Menetrend
Szavazás

Sammy Morris - lelkesíti a visszatérés

2008. 03. 26. 15:28
Szerző: Kole
Kategória: Cikkek
Október közepén szerzett, a számára a szezon végét jelentő sérülése után a Pats futója, Sammy Morris időnként úgy érezte, hogy nem tagja a csapatnak.


Mindig udvariasan fogadta, ha valaki odament hozzá ezekkel a szavakkal, hogy „jó meccs volt”, vagy hogy „csak így tovább”, ám legbelül magában csak valamiféle közönyt érzett. Úgyhogy néhány tekintetben a hétfői nap egy új kezdetet jelentette a számára. Amikor a játékosok a csapat hivatalos önkéntes offseason-béli programjának első napján összegyűltek, Morris ott volt velük a Dallasba repülő járaton vasárnap. „Egy ilyen mindig kellemesen telik, fogadod a kézfogásokat, meg ilyesmik.” mondta Morris „Úgy érzem nagy a lelkesedés, és ilyenkor mindig van lehetőséged megismerkedni az új srácokkal, és látni, hogy ők majd hogyan fognak beilleszkedni.” „Nyilván az első nap mindenki nagyon izgatott. Azt hiszem a légkör is kiváló.” „Nagyon elégedett vagyok a fejlődésemmel.” Fejtette ki Morris, aki körülbelül hat hete már elkezdett súlyokat is emelni. „Az orvosok azt mondják, hogy minden jól halad, és hogy ez egy elég furcsa sérülés volt, de ki fogok belőle lábalni.” „Ami még fontosabb, ahogy érzem magam fizikálisan. Már képes vagyok különböző dolgokat csinálni, és hajtani magam – persze a mellett, hogy ne vigyem túlzásba. Optimista vagyok. Morris visszatérése kicsit kibővíti majd a csapat futóegységét, mely eddig a kezdő futó Laurence Maroney-ból, a mindenes Kevin Faulk-ból, a fullback Heath Evans-ből és a másod éves Kyle Eckel-ből állt. Morris igen erősen kezdte a 2007-es idényt mielőtt október 14-én elszenvedte sérülését a győzelemmel véget érő Dallas elleni mérkőzés harmadik negyedében. Egymás után hozta 100 yard feletti teljesítményeit és a csapat első számú futója volt, amíg le nem sérült. Elsőként akkor tudatosult benne, hogy elindult a felépülés útján, mikor már fel tudta emelni fiát, IV. Sammy-t. „Nagy huligán, úgyhogy ez jelentette a fordulópontot.” Viccelődött, mielőtt arról kérdezték, milyen érzésekkel néz elébe a pályára való visszatérésnek. „Az a helyzet a sérülésekkel, hogy csak akkor tudod, hogy már 100 százalékos vagy-e, amikor bekapod az ütéseket.,” mondta. „Ami enyhíti az aggodalmamat, az az, hogy konkrétan nem egy ütközéstől sérültem le, hanem amikor azt követően többen rám estek. Elég ritka egy ilyen sérülés.” Morris elmondta, hogy mostani állapotát tekintve sokkal közelebb érzi magát a gyógyuláshoz, mint ahogy azt tavaly ilyenkor érezte, egy vállműtétet követően. „Úgy érzem rengeteg ösztönző erő gyűlt össze bennem, ha már csak arra gondolok, hogy milyen volt az oldalvonalnál ácsorogni” mondta. „Még mindig nem tudtam megszokni azt a kínzó fájdalmat, amit a pálya mellett állva éreztem, tudva, hogy nem vagyok képes játszani. Úgy gondolom főleg ez fog engem segíteni abban, hogy mindent megtegyek a felépülésem érdekében, mire elkezdődik a következő szezon.”

Forrás: boston.com

Hozzászólások

2008. 03. 26. 17:16
Nagyon remélem, hogy teljes mértékben felépül, és jövőre elkerülik a sérülések. Egyik kedvenc játékosom ( bár a csapatból nem tudnék nagyon olyat mondani, aki nem az lenne)
2008. 03. 26. 17:36
temp
azt írták róla mikor megsérült, hogy elég "szerencsés" a sérülése, mivel súlyosnak súlyos, és IR lett a vége, de teljesen fel lehet épülni belőle, és semmi maradandót nem hagy maga után (szemben pl azzal, ha valakinek szétmennek a térdében a szalagok).

egyébként Grafi, azért kedvelem, mivel tavaly volt egy fantasy football játék, ahol az egyik NFL csapatot én irányítottam. FA piacon behúztam Sammy-t, majd rá 1-2 hétre BB is behúzta a valósgában. Gondolom felfigyelt rá, hogy milyen jó szemmel választottam ki a tehetséget, és ő is lépett :P
2008. 03. 26. 18:32
TÖRÖLT
HY!Számomra talán ő hiányzott a legjobban a pályárol.Nagy reményeket fűztem hozzá,csakhát közbejött ez a balszerencsés mozdulat!Mivel az amugy sem csekély támadorepertoárunk tovább bővül,igy még bonyolultam lesz az ellenfelek ellemzőinek megfejtenie.Valamint Maroney-nek lesz minőségi cseréje ez sem másodlagos szempont!!És remélem nagyon szép és hosszu futásokat látunk majd tőle(Olyat pl mint Forrest Gump-tol:))
2008. 03. 26. 18:42
fcb989
De Martino nem vagyok biztos én abban hogy ki kinek lesz a cseréje, mert bár Maroney elég nagyot lépett előre de Morris is képes olyan játékot nyújtani. Természetesen igaz, hogy mivel a szeonban Maroney volt az egyetlen nagy futónk, nagy lehetőséget kapott és ő is élni tudott vele, de én nem mondanám ilyen biztosra.
2008. 03. 26. 18:45
TÖRÖLT
fcb989!!Jo ebben tökéletesen igazad van.Mondjuk az is igaz hogy nem jelenthető ki teljes mértékben ki is lesz valójában a kezdő running back-ünk!!!Erre szokták azt mondani a Bőség zavara!
2008. 03. 26. 19:09
Pegazusbol ruhát szabok
Azért erre nem mondanám, hogy a bőség zavara. LJ és LT páros, igen az már a bőség zavar, azért LoMo és Morri igen messze van tőlük :P . Szerintem olyasmit fogunk csinálni mint a Cowboys idény elején, aztán majd elválik ki a jobb.
2008. 03. 26. 19:10
Pegazusbol ruhát szabok
vagy akkor, hogy ne ilyen lehetlent mondjak LT és Turner az SD-nél idén... :D
2008. 03. 26. 19:39
Mr nemo
Én morrist mindig is jobban kedveltem Maroney-nál... szvsz jobb is nála. Ketten együtt azonban már egy tisztességes párost alkotnak, és erősödhet a futójátékunk. Brady papa meg pihenhet néha
2008. 03. 26. 19:56
Boston
A Jags futópárosáról, Fred Taylorról és Maurice Jones-Drew-ról nem is beszélve. Nekem nincs bajom Sammy Morris-szal és tetszik a hozzáállása is, de belőle szerintem soha nem lesz franchise futó. Lomo-ban erre még megvan az esély. A tehetségüket és adottságaikat figyelembe véve nálam nem kérdés, hogy Maroney az egyes számú futó. És ez akkor is igaz, ha mondjuk bizonyos helyzetekben, mondjuk short yard szituációkban könnyen lehet, hogy Morris fog szerephez jutni. De akkor is... Persze lehet, hogy tévedek de én így látom...
2008. 03. 26. 20:09
KissLaci
Egyébként LJ-nak nincs esélye arra, hogy elmenjen a kansasból, mert hát erősen nem az ő szintje az a csapat?
2008. 03. 26. 20:10
temp
LoMo 1. körös draft választásunk volt. Ne legyen senkinek kétsége afelől, hogy ki lesz az 1. számú futó a fiatal Maroney vagy a 30 éves Morris.
2008. 03. 26. 20:14
temp
LJ-nek 6 éves szerződése van. Igencsak esélyes, hogy ha nem történik vele semmi komoly, akkor a KC-ben fejezi be a pályafutását.
2008. 03. 26. 22:08
KissLaci
köszi az infót. ha csak nem valami óriási Chiefs fan akkor butaság volt neki sztem aláírnij ezt a hosszú szerződést.
2008. 03. 26. 22:11
Kole
Ha Morris valóban teljesen felépül, éshát viito is megmondta, hogy erre megvan minden esély, akkor véleményem szerint válhat belőle egy olyan futó, amilyen Dillon volt azt utolsó éveiben. És az bőven elég kell, hogy legyen LoMo mellett. Szerintem idén is dobott volna a futás színvonalán, ha Morris nem sérül meg és LoMo úgy épül fel az ágyéksérüléséből.
Én elégedett leszek, ha 2008-ban a LoMo-Morris páros mnodjuk olyan eredményt produkál, mint amilyet 2006-ban a Dillon-LoMo páros produkált.
2008. 03. 26. 23:26
temp
KissLaci: LJ a liga legjobban fizetett RB-je és a Chiefs történetének legjobban fizetett játékosa lett... Azért ezt nem árt figyelembe venni :)
2008. 03. 27. 15:47
Szabotomy
Teljes felépülést kívánok Morrisnak!
Igazán szenvedélyes játékos,akinek van hite!Lehet elfogult wok,de szerintem van és lesz helye a pályán!
2008. 03. 27. 17:01
bradyfan
Nehéz ezekhez hozzá szolni hiszen győnyőrű látni hogy egy ilyen sulyos sérülésből is képes az ember talpra állni. Szerintem Lomo kezdése nem kétséges viszont ha Morris olyat produkál akkor lesz maroneynak egy-két állmatlan éjszakája viszont együtt ketten borzaztoan erősek lesznek és igy Bradyn is egy kicsit kevesebb lesz a nyomás.
2008. 03. 27. 21:21
KissLaci
viito: Én úgy emlékeztem a maddenből, hogy kicsi a fizetése LT-hez képest, de akkor ez az én hülyeségem. Így már érthető, hogy miért ilyen hűséges. :)
2008. 03. 28. 00:00
temp
Laci: LJ-nek 2007 augusztusában lett új szerződése (nem tudom, hogy a Madden mikor jött ki). Aszerint 6 évre 45.05 milliót kap, és ebből 19 millió garantált, amiből 12 milliót mindjárt a szerződés megkötésekor kézhezkapott.

LT-nek 2004-től van szerződése, ami szerint 60 millát keres 8 év alatt, és 21 milla belőle a garantált.

Az éves fiztésük kb ugyanannyi, de LJ-nek majdnem 1 millával több a garantált pénze, ha évekre vetítjük.
Hozzászólás a(z) Sammy Morris - lelkesíti a visszatérés bejegyzéshez