RFA tenderek

Nyilvánosak az egyes tenderek számai a korlátozott szabadügynökök (RFA) számára. A milliók előtt azonban fogalomtisztázás az érthetőség miatt. A szabályok szerint RFA játékosnak számít az, akinek 4 illetve 5 elfogadott NFL idénye van, és nincsen érvényes szerződése az elkövetkező évre. Egy elfogadott idénynek számít, ha a játékos hat vagy több meccset a klub aktív, inaktív, IR vagy PUP listáján töltött adott évben. RFA játékos, ahogy a nevében is benne van, nem igazolhat szabadon bármely csapathoz, annak ellenére, hogy már lejárt a szerződése. A klubnak lehetősége van tendert tenni a játékosra, aki ezzel együtt kaphat konkrét szerződéses ajánlatot másik csapattól. Aki a tendert rátette, annak 7 nap áll rendelkezésére, hogy a másik csapat által benyújtott feltételekkel szerződtesse a játékost. Ha ezt nem teszik meg a határidő végéig, a szerződésben foglalt paraméterekkel a másik csapat szerződteti a játékost, azonban cserébe a tenderben meghatározott ellenértéket kell fizetnie, ami minden esetben draft pick. Ha nem érkezik ajánlat a játékosért, akkor a tenderben meghatározott összegért kell szerződtetni a játékost egy évre. Ha az összeg kevesebb, mint a 2009-es fizetése, akkor a játékos az évi fizetésének a 110 százalékát kell kifizetni. A legalacsonyabb tender esetében a másik csapat olyan körös választási joga az ellenérték, ahol az adott játékost eredetileg draftolták. A következő szint a második körös pick, majd az első körös, végül az első és harmadik körös pick zárja a sort. A tender összege függ a tender fokától, illetve hogy az adott játékos 4 vagy 5 elfogadott idénnyel rendelkezik. 4 elfogadott idény esetén: Eredeti draft pick: $1,176,000 Második körös pick: $1,759,000 Első körös pick: $2,521,000 Első és harmadik körös pick: $3,168,000 5 elfogadott idény esetén: Eredeti draft pick: $1,226,000 Második körös pick: $1,809,000 Első körös pick: $2,621,000 Első és harmadik körös pick: $3,268,000 Jelenleg négy RFA játékossal rendelkezik a Patriots: LG Logan Mankins (1,4 millió – első kör), K Stephen Gostkowski (1,01 millió – negyedik kör), OLB Pierre Woods (1,545 millió – nem draftolt), RB Chris Taylor (460 ezer – nem draftolt). A nevek után zárójelben a tavalyi fizetésük olvasható illetve az, hogy hányadik körben draftolták őket. Értelemszerűen, ha egy játékos nem draftolt újonc volt, a legalacsonyabb tender esetében nincs kompenzáció az előző csapat számára. Március negyedike a határidő, ameddig jeleznie kell a csapatoknak, hogy RFA játékosaikra milyen tendert helyeznek. Ha ennek nem tesznek eleget a másnap kezdődő szabadügynök-piacon szabadon igazolhatóvá válnak. Forrás – Extra Points