megtalált minket a labdáival, amikor üresen maradtunk. Mindegy volt, hogy zónáznak vagy embert fognak, megtaláltuk a módját, hogy üresre játsszuk magunkat.”

 Arról, hogy szándékosan lassították-e a tempót, hogy pörögjön az óra:
„Azt hiszem, igen. Bármit talál ki Josh, mi azon vagyunk, hogy végrehajtsuk. Óriási elme, nagyon érti ezt a játékot, nekünk pedig a legjobbunkat kell nyújtanunk, hogy megtegyük, amit eltervez.”

 

Stephen Gostkowski (K)

A kihagyott mezőnygólok utáni érzéseiről
„Dühös és ideges vagyok, mint bárki más. De ez is része a játéknak. Egy-két hétig bennem lesz még a fullánk, de ha ezt nem tudnám kezelni, akkor talán nem lenne itt a helyem. Nehéz azért lenyelni ezt, de nyertünk, és így azért könnyebb lesz holnap felébredni, tudva, hogy bár hibáztam, de a csapat megmentett. Ezért jó egy jó csapathoz tartozni.”

 

Duron Harmon (S)

A javuló védelemről:
„Az egész az egységességről szól, arról, hogy mindannyian egyformán olvassuk a játékot. Mindenki ugyanazt lássa, mindenki kommunikáljon, beszéljen, mindenki energikusan, gyorsan, keményen játsszon, szereljen. Ez az, amiben igazán fejlődtünk az elmúlt hetekben.”

 

Kyle Van Noy (LB)

A védelem irányításában betöltött szerepéről:
„Bármilyen szerepet osztanak rám, jól érzem benne magam. Ezért szeretek itt játszani, és azt hiszem ők is kedvelnek engem. Kész vagyok bármire a győzelemért.

Arról, hogy az utolsó négy meccsen összesen 50 pont alatt tartották az ellenfeleket:
„Azt hiszem, ezt együtt tudtuk megcsinálni. Van jó pár új és fiatal srác a csapatban. Idő kell ahhoz, hogy összeérjünk, és ez történt, próbálunk összeállni, és megismerni egymást. Tanuljuk, hogy kell a Patriots védelmet játszani, és hétről hétre egyre jobb tanulók leszünk.”


És egy kis Bill Belichick:

R: „A szerzett pontszám húsz pont alatt volt a meccs jelentős hányadában. Az ilyen stílusú játékot szereti játszani a csapata?”

BB: ”Ön miről beszél?”

R: "Jobban szereti a kevés pontos, küzdelmes meccseket?"

BB: "Azt szeretem jobban, ha győzünk.”

 
Forrás: patriots.com

Fotó: AP, Michael Dwyer