Menetrend
Szavazás

Rájátszás: AFC elődöntő beharangozó - Broncos @ Pats

2012. 01. 11. 11:24
Szerző: DoM
Kategória: Meccsek
A New England Patriots képes lesz átugorni saját árnyékát és harmadik nekifutásra 2007-et követően végül ismét rájátszásmérkőzést nyerni? Győzelem vagy korai vakáció? Kinek sikerül megtenni a következő lépést a Super Bowl felé vezető úton? A Denver Broncos ellen kiderül a Gillette Stadiumban vasárnap éjszaka 2:00 órakor kezdődő találkozón, melyet az ESPN America illetve a Sport1 TV élőben közvetít.
Egy hét pihenő után ismét középpontban az amerikaifutball Foxboróban és kívánni sem lehetett volna közönségbarátabb és médiaérzékenyebb vendéget a Denver csapatánál. Bill Belichick és Tom Brady 2006. januárjában három Super Bowl győzelemmel és a rájátszásban makulátlan mérleggel (10-0) érkezett a Denver otthonába, de ahogy a nagy sorozatokkal lenni szokott, egyszer mindegyik megszakad. A sors úgy hozta, hogy ennek a Mile High stadionban csengettek. Most hat évvel később – a New England három mérkőzés és három idény óta nyeretlen a rájátszásban – a már vadlovakkal suttogó krokodilos szerzetes vezetésével pályára lépő Denver ellen állnak készen, hogy megtörjék a rossz sorozatot. A Denver Broncos a szabadkártyások hétvégéjén világszerte sokak megdöbbenésére (hosszabbításban ugyan) legyőzte a Pittsburgh Steelerst és bejutott az AFC elődöntőjébe. Miért nyertek? Demaryius Thomas őrzése megoldhatatlan feladat elé állította a Pittsburgh védelmét, közelebbről Ike Taylort, legendás és legjobb cornerbackjüket. A denveri támadó így csupán négy elkapásból 204 yardot szerzett, közte a győzelmet jelentő touchdown elkapással a hosszabbítás első játékából (80 yard). Mi a tanulság? 1. A Pittsburgh mindent megtett annak érdekében, hogy lenullázza a Denver futójátékát, és ezzel passzjátékra kényszerítse ellenfelüket. A haditerv első fele tökéletesen működött, hiszen egyetlen futó sem jutott tovább a labdával, mint tizenegy yard és összességében a védőfalat meccsközben ért komoly sérülések ellenére is 4 yardos átlag alatt (34-131) tartották a Denver elitnek tartott futógépezetét, akik csak hat futott első downt tudtak szerezni az egész találkozón. 2. Tim Tebownak azonban ideje és helye maradt a mélységi passzjáték kibontakozásához, amelyben a már említett Thomas megállíthatatlan volt. A helyzetet bizonyára nem könnyítette, hogy az egészségi okok miatt távollévő kezdő free safety, Ryan Clark nem tudta szokásos biztonsági háló szerepét betölteni a védelem leghátsó vonalában. Az irányítónak egész meccsen 10 jó dobása volt (47 százalékos pontosság), de ebből 316 yardot és két touchdownt tudtak szerezni. 3. A hosszú passzok ellenére a Denver minimális kockázatot vállalt. A rendes játékidőben 24 első downnal találkoztak, amiből 22 alkalommal futást választottak. Nem azért ragaszkodtak ennyire hozzá, mert annyira működött volna (22-60). Azonban a hosszabbítás legelső játéka éppen azért működhetett, mert gyökeres ellentétben állt az előző hatvan perc történéseivel és mindenki ráharapott a futásra. 4. A Pittsburgh támadófala nem bírt a nyomással kezdő centere és meccs közben elveszített LT-je nélkül s a bokája miatt amúgy is kevésbé mozgékony Ben Roethlisbergert eladott labdába tudták kényszeríteni. 2-3-6-os dime felállásukkal olyat mutattak nekik rendszeresen, amit korábban videón nem láthattak túl gyakran a denveri védelemtől, és ez kizökkentette a passzjátékuk ritmusát. Mindezek ellenére Isaac Redman száz yard fölé jutott (17-121). Pats vs. Broncos: az alapszakasz óta történt December elején már játszott egymással a két csapat, és annak a találkozónak a beharangozójában leírt gondolatok még mindig állnak, és nem történt olyan esemény az elmúlt hetekben, ami radikálisan új megközelítésért kiáltana, ezért most azokat az elemeket próbálom kiemelni, ami lényegi változást idézhet elő a mostani találkozón az előző lefolyásához képest. 5. Emberemlékezet óta nem volt ennyire egészséges a csapat: Pat Chung újra maximálisan terhelhető és a jelenléte el is kell a secondaryben. Brandon Spikes térdsérülése óta csak 18 snappet töltött a pályán és az ő állapotáról csak találgatni tudunk. A helyén azonban Dane Fletcher is megállta a helyét. A Denver ellen még csak második mérkőzését játszotta ujjtörése óta. Az elmúlt két meccsen viszont már 106 snappet szerepelt, és hasznos feladatot látott el a futójáték ellen is. Még egy sorral előrébb a védőfalban igaz a csapat elveszítette Andre Cartert, viszont Shaun Ellis október közepe óta az utolsó két fordulóban ismét előtérbe került a rotációban. Az ő tapasztalata és rutinja szintén segíthet a futójáték kordában tartása során. Az utóbbi időben távollévő két támadó falember (Sebastian Vollmer és Logan Mankins) is edzésbe állt. 6. A Denvernél Chris Kuper hiánya az újdonság. A jobb guard már sérültlistára került, és helyettese a valóban igazi veterán, Russ Hochstein, akiről 2008 után mondott le a Pats, mert már nem tud igazán hatékony tartalék/beugró lenni. A legnagyobb károkat középen és a támadófal jobb oldala mögött okozták a Denver futói az első meccsen, most ez veszíthet a lendületéből Kuper elvesztése miatt. Eric Decker elkapónak térdsérülése miatt nagyon kérdéses a játéka, így a két tight end (Fells és Rosario) időszakos veszedelme mellett Thomas és Eddie Royal maradt, mint szemmel tartandó célpont a passzjátékban a Pats secondary számára. 7. McDaniels újra a fedélzeten. Belichick kapott még egy szempárat a felkészülés során, és várhatóan a meccs közbeni változtatásoknál is segítségére lehet a csapatnak. Második menet: a siker receptje 8. Ameddig a támadófal lehetőséget biztosít Bradynek, nem érheti komoly baj a csapatot, legyen akárki az irányító célpontja (Welker, Gronkowski, Hernandez, Branch vagy éppen Ochocinco). Elvis Dumervil és Von Miller mellett, azonban új névvel kell ismerkednie a szurkolóknak. Az eddig besült McDaniels draftpickként elkönyvelt LDE Robert Ayers élete meccsét játszotta az előző héten. Azt sem szabad elfeledni, hogy decemberben 27 pontot szerzett a Pats az első félidőben, és ez volt az utolsó meccsük, amikor nem ragadtak bent a támadók az öltözőben. Mindezt idegen környezetben. 9. A hivatalos oldal beharangozófüzetében temérdek trendet, adatot szedtek össze a New England 1970 óta lejátszott 34 rájátszásmérkőzéséről. Két több mint egyértelmű adat van, melyek akár kliséknek is megfelelnek: (a) ha nem veszítettek el több labdát, mint az ellenfél 15 győzelem, 1 vereség a mérleg; (b) ha volt 100 yard feletti futójuk, akkor hét győzelem mellett nulla vereség a mutató. Utóbbira szerintem jó esélye van a támadóknak a passzközpontúság ellenére. A fal nagyemberei újra egészségesnek tűnik, így visszatérhet a 3 tight endes formáció is. 10. A védelemnek kényes egyensúlyt kell megtalálni. (a) Nem szabad területet engedni a futójátékuknak, mert ha a védővonalat megint meg tudják kerülni, komoly probléma lehet belőle. Itt nem lehet egy embert kiemelni, ez valódi csapatmunka. Anderson, Ninkovich, Deaderick, Ellis mind-mind a védővonal széleit tartják, és ideális esetben már ők képesek megállítani a labdás embert, vagy helyet nyitnak a linebackereknek vagy végső soron az érkező cornerbackek, safetyk számára, hogy földre vigyék a támadót. Mike Reiss szerint a keddi, teljes védőfelszerelésben tartott edzés egyik fő motívuma volt a futójáték elleni stabilitás. (b) A boxot azonban nem lehet ész nélkül feltölteni a futás ellen, mert Thomas és Tebow párosa büntetni fog hosszú passzokkal. Ez eddig sem volt titok, az első meccsen is 116 yardot hoztak össze 7 elkapásból. Sőt, ha valaki még emlékszik a 2010-es draft előtti elemzésekre, ott a mélységi passzjáték volt Tebow egyik erősségeként megjelölve. Chung játékintelligenciája és sebessége itt is nagy előny lehet. Attól függően, hogy neki milyen szerepet szán Belichick játszhat James Ihedigbo vagy Devin McCourty mellette. Bár utóbbira futás ellen inkább CB poszton lenne szükség. (c) Mindkettő szempontnak jó szolgálatot tehet a támadóvonal nyomás alatt tartása, aminek fő célja az irányítót hibás döntésbe hajszolni, illetve benntartani a zseben belül, hogy ne tudjon onnan a bal, dobókeze felé kimozogva passzolni. Ez a futásai során is követendő példa lehet, de az QB futások csak a gólvonalhoz közeledve jelentenek egyre növekvő veszélyt. 11. A Denver nagyszerű játékkal szerzett a rendes játékidőben 23 pontot a múlt héten. A Patriots a Giants elleni vereség óta minden meccsén (8) eljutott legalább 27-ig. Nem szabad bealudni az első negyedben (ez a közönségre is vonatkozik), és elhitetni a vendégekkel, hogy itt lehet komolyabb esélyük, valamint rossz emlékképeket előidézni az előző évek PO kudarcaiban még résztvevő játékosokban. 12. A Denver ún. nevezett rövid héten játszik vasárnap szombat ritmusban, két időzónán repülnek át, hogy idegenben lépjenek pályára egy olyan meccsen, ahol nincs veszítenivalójuk, olyan ellenféllel szemben, akivel már találkoztak idén. Utóbbira Bill Belichick is kitért a sajtótájékoztatóján, hogy előnyt jelent-e csapata számára, hogy már játszottak velük ebben a bajnokságban? Bizonyára, de ők is játszottak velük, így szerintem ezen a téren egál a helyzet. 13. Aktuális lehet a nagy meccs előtt Bill Walsh edzőlegenda 25 pontja a hétközi felkészülésről. Videók a hivatalos oldalról Hajrá Pats!

Hozzászólások

2012. 01. 11. 12:54
lipi
Nem csak a csapat válláról fog leesni kő, hanem az enyémről is :).
Minden lehetőség adott, ezt a meccset MEG KELL nyerni!
2012. 01. 11. 13:11
sirCharles
Nem lebecsülve a Broncost, de
- annyi ideje, információja és nem utolsó sorban tanulsága van az edzői stábnak felkészülni
- annyira egyben van most a csapat
- annyival jobb a támadósorunk
- annyira jól tudunk idén alkalmazkodni (legkésőbb félidőben) az ellenfél játékához

hogy csak magunknak köszönhetjük, ha nem vagyunk képesek legyőzni a Broncost. Lehet itt akarásról meg hitről meg mindenről beszélni, egyszerűen jobb csapat vagyunk - és meggyőződésem, hogy a Denver képtelen még egyszer képességeihez képest 120%-on teljesíteni, mint ahogy a Steelers ellen tette.
Biztos vagyok benne, hogy még tartani fog a Pittsburgh elleni lendület a Denverber, nekünk viszont semmi másra nem kell figyelnünk, csak a saját támadójátékunk hatékonyságára, és legkésőbb a 3. negyedben elkezd kinyílni az olló a két csapat között. Védelemben ha kivesszük Thomast, és Mayo ésszel irányítja a futás-passz elleni mozgásokat, elképzelhetetlennek tartom, hogy a Broncos kijöjjön a 21 pontból.

GO PATS!
2012. 01. 11. 13:29
non4m3
Este egy flea flicker to 85 TD-t álmodtam meg
2012. 01. 11. 14:07
LaFleur
sir : ismét, immáron sokadszor egyetértek veled, de.
Tegnap megnéztem újra a decemberi meccset. Három momentum volt ami után elkezdtünk feljönni, az egyik McGahee kiesése, a másik meg a D által szerzett turnoverek, és a harmadik a váltás no huddle offense-re. Szerintem ebből kiindulva mi jobban fogunk készülni McGahee-re ők meg jobban akarnak majd vigyázni a labdára, viszont véleményem szerint a no huddle-vel ők sem tudnak majd mit kezdeni. Ez lehet az egyik kulcs, és ebből kifolyólag természetesen a fal. Persze úgyis minden a pályán dől el, én csak okoskodok. A Bellichik féle kondérban biztos főzik már a vadló ménes ellenszerét.

"annyira jól tudunk idén alkalmazkodni (legkésőbb félidőben) az ellenfél játékához"
Na, ez viszont nekem egy nagyon nagy pozitívum idén! Egyértelműen a Colts szisztémára emlékeztet engem, ők játszották ezt éveken át, hogy élesben próbálták ki a routokat, kóstolgatták a deffense-t, hogy mit reagál, majd menet közben alkalmazkodtak, azt játszották ami működött és nyertek. Egyszer ugye pont ellenünk azon a bizonyos döntőn, de általában az utóbbi években így vertek meg minket.
Nekem ez évek óta hiányzott a mi playbookunkból, tavaly is, de főleg tavaly előtt mennyit bosszankodtunk, hogy nem nyúl bele a meccsbe a couch stáb, de ez idén szerencsére megváltozott!
2012. 01. 11. 14:14
polonic
@non4m3

Dettó. Csak én a SB győztes drive-jaként. :D
2012. 01. 11. 14:14
ratkaim
Lehet tudni valami arról hogy Carterrel mi a helyzet mostanság? Remélem most már előszedik Ochocinco-t és látni fogunk tőle is valamit jó lenne ha lenne még egy célpont aki pontokat hoz. Meg fogjuk nyerni a meccset mert jobbak vagyunk!

Go Pats!
2012. 01. 11. 14:33
crucified
Van egy olyan érzésem, hogy Ellis nagyot fog alkotni. Brady mondata a kulcs. "Jobban alkalmazkodtunk az ellenhez, mint ők hozzánk". Ezzel nyertük a meccseket. Az elemzés a háttérben kiváló volt. És ha az O# fallal minden rendben lesz, akkor esélye sincs a Denvernek. Plusz Tebow keze is megremeg, ha kénytelen lesz mélységbe dobni a labdát. Közepes távolságra meg mi jobban dobunk.
2012. 01. 11. 14:35
cspeti98
OFF: láttam egy képet a steelers-broncos meccs gőztes td-jéről és a broncosnál 7-en áltak a LOS-on és nekem az egyik ismerősöm azt mondta hogy arra zászlót kellet volna dobni de inkább megkérdezem hogy van ez mert Pittsburgh drukkerről van szó emiatt nem bízok benne teljesen.

ON:A meccset szerintem hozni kell és akkor ott leszünk az SB-ben ha pedig már Indianapolisban járunk akkor elhozzuk onnan a gyűrűket.
2012. 01. 11. 14:47
LaFleur
cspeti98 : kevesebben meg nem állhatnak, nem értem mi a haverod baja.
2012. 01. 11. 14:53
cspeti98
LaFleur:Köszönöm a válaszodat.Egyébként emiatt kérdeztem meg mert volt egy ilyen érzésem hogy csak próbál valami mentséget találni a csapata vereségére.
2012. 01. 11. 15:24
>>>ratkaim
2012. 01. 11. @ 14:14
Lehet tudni valami arról hogy Carterrel mi a helyzet mostanság?<<<

http://patriots.hu/de-carter-szezonjanak-hivatalosan-is-vege/
2012. 01. 11. 15:31
crucified
DoM:

Tudom senki sem jós, de szerintetek (szakértők) mit fog játszani ellenünk a Denver? Vagy legalábbis mivel próbálkoznak majd?

köszi
2012. 01. 11. 15:34
daelaci3
cspeti98 pont az a probléma hogy nem álltak 7-en a LOS-on, mert a TE egy kicsit hátrébb állt, de szerintem amennyivel hátrébb volt az még belefér, sokszor láttam már hasonlót és általában el szokták a bírók engedni szabályosnak
2012. 01. 11. 16:10
crucified

Ha váratlan akarnak támadóoldalon húzni, akkor gyors rövidpasszos játékkal jönnek, oldal/screenpasszokkal az előtérben és spreadre hajazó felállásokkal, így a pálya széltében széthúzni a védelmet, és fellazítani a boxot. A gyors rövidpasszokat meg jól lehet keverni pár Tebow futással ilyen formációból.

Szerintem nem várható semmi radikális. Thomasnak volt egy passz kísérlete mondjuk már decemberben ellenünk. Erre biztos készülni fognak Belichickék.

Ha tippelni kellene, szerintem újra előtérbe fog kerülni valamikor a meccs folyamán nálunk a futójáték Ridleyvel és a három tight endes felállással. Ennyi megérzésem van.
2012. 01. 11. 19:13
crazyhungary
Ma még +6 fok volt délután Bostonban, de már készül a jó idő: az előrejelzések szerint szombat estére már -6 -8 fok várható egy kis szellővel. :)
2012. 01. 11. 19:15
polonic
OFF

@ crazyhungary

Bár csak itt is igazi tél lenne már.

De úgy látom, hogy ott is meghülyült az időjárás. Nem igazán volt még havas meccs. A stadionok körül sem igazán lehetett volna lehullott havat látni.
2012. 01. 11. 19:18
crazyhungary
Ott ha elindulnak mínuszok, akkor egy kis havacska sem kizárt.
Különben is elég lesz az ha a főcsoport döntőre jön meg a hó.
2012. 01. 11. 19:20
cspeti98
polonic: A Broncos-Steelers meccsen volt egy kis hó a stadion körül ha jól láttam.
2012. 01. 11. 19:21
Maniac84
Kíváncsi leszek majd a nézettségi adatokra a meccsről. Nagy tétben mernék fogadni arra, hogy az idei PO-ból csak az SB lesz nézettebb.
2012. 01. 11. 19:24
crazyhungary
Hát igen 1600 méteren néha előfordul. :)
Szerintem a Denveri játékosok nem hiszem, hogy hozzá lennének szokva a hideghez és a hóhoz, mert az utóbbi években nem sokat játszottak januárban. :)
2012. 01. 11. 19:30
LaFleur
Az utolsó fordulóban Green Bayben is volt hó, csak le volt tolva a pályáról.
2012. 01. 11. 19:34
crazyhungary
Na ők hozzá vannak szokva. Kár, hogy idén csak fedett csarnokban játszunk velük. :)
2012. 01. 11. 19:51
LaFleur
Egyébként tudván, hogy az időjárás mennyit számít ebben a játékban, a Sants-nek órisi előnye van. Eleve ugye otthon 8 meccs (dome). Az Atlanta csoportellenfél (dome), plusz Tampa ahol köztudottan ritka a hó meg a hideg. Tehát szezononként 10 tuti meccs melegben, szél nélkül. Marad 6 meccsük évente ahol talán hidegbe de legalábbis szarabb időjárásba kell menniük.
Ezzel szemben mi... Az ilyen fasza kis mediterrán vidékek mint Buffalo (emlékeztek amikor a FG-nél két ember húzta kötéllel a kaput, hogy valamennyire egyenes legyen?), New York, Heinz Field vagy "Boltimór", és hát ugye Boston 8-szor. Nem elhanyagolható különbség. Mondjuk erre meg lehetne mondani, hogy tetszettek volna csarnokot építeni.
Oké, van minden évben egy Miami, ezt el kell ismerni.
2012. 01. 11. 20:07
cspeti98
LaFleur:amikor majd a Metlife-ban játszunk SB-t előnyben leszünk a Saintsel szemben.Hátha hideg lesz akkor.
2012. 01. 11. 20:09
sirCharles
LaFleur

Most viszont átfordulhat a Saints szerencséje, mert előbb mennek a Candlestick Parkba, és ha ott sikerült nyerni, akkor vagy a mediterrán New Yorkba, vagy a még melegebb Lambeau Fieldre. A SB menetelés alatt ki se kellett mozdulniuk a csarnokukból.
2012. 01. 11. 20:23
zo72
A Saints New York-ban nem megy mert előrébb végeztek.
2012. 01. 11. 20:26
LaFleur
sir: Igen, de azért Kalifornia sem arról híres, hogy télikabátba járnak meccsre. Viszont Wisconsin! Húúú! Na ott be fog fagyni a seggük! Egyébként pont ezt tartom különbségnek köztük és a GB közt. Véleményem szerint a NO erősebb, de a "road to" miatt nem ők, hanem a GB nyeri meg az NFC-t.

cspeti: jaja, az (is) a mi évünk lesz! Rossz hír viszont, hogy jövőre New Orleansban lesz a SB. Na akkor aztán tényleg nem kellene kimozdulniuk, már ha...

sir: még a meccsről. Szóval én abban bízok, de jobb ha úgy fogalmazok, hogy hiszek, hogy nem tudnak minket megverni. Készülhet a Denver D ahogy akar. Nem sok csapat van aki 1 perc alatt át tud menni a pályán ha kell, de mi vagyunk az egyik ilyen. Szóval én sem félek, csak megállapítottam, hogy a decemberi meccs sem volt olyan könnyű mint első olvasatra tűnik.
2012. 01. 11. 20:40
1976gabi
szerintem a denver úgy jár,mint múlt évben a seatle.semmi gond nem lesz,mert kétszer egymás után nem lehet így játszani,még fájni fognak az ütközések.nekünk sem lehet mident kiadni magunkból,mert még hátra van a mérközés után két mecs.a támadó falunk sokkal jobb mint a sárga feketéké,és tom is egészségesebbnek tünik big bennél.
2012. 01. 11. 20:44
zo72
Mikor váltottak le ennyi vezetőedzőt egy évben?!!!!
ha jól számolta eddig 6-nál tartunk.

Denverrel nagyon kell vigyázni, BB-nek ők a mumusai (főleg Shanahan miatt). De most más az edző, így remélem végre újra tudunk nyerni a PO-ban is. Utána már bármi lehet....
2012. 01. 11. 21:03
2009-es idénynek 10 új HC-vel vágtak neki és már hetet ki is rúgtak (Mangini, JMD, Haley, Cable, Spag, Singletary, Mora, Morris). Egyedül Ryan, Schwartz, Caldwell tartja még magát.

2010-ben csak három új HC volt (Gailey, Shanahan, Carroll).

2011-ben nyolc.

A wikipedia nfl seasons oldalán szépen nyomonkövethető, csak ki kell választani a megfelelő évet, majd a coaching changes fület.
2012. 01. 11. 21:12
cspeti98
LaFleur:Szerintem a 49ers is elég gyengén játszana ha Kaliforniában havazna.Ők is szinte csak jó időben játszanak mert a csoportellenfeleknél sincs túl hideg.Az minimum 9 meccs egy szezonban.Biztos meglepődnének ha elkezdene szakadni a hó.
2012. 01. 11. 21:19
LaFleur
cspeti: Így van. Pl. a 2008-as Arizona ami szerintem az egyik leggyilkosabb offense volt az utóbbi 10 évben is megfagyott amikor a Gilette-be jöttek. Az volt az az emlékezetes Welker hóangyal meccs. Talán 0 lett a vége, de ebben nem vagyok biztos. Tény, hogy ezek a csapatok nem tudnak/szeretnek hidegben és hóban játszani.
2012. 01. 11. 21:20
sirCharles
LaFleur: San Franciscoban az NFL időjárás előrejelzése szerintem estefelé már inkább 6-8 fok várható, ill. óceán menti város lévén, folyamatos szél. Ilyen körülmények soha nincsenek egy csarnokban, szóval azért a körülmények sem lesznek egyszerűek a New Orleansnak.
Én is úgy vagyok egyébként, hogy elképzelni sem tudom, mivel lephetne meg minket úgy a Broncos, hogy kikapjunk.

zo72: jogos-jogos.
2012. 01. 12. 01:11
non4m3
@sirCharles

iszonyat erős pass-rush, egész meccs alatt b*szogatni Brady-t (talán ehhez az Ofal betlije is kéne) és az hogy az ő O# ne adja el a labdát többször mint mi O#

egyszerűnek hangzik, de szerencsére nem az, nagyon bízom a fiukban, és még HOL VAN VASÁRNAP REGGEL?!?!?! :D
2012. 01. 12. 01:21
non4m3
asszem a Giants meccs mutatja meg a legjobban hogy hogyan lehet minket megverni, viszont a Denvert nagyon nincs egy szinten a Giants-el

és az a meccs is olyan volt ahogy a steelers elleni vereség is hogy nüanszokon múlott, de lehet h csak az optimizmus beszél belőlem
2012. 01. 12. 06:38
zoli0321
Én már nem tudom kivárni a vasárnapot, kezdjenek már!!!!!!!!

Go Pats!!
2012. 01. 12. 10:37
sirCharles
@non4m3

Ha nekem vagy neked kéne megoldani Brady védelmét, vagy elkapkodni a harmincadik 10-15 yardos passzát, netán megfutni a tizenharmadik 3rd down-t, nyilván nem lennék ennyire nyugodt :-D Viszont a támadósorunk bizonyítja már két éve, hogy bárki ellen képes 4-5 TD-re. Bárki ellen.
2012. 01. 12. 11:30
hulith
Sose lesz vasárnap hajnal már most izgulok pedig nem vagyok
az az idegeskedős tipus !
Én úgy érzem mentálisan erősebb a csapat tavalyhoz képest és
akiknek kell kitudják hozni magukból a maximumot ilyen éles helyzetben is akkor pedig jobb csapat a mienk mint a Broncos.
NEM SZABAD HAGYNI TEBOW-NAK ÉS A VÉDELMÜKNEK, HOGY LEGYEN VALAMI MOMENTUMUK AMIVEL FELTÜZELHETIK MAGUKAT !
2012. 01. 12. 11:42
non4m3
@sirCharles

ez oké, bár ez férfi sportág(SZERENCSÉRE :D) de náluk is előfordulnak "nehéz napok", én csak ettől félek hogy MEGINT NE a PO-ban történjen meg
2012. 01. 12. 12:04
Maniac84
Na most már tuti a győzelem: http://www.satirewire.com/content1/?p=3565
Én már nem is izgulok. ;)
2012. 01. 12. 12:35
benzinkut
sirCharles egy mondatban leírta, amit én a meccsel kapcsolatban érzek: "elképzelni sem tudom, mivel lephetne meg minket úgy a Broncos, hogy kikapjunk." :)pontosabban el tudom képzelni, de annak meg nincs realitása :)
2012. 01. 12. 14:28
Maniac84:
Mintha ez az egész cikk Edelman-t írta volna le!!!
kicsi, és bárhol tud játszani!
Bizonyára fantasztikus lenne OT-ként is... micsoda cut-blokkpkat mutatna be Dumervil-lel szemben XD
hulith: én is nagyon várom már a meccset, és hogy lássam játszani a srácokat! Na de hogy fogjuk kibírni a jövőhetet... és az azt kővető 2 hetet? Arról nem is beszélve, hogy utána az első esemény 2 hónappal később, Áprilisban lesz, a DRAFT! Majd pedig megint várhatunk 1-2 hónapot a CAMP-ekig...
Rossz belegondolni abba anagy semmibe, amit látni fgounk... vagyis pontosabban nem fogunk látni! Nem tudom, hogy miért nem lehet az NCAA meccseket tavaszra rakni....

Josh 4 ever! legjobb idei igazolásunk lesz!
2012. 01. 12. 15:19
sirCharles
@non4m3

Egyszer a rossz sorozatnak is meg kell szakadnia. És azért valljuk meg, ez a meccs sokkal inkább adja magát erre, mint mondjuk egy ereje teljében lévő Baltimore vagy Colts elleni rangadó.

Szerintem már a keret minden érintett tagja fel tudta dolgozni a Ravens elleni nagyon fájó hazai pályás vereséget. Ha meg nem, akkor nagyon nagy problémák vannak fejben. Reméljük nem :-)
2012. 01. 12. 15:31
cspeti98
tuci-tuci:
Igazad van.Ha két hetet nem bírunk ki Pats-szel kapcsolatos dolgok nélkül mi lesz a PO után.Tényleg jó lenne ha az NCAA meccsek tavasszal lennének.
2012. 01. 12. 15:39
non4m3
ha megnyerjük az SB-t akkor sztem egész augusztusig azt fogjuk nézni, legalább is én biztos :D (de ez még messze van, ahogy a vasránap reggel is :( )
2012. 01. 12. 16:04
takirob69
Az alapszakaszban megszakadt több jó sorozatunk is (például a Bill elleni győzelmi), tehát itt az ideje, hogy a rossz sorozatoknak is vége legyen :).
Szerinten ha hozzuk ezt a meccset, akkor ezt követően minden megtörténhet a PO-ban.

Go PATS!!!!
2012. 01. 12. 18:16
Pat
non4m3: Én is mindig sportról álmodom! :D Következő meccs, futam...
Ezt megnyeri a Pats. Jó csapat, tavalyi maguknál is jobbak.
Egy sportújságban megtippelték az idei eredményeket sportban, azt mondták, a Super Bowlon a New Orleans megveri a Patset. A Bowlban hiszek, de kikapni nem fognak. Csak 60 perc foci, könyörgöm, fiúk! :( Menni fog!
Hajrá Pats! :)
2012. 01. 12. 19:55
crucified
2012. 01. 12. 20:16
crucified
DoM:

Az IR-en kívül nálunk mindenki egészséges (lekopogom!!!!). Tudsz valamit a Denver sérültjeiről? Kik ezek közül "fontosak" a Denvernél?

Köszi előre is
2012. 01. 12. 20:18
zoli0321
crucified: Ezért már érdemes külföldön tanulnia a fiadnak. Még jó,hogy nem Bóltimóóórban tanul:-)
2012. 01. 12. 20:33
crucified
zoli0321: Nem állnék Vele szóba!:)))) (vicc)
2012. 01. 12. 20:33
Burkus
crucified:

A legfontosabb veszteségük Eric Decker, akinek térdhúzódása van és a mostani közlések szerint biztosan nem játszik. Ő volt eddig az egyik legjobb mélységi elkapója Tebownak, bár az alapszakasz meccsünkön egy elkapása volt csupán, de az 22 yardért.

Az alapszakasz meccs során akkor lett nagy fordulat, amikor McGehee megsérült, addig tarthatatlan volt a futás. Most McGehee harcra kész...
2012. 01. 12. 20:40
crucified
Burkus:

Én a futástól kevésbé félek, mint a passzjátéktól. Azt eddig jobban tartottuk. Én Ellis játékában nagyon bízom.
2012. 01. 12. 20:50
hulit
Nekünk is többet kellene futni szerintem főleg az elején
úgy láttam futás ellen nem olyan jó a Denver-D line
BJGE és Ridley is tudna hozni pár hasznos yardot főleg most
hogy egészséges a falunk.
A védelem képes 25 pont alatt tartani őket a szerzett labdákról nem is beszélve.
2012. 01. 12. 21:34
cspeti98
crucified: Jó hogy kiírtad mert nagymamám New Yorkban van(a város egyik csapatának se szurkol) és onnan nincs messze Boston.Holnap írok is neki egy e-mailt hátha a SB-re meglesz a póló.
2012. 01. 12. 22:24
mindenki nyomtassa ki és hordja mint WES!!! :DDD

http://twitpic.com/86gh4q/full
Hozzászólás a(z) Rájátszás: AFC elődöntő beharangozó - Broncos @ Pats bejegyzéshez