Menetrend
Szavazás

Randy Moss, a vezér

2009. 07. 19. 12:59
Szerző: bart
Kategória: Cikkek
Mióta fiatalon elkezdett sportolni, Randy Moss élete szinte folyamatosan a nyilvánosság előtt zajlott. Az embereket néha elbűvölték, máskor feldühítették, de állandóan foglalkoztatták ennek a végtelenül tehetséges atlétának és személyiségnek a pályán, és azon kívül való cselekedetei.
Mégis, annak ellenére, hogy az egész világ látja, Moss képes volt valamennyire meghúzni magát a háttérben. Állandóan szerepel a médiában, habár ritkán beszél riporterekkel. Úgy tűnik, mintha nem érdekelné mások mit gondolnak róla; pedig épp az ellenkezője igaz. Sokan azt hiszik, hogy falat húz maga köré, meggátolván a legtöbb embert, hogy közel kerülhessen hozzá. Ironikus, hogy a hivatalos honlapjának címe therealrandymoss.com („azigazirandymoss.com”), mivel nagyon kevesen ismerik az igazi Randy Mosst. Akik azonban igen, azok sok dologban egyetértenek. „Sok ember megítélése Randyről helytelen.” –állítja Chad Pennington, korábbi egyetemi csapattársa, jelenlegi Dolphins QB. „Ismerem Randyt már jó ideje, és láttam az igazi Randyt. Az ember, a szíve, a céljai, amiket el akar érni, mind együtt vannak. Az egész rendben van.” „Randy Moss rajongó vagyok” –állítja Lou Holtz, az egyetlen egyetemi edző, akinél Moss játszani akart. „Néha csodálkozol azon, hogy miért tesz bizonyos dolgokat. De legbelül egy nagyon jó ember.” Bobby Bowden, a Florida State Egyetem edzője szeret múltbéli és jelenlegi játékosaira mint „srácaira” utalni. „Mindig a sajátomnak fogom tekinteni” –mondta Mossról. Bármire képes érted, ha jó barátnak hisz” –állítja Kevin Faulk, Moss egyik legközelebbi barátja a Patriotsnál. „Ő ilyen ember.” „A legnagyobb tévhit vele kapcsolatban az, hogy ő valamiféle barom, pedig nagyon lelkes a foci iránt.” –bizonygatja Michael Lombardi, aki még a Raidersnél töltött ideje alatt elintézte, hogy Moss két évig Oaklandbe költözzön. Jacob Messer, a charlestoni (Nyugat-Virginia) Daily Mail újságírója, középiskola óta ismeri Mosst. „Eleinte kritikus voltam vele kapcsolatban a balhéi és a zárkózottsága miatt, de később megnyert magának.” * * * Jerry Jones irodájában csöngött a telefon. Lou Holtz volt a vonal túlsó végén. Akármennyire is elfoglalt volt az idő tájt, a Dallas Cowboys tulajdonosa felvette a kagylót. Nem mindennap hívja fel az embert egy legendás egyetemi edző csak úgy a semmiből… Holtz, aki most szakértő az ESPN-nél, még mindig emlékszik a 13 évvel ezelőtti beszélgetésre. „Jerry. El kell vinned ezt a srácot. Ő a legjobb játékos, akit valaha is videón láttam. Ez a gyerek kész az NFL-re.” Holtz Randy Mossról beszélt. Holtz állítása szerint ez volt az egyetlen alkalom, amikor ilyen hívást intézett egy játékosával kapcsolatban. Jones ismerte Mosst, és egyetértett abban, hogy tehetsége ritka volt, különleges. Csak egy probléma volt. Moss csak 18 éves volt, és az NFL szabályai kimondják, hogy a leendő játékosok csak minimum három évvel az érettségi után játszhatnak a ligában. A legtöbb egyetemi megfigyelő lemondott arról, hogy Moss-t saját egyeteméhez csábítsa. Tudták, hogy a nyugat-virginiai fenomén szíve Holtz egyeteméért, a Notre Dame Fighting Irishért dobogott. „Randyt, és egy másik srácot, egy linebackert, hívtuk a gimnáziumi csapatból. Utóbbi említette nekem, hogy Randy jó ember.” Holtz hamar rájött erre, amikor először látogatta meg az egyszülős Moss házat Rand városában. „Emlékszem amikor a nappaliban ültem.” –folytatja Holtz. "Csak két fotel volt. Én ültem az egyikben, Randy anyja a másikban. Randy az anyja székének karfáján ült. Sosem felejtem el azt a tiszteletet, amit mutatott. Ahogy egymással beszéltek, nyilvánvaló volt, hogy hatalmas mértékben tiszteli és csodálja az anyját.” Úgy tűnt, Holtz iránt is így érez. Moss mindent megtett, hogy bejusson a Notre Dame-ra, még házitanítót is fogadott, hogy jobb eredményt érjen el a teszteken. Miután elsőre átment, Moss-t felvette a neves indianai iskola, és futball ösztöndíjat kapott. De Moss sose jutott el South Bend-be. 1995-ben, a végzős évében a DuPont Gimnáziumban, belekeveredett egy faji alapú verekedésbe, ami után egy diák kórházba került. Ez a diák állítólag érzéketlen megjegyzéseket vésett a fekete emberekről Moss barátnőjének (aki történetesen fehér volt, és volt egy közös gyerekük) padjába. Moss és egy barátja bosszút álltak. A nyár folyamán a Notre Dame vezetői visszavonták korábbi ajánlatukat, miután megtudták, hogy Moss bűnösnek vallotta magát a testi sértés miatt lefolytatott perben. Egy rövid időt börtönben kellett töltenie, és próbaidőt is kapott. Holtz elmondta, hogy megpróbálta rávenni az egyetem vezetőit egy második esélyre, de a döntésük végleges volt. Így Holtz elkezdett új helyet keresni a fiatalembernek, akinek sorsát a szívén viselte. A Cowboys felhívása után Holtz újabb telefont intézett; ezúttal a floridai Tallahassee-ben tárcsázta egy jó barátját. Mivel több, mint tíz évig volt edző a West Virginia Egyetemnél, Bobby Bowden sok kapcsolatot megőrzött, mikor elhagyta az államot, hogy átvegye a Florida State Egyetem csapatának irányítását 1976-ban. A ’90-es évek elején az összes nyugat-virginiai ismerőse erről a DuPont High-i gyerekről mesélt neki. „Ismertük őt. Úgy tudtuk, hogy a Notre Dame-hoz fog menni.” –kezdi Bowden, öreguras, déli akcentussal. „Így nem is ostromoltuk komolyabban.” Mint kiderült, nem is kellett. Moss készült eljutni hozzá, Lou Holtz-on keresztül. „Mikor Lou hívott, és ajánlotta, azt mondta, hogy ő a legjobb, akit valaha is látott.” - Bowden hangja elhalkul, és kis szünetet tart, hogy kommentálja a megállapítást. „Ez egy igen magas elismerés… Így hát megkérdeztem az egyetemünk igazgatóját. Az elején szkeptikus volt, nem értette hogy ’ha a Notre Dame nem akarja, miért akarnánk mi?’ Végül beleegyezett, hogy felvegyük Randyt, de csak azzal a feltétellel, ha kihagyja az első fociszezont. Elhihetik, rögtön tudott volna segíteni a csapatunkon… De Randy így is beleegyezett, és eljött hozzánk.” A következő évben Moss a szintén elsős elkapó, a későbbi elsőkörös választott, Peter Warrick, és még jónéhány szuperatléta mellett edzett, akik 1999-ben megnyerték az egyetemi focibajnokság döntőjét. „Pár edzés után nyilvánvaló volt, hogy szinte repülni tud. És nagyon akart bizonyítani. Velünk edzett –a meccseken persze nem játszhatott -, végigcsinálta a tavaszi edzésprogramot, és senki sem tudta leszerelni. A legjobb védőink nem tudták levédeni.” -emlékszik vissza Bowden. „És a srácok szerették. Nem volt egy gyerek se, aki nem jött volna jól ki vele. Tökéletesen viselkedett amíg itt volt. Jellemző vonása volt, hogy sosem hazudott. Mindig az igazat mondta." Még akkor is, amikor ez sokba került számára. Moss nem maradt Tallahassee-ben 1996 nyarán. Visszament Nyugat-Virginiába a régi haverjaihoz. Még tartott a próbaideje, amikor pozitív marihuána-tesztet produkált. Újabb börtönbüntetés következett. A sztori címlapra került, és hamar eljutott Bowden edzőhöz. Felhívta Mosst, hogy igazak-e a hírek. „A legtöbb gyerek tagadta volna a dolgot, és próbálta volna menteni magát. De ő bevallotta. Azt mondtam neki, ’Randy, ez esetben nem járhatsz hozzánk. Ez már a második ügyed.’ De nem próbált hazudni." Moss Nyugat-Virginiában maradt, ahol a sorsa hamarosan jóra fordult. * * * A végzős Peyton Manning négy éve volt kezdő QB Tennessee-ben. Az ugyancsak irányító Ryan Leaf épp egy elképesztő harmadik szezonon volt túl a Washington State-nél. A Texas harmadéves futója, Ricky Williams, nevét épp kezdték megismerni az emberek. Ő nyerte meg a következő évben a legjobb egyetemi játékosnak járó Heisman Trophy-t. 1997-et írtunk, az akkori nyertese a nagyra becsült egyéni díjnak Charles Woodson volt, a Michigan harmadéves cornerbackje. Mindegyik fiatal már sztár volt országos szinten. Mégis, ahogy Woodson és a többi fent említett döntős élvezte a díjátadó hétvégét New Yorkban, Bob Pruett emlékszik, hogy mindegyikük el volt bűvölve attól az embertől, aki negyedikként végzett – egy másodéves egy „újonc” első osztályú egyetemről. „New Yorkban voltunk, és az összes döntős követte Randyt, aki a jó öreg Marshall Egyetemről jött.” –emlékszik vissza Pruett, aki a Marshall fociedzője volt akkoriban. „Nagyon tisztelték az atletikus képességeit. Azonban ő vezető is volt. Ragályos volt a személyisége. Olyan volt, mint valami hipnotizőr. Tehettél mellé nagyszerű embereket, ő mindig megtalálta a módját, hogy vezesse őket. Bármilyen helyzetet befolyásolni tudott a személyiségével, mind a pályán és azon kívül.” Miután elbocsátották a Florida State-től, Moss a Marshall-ba ment. Az NCAA (National Collegiate Athletic Association – Nemzetközi Főiskolai Sport Szövetség) szabályai engedték Moss számára, hogy játsszon 1996-ban, mivel akkor a Marshall még a második vonalban szerepelt. (ha egy sportoló lejjebb „igazol”, rögtön játszhat; felfelé, vagy az osztályban való mozgás egy év kihagyást igényel). Moss, akit a feltűnő fekete-fehér csíkos zoknijairól és a sportműsorokban látott elkapásairól volt híres, rekordokat döntött, és a Marshall veretlenül nyerte meg a másodosztály küzdelmeit. 1997-ben az egyetem osztályt lépett, ahol Moss ismét felállított pár rekordot, és az egyetemet bowl game-hez segítette (zárómérkőzés az egyetemi foci első osztályában a legalább 50 %-os mérleggel rendelkező csapatok számára). Az ember, aki akkoriban a labdákat dobálta neki Pennington volt, a Marshall egyik kapitánya. „Mindig is hihetetlenül küzdött.” – említi a Dolphins QB. "Nem számított mit csináltunk akkoriban, legyen szó egy-az-egy elleni gyakorlatokról, vagy kosárlabdáról a csarnokban. Bármi is volt, ő akart nyerni, és a legjobb lenni. Mindig is ilyen volt.” Ez a nyerni akarás tűnik Moss kiszámíthatatlan személyisége előidézőjének. Amikor úgy érzi, hogy nem segít a csapatának nyerni, hajlamos meghátrálni, fizikálisan és érzelmileg is. „Amikor nem boldog, nem fogja véka alá rejteni a dolgot.” –mondja Bowden. Jó példa erre amikor 2004-ben Moss akkori csapata, a Minnesota Vikings, vesztésre állt idegenben a Washington Redskins ellen. Már csak másodpercek voltak hátra a meccsből, mikor Moss elhagyta a pályát. Ezt a lépését nagymértékben kritizálták a szurkolók, a média, még néhány csapattársa is. Növekvő elégedetlensége Minnesotában odáig fajult, hogy 2005-ben elcserélték a Raiders csapatába. Egy évvel később csapattársai kapitánynak szavazták meg. De a csapat elkezdett veszíteni, és Moss tehetetlennek érezte magát. Nem erőltette meg magát, hogy eltitkolja elvágyódásának tényét 2007-ben. De az ember, aki Oaklandbe vitte Mosst szembeszáll azzal az állítással, miszerint nem adott bele mindent a pályán. „Egyáltalán nem ez az igazság.” –mondja Lombardi, aki hosszú ideig dolgozott NFL csapatoknál vezetői pozícióban, később pedig tévés szakértőként. Jelenleg a futballról ír a National Football Post-nak. „A hozzáállását és viselkedését tekintve pozitív volt. A 2006-os szezon más történet, de nem hinném, hogy ő megváltozott. Szerintem a környezet változott meg. Nem könnyű veszíteni. Ő nem szeret veszíteni.” Holtz egyetért. Elmondása szerint amikor Moss nyilvánosan duzzog, azt nem úgy kellene tekinteni, hogy Moss problémát jelent. „A probléma az, amikor más nézetek vannak a célpontról. Nézeteltérés akkor van, amikor ugyanaz a cél, de különböző nézetek vannak arról, hogy hogyan kéne elérni.” „Randy nyerni akar, de úgy érzi, hogy a többiek nem hagyják ezekben az esetekben. Ez az ő válasza a helyzetre, azt mondván, hogy ’Én nyerni akarok, és ti nem hagytok segíteni hogy nyerjetek.’ ” „Törődik a csapatával és a csapattársaival.” –teszi hozzá Pruett. - „Nyerni akar. Amikor ez nem történik meg, érzelmileg befolyásolja a dolog. De Randy nem tesz olyan dolgokat, amivel szétszakítaná a csapatát.” Lombardi véleménye szerint az állítás, miszerint Moss nem vezető típus, az ő szavaival élve „teljesen valótlan”. Hozzáteszi, egyáltalán nem lepte meg, hogy az előző szezonban New England-i csapattársai ismét kapitánynak választották. * * * Moss magával vitte a Patriotshoz azt a felfogást, miszerint könnyen elégedetlenné válhat, hasonlóképp a korábbi Patriots futóhoz, Corey Dillonhoz. Faulk bevallotta, hogy mindkét esetben kellemesen meglepődött, amikor megtudta, hogy pont az ellenkezője volt igaz. „Igen, szerintem ugyanaz volt, mint Corey-val. Mindenki csak azt hajtogatta, hogy rossz srácok, le fogják rombolni a csapat hírnevét. De amint megismered Randyt, rájössz, hogy nagyon személyes ember. Nem szereti, ha túl sok ember üti bele az orrát a dolgaiba, de ugyanakkor szenvedélyesen szereti a munkáját, rajong a családjáért és az igaz barátaiért, akikkel valóban törődik.” Faulk szerint Moss, aki közismerten bátran kinyilvánítja véleményét, legtöbbször követendő példát állít viselkedésével. Ezt a véleményt sok csapattag visszhangozza. „Könnyű tanulni tőle.” –mondja Ray Ventrone, a csapat egyik „ezermestere.” „Először is, ahogy megközelít minden hetet. A felkészülése, ahogy videókat néz az ellenfelekről, tanulmányozza őket. Nyilvánvaló, hogy a képessége bőven mindenkié felett áll ebben az öltözőben. Hihetetlen atléta. Amikor ilyen embereket figyelsz, könnyű tőlük tanulni. Nem könnyű utánozni, de mindenképpen segít a tanulásban.” Chris Hanson, a Patriots puntere és Moss egykori csapattársa az egyetemen, megemlíti, hogy Moss mindig is „csak a legjobbat fogadta el,” és „nagyszerű csapattársnak és vezetőnek” nevezi. „Igazi profi” –teszi hozzá. Ezzel egy időben példaképként is szolgál a fiatalabb csapattársainak. „Egyszerűen nagyszerű” –mondja a cornerback Jonathan Wilhite a Moss-szal való tapasztalatairól. „Őt néztem, mialatt felnőttem, tudtam, hogy mennyire jó játékos, aztán az öltözőben arra is rájöttem, hogy mennyire jó ember. A focin kívül is jó ember, egy vicces srác. Valaki, aki be fog kerülni a történelemkönyvekbe. Áldás, hogy lehetőségem van ellene játszani, és tanulni tőle.” Wilhite meglepődött, hogy a hihetetlen atletikus képességei ellenére Moss mennyire hétköznapi. „Igen, kicsit meglepett a dolog. Mindig hangos az öltözőben, megnevettet mindenkit. Azt hittem, hogy egy ennyire jó játékos zárkózottabb lesz. Mindenkivel jól kijön, beszélget, próbálja a legkellemesebb helyzetet kihozni mindenki számára.” „Azt tudtam, hogy elképesztő futballjátékos” –folytatja Ventrone. - „De amikor valakivel nap, mint nap találkozol, azt is észreveszed, hogy mennyire jó ember valójában. Megdöbbentett az elkötelezettsége, ahogy a pályán kívül tanul. Kérdéseket tesz fel a megbeszéléseken, mindig segít másoknak. Ha egy edzőnek javaslata van a számára, mindig meghallgatja azt. A pályán kívüli viselkedése igazán lenyűgözött.” Csakúgy, mint a többi csapattársát, teszi hozzá Ventrone, akik 2008-ban kapitánnyá választották Mosst. „Minden, amit eddig mondtam, azok a vezetői képességei. Ezért szavaztam rá.” Ahogy Faulk megfigyelte: „Vezetőnek lenni nem csak arról szól, hogy a csapatra koncentrálsz. Rólad is szól a dolog. Hajlamos vagy sokat megtudni magadról.” Ahogy idősebb lett, úgy tűnik Moss rájött arra, hogy a felelőssége jóval túlnyúlik a focipályán. * * * Amint Ventrone megtapasztalta, Randy Mosson védekezni finoman szólva is nehéz dolog. „Hát igen, sokat fogtam 2007-ben a gyakorló csapatban” –mondja a safetyből lett wide receiver. Szünetet tart, és elneveti magát. „Illetve próbáltam fogni.” Riporterként követni hasonlóan nehéz feladat, ahogy ezt Jacob Messer, Moss „kortársa” tudja tanusítani. „Sokkal nyíltabb és érettebb lett, mint ahogy a gimnáziumban és az egyetemen megismertem.” Ma Messer a Marshall-i fociról ír a Daily Mail-ben. Az 1990-es években a Scott Gimnáziumba járt, amely ugyanabban a konferenciában versenyzett, mint Moss alma matere, a mára megszűnt DuPont Gimnázium. Diákként Messer első újságírói feladataként a gimis sportokról írt egy kis helyi újságban. „Szoros kapcsolatom volt a játékosokkal, mert egyidősek voltunk. Azon szerencsés kevesek közé tartoztam, akiknek adott néha személyes interjút. Senkit nem volt hajlandó közel engedni magához.” Ugyanez volt a helyzet az egyetemen, ahol Messer az iskolaújságnak írt Mossról és a focicsapatról. „Nem volt túlzottan barátkozó ember… még velem se. De legalább a kérdéseimre válaszolt. Talán engem nem tartott olyan fenyegetőnek.” Moss nyilvánvalóan nem bízott a riporterekben. Úgy érezte, sokan szenzációnak állították be tetteit a saját előrejutásuk érdekében. „Véleményem szerint a média mindenkinél jobban félreérti Randyt, mert nem ismerik eléggé” –mondja Pruett. Azokra az esetekre utal, amikor Moss kevésbé viselkedett olyan vezetőként, mint amilyennek a támogatói beállítják. „Úgy gondolom a média eltúlozta az eseteket. Csak egy gyerek volt, játszott. Sok játékos kerül nagyobb balhékba. Te jó ég, ha a legrosszabb dolgok azok lettek volna, amiket Randy tett, a legtöbb edző végtelenül boldog lenne.” „Rendkívül nagyra tartom” –mondja Holtz. „Olyan sok tekintetben nem értik meg. Szerintem úgy érzi, hogy folyamatosan küzdenie kell a világgal, és bizonyítania valamit. Sok emberben csalódnia kellett, ezért nem akar túl közel kerülni hozzájuk.” Legfőképp a sajtóban. De Moss még akkor is kerüli a média felhajtást, amikor jót cselekszik. Szinte minden ebben a sztoriban megszólaltatott ember megemlítette, hogy Moss folyamatosan visszatér Nyugat-Virginiába hogy részt vegyen jótékonysági eseményeken hátrányos helyzetű gyerekek számára. Legtöbbször lemond arról, hogy a média jelenlétét „élvezhesse,” azonban néha kiszivárognak információk, és ekkor ez elkerülhetetlen. De Moss szívesebben vinné véghez jócselekedeteit kamerák és riporterek nélkül. „Hát nem elképesztő?” –jegyzi meg Bowden. „Ez mutatja igazán a jó oldalát. Sok ember, aki hasonlóképp tesz, épp azt szeretné, hogy tudjon a világ az ilyen cselekedeteiről. Ez azért inkább Randyt igazolja.” „Ha a jócselekedeteiről beszélne, a média találna rá módot, hogy elferdítse a dolgokat” –bizonygatja Holtz. Pruett, aki önkéntesként dolgozik Moss jótékonysági rendezvényein a holtszezonban, közelről láthatja, hogy ezek a tapasztalatok mennyit jelentenek a korábbi játékosának. „Nem hinném, hogy saját magáért teszi. Ráadásul ha figyelmet akarna, a média szétszedné érte.” „Az évek során,” - teszi hozzá Pennington, „elkezdett visszajárni Nyugat-Virginia déli részére. Sok csodás dolgot tett, és valóban visszaad a közösségnek. Hatalmas szíve van.” „Mindig visszajön, és sokat tesz a környékért” –zárja le Messer. „Tényleg azért teszi, hogy segítsen, és visszaadjon, és ez szerintem nagyon dicséretes. Úgy néz ki valóban felnőtt. Talán rájött, hogy megvan a lehetősége, hogy változtasson a dolgokon most.” Forrás és képek: patriots.com

Hozzászólások

2009. 07. 19. 13:20
bradyfan
Remek cikk, egy remek játékosról. Remélem idén az a bizonyos gyűrű is összejön neki.
2009. 07. 19. 15:22
lesliemus
amikor hozzánk jött, mindenki ki volt akadva, hogy szétszedi a csapat egységet, meg, hogy kezelhetetlen...
nem lett igazuk!!! örülök neki!!! :)
2009. 07. 19. 18:57
ghost
Remélem meg lesz a nagy visszatérés, és összehoznak ketten ismét legalább egy 20 TD-t :D
2009. 07. 20. 10:37
_bb
Korrekt lett...nagyon. Élvezettel olvastam.
2009. 07. 20. 19:27
norbertobaggio
Remélem én is igy lesz Brady-Moss Min: 20 TD 2009-2010!!!!
Még annyit ha ez megvan akkor a rályátszásban ne felejtsék el egymást mert múltkor ezt tették amit nem is értettem de nem is fogok megérteni BB-miért nem játszatott Mossra a rájátszásban mikor az alapszakaszban nagyon ment nekik!!!Mondjuk a végén nem is lett gyűrű sajnos ez van akkor szerintem BB elszámitotta magát!
2009. 07. 20. 19:29
norbertobaggio
Bocs a helyesirási hibáért (rályátszás-Rájátszás) Akit zavar bocs igy jött össze nem figyeltem!
2009. 07. 20. 20:52
bradyfan
Ez már elég le rágott csont, de azért nem kapott Moss olyan sok labdát a PO-ban, mert egyszerűen mindig 2-3-an fogták. Oké tudom, az alapszakasz néhány meccsén szintén meg volt ez a fajta fogás, de ott nem volt akkora gond egy INT míg a PO-ban igen.
2009. 07. 21. 05:52
temp
ez az egyik jó móka abban, ha egy Moss képességű ember van a csapatodban. Fogod, leülteted valahova a pályán, az ellenfél edzője rögtön mellé ültet két defensive backet. Persze, amíg Moss mellett van legalább 2 másik megfelelő képességű elkapód, valamint egy olyan QB-d, aki átlagos srácokkal is elvisz egy évet, addig igencsak problémás Mossra mindig 2 emberrel figyelni. Ha meg nem figyelsz rá, akkor jól látszik, hogy 40 yardtól a Moss-Brady párosnak már a red zone van :)

Egyébként valaki talán még emlékszik pontosan, de azthiszem tavaly nyilatkozta egy meccs után Moss, hogy nem gondolta, hogy annyira nem tisztelik, hogy csak 1 védőt állítanak rá. Meg is bosszulta a dolgot ;)
2009. 07. 21. 09:35
bradyfan
viito.
Ezt remekül körül írtad. Tényleg olyan most az elkapó brigádunk, hogy bárkire állítanak két embert, a másik 2-3 addig szerzi a yardokat.
2009. 07. 21. 12:03
Proxi
Off:
Nézegettem a Pats-es videókat a youtube-on és ráleltem az egyik top3-as jelenetemre a Patriots-tól. Gondolom mindenki látta már de olyan jó ezt megnézni :) :
http://www.youtube.com/watch?v=_17hMuExqP0&feature=related
2009. 07. 21. 12:20
temp
nem tudom... a jelenet zseniális, de ha csak a meccsre gondolok, akkor sírhatnékom támad :(
2009. 07. 21. 14:27
Proxi
Sajnos szomorú lett a vége, pedig 100%-ig biztos voltam benne, hogy nyerni fogunk. De ez a jelenet mindig melegséggel tölt el. Azért egy szuperközelit megnéztem volna az ütés pillanatában Champ arcáról :P .
2009. 07. 21. 19:19
A legviccesebb az a videóban amikor Champ már a csapattársai körül van és beszélnek Watson ról. Kérdezik, hogy melyik volt az, erre mondják hogy a 84-es. Erre:A TIGHT END???????? Komoly arcuk volt :D
2009. 07. 22. 07:58
Szabotomy
Hozzászólás a(z) Randy Moss, a vezér bejegyzéshez