Menetrend
Szavazás

Statisztika: 2. hét - NE @ NO

2017. 09. 19. 14:45
Szerző: Dzsék
Kategória: Cikkek, Elemzés

Javított a csapat a második héten a New Orleans Saints legyőzésével, lássuk mi változott a múlt heti vereség óta a snap számokban, játékidőkben és teljesítményekben. A csapat "visszatért" a korábbi, hagyományos felállásokhoz, az offens hozta a tőle sokszor látott remek számokat, a védelem pedig átalakult.


Általánosan elmondható, hogy védelmi oldalon volt több változás, az alap séma "big nickel"-re változott "dime" helyett, azaz egy DB lejött és egy LB felment a helyére, múlt héthez képest.

Offense: 76 snap

Defense: 65 snap

QB

Tom Brady – 76/76

Türelmes játéka hamar megadta az alaphangot, harmadik kísérleteknél (is) remekül passzolt a zsebből. Szokták mondani, hogy valami "számokban nem kifejezhető", esetünkben pont nem ez a helyzet, a számok remekül megmutatják mekkora fejlődésen ment át Brady a második játékhétre: míg az elsőn 44%-al passzolt, a Saints ellen 77! % volt a passzpontossága.

Ha folytatódik a tendencia, akkor a Houston ellen 111%-al fog passzolni, ami egészen megdöbbentő lenne, tekintve hogy ez még avokádó diétával is lehetetlen, hiába ő a MILJ.

Viccet félretéve, a Saints védelme ligautolsó, a secondary nagyon gyengén muzsikál, tehát érdemes kontextusban nézni ezt a teljesítményt. Személy szerint azt gondolom, hogy a Texans ellen 60-65%-ra esik vissza a passzpontossága, mégpedig a kiváló pass rush miatt sack-elkerülendő és yardveszteség-megelőzendő eldobálások miatt. Nem gondolom, hogy a Houston több sebből vérző secondaryje okoz majd gondot, inkább a ligaelit védőfal.

RB

James White – 30/76
Mike Gillislee – 30/76
Dion Lewis – 14/76

Rex Burkhead – 8/76

Burkhead több játékra volt hivatott ezen a meccsen, miután a nyitó drive során 5 snapet is a pályán töltött, és az ő TD-jével zárult a drive. Sajnos a negyedik drive során megsérült (borda), viszont a negyedik negyedben egy punt visszahordásnál fenn volt a pályán, szóval reméljük nem komoly, és csak pihentették. Gillislee számai akkor nőttek meg, amikor a játék végén futással pörgette a csapat az időt, de egy rövid yardos TD-t ezúttal is szerzett. Egyelőre remekül helyettesíti Blountot.

Múlt héthez hasonlóan a Gillislee-White RB páros volt a legtöbbet a pályán, azonban ebben Burkhead sérülése is szerepet játszott. White remekelt egyébként, 8 elkapásból 85 yardot szerzett, Lewis továbbra is mellékszereplő csupán.

WR

Chris Hogan– 65/76
Brandin Cooks – 65/76
Phillip Dorsett – 32/76 

Csak 3 elkapóval állt fel a csapat, így Dorsett majdnem megduplázta snap számát, mint harmadik számú célpont. Megmutatta, hogy be tud segíteni a passzjátékban (3 elkapás, 68 yard), de később ő is megsérült.

Hogan szintén serüléssel bajlódott, ennek ellenére végig játszotta a meccset, reméljük ez azt jelzi, hogy semmi komoly. Egyébként nem játszott rosszul (5 elkapás, 78 yard, 1 TD). Ami Cooks-ot illeti, időben sokat volt a pályán, de nem hozott űr számokat (2 alkapás, 37 yard), aminek több oka is lehet. Volt csapata ellen játszott - 2 évig velük edzett, nagyon jól ismerik - egész jól levédekezték, így viszont a többi játékos jobban ki tudott bontakozni.

Azt gondolom, hogy a BB által is alkalmazott "fogjuk meg az ellenfél legjobb elkapóját és nézzük mire képesek a többiek" taktikát alkalmazta a Saints, de nem volt könnyű helyzetben, mert bár Cooks-ot egész szépen fogták, annyi a tehetség a csapatban, hogy esélyük sem volt.

TE

Rob Gronkowski– 46/76
Dwayne Allen – 46/76
Jacob Hollister – 16/76
Cameron Fleming – 4/76

Miután múlthéten csak 2 TE-t nevezett a csapat, ezen a héten már hárman voltak, és a három TE-s felállásokat használta is a csapat a meccs során.

Gronk
 újra régi formáját idézte (6 elkapás, 116 yard, 1 TD), folyamatosan be volt vonva a játékba, szépen haladtak vele a támadások. Sajnos ő is megsérült, de úgy tűnik nem komoly az ágyék sérülése. Hollister bemutatkozott, de sokat nem láttunk belőle, 1 elkapás 5 yardért szerény, de nem is játszott sokat.

Annak ellenére, hogy vékony az elkapó állomány, Allen nincs bevonva aktívan a passzjátékba. Kíváncsi vagyok, hogy jövő héten kap-e több lehetőséget Gronk mellett ő vagy Hollister, mert mindketten képesek elkapni, és mivel Dorsett és Hogan is megsérült, itt az ideje, hogy valaki fellépjen potenciális célpontként.

FB

James Develin– 24/76

Igazi munkás nap volt ez Develin számára, volt, hogy szélső elkapó pozícióban állt fel, ezzel segítve Brady-t, hogy jobban tudja olvasni a védelmet (emberezés vagy zóna). 

Tony Romo szakkomentátorként eddig nagyot megy, élvezet hallgatni mennyi mindent tud. Megemlítette azt is, hogy a Patriots egy negyed alatt annyi FB játékot hív, mint más csapat egy fél szezonban. Ehhez hozzá jön még, hogy váratlanul vékonnyá vált WR állomány miatt Develin többször állt fel tőle szokatlan pozíciókban (ahogy ezt megtették TE-k és RB-k is).

O-Line

RT Marcus Cannon– 76/76
RG Shaq Mason– 76/76
C David Andrews– 76/76
LG Joe Thuney– 76/76
LT Nate Solder– 76/76

Cannon sérülten játszott, de nem látszott semmi észrevehető változás a játékában.

Solder hajlamos átengedni védőfalembereket, így volt ez múlt vasárnap is, azonban összességében a fal jó teljesítményt nyújtott, Brady sokszor szépen kimozgott a zsebből, illetve rendre megtehette, hogy marad és türelmesen megvárja elkapóit.

DE

Trey Flowers– 62/65
Cassius Marsh – 31/65
Dietrich Wise – 28/65

Marsh jól helyezett nyomást Breesre a második negydedben egy harmadik kísérletnél, sikertelen passz lett a vége. Fejlődött az első fordulóhoz képest, ami nem csoda, többet edzett a csapattal, ezúttal nem ment el rajta olyan sok játék.

Wise remekül játszott, a fiatal DE elért egy sacket, ami mellett 4-szer ütötte meg az ellenfél irányítóját. Kiváló számok ezek, reméljük folytatja fejlődését és jó szezon elé néz az alulértékelt védő. Flowers-nek kicsit csendesebb meccse volt, de egyszer megütötte, és 3x siettette Breest.

DT

Adam Butler – 45/65
Malcom Brown
– 34/65
Lawrence Guy – 30/65
Alan Branch – 6/65

Butler töltötte a legtöbbet a pályán a Saints ellen a DT-k közül. A draftolatlan újonc a Vanderbilt egyetemről megmutatta hogy több pozícióban is tud játszani, egyértelmű passz helyzetekben nose tackleként játszott. Branch tőle szokatlanul nagyon keveset játszott, a második negyed elején a Petersontól elszenvedett két egymás utána futás (5 és 6 yard) megmutatta, hogy szenved a pályán, könnyen lekezelték a LOS-nál. Guy közben kiharcolt egy holdingot és szépen állta a sarat a középső futásoknál.

Branch padoztatása újdonság, teljesítménye nem volt azon a szinten, amit tőle megszokhattunk, reméljük nem kerül bele egy lefelé tartó spirálba és sikerül újra régi formáját hoznia. Volt olyan amerikai szakíró, aki szerint bekerült Belichick féle "doghouse"-ba, amikor a rosszul játszókat látványosan bünteti.

LB

Kyle Van Noy– 65/65
Elandon Roberts – 36/65
Harvey Langi – 6/65
David Harris – 1/65

Hightower nélkül kicsit tisztult a kép az LB depth charton azzal kapcsolatban, hogy az edzők kiket gondolnak kezdő szintűnek. Van Noy ismét végigjátszotta a mérkőzést, míg Roberts játékideje is nőtt, azonban Harris megint alig játszott. Ez annak köszönhető, hogy a csapat ritkán van "base" felállásban, ahol fenn van a harmadik számú LB, aki Harris lenne.

Érkeztek olyan hírek, hogy Hightower akár már a harmadik fordulóban játszani fog, és bár egész jól helyt állt az LB sor, jól jönne az erősítés. Roberts jobban játszott, kevésbé volt hullámzó, mint szokott, reméljük sikerül kiaknázni a benne rejlő potenciált, tavaly voltak kiváló meccsei.

CB

Stephon Gilmore– 65/65
Malcolm Butler – 49/65
Eric Rowe – 34/65
Jonathan Jones – 27/65

Jones főleg ST szerepet kapott eddig, de a másodéves játékos az Auburnről ezúttal kétszer is nagyon szép passz leütést mutatott be. Azután nőtt meg a játékideje, hogy Rowe megsérült. Egy elrontott special team játéka volt (offside), de ezt leszámítva jól játszott.

Érdekes fejlemény volt ezen a meccsen, hogy Gilmore és Rowe volt a két kezdő CB, míg Butler slot-ban játszott, harmadik számúként. Elsőre felriadhatunk, hogy ajajj, Butler játéka romlik, esik vissza a depth charton, de szerintem inkább arról van szó, hogy a Saints magas elkapói mellé Gilmore mellé kellett egy másik magas corner, Rowe. Butler testalkatilag jobban illik a slot corner pozíciójába, meglátjuk a következő meccsen, hogy a Texans alacsonyabb elkapói ellen visszaáll-e a "rend".

Sajnos Rowe és Gilmore is megsérült, kevés információ van róluk, reméljük nem kell fenekestül felforgatni a kezdő felállást, bár láttuk, hogy Jones milyen jól játszott. Egyébként érdekes megnézni, hogy az alacsonyabb Jones hogyan védekezett a magasabb Saints elkapók ellen a passzleütések során, tanítani való ahogy áthidalja a magasságbeli hátrányt és előnyére fordítja helyzetet (pl Ginn ellen).

S

Devin McCourty– 65/65
Patrick Chung – 63/65
Duron Harmon – 52/65
Jordan Richards – 16/65

McCourty képességei (tackle, sebesség, futás ellen besegítés) már a második meccsen segítenek a védelemnek zsinórban. A nyitómeccsen sokat játszó Richards nem játszott egészen Rowe sérüléséig (második félidő), illetve amikor a csapat sokat védekezett 7 DB-s felállásban.

Richards átváltoztatása csere safetyből kezdő linebackerré finoman szólva nem vált be, érdekes húzás volt, de úgy néz ki tovább lépett a csapat. Az ellenfél Chungot pécézte ki ezúttal, sokat volt coverageban és dobált is rá rendesen Brees, sokszor sikeresen. Ezt a matchup problémát már tavaly is volt aki kihasználta, Chung nem olyan jo passzvédekezés ellen. Kíváncsi vagyok reagál-e a csapat valamit.

Az a múlt heti feltételezésem, hogy Harmon előrébb került Chungnál a depth charton a snap számokat nézve nem jött be, inkább csak BB szokásos alkalmazkodása volt az aktuális ellenfélhez.

 
Fontosabb statisztikák a meccsről:

Tom Brady: 30/39, 447 yard, 3 TD, 0 INT (77%-os passz pontosság)

Brandin Cooks: 2 elkapás 37 yard
Phillip Dorsett: 3 elkapás 68 yard
James White: 
8 elkapás 85 yard, 2 futás 11 yard
Rob Gronkowski:
 6 elkapás 116 yard, 1 TD
Mike Gillislee: 18 futás 69 yard 1 TD
Chris Hogan: 5 elkapás, 78 yard, 1 TD
Rex Burkhead: 3 elkapás, 41 yard, 1 TD

Patrick Chung: 8 tackle (7 solo, 1 assist)
Elandon Roberts: 8 tackle (7 solo, 1 assist)
Devin McCourty: 
5 tackle (4 solo, 1 assist)
Kyle Van Noy: 4 tackle (3 solo, 1 assist)
Dietrich Wise: 2 tackle 1 sack, 4 QB hurries



Forrás: ESPN Boston

Hozzászólások

2017. 09. 19. 14:57
hopi46
A hivatalos gamebook szerint Harris nem játszott egy snap-et sem!
http://www.patriots.com/sites/patriots.com/files/20170917_no_gamebook.pdf
2017. 09. 19. 18:02
Arnold Patsenegger
0 vagy 1 :) szerintem tök mindegy... :)
2017. 09. 20. 01:15
hopi46
Érdemben mindegy, statisztikailag nem. :)
2017. 09. 19. 15:07
iceman
Butler esetében én vagyok ennyire optimista. Nem nagyon akaródzik neki szerintem már nálunk játszani, a korábbi fejlemények tükrében. Több helyről is hallani, hogy eltradelnénk, valószínűleg az edzők is látnak nála motivációs problémákat.
2017. 09. 19. 15:20
hopi46
Azt hiszem ez most nem igazán aktuális, hiába volt nagyon jó JoJo, Rowe és Gilmore megsérült. :(
2017. 09. 19. 22:55
cspeti98
Simán a gameplan része volt, így voltak jobb matchupjaink. Tavaly a SB-n is megtörtént ugyanez, hiába volt papíron Butler a #1 CB-nk egész meccsen egyszer sem állt fel a #1 WR-rel szemben, végig Sanut vagy Gabrielt fogta. Thomas vagy Coleman mellett esélytelen lett volna a magasságbeli különbség miatt.
2017. 09. 19. 16:44
hopi46
Dorsett-et, úgy tűnik, nem igazán kedveled:
T/R 3/3 68 yard. Cooks 4/2 37 yard-ja miért fontosabb? :)
2017. 09. 19. 16:56
Dzsék
Elfelejtettem odaírni, pótlom, köszi!
2017. 09. 19. 17:00
Dzsék
Egyébként kedvelem, főleg ha bizonyítja, hogy nem bust :)
2017. 09. 19. 17:17
hopi46
2017. 09. 19. 19:47
Whitealert
OFF

Valaki tudja, hogy honnan lehetne jó minőségben letölteni a 2016-os Patriotsról szóló America's Game-et? A Do your job 2-őt már volt szerencsém látni. :)
2017. 09. 19. 20:33
jpeete
Bocsi,de honnan tudom megszerezni a do your job-okat???
2017. 09. 19. 21:07
Whitealert
Az első rész a 2014-es Patriotsról itt fent van 720p HD-ban:

https://www.youtube.com/watch?v=JdnWmKnUcWg

A második rész a 2016-os Patriotsról pedig itt, hasonló minőségben:

https://www.youtube.com/watch?v=nPiNLPf-7z8
2017. 09. 21. 14:32
jpeete
2017. 09. 20. 09:05
pisces53
A T.Y.T.-n fent van.
2017. 09. 20. 07:54
gyuszi
Nagyon szeretem ezeket az informatív cikkeket, jó egy kicsit a számok mögé nézni.
2017. 09. 20. 13:22
komzoz65
Azért egy kicsit védeném Soldert. Valóban felemás a teljesítménye, néhányszor megverték szó mi szó. Azért még ma is ő a falban akire mindig jut egy ember automatikusan, passz védésnél. Ezen a meccsen is, egyszer kapott segítséget, amikor Burkhead parádésan besegített neki, de az összes többi passz játéknál rá mindig jutott egy DE, így a többiekre azért kisebb nyomás maradt. Hébe-korba ez most kicsit még (és már) sok neki, ezért ilyen balra húzó erőfutásoknál látom átrakják a jobb oldalra kicsit szuszogni, de azért nagy munka van rajta. Lehet, hogy ez lesz az utolsó éve.
2017. 09. 20. 17:52
hopi46
Kiegészítés a statisztikához:
ST (30 játék)

77-N.Solder OL 7
61-M.Cannon OL 7
62-J.Thuney OL 7
69-S.Mason OL 7
53-K.Van Noy LB 11
23-P.Chung DB 11
32-D.McCourty DB 9
24-S.Gilmore DB 6
15-C.Hogan WR 1
14-B.Cooks WR 1
55-C.Marsh DL 22
30-D.Harmon DB 1
83-D.Allen TE 5
31-J.Jones DB 18
93-L.Guy OL 15
52-E.Roberts LB 6
90-M.Brown OL 6
25-E.Rowe DB 5
37-J.Richards DB 23
46-J.Develin FB 7
28-J.White RB 1
91-D.Wise DL 3
59-M.Flowers LB 20
47-J.Hollister TE 4
97-A.Branch DL 13
33-D.Lewis RB 4
48-H.Langi LB 12
38-B.Bolden RB 17
36-B.King DB 16
29-J.Bademosi DB 15
3-S.Gostkowski ST 14
71-C.Fleming OL 7
34-R.Burkhead RB 3
49-J.Cardona ST 10
6-R.Allen ST 9
75-T.Karras OL 7

36 fő, tavaly ennyi talán egyetlen fordulóban sem volt!
A legtöbbször Marsh és Richards szerepelt.
Csak a ST-ben lépett pályára: M. Flowers, Bolden, King, Bademosi, Karras

Az eddigi 2 fordulóban a legtöbb snap:
169 -Cannon, Solder, Thuney, Mason
160 - Van Noy(!)
Hozzászólás a(z) Statisztika: 2. hét - NE @ NO bejegyzéshez