Showmanek

Julian Edelman Seth Meyers, Bill Belichick David Letterman esti talkshowjának volt a vendége, miközben Malcolm Butler végre beleülhetett a nyereményautóba.-TORESPONT-


Edelman első körben megpróbálta áttéríteni a New Hampshire-i Seth Meyers műsorvezetőt, aki Boston Celtics és Boston Red Sox szurkoló létére az NFL csapatai közül a Pittsburgh Steelers sikerért szorít vasárnaponként. Butler interceptionről elmondta, hogy egyszerűen csak várta-várta, hogy a védelem megtegye a magáét, és szerencsére ez sikerült is. Meyers is azon a véleményen volt, hogy az elkapó megérdemelte volna az MVP-díjat, de azt csak irányítók kaphatják meg. Végül szóba került a Ravens elleni meccs és Edelman touchdown passza.

Edelman felidézte, hogy évekkel ezelőtt hívott rá egy futás a csapat, azonban elrontotta a snappet. Onnantól büntetésben volt Belichicknél és hat évet kellett várnia, hogy passzolhasson! A játék kilenc forduló óta része volt a gameplannek és rendszeresen gyakorlták is, és végül behívták a játékot kritikus pillanatban a főcsoport-elődöntőben. Pedig a meccs előtti legutolsó gyakorláson, az átmozgató edzésen (gyakorlatilag mindenki csak sétál) túldobta Amendolát. A találkozón mégis megkapta a bizalmat és az esélyt. Meyers hozzáteszi, hogy ezek a passzok a világot jelenti az elkapók, futók, rúgók, punterek számára, hiszen ott a példa, hogy sikerülhet! Bezzeg, ha elrontják a trükköt, akkor mindenki csak annyit mond, hogy látod, ezért nem hagyjuk hogy más is dobjon az irányítón kívül!



Bill Belichick szerint Pete Carroll nem kritizálható az utolsó játékban a passz válaszásáért. Az időkérésen gondolkodott és nem érezte volna hibának ha kikéri, de inkább csak úszott az árral és nem akarta megtörni a ritmust a pályán. Kearse cirkuszba illő elkapasánál felhívta a figyelmet, hogy az igazán nagy dolog az volt, hogy Butler hamar talpra állt és csak szerelte az elkapót, mert azzal touchdowntól mentette meg csapatát.



Természetesen nem lehetett elkerülni a labda-botrányt is, ahol érdemi információként elhangzott, hogy Belichick szerint a nyomozás eredménye jövő hónapra várható. Ezen kívül David Letterman előállt azzal a komikusnak beállított elmélettel (amit már nfl.comon Ian Rapoport is említett többek között), hogy kiszivárogtatott hírek szerint csak egyetlen Patriots labda volt a megengedett határ alatt. Ez a gyakran említett 2 PSI különbség, miközben a többi labda esetében csak minimális eltérésről volt szó. Az a labda lóg ki a sorból, amellyel interceptiont dobott Brady. Letterman szerint a Colts kispadon kellene körülnézni, akik jelentették, hogy oopsz, ez a labda laposnak tűnik, miközben éppen engedik ki belőle a levegőt.

1

Eközben Malcolm Butlernek is nagy hete volt. A Patriots cornerbackje miután megjelent a Grammy díjátadó gálán Los Angelesben visszatért Massachusettsbe, ahol átadtak neki vadonatúj Chevy kisteherautóját. Eredetileg Tom Brady kapta volna a Super Bowl MVP cím mellé, de múlt héten felajánlotta Malcolmnak.

„Tom Brady nagyon kegyes volt ezzel.” - nyilatkozta Derek Simpson, az USA Todaynak.

Miután a papírmunkán túlestek, Malcolm meglátogatta a Clay Chevrolettet Norwoodban, Massachusettsben, ahol átvehette az új autót. Az USA Today információi szerint Malcolmnak eddig egy idősebb Chevyje volt, amit tavaly 8 000 dollárért vásárolt.

Butler és a Chevy történetét MemphisM fordította

(LINK a videóhoz) - a Patriots Today műsorvezetője, Jackie Brittain nem volt tartozéka a nyereménynek.