Bár sokan inkább már elfelejtenék az AFC döntő okozta fájdalmat, és alig várják, hogy megmártózhassanak a holtidény gyógyító hullámaiban, én azért olvasásra ajánlom Eric Wilbur cikkét, aki a Boston Sports Blog írója, és született new englandi patrióta.-TORESPONT-
Eljött az ideje az utolsó nekirugaszkodásnak?
Végül nem volt elég.
Soha nem elég.
Immáron nyolc éve, hogy a New England Patriots az NFL egyeduralkodójaként a magasba emelhette a Lombardi Kupát, de még mindig hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a csapatra, a franchise-ra, mintha ők választották volna ketté a tengert, végigsétáltak volna a felszínén, majd a kellő mértékben meg is szentelték volna azt.
Az emberek hibáznak. Ha valaki Foxborough-ban hibázik, azt kiközösíti a „Patrióta Egyház”.
Hogy ki a felelős a vasárnapi AFC döntőn a Baltimore Ravens-től elszenvedett 28-13-as vereségért? Ebben a kérdésben minden bizonnyal heves viták várhatók. Talán Bill Belichick, aki felfoghatatlan game plannel állt elő a második félidőre? Vagy az utóbbi 14 playoff mérkőzésén immáron 7-7-es mutatóval, 28 touchdown mellett 19 interceptionnel álló Tom Brady, akitől már nem először láthattunk zavarba ejtő és kiegyensúlyozatlan rájátszásbeli produkciót? Vagy Wes Welker? Miért ne rúgnánk bele, ha már amúgy is kifelé áll a rúdja, nem? Vagy a lyukas kezű Stevan Ridley? Vagy a bírók, mert végül rossz döntést hoztak?
Az elismerés azoké, akiket megillet, az elviselhetetlen Hollóké, akik idejöttek a Gillette Stadionba, és úgy elverték a Patriots-ot, hogy jobban már nem is lehetett volna, beharangozva ezzel a Harbaugh testvérek, és Ray Lewis két hetes búcsú turnéját. Sajnáljuk, Amerika.
A Patriots csalódást okozott nektek. Csalódást okozott New Englandnek.
Brady 36 éves lesz, amikor szeptemberben megkezdődik a 2013-as NFL szezon. Ennyi idősen Joe Montana az utolsó szezonját töltötte San Franciscoban, és 38 éves korában már be is fejezte Hall of Fame pályafutását. A nem túl fair összehasonlítás kedvéért képzeljük el, hogy a Patriots irányítójában benne van még három év. Gondoljunk bele. A francihse-t meghatározó dominancia és konzisztencia eltarthatósági ideje sem lehet több, mint a sűrített tejé. És Belichicknek, a valaha volt legnagyobb football lángelmének sem lehet sokkal több - ha nem kevesebb - hátra, mint „szerencsét hozó” irányítójának [„lucky charm(s)” – egy amerikai gabonapehely márka, és a szerencsét hozó talizmán elnevezésének hasonlóságára utaló szójáték – a szerk.].
Aztán... micsoda?
Vasárnap esély volt arra, hogy tovább szilárduljanak az értékek, amelyek egykoron majd az NFL örökség részét fogják képezni. Erre föl amilyen képtelenül ostoba és unfair módon csak lehet (Helló, New York), egy idióta, a lerágott csontot el nem engedő sztori még most is a ’Spygate’ rozsdájával borítja be Belichicket és Bradyt, annak ellenére, hogy Magnini árulkodása óta is brilliáns teljesítményt nyújtanak [a 2007-es szezon elején Magnini a Jets edzőjeként jelentette fel Belichicket és a Patriots-ot a Jets védelem jelzéseinek videóra rögzítése miatt; a new yorki lapok pedig még a vasárnapi vereség után is ezen csámcsogtak, feltéve a kérdést, vajon a véletlen műve-e, hogy a Patriots a spygate leleplezése óta nem tudott Super Bowlt nyerni – a szerk.].
Mi vissza akarjuk szerezni a Lombardi Kupát. De vajon nekik kettőjüknek is szükségük van rá?
A new englandiek számára ez egy idejétmúlt felvetés, ha másért nem, hát amiatt, mert sokkal logikusabban gondolkodunk, mint a ’First Take’ nézői [az ESPN „sport-bulvár” vitaműsora – a szerk.]. De hát ez az ország a valóság show-k, és a ’fast food’ megszállottja, előtte ismeretlenek az élet finomabb részletei.
Az ő szemükben a Pats nem más, mint öntelt lúzerek csapata. Mi viszont emlékszünk még a sötét időkre, és meg is becsüljük azokat. Rod Rust. [a Patriots vezetőedzője 1990-ben (1-15), amely csapat történetének legrosszabb szezonja volt – a szerk.] Hugh Millen [a Patriots irányítója 1991-ben (6-10) és 1992-ben (2-14) – a szerk.]. Az alumínium pados lelátók. Ők nem látják az „1-es utat” [„Route 1” – mellette helyezkedett el a régi Foxboro Stadion – a szerk.], a csökkentett parkoló díjakat, és az ezután következő rohamos fejlődést, amely mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy valakiből igazi Patriots szurkoló legyen.
Elszúrták? El bizony. Ezt érdemelték? Igen.
Pats szurkolóként felnőni nem pusztán arról szólt, hogy szenvedünk a csapat teljesítménye miatt. Maga volt a rémálom. Szó sem volt a Red Soxért érzett szívszorító izgalomról, a Celtics állandó dominanciájáról, vagy "a Bruins-nak megint csak egy kicsi hiányzott” érzésről. Teljes volt az apátia. A Pats akkori jelentősége a mostani Cannons-éhoz lenne mérhető [a Boston Cannons a mindössze 8 csapatból álló profi lacrosse liga egyik csapata – a szerk.].
Természetesen minden tiszteletem a Cannons-é.
És mára a New England Patriots lett az NFL elit csapata. Bárcsak láthattunk is volna ebből valamit.
Belichick nem könnyíti meg a saját dolgát. Letudni az interjút, és elhárítani a másik oldalról beszűrődő pletykákat. Végül is nem ezt hangoztatta mindig is? Hogy nem kell foglalkozni a pletykákkal? Miért kellene mesterségesen újabbakat kreálni? Ha kifogásainkat félretéve megpróbáljuk az átlag amerikai szemével nézni a dolgokat, talán érthetővé válik, hogy miért utálja az egész ország a Patriots-ot.
Bármennyire szeressük is a csapatot, el kell ismerni, igenis érezhető egyfajta önteltség Foxborough-ban, amely miatt - bajnoki cím nélkül - igencsak nehéz feltartóztatni a felé áradó rosszindulatot. Az igazi szurkolók látják a horpadásokat a páncélzaton, hiába fényezi azt újra minden nap nyalókával és gumicukorral a csapatot körülvevő, divat-drukkereket kiszolgáló médiahad.
Nemsokára itt a vége. Ha tetszik, ha nem, egyre közeledik.
Tehát nem. A vasárnap nem volt elég. Gyerünk, hibáztassuk Welkert. Hibáztassuk Bradyt. Hibáztassuk Belichicket. Okoljuk Talib balszerencséjét. Vagy bárkit, akit csak akarunk.
A végén rádöbbenünk, hogy valójában senkit sem hibáztathatunk. A Hollók loptak meg bennünket.
Ellopták a mérkőzést. Ellopták az egész szezont. Talán attól is megfosztottak, hogy a jövőben úgy tekinthessünk erre a franchise-ra, mint ahogy eddig mindig is tekintettünk.
A dinasztia lehanyatlott, és dőreség lenne azt gondolni, hogy újraéledhet. De… talán még egyszer. Még egyszer utoljára, jó?
Jelezze bár a vég kezdetét a múlt vasárnap, vagy legyen csak egy „fekvőrendőr” az újabb dicsőség felé vezető úton, ez akkor is egy történelmi menetelés volt. Utálj minket Amerika, amennyire csak akarsz. Amire te vágysz, az nekünk majdnem mind megvan, és ha hiányzik is valami, azt vissza fogjuk szerezni.
Rád gondolok, Los Angeles. Elvisszük azt a Kupát, köszönjük.
[A szerző arra célozhat, hogy az ötvenedik bajnoki döntőt 2016-ban esetleg ugyanott rendezik, mint az elsőt. Super Bowl "L", mint Los Angeles – a szerk.]
(forrás: boston.com)
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges