Menetrend
Szavazás

Statisztika a futójátékról

2011. 11. 21. 19:51
Szerző: DoM
Kategória: Cikkek
Az első tíz mérkőzés alapján elemezte Chase Stuart az NFL 32 csapatának a futójátékát, ami sikerként könyvel el minden egyes futást, amelyik 1st downt illetve touchdownt ér vagy második down során legalább 50 százalékát megszerezte a futó, ami az új első downhoz szükséges vagy első down során legalább 40 százalékát megtette a futó, ami az új első downhoz szükséges. Harmadik down során a harmadik és 5-nél nagyobb helyzetek törlésre kerültek, mert ilyen helyzetben az első down el nem érését nem lenne fair sikertelenként számítani (azonban az új első down elérése beszámít).
A New England Patriots szempontjából a támadók és a védők oldalán is érdekességgel találkozhat az olvasó. BenJarvus Green-Ellis a tizennegyedik legtöbb sikeres futással rendelkezik, de ami még fontosabb, futásainak ötvenhét százaléka sikeres, amivel a közvetlen élmezőnyben található. Ez csapatszinten is megmutatkozik, ahol Danny Woodhead ötvenhárom és Stevan Ridley negyvenkilenc százalékával együtt a Pats a liga harmadik legsikeresebben futó csapata a Saints és a Bills mögött. A védelem szemszögéből már nem ilyen örömteli a helyzet. Az ellenfelek ötvenhat százalékos eredménnyel futnak a Pats védelmén keresztül, ami a leggyengébb mutató. Az adatok a viszonylag kevés mérkőzés miatt fenntartásokkal kezelendők, de iránymutatásul azért szolgálhatnak. Táblázatok az első bekezdésben szereplő linken keresztül elérhetőek.

Hozzászólások



Hozzászólás a(z) Statisztika a futójátékról bejegyzéshez