Preseaon 4. hét - Pats vs. Giants beharangozó

A New England Patriots a New York Giants csapatát látja vendégül az utolsó felkészülési mérkőzésen a Gillette Stadiumban. A találkozó péntek éjszaka 1:30 órakor kezdődik. Az előidényben nincs klub, amelyik ellen a Pats többször lépett volna a pályára. Idén már huszadik alkalommal játszanak egymással. 2001 óta erre 2004 kivételével minden évben sor került. Jól mutatja a párharc múltját és hagyományát, hogy Bill Belichick vezetőedzősége alatt már harmadszor lépnek pályára úgy a Giants ellen, hogy az alapszakaszban is meg fognak mérkőzni egymással. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a kezdők és fontosabb cserék ezen a meccsen már nem lépnek pályára és inkább a tartalékok és az ő cseréik kapnak lehetőséget, hogy megharcoljanak az utolsó pár eldöntetlen szabad helyért a keretben. Így ezt a helyet most fel tudjuk használni, hogy röviden áttekintsük a Pats csoportját, hogy mi is történt a három másik csapattal a draft óta. Buffalo Bills Paul Posluszny eligazolt a Jaguarshoz, de így sem kell a két újonc belső linebackerre hagyatkozniuk, mert érkezett Nick Barnett a Packerstől és Kirk Morrison a Jaguarstól. A legnagyobb javulás a futás elleni védelem területén várható a Marcell Dareus, Dwan Edwards, Kyle Williams triótól a védőfalban, illetve Barnett jelenlététől a linebacker sorban. Pass rush részlegben nagy a bizonytalanság, ha Shawne Merriman egészséges tud maradni, akkor van remény, hogy mellette például Arthur Moats ki tud emelkedni. A támadóoldalon a lényegi változás Lee Evans elcserélése, amivel a tavaly végre berobbant Steve Johnson könnyen egyedül maradhat. A Jetstől igazolt KR/WR Brad Smith bizonyos helyzetekben irányítóként is fel fog tűnni. Miami Dolphins Tony Sparano is belesétált abba a gyakori hibába vezetőedzőként, mint sok más elődje a legkülönbözőbb csapatoknál, hogy pont azzal a csapatrésszel gyűlik meg a baja, amelyiknek jó nevű pozíciós edzője volt előléptetését megelőzően. Floridában ez a támadófal. A legújabb lépés, amivel elsősorban a középső futások útját akarja kikövezni, hogy Vernon Carey-ből jobb guard kellett, és helyét a Dallasnál létszámfelettivé vált öregedő Marc Colombo veszi át. A fal közepén Mike Pouncey első körös újoncként fog játszani. A futóknál az újonc Donald Thomas és a Saintstől érkezett Reggie Bush veszi át Ronnie Brown és Ricky Williams páros szerepét. A feladatmegosztás egyelőre nem tiszta, mert Thomas egyelőre semmi jelét nem mutatta, hogy hatékony meccsenként húsz alkalommal futó kezdő lehetne. A védőknél a legnagyobb erősödés, hogy újra egészséges DE Jared Odrick, a tavalyi elsőkörös pickjük. New York Jets A két nagy pénzt kérő elkapójuk közül a várakozásoknak megfelelően Santonio Holmest igazolták vissza, míg Braylon Edwardsot a Derrick Mason, Plaxico Burress kettőssel pótolták. Masonnak még az elmúlt két évben is jó éve volt a Ravensnél, de kérdéses, hogy mennyire tud alkalmazkodni új környezetéhez és vajon mennyi játék maradt még benne. Burress produkcióját nézve az előidényben legjobb esetben hasznos red-zone célpont válhat belőle. A támadófalban Wayne Hunter mindenes tartalék veszi át a jobbszélen a visszavonult Damien Woody kezdőhelyét. A védelem szenvedte el a legnagyobb csapást, amikor nem tudták újraszerződtetni a Foxboróban kikötött Shaun Ellist, a védőfaluk játékának meghatározó játékosát, így komoly terhet téve az újonc Muhammad Wilkerson vállára. A secondaryben visszatér Antonio Cromartie, miután az Aso-vonatról lecsúsztak. Erőviszonyok Nem várható jelentős elmozdulás a tavalyi évhez képest. Legfeljebb Chad Henne irányító játékától függően a Dolphins megközelítheti a Jetset. Abban az esetben, ha minden klappol a Miami támadórészlegénél akár meg is előzhetik őket. A Buffalo elsősorban a feljavult védelem jó játékát meglovagolva közelítheti meg a vízválasztónak tartott nyolc győzelmet. A negyedik előidény mérkőzést követően alakítja ki minden csapat a végső, 53 játékost tartalmazó aktív keretét, amivel a kirakós utolsó darabjai is a helyükre kerülnek, hogy elkezdődhessen az NFL 2011-es idénye! Csütörtük késő este folyamán már kint lesz az eredménykövető cikk, ahol a nézhető linkekről is be lehet majd számolni.