Pats trade az első kör elejére?

Az elmúlt időszak közkedvelt témája, hogy a mennyiség oldaláról már nincs nagy probléma a csapat keretével, így eljött az ideje egyéniségek megszerzésére. Olyan játékos(ok)ról van szó, aki(k) döntő pillanatokban képesek a New England javára fordítani egy-egy találkozót. Legyen szó védőről vagy támadóról. Hagyományosan ilyen játékosokat a draft első körének elején (top5-15-ben) lehet nagyobb biztonsággal találni. Ezért is ünnepelték sokan annyira a Richard Seymour cserét 2009-ben, hiszen majd 2011-ben micsoda játékost lehet választani – akár Sey helyére is – az Oakland várható top5-ös vagy legrosszabb esetben top10-es pickjével. Két év alatt azonban nagyot fordult a világ az NFL-ben is, és a Raiders nagyrészt Seymour jó játékának köszönhetően a középmezőnyben végzett, és „csak” 1/17-es választási jogot sikerült szerezni az üzletből. Szüksége lenne a Patriotsnak playmakerre akár támadó-, akár védőoldalon? Az elmúlt két év rájátszásbeli vereség erre utalhat. Vitán felül áll, hogy egyetlen sikeres csapat sem élhet meg az igazi egyéniségek nélkül a nagybetűs CSAPAT mellett. Tehát a mostani keretben Foxboroban vannak ilyen játékosok? Megítélésem szerint Tom Brady mellett, Deion Branch, Kevin Faulk, Wes Welker sorolható ebbe a kategóriába, míg Pat Chung, Rob Gronkowski és Devin McCourty biztató várományosai a címnek. A következőkben két dolog kerül bemutatásra: 1. A mostani drafton kik azok a játékosok, akikben leginkább ott van a lehetőség, hogy ilyen szerepet töltsenek be a Patsnél? 2. Az ő megszerzésükért milyen magasságba kellene előreugrani? Mindenekelőtt azonban egy rövid összeállítás, hogy 2001 óta milyen cserék történtek a draft napján a top15-ben? 2001 1/1 ---> 1/5 + 2/48 + 3/67 + 1 játékosért cserébe ---> 4 helyet jöttek előre 1/7 + 6/191 ---> 1/9 + 3/82 + 7/222-ért cserébe ---> 2 helyet jöttek előre 1/14 ---> 1/21 + 2/51-ért cserébe ---> 7 helyet jöttek előre 2002 1/6 ---> 1/8 + 3/75 + 2003-as 6/186-ért cserébe ---> 2 helyet jöttek előre 1/14 ---> 1/15 + 4/110-ért cserébe ---> 1 helyet jöttek előre 2003 1/4 ---> 1/13 + 1/22 + 4/116-ért cserébe ---> 9 helyet jöttek előre 1/6 + 2/37 + 4/102 ---> 1/17 + 1/18-ért cserébe ---> 11 helyet jöttek előre 1/13 ---> 1/14 + 6/193-ért cserébe ---> 1 helyet jöttek előre [ez volt a Ty Warren pick] 1/15 ---> 1/30 + 2/62-ért cserébe ---> 15 helyet jöttek előre 2004 1/6 ---> 1/7 + 2/37-ért cserébe ---> 1 helyet jöttek előre 2005 1/13 ---> 1/16 + 3/66-ért cserébe ---> 3 helyet jöttek előre 2006 1/11 ---> 1/15 + 3/68-ért cserébe ---> 4 helyet jöttek előre 1/12 ---> 1/13 + 6/181-ért cserébe ---> 1 helyet jöttek előre 2007 1/14 + 6/191 ---> 1/25 + 2/59 + 5/164-ért cserébe ---> 11 helyet jöttek előre 2008 1/7 + 5/168 ---> 1/10 + 3/78-ért cserébe ---> 3 helyet jöttek előre 1/8 ---> 1/26 + 3/71 + 4/124-ért cserébe ---> 18 helyet jöttek előre 1/15 + 3/76 ---> 1/17 + 3/66 + 5/136-ért cserébe ---> 2 helyet jöttek előre 2009 1/5 ---> 1/17 + 2/52 + 3 játékosért cserébe ---> 12 helyet jöttek előre 2010 1/11 ---> 1/13 + 4/113-ért cserébe ---> 2 helyet jöttek előre 1/12 + 4/110 + 6/173 ---> 1/28 + 2/40 + 4/126-ért cserébe ---> 16 helyet jöttek előre 1/13 ---> 1/24 + 3/70 + 3/87-ért cserébe ---> 11 helyet jöttek előre Tanulság: három csere volt, amivel a top5-be ugrott egy csapat (vastag betűvel szedve), átlagosan k. 8 helyet átlépve. Azonban egyszer részben 1/5-tel, máskor részben két, első körös pickkel a tarsolyban sikerült ez a manőver. Top10-be ezen túl öt alkalommal történt csere, de az átlagos előre lépés k. 7 hely volt (2-2, 11 és 18). A top15-ben végrehajtott összes draft-napi manőver átlagosan 6.5 helyes ugrást jelentett. Ezekre az átlagokra építve a New England 1/17-ről reálisan az 1/10-es magasságba léphet előre, ahol éppenséggel egy kézenfekvő cserepartner is tanyázik a Washington személyében. Nincs harmadik és negyedik körös választási joguk (az ötödikben is csak huszonnegyedikre jönnek) és a keretük tele van lyukakkal. Vajon kik azok az egyéniségek, playmakerek, akikért érdemes/kötelező lenne a rendelkezésre álló, már-már határtalan munícióval előrejönni? Támadóknál két kiemelkedő képességű elkapó van A.J. Green és Julio Jones személyében. Előbbit Calvin Johnson óta a legnagyobb tehetségnek tartják, akit nem sokkal követ Jones. Mark Ingram és Mikel Leshoure futók közül egyikük jó eséllyel még az első kör második felében is elérhető lesz, ezért őket ezen a ponton csak megemlítem. Azon csapatok sora, ahol az elkapó komolyabb hiányposzt a top15-ben: 1/1 Carolina – QB, DT, CB, DE mellett 1/3 Buffalo – QB, OLB/DE, DL mellett 1/4 Cincinnati – QB, DE, DT mellett 1/6 Cleveland – DE, DT mellett 1/10 Washington – QB, DL, mellett 1/14 St. Louis – DE, DT, OG mellett A védelemnél két poszt kapja a legtöbb figyelmet, amelyek tipikusan a 34-es séma premier pozíciói, és a Patsnél nem látható klasszis játékos, aki megfelelne ezen kihívásoknak. Természetesen a pass rusher OLB-ről és a jobboldali endről van szó. A szóba jöhető játékosok: Von Miller (OLB), Robert Quinn (OLB/DE), J.J. Watt (DE), Cameron Jordan (DE), esetleg Marcell Dareus (DE/DT). Közülük Quinn és Dareus az, akik 43-as védelembe is gond nélkül illeszkednek, és olyan értéket képviselnek, hogy top10-es picknek minősíthetők. Azon 43-as csapatok, ahol hiány van pass rush specialistában és DT-ben a védőfal közepén a top15-ben: 1/1 Carolina – QB, WR, CB mellett 1/2 Denver – CB mellett 1/4 Cincinnati – WR, QB mellett 1/6 Cleveland – WR mellett 1/8 Tennessee – QB mellett 1/12 Minnesota – QB mellett 1/13 Detroit* – CB, mellett 1/14 St. Louis – WR, OG mellett *csak pass rusher Végül a 34-es sémát használó csapatok, akik boldogan választanák a fenti öt játékos valamelyikét a top15-ben: 1/3 Buffalo – a nem megoldott irányító kérdés ezt könnyen felülírhatja. 1/5 Arizona – nagy valószínűséggel állítható, hogy ha lesz rá módjuk a Miller, Quinn kettősből kerül ki az általuk választott játékos. Nem fogják sutba vágni John Skeltont egy év után, amikor ekkora űr tátong az OLB poszton. Másik oldalról ők nem jelentenek komoly veszélyt Wattékra, így ha a két pass rusher már elkelt, akkor a nagy Pats ugráshoz cserepartnerek lehetnek. 1/7 San Francisco – mind a két poszton elbírnának erősítést, azonban új vezetőedzővel elképzelhető, hogy már itt irányító után néznek. Prince Amukamara is nagyon csábító lehet a számukra. 1/9 Dallas – DeMarcus Ware mellé luxus lenne nekik még egy elit pass rushert választani, a védőfalukban azonban féltétlenül lenne helyük egy klasszisnak tartott endnek. A 9ershez hasonlóan ők is komoly kérői lehetnek Amukamarának, illetve a szinte minden fórumon várják tőlük az OT választást, amit Doug Free tavalyi jó játékát elnézve, még mindig tartok túl valószínűnek, annak ellenére, hogy Freenek nincs élő szerződése. 1/10 Washington – a védőfaluk gyakorlatilag nem létezik, azonban annyi a hiányposztjuk, hogy a korábban említett pick hiány ezt könnyedén felülírhatja. 1/11 Houston – a pass rusher OLB szerepre feltétlenül játékost keresnek. Összegzés A lehetséges forgatókönyveket már most el lehet kezdeni gyártani, hogy milyen körülmények között lenne elérhető lőtávolon belül a Patsnek valaki a Green, Jones, Watt, Jordan, Miller, Watt hatosfogatból. Azonban egyértelműen a korai irányító választások idézhetnek elő olyan csúszást, ami kisebb áldozattal is elérhetővé tesz a fenti játékosok közül egy-kettőt. Illetve a két nagyon sokra tartott cornerback (Patrick Peterson és Amukamara) lehet még tényező. Ez így kilenc játékos irányítók nélkül. Rajtuk kívül még két született 43-as játékos, Nick Fairley (DT) és DaQuan Bowers (DE) képvisel olyan értéket, ami reálisan top10-es pickké avanzsálja őket, de utóbbi sérülés miatt jó eséllyel csúszhat nagyobbat a draft napján, míg előbbinél az érettségének és munkamoráljának a megkérdőjelezése okozhat gondot. Ti mit gondoltok? Lesz trade valamelyik itt megnevezett játékosért, ha a top10 környékén elérhetőek lesznek? Vagy a mostani keretben is megtalálhatóak azok az egyéniségek, akiknek a jelenléte nélkülözhetővé, feleslegessé teszi őket és bármilyen nagyobb ugrás csak a pickek pazarlása lenne?