Menetrend
Szavazás

Spygate - még mindig kémkedünk

2008. 02. 25. 16:41
Szerző: DoM
Kategória: Cikkek
A Patriots vezetőedzője Bill Belichick és a csapat játékos-ügyekért felelős alelnöke Scott Pioli megtörte hallgatását Matt Walsh személyével kapcsolatban.
Korábbi írasaink a témában: emlékeztető itt és itt. Bill Belichick: "Teljes edzői pályafutásom alatt sosem láttam ellenfél edzéséről készült filmet a velük játszandó mérkőzést megelőzően. Sosem voltam olyan edzői stáb tagja, amely így tett volna. Sosem filmeztem le másik csapat edzését vezetőedzőként. Segédedzőként sosem láttam, hogy egy vezetőedző lefilmezné az ellenfél meccs előtti gyakorlását. Soha sem hagytam jóvá ilyen tevékenységet, sosem hallottam, vagy láttam bármilyen formában egy másik csapat gyakorlását. Még a sajátunkat sem filmezzük le, nem akarjuk újranézni, bármit is csinálunk ilyenkor. Sosem vettem részt semmi hasonlóban." Scott Pioli azt mondta, hogy 2003 januárjában bocsátották el Walsh-t, mikor rájött hogy titokban rögzítette a vele folytatott beszélgetéseket: "Erről két másik alkalmazotttól szerzett tudomást, akik látták amint ezt csinálja. Később magam is ellenőriztem és igaznak bizonyult." Michael Levy Walsh ügyvédje teljes képtelenségnek és kitalációnak nevezte a történetet miután konzultált ügyfelével: "Ez egy megjósolható és kétségbeesett kísérlet arra, hogy befeketítsék Walsh jellemét, ahelyett hogy szembenéznének a Patriots cselekedeteivel." Az ügyvéd arról is beszámolt, hogy minden bizonyítékot átadnak az NFL-nek ha teljes mentességet és védelmet kapnak ezért cserébe, de eddig csak olyan javaslatot kaptak, amely nem biztosít jogi védelmet későbbi vádak alól ügyfelének (a Patriots csapatával kötött titoktartási szerződést szegi meg Walsh ha beszél, és a nála lévő bizonyítékok is a Patriots tulajdona). Belichick újfent kifejtette álláspontját a szabályértelmezéssel kapcsolatban, amely megtiltja "olyan kommunikációs vagy információ-szerző berendezésnek (a polaroid típusú fényképezőgépek vagy a hivatalos telefonok kivételével) beleértve további korlátozás nélkül a mozgóképrögzítésre alkalmas eszköznek, telefonlehallgatásnak, más lehallgató készüléknek vagy bármilyen más elektronikus eszköznek a használatát a klubok részéről a folyamatban lévő mérkőzéseken, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy segítsék az azt felhasználó csapatot az aktuális mérkőzés alatt." Belichick azt mondta, hogy a Patriots tevékenysége összhangban volt az NFL szabályozásával: "Értelmezésem szerint semmi olyat nem tehettünk ami segítette volna a csapatot az adott mérkőzés folyamán. Amit a kamerás emberünk rögzített nyilvánvalóan nem lehetett felhasználnunk az adott mérkőzés során, és soha nem is tettünk ilyet." Mikor a büntetést kiszabdák azzal indokolták, hogy az ellenfél jeleinek lefilmezését felhasználták a szünetben, hogy segítse a döntések meghozatalát. Belichick egyértelműen kijelentette, hogy erről "soha, de soha" nem volt szó. A szalagok hatását minimálisnak írta le a soron következő mérkőzükre való felkészülés során. Egyesnek értékelve fontosságát egy százas skálán. Így fogalmazott: "A jelek filmezéséről készült felvétel amiről most beszélünk véglegesen csak csütörtökre vagy péntekre készült el. Ennyire alacsony volt a prioritása. Más szavakkal a videóval foglalkozó szakembereinknek annyi más dolga volt hétfőn, kedden, szerdán amit el kellett készíteni a következő mérkőzésre, hogy a kérdéses felvételek csak a hét második felére készültek el." Arra a kérdésre, hogy akkor miért készítették ezeket a felvételeket, a vezetőedző így válaszolt: "Miért teszünk bármit is? Miért tanulmányozunk tendenciákat, tipikus reakciókat?" Az NFL-ben tipikus, hogy megfigyelők mennek a leendő ellenfélnek a meccsére, hogy tanulmányozzák az ott használt jeleket. Ezekről pontos nyilvántartást vezetnek, hogy melyik edzőtől származnak. Mivel a Patriots videóra vette ezeket a jeleket, átléptek egy határt, amiért Belichick bocsánatot kért: "Tiszteletben tartom a játék integritását, mindig is így tettem és a jövőben is így fogok tenni. Sajnálom, ami történt. A döntés megszületett az ügyben, a korábban folytatott gyakorlatunkat megszakítottunk, és nem folytatjuk a jövőben. Visszagondolva, ha kapcsolatba lépek az NFL-lel, és rákérdezek a gyakorlatra, biztosan felvilágosítottak volna róla, hogy amit teszünk nem megengedett. Így megelőzhettük volna ezt az incidenst." "Vállalom a felelőséget azért amit tettem - folytatta a vezetőedző - még akkor is ha úgy éreztem hogy van egy szürke rész a szabályban és ezt rosszul értelmeztem. Az én hibám volt, amiért meg is büntettek. Mindenkitől elnézést kérek, aki belekeveredett ebbe az ügybe (a liga, más csapatok, szurkolók, a mi csapatunk), és azért a nagy mennyiségű dialógusért, beszélgetésért amit ez okozott." Belichick kifejtette, hogy miért érezte úgy hogy meg kell szólalnia a témában: "Nem éreztem helyénvalónak, hogy év közben beszéljek erről, mert akkor elsődleges feladatunk az volt, hogy meccseket nyerjünk. Minél több dolog vonja el a figyelmünket, annál nehezebb a következő feladatra felkészülni és ez megakadályozott volna, hogy a munkámat teljesítsem, ami nem más, mint hogy meccseket nyerjek. Most úgy éreztem, hogy az idény végeztével eljött az ideje, hogy újból beszéljek erről, mivel sokakat foglalkoztat a téma, és sokszor előkerült szezon közben is." Végezetül újra Scott Pioli arról, hogy mi is volt pontosan Walsh feladata a csapatnál: "Az első pár hónap során összefoglalókat kellett készítenie a drafton elérhető játékosokról, és a szabadügynökké váló játékosokról. Ez a legalsó szint, ahol a játékosmegfigyelő asszisztensek kezdenek dolgozni. Ez nagyjából ugyanaz a munkakör, amit én is csináltam 15 évvel ezelőtt. Másoltam, kimentem emberek elé a reptérre, adatbevitel, videóösszefoglalók készítése játékosokról, draftra jelentkező játékosokról." A kérdésre, hogy szembesítette-e Walsht, hogy tud a titkosan rögzített beszélgetésekről Piloi azt válaszolta, hogy nem. Egyszerűen megváltunk tőle. boston.com

Hozzászólások

2008. 02. 25. 17:02
Pierre
És ismét eljött az ideje, hogy meghalgassunk egy régi lemezt. kicsit már olyan mint egy örökzöld kívánságműsor... :D
2008. 02. 25. 17:16
temp
sajnos, a történetet nem mi kapjuk fel időről időre, viszont úgy érezzük, hogy a fontosabb történesekről mindenképpen be kell számolni, hiszen ha a végén nem sikkad el a felmelegített spygate, akkor nem lesz majd érthető, hogy miért kapunk még valami büntetést.
2008. 02. 25. 17:19
ForeszHC
ezek a szerződések meddig kötelezik a titoktartásra ezt a figurát?
2008. 02. 25. 17:36
Az egyedi szerződéstől függ. Általában 1-5 év a tartam, de lehet határozatlan ideig tartó is. nincs információnk arról, hogy ebben az esetben hány évről van szó, de a hírek tartalmából következtetve nem napok kérdése hogy lejárjon, ha lejár egyáltalán.
2008. 02. 25. 17:38
lapierre: az én ötletem volt h fordítsuk le ezt a cikket, mert BB és Pioli megszólalása és véleménye az ügyben szerintem fontos, főleg az esetleges későbbi történések miatt. Mi is nagyon szeretnénk ha többé nem kéne ezzel foglalkozni és lecsengene az ügy.
2008. 02. 25. 18:01
temp
gyakran szoktam aláírni titoktartási szerződéseket, nekem eddig szinte csak olyan akadt, amiben nem volt kitéve külön, hogy meddig tart, csak az, hogy kötelességem, és ez akkor is vonatkozik, ha idő közben elhagyom annak a cégnek a kötelékét, amin keresztül tettem. Nem tudom, hogy a PTK ilyenkor definiál e valami maximumot, ha külön nincs kikötve, de mindig úgy gondoltam, hogy akkor a végtelenségig szól.
2008. 02. 25. 21:33
Boston
Én csak azt nem tom, hogy miként fogják bizonyítani, hogy BB adott utasítást a Mr. Walshnak, az általa állítólagosan birtokolt felvételek elkészítésére. Ha léteznek ilyen felvételek...
2008. 02. 26. 00:07
Jamal12
Szevasztok!

Sok Pletyka van Belichickről és az ő jó draft szeméröl. Ez alatt azt értem h. előre fixált draftokat igazol. 6. Körös Tom Brady. De ha ez így van akkor 1 draft figyelő mért nem az e fajta üzelmeivel kapcsolatban vádolja meg? Ez 1 dolgot bizonyít h. ilyenek nincsenek is. Videózni meg ha jól tudom lehet a toronybol is és azt legálisan és minden csapat él ezzel a lehetőséggel. Uljabb modern boszorkány üldözés folyik. És sztem Bill napjaink 1 ik legjobb edzője.
2008. 02. 26. 07:46
Pont ugyanezen gondolkoztam, mint Boston. Hacsak nincs arról is felvétele Walschnak , hogy BB vagy a csapat valamelyik tagja éppen utasítja erre a tevékenységre, akkor kitörölheti azt a bizonyos testrészét a talán létező kazettáival. Akkor a kutya nem bizonyítja be,hogy ő azokat nem a saját szakállára készítette.
Jamal: nem tudom hol hallottál ilyeneket. Szerintem eléggé félreértettél valamit. Egy draftolt játékossal nem tudsz előre lefixálni semmit. Egyrészt neki semmi befolyása nincs arra, hogy melyik csapat viszi el őt, másrészt van rajtad kivűl 32 csapat, amelyik bármikor lecsaphat rá. Az, hogy vannak előre kiszemelt játékosok, akikkel elbeszélget a csapat a combine-on vagy a draft előtt, még korántsem jelenti azt, hogy hozzánk kerűl. Csomó kiszemelt játékos van mindíg a talonban, amiből annak függvényében választ a csapat, hogy ki az aki még bent van az adott körben és mennyire van szükségünk rá.
2008. 02. 26. 08:52
CoSco
én komolyan mondom nem értem ezt az egészet...
amig nem hallottam a spygate ügyről, józan paraszti ésszel arra gondoltam hogy kb ez törvényes dolog megfigyelni az ellenfeleket. Ezek szerint tévedtem, ami nem jelenti azt hogy X éven belül nem lesz legális dolog :)
Az NFL is mint minden sport a pénzről, szól, és hát mekkora pénz lenne a gyártók számára külön az edzői stáb megfigyelésére kialakított rejtett kamerák gyártása:)
Most nagyon vad voltam? hehe:)
2008. 02. 26. 08:54
CoSco
Jamal: Bill mindenidők legjobb edzője, és a V.L. trófea hamarosan le lesz cserélve:)
2008. 02. 26. 09:30
temp
Tom Bradyt ne keverjük ide. Bill Belichick minden zsenialitása ellenére sem franchise QB-nek hozta ide Tomot, hiszen előtte akkoriban egy nagyon jó korban lévő, elismert, kiváló QB játszott (aki később még más csapatoknál is bizonyított, tehát semmiképpen nem nevezhető rossz formában lévő irányítónak). Tom kb Cassel szerepét töltötte be. Az, hogy Drew Bledsoe megsérült, és Tom szerpet kapott, ahol bizonyított leginkább a véletlen műve, gond nélkül megeshetett volna az is, hogy kb olyan epizód szerepeket kap csak, mint Cassel.

BB zseniális edző, jól draftol, de Bradyvel bizony 10 évre való mázlit lőtt el, lehet, hogy Asante INT-je is azért csúszott ki a kezéből, mert Fortuna úgy érzi, még törlesztenünk kell :D
2008. 02. 26. 09:45
CoSco
Na nesztek idei menetrend:
Home games
Bills
Broncos
Cardinals
Chiefs
Dolphins
Jets
Rams
Steelers

Away games
Bills
Chargers
Colts
Dolphins
49ers
Jets
Raiders
Seahawks


Nem olyan rossz, Seattle, Colts, San Deégő idegenbe picit nehéz merész lesz, de hát ha SB-t akarunk nyerni akkor meg kell verni őket!!
2008. 02. 26. 09:48
CoSco
viito a szerencse azért nem így működik :) de tény hogy Bradyvel nagyon beválasztott. Azért kiváncsi lennék, hogy most a két Matt (bár nem tom jövőre mennyi marad:D ) hogy teljesítene ha kezdők lehetnének. Pusztán kiváncsiság, és nem kívánok minden időpk legjobb irányítójának sérülést :)
Mellesleg láttátok már a Túlközeli rokon című "nagysikerű" filmet? Főszereplő benne Tom és Lawyer Milloy ex-safety-ink:D
2008. 02. 26. 09:54
temp
CoSco: http://pats.hu/menetrend-2008/ :D

egyébként az idei sorsolásnál valóban könnyebbnek tűnik, de van pár olyan csapat, akik tavaly ilyen-olyan okokból messze tudásuk alatt működtek, pl a Denver vagy a St. Louis, őket nem kellene leírni, bármikor veszélesek lehetnek a szokásos nagycsapatok mellett.
2008. 02. 26. 09:56
CoSco
bakker látszik hogy szar úgy idejönni hogy csak heti egyszer kétszer:) Na szal sorry:) Nekem még ez új volt:)
De a filmbe tuti nem sokan vettétek észre őket:P
Hozzászólás a(z) Spygate - még mindig kémkedünk bejegyzéshez