Preseason 3. hét – Pats @ Bucs beharangozó

A New England Patriots felkészülése folytatódik az NFL 2012-es idényére a Tampa Bay Buccaneers otthonában, a Raymond James Stadiumban. Hagyományosan a harmadik mérkőzés az, amelyiken a legtöbb időt a pályán töltik a kezdő játékosok. A találkozó péntek szombat éjszaka 1:30 órakor kezdődik.-TORESPONT-

Bill Belichick első tétmeccsét a Patriots vezetőedzőjeként a Tampa Bay ellen játszotta még 2000. szeptemberében. Az előidényben 10. alkalommal találkoznak egymással. Az örökmérleg 7-2 a Bucs javára. 2011 után ismét játszik egymással a két csapat a felkészülés ezen fázisában. Az idei látogatásnak az egyik célja, hogy a bostoni időjáráshoz képest fülledtebb, melegebb körülmények között is játsszon mérkőzést a csapat. Hiszen az első alapszakasz mérkőzésüket Nashville-ben, a Tennessee Titans otthonában fogják lejátszani, vélhetően hasonló állapotok között. A találkozó több szempontból is választóvonalat jelent a felkészülés során. Az ezt megelőző héten már nem voltak nyilvánosak a Patriots edzései. A találkozót követően kerül sor az első keretszűkítésre (hétfő este 22 órakor). A jelenlegi számok alapján 10 játékos pluszban van a Pats a 75 fős limithez képest. A kezdőjátékosok és közvetlen cseréik, vagyis a gyakorlatilag kezdők számára ez az utolsó mérkőzés, hogy megfelelő hangulatba és formába kerüljenek a tétmeccsekre, hiszen az utolsó héten ők már nem szoktak pályára lépni. Ennek megfelelően egy félidőnyi játék várható Tom Brady és társaitól. A találkozó kezdete előtt már lesznek pontosabb információk is arról, hogy kik nem fognak pályára lépni, de a heti edzések részvétele általában jó előrejelzés szokott lenni. Ezek alapján Wes Welker, Jabar Gaffney, Pat Chung, Tracy White, Matt Kopa, Visanthe Shiancoe és Gerard Warren játékára nem kell számítani. Welker távollétében további lehetőség adódik Julian Edelman előtt, akit már eddig is feltűnően sokat foglalkoztattak elkapóként az első két meccsen, illetve az edzéseken is. Előrevetítve esetleg 2013-at, amikor Welker már nem lesz a csapat tagja? Gaffney még sérülése előtt is látványosan kevés játékidőt kapott az első csapattal, ami feltétlenül csalódás a szurkolók számára, hiszen tavaly a Redskins színeiben remek évet futott és ismerte korábbról a Pats rendszerét és még a Denvernél is együttdolgozott Josh McDaniels koordinátorral. 


Ami a többieket illeti: Pat Chungot kell kiemelni, aki az Eagles elleni apróbb sérülése miatt lesz óvatosságból visszatartva várhatóan a további játéktól szeptemberig. A helyén két újonc játszhat többet. Elsősorban Tavon Wilson, később a tartalékok között Nate Ebner. A korábbi rögbijátékos szigorúan „csak special teams” felirattal érkezett a profik közé, de már elég sok játékidőt kapott a védelemben, akár hosszútávon ott is értéket jelenthet a csapat számára csereként. Csak röviden még egy-két gondolat: Chandler Jones az eddigi hetek legnagyobb szenzációja, nagyon kevesen gondolták csak, hogy ennyire hamar, ilyen érett játékot fog mutatni, amivel már az első héttől helyet követel magának a kezdőben… Jermaine Cunningham a sérülés miatt nullázódott tavalyi éve után képes megmutatni, hogy miért is választotta ki anno Belichick a második körben… Ron Brace-nél nem volt súlyosabb elveszett embere a Patsnek az elmúlt években, most egy teljes, egészséges offseasonnal a háta mögött végre hasznos tagja tud lenni a rotációnak a fal közepén… A támadófal játéka remélhetőleg stabilizálódni fog Sebastian Vollmer és Logan Mankins visszatérésével… Vajon Dan Koppen vagy Ryan Wendell kezdi a találkozót centerként? Váltani fogják egymás támadásonként vagy végig fent fog maradni egyikük a pályán, amíg Brady játszik? Zárásnak kuriózum, hogy a Glazer család még januárban kikérte Bill Belichick véleményét is Greg Schianóról (akivel jó barátok), amikor a kirúgott Raheem Morris utódját keresték. Schiano annak ellenére, hogy sohasem dolgozott együtt egyetlen csapatnál sem Belichickkel, hasonló irányelvek és filozófia mentén irányítja a csapatát. Tette ezt az egyetemi ligában a Rutgers vezetőedzőjeként tíz éven át (2001-2011), ahonnan többek között olyan játékosok kerültek az NFL-be, mint Devin és Jason McCourty (CB) és Ray Rice (RB), illetve most a Bucs újonc edzőjeként is. Eredménykövetésre a chaten lesz lehetőség a szokásoknak megfelelően.