Pats vs. Bills - Monday Night Kickoff beharangozó

A Boston Patriots (ahogy a csapatot mind a négy évfordulós meccsen hivatalosan megtiszteltetésből nevezik) a 2009-es szezont, a csapat történetében negyedik alkalommal, Hétfő Esti Futball (Monday Night Football) keretében indítja (1979. és 2002-ben a Pittsburg, 1998-ban a Denver ellen volt hétfő esti szezonnyitó), hazai pályán a Gillette Stadionban, magyar idő szerint kedd éjjel 1:00-kor (a Sport2 élőben közvetíti). Ez a kilencedik alkalom, hogy a csapat az AFC Kelet-i rivális Buffalo Bills ellen kezdi az idényt (2006. szeptember 10-én 19-17-es győzelemkor történt ez utoljára). Az előző idényt, mint ismeretes, a Patriots 11-5-ös mérleggel zárta, és így az egyetlen csapat, mely az utóbbi nyolc évben legalább kilenc győzelmet szerzett minden egyes alapszakasz során. Az NFL idén ünnepli az AFL (American Football League) 50 éves évfordulóját (melynek első nyitómérkőzését a Patriots játszotta 1960. szeptember 9-én a Boston Egyetem pályáján), s ennek keretében az AFL-ben eredetileg is szereplő Patriots és Bills összecsapása lesz az első a 16 AFL Hagyományőrző Mérkőzés (AFL Legacy Game) közül. Mindkét csapat hagyományos "throwback" mezben fog szerepelni, és az edzők is a Pat Patriot-ot ábrázoló logóval ellátott felszerelést fognak használni. A Pats az 1963-ban a franchise első divízió bajnoki címét szerző és a bajnoki döntőn szereplő csapat piros-fehér mezében lép pályára. Az évforduló alkalmából a Patriots Hírességek Csarnoka jelölő bizottsága megválasztotta mindenidők legjobb pats csapatát, így ismerve el minden poszton a csapat elmúlt 50 évének legnagyobbjait. Az "All-Time Team" egy ünnepség keretében kerül elismerésre a Buffalo elleni meccs félidejében. Az 50 éves évforduló ünnepléséhez tartozik az 50. évad logója, mely a mezeken és ajándéktárgyakon is szerepel, és arra hivatott, hogy kiemelje, hogy a franchise milyen szerény körülmények közül indulva vált az évtized legsikeresebb egyesületévé. Az 50 éves évfordulóhoz kapcsolódva az idény folyamán a Patriots 20 darab Top 10-es listát is nyilvánosságra hoz, melyekről a szurkolók szavazhatnak, valamint az 50 legemlékezetesebb pillanat is kiválasztásra kerül. A New England Patriots mérlege hétfő esti rangadókon 21-16 (hazai pályán 7-8), jelenleg egy 5 meccses veretlenségi sorozattal, legutóbb hétfő este 2008. október 20-án a Denver Broncost győzte le a csapat 41-7-re a Gillette Stadionban. A Bills elleni örökmérleg 57-40-1, s ezzel a Patriots az összes csapat közül a Bills ellen nyert a legtöbbször, azonban a szezonnyitók mérlege csak 3-4. A legutóbbi 11 egymás elleni találkozót a Patriots nyerte, egy 12-ik sorozatban elért győzelem NFL rekord lenne. A Patriots a legutóbbi 14 szezonnyitó meccséből 12-t nyert, 7-0 a mérleg a Gillette Stadionban. A legutóbbi Bills elleni összecsapás az előző alapszakasz zárómeccse volt, Buffaloban, egy rendkívül szeles meccsen nyert a Patriots 13-0-ra, Sammy Morris 85 jardot futva segítette a csapatot. A párharc előtt persze lezajlott némi média show is. Amikor Bill Belichick-et Terrell Owensről kérdezték, azt mondta, hogy Owens olyan keveset játszott az előszezonban (lábujj sérülés miatt), hogy a Patriotsnak fel kell készülni, hogy a Bills nagyon sok különböző szerepben alkalmazhatja. Erre Owens, mikor azt kérdezték, tartogat e valamit a tarsolyában a Pats számára, azt válaszolta: "Nem, nincs semmi a tarsolyomban, bár lehet, viszem a kém kamerámat." - majd hozzátette, "Mondják meg Belichicknek, hogy helló, és hogy hétfőn látjuk egymást." Ami várható a párharcon: A mérkőzés sok érdekességet tartogat. Sérülése után felépülve itt bizonyíthat újra éles meccsen Tom Brady, s bizony korántsem biztos, hogy könnyű dolga lesz. Szakértők szerint eleinte még nagyban befolyásolhatja a játékát, hogy mennyire tudja/tudta magát mentálisan is túljuttatni a sérülésen, kérdés továbbra is, mennyire találja a komfortzónát a zsebben. Emellett a szakértők véleménye alapján a kezdeti meccseken a védelmek, így várhatóan a Bills védelme is, megpróbál nagy nyomást gyakorolni rá, ezzel tesztelve Bradyt és egyben a támadófalat is (mellyel kapcsolatban továbbra is rendszeresen szóba kerül a Super Bowlon történt formahanyatlás). A Bills DE-jei sack terén tavaly elég szerény idényt zártak, így várhatóan Aaron Schobel, Chris Kelsay és Ryan Denney is nagy elszántsággal indul az idénynek. Kérdés, hogy az első körben választott és viszonylag későn aláíró Aaron Maybin mit tud hozzátenni a csapat játékához. A passzjátékot tovább nehezítheti a secondary, hisz a Terrence McGee, Leodis McKelvin CB páros kifejezetten jó, safety poszton pedig D. Whitner még mindig a védelem vezére, és itt található az idén választott J. Byrd is. Ugyanakkor a Moss-Welker-Galloway-Edelman-Aiken elkapóegység számára ez leküzdhető akadály (bár Welker és Edelman játéka is kérdéses). A nyomás és Brady "visszaszoktatása" miatt előtérbe kerülhet a rövidpasszos játék és a futás is, s mivel a Bills kiváló LB sorral rendelkezik K. Ellison, P. Posluszny, K. Mitchell hármas személyében (s a két kezdő DT M. Stroud és K. Williams is megteszi a magáét), ennek is meglehetnek a maga kihívásai. Mindazonáltal a Patriots támadósora talán kevesebb kérdőjelet tartalmaz, mint a védelem, s jó teljesítményt elvárni nem megalapozatlan. A Patriots védelme nagy átalakuláson ment keresztül, s még mindig nagy kérdés mire lehet képes a (majdnem) teljesen átalakult secondary, pláne, ha buffaloi oldalon játszik (és beválik az első meccsen) az idei holtszezonban egy évre igazolt T. Owens (akivel szemben korábban több sikert is elkönyvelt Shawn Springs, még washingtoni korszakában), ezzel nagyobb teret nyitva a korábban is termelékeny Lee Evans előtt. További veszélyt jelenthet Roscoe Parrish a "slot"-ban, valamint Josh Reed és az idén választott TE Shawn Nelson is. A Bills oldalán a futójáték méregfoga, M. Lynch nem szerepelhet eltiltás miatt, így a pats védelmének elsősorban Fred Jacksonra kell felkészülni, akinek nem lesz könnyű dolga, ha szemben találja magát a Pats esetleg 4 emberes védőfalával, ugyanakkor Seymour és Bruschi kiválásával mind a védőfal, mind a LB sor teljesítménye, összetétele figyelmet érdemel. A védelemnek jó esély ez a meccs a "passrush"-sal kapcsolatos aggodalmak csökkentésére, hisz a Bills támadófala, főleg a bal oldalon sebezhető (ahonnan "eltrédelték" a prow bowl falember Jason Peterst, s a drafton sem húztak a helyére, majd a csereember Langston Walkernek is búcsút intettek, valamint center és guard poszton is új felállás van), így az irányító Trent Edwards könnyebben elérhető. A hírek szerint a Bills sokat gyakorolta a "no huddle offense"-t, azaz a gyors ritmusban haladó támadást, így a védelemnek erre is fel kell készülnie. Bár nem lehet elmenni amellett a tény mellett sem, hogy az utolsó előszezon meccset követően a Bills lecserélte a támadókoordinátorát (Turk Schonert -> Alex Van Pelt, korábban az irányítók edzője), mert állítólag Dick Jauron edző túl komplexnek találta a támadójátékot (mely összesen 15 pontot szedett össze az előszezon során), s bizony ez a lépés nem stabilitásról és magabiztosságról árulkodik. Fontos megemlíteni a speciális csapatrészek szerepét is, hiszen a Bills egysége tavaly az egyik, ha nem a legjobb volt. McKelvin és Parrish kitűnő visszahordók, Brian Moorman punter pro-bowl kaliber, kérdés hogy az új maximum 2 emberes ék mennyiben befolyásolja az egységet. (szabályváltozásokról videó)

Eredménykövető, kibeszélő szokás szerint az oldal fórumán a mérkőzések között lesz megtalálható az éjszakai meccsnézéshez. Meccs előtti utolsó edzés sérült-jelentése (OUT=Nem játszik, Questionable=Kérdéses, Probable=Valószínű): WR Matthew Slater (Könyök) - OUT OL Dan Connolly (Hát) - Questionable WR Julian Edelman (Boka) - Questionable RB Sammy Morris (Ujj) - Probable DL Myron Pryor (Lábikra) - Questionable CB Shawn Springs (Térd) - Probable WR Wes Welker (Térf) - Questionable CB Terrence Wheatley (Térd) - Questionable QB Tom Brady (Jobb váll) - Probable DB Bret Lockett (Mellkas) - Probable TE Benjamin Watson (Combhajlító) – Probable Forrás: patriots.com és Reiss's Pieces